Élet egy Deloreannel

Mikor cseréltek utoljára légszűrőt a kocsimban?

  A)   A büdös életbe` se.

  B)   Már John Z. Delorean is ezt használta hamutartónak.

  C)   Készlethiány miatt egy kiszuperált, 1925-ös Ford T-Modellből rakták át a gyárban.

  D)   Fentiek mindegyike.

Egy Deloreanklubban nem számít az idő, ezért kis késéssel Boldog Mikulást!

Véletlenül futottam bele ebbe az interjúba miközben a pénteki anyagot kerestem és pár dolog nagyon megtetszett benne. Az angolul tudók számára igazán érdekes lehet, de azért a fontosabb dolgokat itt is megemlítem. Személy szerint nekem a legjobban az tetszett, amikor sétálás közben látszik, hogy John Delorean tényleg mennyire magas volt. :) Ha esetleg nem menne a beágyazott videó, akkor itt a link is.

- A riport természetesen a drogüggyel kezdődik és annak szerencsés kimenetelével. Megemlítik továbbá, hogy lehet szeretni és utálni, de Delorean akkor is Michigan egyik leghíresebb embere. Majd arról van szó, hogy a folyamatos jogi problémák és a válás mennyire megváltoztatták Deloreant.

- John Delorean szerint a siker az, amikor az ember reggel a borotválkozás közben a tükörbe néz és tetszik neki az, amivé vált.

- Ekkor Delorean már 12 éve egy a Central Parkra néző manhattani apartmanban lakott, illusztris szomszédokkal körülvéve. A berendezés látszik a videóban. (ekkor még nem látszott a későbbi elszegényedése)

- Mesél arról, hogy sok barátjában csalódott, de családjának az elvesztése volt számára a legnehezebb. A lánya az exfeleségével maradt, de Zacharyt ő nevelte. Majd mosolyogva megjegyzi, hogy nem tervez új házasságot, mert úgy tűnik, hogy ez nem megy neki. (aztán mégis lett negyedik felesége is)

- Elmondja, hogy szerinte jobb emberré vált és felülemelkedett a korábbi arroganciáján és hamis büszkeségén.

- A második részben (kb. 3:30-tól) kiderül, hogy egy időben még az öngyilkosságon is gondolkodott, de ezt már nem tudja megérteni hogyan történhetett.

- Szóba kerül az új szuperautó terve is új motorral és minden jóval. Közben egy huszáros vágással szólnak arról is, hogy megtért és vallásos életet folytat.

- Később beszél a cég tönkremenetelének az okairól, ami szerint jó részben politikai volt. Amikor elindították a céget, a munkás kormány segítette őket, de a kormányváltás után a légkör igazán ellenségessé vált. Miután pedig a katolikus munkásokat a kormány potenciális terroristáknak tekintette, ezért be kellett zárniuk. Elmondása alapján a bezárás idején a DMC havi 4 millió dollárt termelt és 2,5 évnyi megrendelésük volt. (ezt nem kommentálnám azon túl, hogy mások nem ezt mondják)

- Ezután visszatérnek a GM-es évekre és a jelenlegi GM-re és vezetőjére is, akiről Delorean elismerően nyilatkozik.

- Majd párhuzamot vonnak Tucker és Delorean között és szóba kerül az ő életének a megfilmesítése is. (jelenleg készül pár film az életéről, remélem lesz is belőlük valami.)

- Végül pedig beszél arról, hogy az elmúlt 10 év sok mindenre megtanította és rájött, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben.

És ennyi. Elméletileg annak idején hat rész készült, ez volt az első kettő. A többit egyelőre nem találtam meg, de ha meglesznek valahol, akkor majd fordítom azokat is.

Magáról a forgatás történéseiről nem akarok írni, ezért csak az oda-vissza út és az ottlét eseményeit örökítem meg. Ami igazából nem volt egy nagy szám. Ha pár szóban akarnám elintézni az egészet, akkor simán mondhatnám, hogy mentem, voltam, jöttem és kész, de valahogy mindig több mondanivalóm lesz ahogy belejövök.

