Élet egy Deloreannel

A múlt héten odáig jutottam az események leírásával, hogy megérkeztünk a London külvárosában felépített Hill Valley városkába, és ezzel visszacsöppentünk 1955-be, a Vissza a jövőbe film világába.

Emlékeztetőül a BBC riportja a helyszínről és a hangulatról:

Mint a kamerától megszeppent lánykák és a szervező cég szóvívője is elmondja a riportban, a hasonló rendezvényeket az az igény hívta életre, hogy a filmrajongók valamilyen formában részt vehessenek a film eseményeiben, mert az mennyire jó már. Ennek érdekében felépítettek – persze egyszerűbb formában - egy csomó üzletet, a szereplők otthonait, hivatalokat, és mindenhol 60 évvel ezelőtti divat szerint öltözött színészek és animátorok szórakoztatták a nagyérdeműt. Én például a nyomdában kezdtem, ahol kőkorszaki gépeken készítettem magamnak pár Hill Valley-posztert, mint ahogy ez vidám angol menyecske is teszi:

A fodrásznál valóban hajat nyírtak, a középiskola báltermében a Tengermélyi Varázs díszletei között lehetett táncolni, a Texaco benzinkúton egy csapat szerelő pár percenként előadta a guminyomás- és olajszintellenőrzős jelenetet, amibe az arra sétáló közönséget is bevonták egy közös mondókázás erejéig:

A képek gyatra minőségét az magyarázza, hogy nem lehetett digitális fényképezőt és telefont bevinni (mert ugye 1955-ben azok még nem léteztek), ezért eldobható, színes filmes gépeket árultak pár fontért. Elég kemény biztonsági csapat felügyelt erre (is), kinézetük és viselkedésük alapján valószínűleg angol fociszurkolókat esznek vacsorára, amikor épp` nem Hill Valley-ben dolgoznak. Itt is ellentmondást nem tűrve tartatták be a szabályokat, például hogy nem csalinkázunk csak úgy át az úton, amikor Biff épp arra repeszt a két és fél tonnás kabriójában. Mert a későbbi show szereplői már ekkor is ott voltak közöttünk, itt például a Dokit kaptam le, ahogy valami most feltalált fluxus-micsodáról magyarázgat egy csapatnyi látogatónak:

A Tannen-házban folyamatosan ment a muri, Biff és csapata hülyéskedett az oda betérőkkel, hogy aztán időnként berohanjanak a Lou`s Cafe színeibe öltöztetett nagy étkezősátorba, és belekössenek a „véletlenül” a pultnál üldögélő George és Marty McFly-ba.

Hozzám Goldie Wilson jött oda egy harsány “Hey, yo man, you allrigh` man?”-re, majd rohant is tovább megtisztítani a várost illetve az étterem padlóját.

Az volt a legszimpatikusabb, hogy az összes szereplő egész délután és este fáradhatatlanul és jókedvűen csinálta a dolgát és foglalkozott a látogatókkal, egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy a sokadik előadásnapon már vagy századszorra kell eljátszani egy jelenetet vagy hogy már  az ezredik emberrel kell jópofizni. Mondjuk ezen a PR-fotón mintha más személyesítené meg Goldie Wilsont, szóval biztos volt pihenőnapjuk is:

Este 9-re volt beígérve a show kezdete, és hihetetlen mázlinkra háromnegyed 9-kor hirtelen elállt az addig szakadó eső. A hangszórókban az 50-es évek zenéit felváltotta az Under pressure és a Sympathy for the devil, amitől az elázott hangulat egyből éledezni kezdett, és a többezres tömeg elfoglalta a helyét az óratorony előtti téren:

9 körül betoltak a színpadra egy mobil zenekari felszerelést, és Marty McFly (vagyis az őt játszó színész) Marvin Berry zenekarának kíséretében a moziból ismerős zenéket kezdte játszani. A nép persze velük énekelt és táncolt, nagyon jól pörgették fel a közönséget a show kezdetére. Ha jól emlékszem, a Power of Love-nál tartottak, amikor Marty elkezdett melléütni a gitáron, megtántorodott és térdre esett, a zene hatalmas csengés-bongásba fulladt, elsötétült a színpad, majd az óratorony oldalán feltűnt a film kezdetét jelző Universal logó és - a tömeg ujjongása közepette - a Vissza a jövőbe felirat, ezzel pedig el is kezdődött az igazi műsor.

