Ez a mostani bejegyzés a 06.16.-ai folytatása. Akkor azt hittem, hogy egy héten belül jöhet a következő rész, de sok dolog jött közbe és nem úgy sikerült. Azért csak elértem ide is, úgyhogy folytatom.
Ott hagytam abba, hogy a budaörsi Tesco parkolójában találkoztunk a fickóval, aki megszervezte az egészet. Ott már elég jó volt a hangulat. Hozta a feleségét és a gyerekét, aki olyan, hogy a Gyűrűk Ura 1-ben simán odaülhetett volna a hobbitgyerekek közé. :) Jött még egy haverja kamerázni és a barátnője. Szóval jó kis kompánia gyűlt össze. Míg beszélgettünk pár ember is odajött, de a legdurvább egy rozzant merciben két hiperpigmentált állampolgár volt. Egyből letesóztak és be akartak ülni az autóba, amit nem engedtem, habár egész jól eldumáltunk. Aztán hamarosan indultunk is.
Elég lassan lehetett átvergődni a városon. Nem tudom pontosan meddig, de legalább egy órán keresztül mentünk. Közben páran fotóztak, sokan néztek és vigyorogtak. Ez az egyik fotó: awakeone.tumblr.com/post/119407948/delorean-bakker-egy-kis-rekl-m-a-sr-coknak-mer#disqus_thread
Kábé 6-ra értünk a szülinaposhoz, akivel nagyon jól eldumáltunk és 8-ig maradtam. Mentünk pár kört, beszélgettünk, meg ilyenek.
Tényleg jól éreztem magam és a szülinapos is úgy tűnt, hogy élvezte az autózást. Ahogy észrevettem nagyon pörög az autókra, egyszer lehet, hogy megérné megnézni a garázsát. :)
8 után jöttem el és ismét Büdaörs volt a cél, csak most a túloldal, az Ikea parkolója. Itt már várt rám Dubniczkia, a barátnője és McFly, akikkel szintén kontaktoltunk egy jót. Innen már sötétben mentem tovább T.bányára, ahol egy új ismerőssel találkoztam. Igazából sokat erről sem lehet írni, csak hogy a nap folyamán megint sok olyan emberrel találkoztam, akikkel normál esetben semmi esélyem sem lett volna. Utána hazamentem, kábé 11-re haza is értem, bezuhantam az ágyba és nagyon durvát aludtam. Még a párnát is összenyálaztam. :)
Az autó szokás szerint jól viselkedett, bár a bal hátsó futómű felől egyszer jött egy nagyon durva nyikorgás, ami egy kicsit később még visszatért, de aztán elmúlt és azóta nem jelentkezett. Akit érdekel, a fogyasztás kicsivel 12 liter alatt maradt, gondolom a pesti araszolás miatt. Ja és a szélvédőm kapott egy kis kavicsot. Alig látszik, általában én sem találom meg és bentről szinte teljesen láthatatlan, de attól még van. Kellemetlen, de ha egyszer használom az autót, akkor ilyenek előfordulnak.