Szóval kedden indultam otthonról és mivel szerencsére meg volt tankolva az autó, ezért nem kellett már ezzel húzni az időt. Az autó teljesen jól ment, bár mostanában van egy újabb nyűgöm, amit majd a jövő héten megírok. Na de ott hagytam abba, hogy elindultam. Odafelé Győrön keresztül mentem, onnan Veszprém, majd fordulás Tapolca felé. Egy kis idő múlva meg bevetettem magam a százötvenkettedik rangú utak sűrűjébe és bő két óra és 165 kilométer után megérkeztem Taliándörögdre. Őszintén szólva nagyon élveztem az utat. Szokás szerint jó volt a zene, a forgalom néhány hetvennel poroszkáló benzinfetisisztát levéve rendben volt, az autó meg gyönyörűen dolgozott. Lehetett érezni rajta, hogy ő is ugyanúgy élvezi a kigyorsításokat, fékezéseket, mint én. A végén külön odafigyeltem, hogy a szokásos nyiszogások, zörgések is elmaradtak. Minden a helyén volt.

A forgatás maga meg igazán érdekes volt. Kábé úgy történt minden ahogy elképzeltem. Menjél oda, innen jössz majd, ezt csinálod, ott megállsz, ez fog történni, satöbbi. Na és most még egyszer. Meg megint. Na most jó lett, következő jelenet. Egy dolgot emelnék csak ki. Azt, hogy valami elképesztően brutálisan hideg volt! Értelemszerűen ez engem jobban megviselt, mint az autót, de azért reggelente az indulás neki sem pöccre ment. Csináltam is egy képet az egyik reggel, mert így még nem nézett ki a Delorean. Kaparni kellett róla a jeget. (Jójó. Tudom, vadállat vagyok, hogy kint az utcán hagyom ilyen időben, de én úgy vagyok vele, hogy a Delorean is egy autó, nem pedig királylány. Néha ki kell bírnia.)

A hazaút kicsit máshogyan alakult. Kalandozhatnékom támadt, mert a hideget levéve szép napos idő volt. Emiatt aztán úgy gondoltam, hogy nem a bejáratott jó úton megyek, hanem bevetettem magam a cseszneki vár után Réde felé az erdőbe. Hát az út tényleg szar volt, de mégis élveztem. Kicsit rövidebb volt így a táv, bár időben ezt nem lehetett észrevenni. A lényeg, hogy itt is elbóklásztam egy darabig, ismét meglepődtem a rédei ugratón, de épségben hazaértem 134 kilométer és a szokásos bő két óra után. Beálltam a garázsba, bementem, ettem, aztán este aludtam 10-11 órát. Döglesztő volt ez a pár nap.

A teljes táv szinte pontosan 300 kilométer volt, plusz amit a helyszínen mentem és egy tank benzinnel megjártam az egészet. Még bőven van benne, csak a szokásos elég magas biztonsági tartalékom miatt kell hamarosan tankolnom. Viszont most már tényleg vége a szezonnak. Megígértem magamnak, hogy viselkedni fogok.

Sid kérésére ma arról jelent volna meg egy írásom, hogy hogyan vettem meg a Deloreanemet, de őszintén szólva elkocsikáztam az időt a hétvégén, ezért az Egri csillagok hosszával vetekedő sztori első részét majd legközelebb adom közre. Addig is íme egy érdekesség, a texasi DeLorean Motor Company szórólapja, amit az autóval kapott régi amerikai szervizszámlák között találtam. Mivel ezek mind 1992 és 1997 közötti keltezésűek, gyanítom, hogy a szórólap is ebből az időből való. Ezt támasztja alá, hogy sem e-mail, sem weblap-címet nem írtak a telefonszám és a postai cím mellé. Bizony, gyerekek, régen az emberek újságot meg szórólapot olvasgattak, a tévét meg kézzel kapcsolgatták! :)

A lap egyik oldalán a gumikéder és ablakszigetelő szettjüket reklámozzák a kicsit bénán hangzó "Anyucid megmondta, hogy vigyázz a rossz idővel" szlogennel (szó szerinti fordításban: ...tartsd távol magad a rossz időtől, de az nem hangzik valami magyarosan). Mindenesetre 229 dollárért meg lehetett venni a teljes szettet, vagy darabonként, amire éppen szükség volt. Ugyanez a szett most 295 dollárba kerül a DMC-nél.

A másik oldalon az új, angol tervezésű ültetőszettet harangozták be sokkal húzósabb, 949 dolláros áron. De cserébe hátul háromnegyed, elöl egy-négy hüvelyknyivel ereszthetted lejjebb az autódat, attól függően, hogy korábban milyen magasan "hordta az orrát". Jelenlegi ára 1099 dollár.