A show maga abból állt, hogy amíg folyamatosan futott a mozifilm, addig az izgalmasabb, akciódúsabb részeket élőben is eljátszották a torony előtti színpadon illetve a nézőtéren körbefutó utakon. Szerencsére a Delorean többnyire ilyen jelenetekben szerepelt a filmben, ezért élőben is gyakran megjelent; először természetesen a teherautóból kitolatós jelenetnél. Az itt következő videót egy másik előadás felvételéből loptam (hogyhogy nem kapták el a készítőjét?), de nálunk is ugyanígy történt minden. Érdemes hallgatni is, hogy micsoda hangulatot tud kelteni egy Delorean lassan előbukkanó feneke: 

Jövő kedden innen fogom folytatni további videókkal és a show legjobb részeivel, addig Sid jön majd az újabb olaszországi kalandjaival, illetve lehet nézegetni a Facebook-oldalunkat és a Delorean-fórumot. 

A blog.hu-nak valahogy megváltozott a keresőkifejezés statisztikája, ezért már nem jelzi ki a viccesebb találatokat. Emiatt úgy tűnik ez lesz az utolsó ilyen jellegű válogatás.

motorcsere feketén
élveboncolás
imádom+a+sört
passat xenon nem látok
szoke+csajos+háttérképek
menjünk hazafelé
www.nokiasok+hazaterese+a+gyarbol.hu
80-as+körzetből+visszahívó+hang+angol+nyelven+és+nem+szól+bele
legális+kokain+dmc+elado
genoa-sampdoria+odds

Mivel régen volt már John Deloreanes bejegyzés, ezért összeszedtem pár dolgot. Az információk egy Kathryn Deloreannel folytatott beszélgetésből származnak és ha jól emlékszem akkor Tamir Ardon volt a kérdező. Kicsit szedett-vedett lesz, de ilyen is kell.

- Volt olyan ember, akire édesapád felnézett? Akit igazán csodált?

- Igen. Bunky Knudsen. Még egy kutyánk is volt róla elnevezve, az pedig azt hiszem az elismerés jele. :) Nagyon sokat mesélt arról, hogy milyen nagy ember is volt ő valójában. Apám egy cowboy volt a szívében. Sok embert csodált, akik kreatívok voltak és követték az álmaikat.

- A Delorean olyan autó lett mint amilyennek szerette volna?

- Nem. Befejezetlennek tekintette. Gyorsnak és megbízhatónak kellett volna lennie, de egyik sem volt a cég bukásakor, habár sokan elég tekintélyes távolságokat tettek meg vele. Az autó az álmának a kezdete volt csak, de soha nem ért a végére. Még hosszú út állt volna az autó előtt mire olyan lett volna, mint amilyennek szerette volna.

- Hiányzott Johnnak Christina miután elváltak? És viszont?

- Igen. Apunak egész hátralevő életében hiányzott anyu, aki viszont nagyon utálta őt. Igazából csak most kezdem megérteni az érzéseit, a saját válásom után. Apám egy elég nehéz eset volt, egy kicsit talán szociopata is, habár egyébként egy igazán jó ember volt. Mindig csak egy dologra koncentrált és ez elég nehéz volt a családjának. Soha nem akart nekünk rosszat, de valahogy mégis úgy alakult hogy a hülye dolgai nagy károkat okoztak. Anyu ezt nem szerette és habár utálta ezek miatt, de biztos vagyok benne hogy a szíve mélyén mindig is szerette egy kicsit.

Most pedig egy kép egy Alpineról ami Delorean egykori autójaként hirdeti magát:

Végül pedig egy videó arról, hogy milyen is volt az első - akkor még Delorean Convention néven futó - Eurofest. 

