Hétfőn szép idő volt és mivel éppen búcsú volt a faluban, ami azt jelenti hogy mindenki szabin van a vasárnapi nagyon csúnya este miatt, ezért nem volt túl sok a munkám. (Egyébként ez tényleg durva, de ez úgy igaz, ahogy leírtam. Búcsúhétfőn leáll minden és kész. A munkaképes képesség kb. negyede dolgozik, de az is csak takarékon. Ez is megérne egy bejegyzést a hármas blogomra. :) ) Szóval nem volt túl sok dolgom és így még akkor sikerült végeznem amikor nem volt sötét és ezt úgy gondoltam meg kell ünnepelni egy kis Delózással.

Az első gondolatom csak egy szokásos kb. 10 kilométeres falu körüli tekergés lett volna, de miután kiálltam az autóval már éreztem hogy elvesztem és ebből nem csak 10 km lesz. Az autó könnyen indult, bár azért kicsit érezni lehetett a szemrehányást hogy három hete felé sem néztem. Hidegen szokás szerint kicsit kelletlen volt, de a szokásos pár perces bemelegedés után már minden ment ahogy kellett.

A lényeg hogy a 10 km végül bő 40 km lett és mindenestől egy óráig tartott. Közben szólt persze a Bosshoss, félig nyitott szájjal rágtam a rágót, bal kézzel fogtam a kormányt, jobbal a váltót, kiült a fejemre az "Én vagyok a legfaszább gyerek a környéken." vigyor és cirkáltam nagy örömömre.

Aztán mikor hazaértem - és most kimaxolom a blogon a cukiságfaktort - rá kellett jönnöm hogy az új kutyánk fél a Deloreantől. Egy autótól sem fél, de amikor kiálltam már akkor is elbújt. Amikor pedig megérkeztem akkor addig nézett amíg kinyitottam az ajtót. És akkor elfutott. Kiröhögtem, de szegény tényleg betege volt a helyzetnek. Egyébként én még életemben nem láttam két ilyen fotogén kutyát. :)