Az én kocsim eredetileg illinois-i illetékességű volt, valószínűleg a szórólapon is feltüntetett Crystal Lake-i DMC kirendeltségtől került az akkori tulajdonoshoz a szórólap. No, hát nagyjából ennyit lehetett kihámozni a múlt eme kis darabkájából. Vigyázzatok a rossz idővel, sziasztok! :)

Az van, hogy a múlt héten filmforgatáson voltam, azért nem értem rá írni. Mostanra megkaptam az engedélyt a rendezőtől, hogy beszéljek róla, úgyhogy most már leírom, amit néhányan már tudtok. Jövő februárban lesz egy film, aminek Interkozmosz lesz a címe. A film fő és egyetlen szereplője Szőke András és Bánhegyi Béla, a film rendezője úgy gondolta, hogy az egyik jelenethez nagyon jó lenne egy Delorean. Megkeresett, elmentem, filmeztünk, hazajöttem. Emiatt volt múlt héten a két alibiposzt. A héten viszont már remélhetőleg minden oké lesz. Akit érdekel, hogy miben leszek, az kattintson erre a két linkre.

Ígérem, hogy jövő hétre összeszedem magam, de ez a hét tényleg durva volt. Ha minden jól megy, akkor jövő hétfőn már látszódni fog, hogy miért. Addig pedig egy jó kis videó a Corvin mozis vetítésről, amit most kaptam. Sajnos beágyazni nem tudtam, ezért kattintani kell ide.

 A következő bejegyzés új szintre emeli az alibiposzt fogalmát. Döglött pók a Deloreanen.

Szerintem index címlapos voltam a hétvégén. Mondjuk én nem láttam, de a látogatottságból úgy tűnik.

Szóval Szabi, mindenki tud az autódról. :D

Egyébként nem változott sokat a látogatottság a legutóbbi statisztikák óta. Jellemzően napi 40-60 között van, mint eddig.

A hét pedig eléggé sűrű lesz. Igyekszem írni, de ha esetleg elmarad egy bejegyzés akkor nem fogok olyan nagyon meglepődni. Jó dolgok miatt van ez, majd elmesélem. Valamikor februárban.

Kicsit késő bejegyzés jön ma, de abszolút hiánypótló. Az egyik DMC-től szokásos axióma, hogy a gyárat nem hagyta el festett Delorean. (Azért használtam a szokásos szót, mert kivétel persze van. Maradjunk annyiban, hogy a gyárat a normális gyártás ideje alatt nem hagyta el festett Delorean. A felszámolás alatt viszont eladtak három tesztfestéssel rendelkező autót, bár ezeket Amerikában festették le, egy külső cégnél. Szóval ennyit a DMC axiómáiról. Említettem már a DMC-12 elnevezés kialakulását is. :) ) Akkor ennél maradva, honnan vannak a festett Deloreanek?

Két forrása volt ennek. Az egyik az, hogy a tulajdonos festette le valami okból. Ideális esetben csak az azért, mert szerinte szebb lenne festve. Kevésbé ideális esetben egy törés után megkapta az árat az acélelemek cseréjére és inkább amellett döntött, hogy lefesti az autót a kikalapálás után és ezzel rejti el a javítás egyenetlenségeit. Most nem ezekről lesz szó, mert ezek egyedi dolgok.

Hanem a másik csoportról, a márkakereskedők által lefestett Deloreanekről. A festett Deloreanek nagy része innen indult és az esetek nagy részében ezek az autók jobb minőségű festékbevonatot kaptak, mint a kevésbé szerencsés korábban említett társaik.

És ezzel a kis bevezetővel el is értem a mai témához. Amikor megérkeztek az első autók, elég nagy volt az érdeklődés. Ha pedig egy márkakereskedő éppen John Delorean bátyja Lakewoodban, Ohioban, akkor elég büszke a testvérére és nekiáll bevásárolni autóból. Így sikerült aztán a testvérnek (Szerintem Charles lehetett az) körülbelül 100 autót vásárolnia 1981-1982-ben. (Áron alul, amiből aztán lett is gond 1983-ban, a cég tönkremenetele után.) Ekkora tömegben pedig tényleg elég egyhangú a sok szürke autó, ezért néhányat egyedi mintázattal lefestettek, néhányat pedig utólag turbófeltöltővel láttak el. Nem tudni mennyi készült, de legalább hat még megvan belőlük és mindegyik ugyanezzel a mintával és festéstípussal készült. Bár voltak közöttük kékek, lilák is és még ki tudja milyen. Ami pedig a legjobb az az, hogy a festett és a turbós halmaznak volt metszete is és ennek az egyik példánya a héten került a DMCH-hoz.

Nehezemre esik beismerni, de ennek az autónak elég mutatós a festése. Ugyanebből csoportból itt van egy kék is. Ez sem rossz, bár azért én továbbra is maradok a festetlennél.

Végül pedig még egy kép egy másik pirosról, ami ugyanebből a csoportból származik.