Amikor azt írtam hogy hirtelen felindulásból mentünk el Olaszországba, nem mondtam hülyeséget. Még az indulás előtt két nappal is hezitáltunk azon hogy menjünk vagy ne menjünk vagy hogy éppen hova menjünk és mivel, mert az időjárás nem tűnt túl jónak a hétre. Márpedig a tengerben fürdés az első ponton szerepelt a to do listánkon. Végül aztán az utolsó napon úgy döntöttünk hogy mivel az időjárásban csak 60 év felett kezd el hinni az ember, ezért inkább megyünk és majd meglátjuk mi lesz.

A számításunk szombat reggel szépen be is vált, mert csodálatos napsütés várt otthon és a Delorean kiállása után és a bepakolás után is ugyanilyen maradt az idő. Voltak viszont egyéb anomáliák. Majdnem otthon hagytam a pénzt, a forgalmit pedig nem csak majdnem, hanem tényleg. Szerencsére még Komáromban eszembe jutott, ezért nem volt nagy gond visszamenni, de azért elvesztettünk egy fél órát ezek miatt a felesleges kitérők miatt.

Emiatt vagy más miatt, de a szokásos utolsó magyarországi megállónknál, Mosonmagyaróváron akkora sor volt a benzinkúton, hogy egyből '73-ban éreztem magamat a benzinválság idejében. Újabb fél órát buktunk, de eddigre már nem siettünk sehova és mi legalább kaptunk benzint. Abban biztos voltam hogy estére odaérünk Olaszországba, ráértünk nézelődni meg ücsörögni az autóban és kiszámolni az eddigi NAAFfal és egyéb lassú haladásokkal súlyosbított 11,5 literes átlagfogyasztást.

Az út Ausztriára eső szakasza aztán dögunalom volt. Mentünk, mentünk, mentünk, néha egy kicsit esett az eső, de tényleg csak mutatóba, aztán mentünk és mentünk. Közben a szokásos dolgok azért előfordultak. Sokan átintegettek, vigyorogtak, fotóztak, de ezt levéve tényleg semmi sem történt, el is álmosodtam rettenetesen. A zene egy kicsit javított, a 80-as táblák az alagutak előtt rontottak a helyzeten, de aztán mikor végre kiértünk az olasz síkságra, akkor hirtelen jobban lettem és vígan álltam bele a dugóba nem sokkal Lignano előtt. Itt bemutattuk a dubniczkiaval már korábban előadott "Nyitott ajtóval lazázunk a dugóban." című mutatványunkat, majd kb. 10 perc alatt feloszlott a dugó és mehettünk szállást keresni. Ami meglepően hamar lett is, aztán már csak a másnapot kellett megvárni, hogy lemenjünk a tengerre és a to do listánknak eleget tegyünk a gyönyörű szép időben. Innen aztán két nap múlva továbbmentünk egy Hotel New York nevű helyre, ami azon túl hogy egy nagyon jó szálloda, még a neve is tetszik. Mert ugye én New Yorkból vettem meg az autómat.

Közben pedig volt egy újabb tankolásom, ahol rekordot állítottam be 7,4 l/100 km-es átlaggal. Elég jól sikerült a beállítás pár hónappal ezelőtt. Az autóval egyébként egész út alatt semmi nem történt. Ment minden ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Már régóta tervezgettem egy londoni utat, de valahogy hiányzott hozzá az igazi motiváció, a Delorean is sok pénzt vitt el, szóval olyan nagyon nem igyekeztem a szervezéssel. Aztán pár hónapja a Delorean-fórumon írta az odakint élő Sztriki, hogy augusztusban Vissza a jövőbe előadások lesznek  a Secret Cinema szervezésében. Ez a cég mozirajongók számára szervez filmvetítéssel egybekötött interaktív esteket, ahol a látogatók például a Remény rabjai díszletei között, rabruhába öltözve vehetnek részt a film egyes jeleneteiben, valódi színészek irányításával.

A Vissza a jövőbe show-kra persze percek alatt elfogyott minden jegy, de amikor megduplázták az előadások számát (állítólag összesen 100 ezer jegy kelt el, darabonként húszezer forint feletti áron; nem rossz árbevétel!), akkor már én is lecsaptam a lehetőségre. Londonba érkezve csak az új Volvo-buszok oldalára írt szójáték emlékeztetett rá, hogy miért is repültünk ide:

Sajnos még Európa egyik legmodernebb metropolisza is nagyon messze van attól, ahogyan a moziban 2015-öt ábrázolták (persze van még egy évünk, sok minden történhet addig :)). A film második részében mutatott - mai szemmel übergagyinak ható - 3D-s Cápa-reklám helyett is még csak ezek a röhejes kivetítők szédítik a népet:

Na igen, kell még pár év, míg Tupac hologramja szembejön velünk az utcán. Londonban a jövőt és a modernitást most a Shard (Szilánk) becenevű új felhőkarcoló jelképezi; nagyon állat a kilátás a 72. emeletéről, de repülő autóknak nyoma sincs a légtérben.

Az előtérben, a Temzén ringatózó kiszuperált csatahajónak egyébként van némi Delorean-es vonatkozása, na lássuk, ki fejti meg először kommentben ;). 

Néhány napos városnézés után eljött az előadás napja, a DMC-pólómhoz felvettem a Marty McFly-os ingemet, és elvonatoztunk egy külvárosi HÉV-megállóig, amit a szervezők gyülekezőhelynek jelöltek ki. Míg én legfeljebb 1985-ös divatot tudtam felmutatni, addig a látogatók többsége 1955-ös ruhatárat túrt össze magának, mert az egész este az első Vissza a jövőbe film múltbeli eseményei köré épült fel.

Egyébként hihetetlenek az angol csajok, ahogy szoknyában és körömcipőben simán lenyomnak egy széllel és szakadó esővel súlyosbított szabadtéri estét. Mert természetesen érkezésünk percében elkezdett esni, így az egész díszes társaság dzsekibe és esernyőbe burkolózva indult el a titkos helyszínen felépített 1955-ös Hill Valley felé.

Szerencsére nem kellett 2 mérföldet gyalogolni, hamarosan feltűnt a láthatáron az óratorony életnagyságú, de egyszerűsített mása, majd a meglehetősen alapos biztonsági ellenőrzés után beléphettünk a filmbéli városba. Egy napfényesre photoshoppolt napon így nézett ki:

Balra az óratorony, amelynek középső része filmvászonként funkcionált, illetve előtte egy autók által is használható rámpás színpad volt, a műfüves nézőteret pedig körbevették a filmből ismert boltok, éttermek, a középiskola, a Texaco benzinkút, sőt, még az öreg Peabody farmja is ott volt pár kecskével és birkával. Ami engem igazán érdekelt, azok természetesen a kocsik voltak, amik ott körözgettek a füves tér köré épített úton a show kezdetéig. Volt közöttük autentikusabb (ilyennel húzatta magát Marty a gördeszkás üldözés közben):

De voltak kevésbé odaillő darabok is, mint például Biff és bandájának kabriója, ami valami nagy, szögletes cirkáló volt a 70-es - 80-as évekből, ezért eléggé kilógott az 1955-ös környezetből (Sztriki fotója):

De az igazi főszereplő még a színfalak mögött várakozott, és volt pár óra hátra, míg végre több ezer ember ovációja közepette, füstfelhőbe burkolózva megjelent köreinkben.

Hogy addig mi mindent csináltunk Hill Valley-ben, hogyan találkoztam Brown Dokival és Goldie Wilsonnal, no és hogy milyen volt maga az előadás, azt egy hét múlva olvashatjátok. Folyt. köv.!

Megérkeztem, minden rendben. Elvileg a blog visszatér mától a rendes kerékvágásba + a szokásos csúszások. A kirándulás nem volt felesleges, lesz pár írnivaló.

(Gyártörténeti sztori, Sid távollétében most kivételesen Szabitól).

Ha azt mondanám, a Delorean-gyár bukása az ír tündérek haragja miatt következett be, akkor valószínűleg nem tartanátok teljesen beszámíthatónak, pedig 30 évvel ezelőtt sokan gondolták komolyan ezt a verziót is. A történetet Nick Sutton írta le röviden a könyvében, én pedig még kicsit utánaolvastam, és ezekkel a kiegészítésekkel teszem közzé.  

Először is egy kis kelta mitológia: tündérek, tündérek mindenütt a`la Gombóc Artúr. Jó tündérek, gonosz tündérek, goblinok, koboldok, manók és ezerféle más furcsa szerzet, de a lényeg, hogy mindannyian a tündérkasztba tartoznak. 

Itt olvasható egy kiváló cikk erről a témáról; nekem a legszimpatikusabbak azok a jóságos, nagymami-szerű lények, akik egy kis sütiért cserébe elvégzik a házimunkát és vigyáznak a gyerekekre. Mennyivel hasznosabbak, mint egy csodaszarvas, nem? :). Egy másikuk meg mintha egyenesen Jabba palotájából jött volna, letagadhatatlan a hasonlóság:

Az ír tündérek világában fontos szerepet játszanak a tündérfák, amelyek mágikus erővel bírnak, és gyülekezőhelyként szolgálnak, ha például a tündérseregek csatába indulnak egymás ellen. (Tudom, ez már durva, de azok ott keményebb népek, mint a mi hálóingben illegő-billegő, kákabélű tündéreink).

A tündérfa általában magányosan áll, és nem is feltétlenül fa: lehet galagonyabokor, bodza, és igazából bármilyen növény, amit a helyi folklór (értsd: pletykás vénasszonyok évszázadokra visszamenőleg) a tündérek fájának tart. A hiedelem szerint a tündérfa kivágása vagy akár csak megbolygatása is örök életre szóló átkot jelent: jó esetben csak aludni nem fog az illető, rosszabb esetben betegségek és szerencsétlenségek sorozata kíséri majd erősen megrövidült életét. Hogy mennyire hisznek még mindig az írek ebben, arra jó példa az az autópálya, aminek - az útépítő munkások követelésére - áttervezték a nyomvonalát, hogy az kétoldalról kikerüljön egy nyeszlett bokrot, akarom mondani: egy fontos tündérfát.

Ezzel el is érkeztünk a Delorean-gyár történetéhez. A hatalmas komplexumot - néhány meglévő épület felhasználásán túl - egy több mezőből álló üres területre tervezték felépíteni Észak-Írországban, Belfast egyik külvárosában. De a zöldmezős beruházás ír szemmel nézve "zöldmezős plusz egy darab tündérfás" beruházásnak számított, ezért nagy fejtörést okozott. Az alább képen nyíllal jelöltem a magányos fácskát, ami az új álomautó gyártásának útjában állt.

Az építők 1979 márciusára már legyalulták az egész terepet, kivéve a fa közvetlen környezetét, amelyhez az írek nem voltak hajlandóak hozzányúlni. Végül Dixon Hollinshead, a gyárépítést irányító vezető elhíresztelte, hogy 200 fontnyi készpénzt rejtett el a fa gyökerei között. Mai árakon ez ezer font, azaz 400 ezer forint lenne, szóval jó pénz volt az akkoriban. Említésre méltó, hogy bár Hollinshead nem volt ír, a fát pedig kétperces munka lett volna kivágni, ő - biztos ami biztos alapon - mégsem kockáztatta ezt személyesen megtenni. Mindenesetre a fa néhány nappal később eltűnt, és már nem állt akadály a gyár felépítésének útjában. Évek múlva azonban hír érkezett a munkásról, aki állítólag kivágta a fát: egy üzemi balesetben elvesztette az egyik végtagját, és ez persze tovább erősítette a helyiek körében a tündérfák mítoszát. Hogy a kelta tündérek keze volt-e benne vagy sem, nem tudni, de a Delorean-gyár sem húzta sokáig, és rövid, problémákkal teli működés után végleg bezárta a kapuit.

Kedden jövök a londoni Vissza a jövőbe show-ról szóló beszámolóval, addig is jó hétvégét mindenkinek.

Amíg Sid Olaszországban túrázik a Delójával, addig én a múlt heti londoni fáradalmakat pihenem ki, ahol többek között a Secret Cinema Vissza a jövőbe előadását is volt szerencsém megnézni. Elöljáróban csak annyit, hogy királyságos volt! :) Mindenesetre a szokásos Szabi-féle keddi bejegyzés elmarad, de pénteken azért jön egy, a Delorean-gyárról szóló vicces sztori Nick Sutton könyvéből.

A Vissza a jövőbe show-ról szóló megabejegyzés pedig a jövő kedden érkezik.

Szóval hirtelen felindulásból elmentem egy hétre kirándulni a Deloreannel Olaszországba, tehát igazából a bloghoz anyagot gyűjteni. Majd jövő héten érkezek, addig pedig nem lesz szerdai és pénteki bejegyzés. Azt meg majd meglátom hogy Szabinak hogyan lesz ideje.

Nagyon sokat rágódtam ezen a témán, mert habár nagyon érdekes, nem értek hozzá, ezért esélyes hogy hülyeséget fogok írni pár helyen. Ezért ha hibát lát bárki, az szóljon és javítom!

Arról már volt szó korábban, hogy John Delorean több szabadalomnak is a birtokosa volt. Emiatt pedig volt egy kimondottan a szabadalmi ügyeivel foglalkozó ügyvédje. Az ő tulajdonában volt egy kupac papír, amire John Delorean saját kézírásával egy igencsak különleges motor működését és terveit rajzolta fel. Ezek aztán egy kisebb kitérővel a Jalopnikra kerültek, én is onnan fordítom le.

A tervek elég kezdetleges állapotban voltak, emiatt nem lehet tudni hogy mekkora lett volna a teljesítménye vagy éppen a mérete, le lehetett-e volna cserélni a PRV-6-ot vele és egyebek. Ami viszont látszik, az az, hogy egy igazán radikális motormegoldás lett volna, a kísérleti motorok összes jellemzőjével.

John Delorean 1954 óta dolgozott ezen a motoron, akkor jött az alapötlet. A kidolgozás viszont 1979-ig váratott magára, az írás alapját képező dokumentumok pedig 1980-as keltezésűek. A motor maga axiális motor, ami azt jelenti hogy a dugattyúk nem egy főtengelyen, hanem egy swashplaten (na ezt fordítsa le valaki!) vannak. Valahogy úgy, ahogy a következő képen is látható.

Delorean motorja azonban csak három, háromszög alakban elhelyezett hengerrel bírt volna, ezek viszont kétvégű dugattyúk lettek volna, mindkét oldalt rendelkeztek volna égéstérrel. Így lett volna három hengere és hat dugattyúja. Ráadásul a swashplate motor jellegzetességéből adódóan az égéstér mérete dinamikusan változtatható lett volna a swashplate dőlésszögének a beállításával. A motor opcionálisan turbóval is szerelhető lett volna, és középen, a három henger között helyezkedett volna el.

A motor különlegességét tovább fokozta, hogy léghűtéses lett volna olyan módon, hogy a motorba beleöntötték volna a hűtésre szolgáló levegőcsatornákat. Ráadásul különféle nagy nyomású levegővel töltött csapágyak segítségével a levegő tulajdonképpen csapágygolyókat helyettesített volna, a motor kenőanyaga pedig hűtési funkciókat is el tudott volna látni. 

A jegyzetek szerint a motor gázolajjal és benzinnel is működőképes lett volna, sőt még a a "szénhajtású" szó is szerepelt rajtuk. A benzines üzem esetén pedig nem szokványos gyertyákat használtak volna, hanem valamilyen lézermegoldást. Ráadásul habár az első motorok fémből készültek volna, a jegyzetek szólnak a kerámiablokkok potenciális használatáról is.

Volt azonban egy olyan ötlet, ami azóta meg is valósult, habár más formában. Ez pedig a fékerő-visszanyerő rendszer. Ez a motor azonban nem hibrid, hanem ebből a szempontból egy teljesen szokványos robbanómotor. Ez a motor a fékezési energiát egy lendkerékben tárolta volna, ahogy a korai KERS rendszerek is tették. Azonban az eltárolt energia hasznos energiává alakítása már elég szokatlan volt. Delorean úgy gondolta, hogy ezzel az energiával meg lehetne forgattatni egy kompresszort, ami aztán többletteljesítménnyel látja el a motort.

Szó mi szó, elég érdekes gondolatok. Én magam nem vagyok gépész, nem tudom megítélni a koncepció működőképességét, de ha valakinek ötlete vagy ellenvetése van, szívesen fogadom a kommenteknél.