Élet egy Deloreannel

További csodás keresőkifejezések, amikre sokszor érthetetlen módon az én blogom volt a logikus találat. :)

legális kokain
klíma+szereléssel+együtt+100+ezer+alatt
hetfo van ma? - mindezt pénteken
miért jó a hó?
elado GMS delorin
tescoban lehet kapni motor gyertyát
hol+kell+leszállni+buszról,+hogy+az+veszprémi+aréna+plázába+menjek?
tudja+a+faszom
volkswagen+terroristabusz
auto+nyitott+ajtóval
45+ös+bicepsz
kérdés amit ne tegyél fel
Írország+gyûrûk+ura
akku szulfátosodás gátló adalék
mikor kezdõdik a téli szünet
wartburg alváz
ribancokra idézet
a birkák száma a világon összesen
zsir mûszerfal
hiperpigmentált
éldet egyí delroeanneé

Mára még maradok Ed Bernstein, és a többi szerviz témájánál, mert jó pár pletyka és vélemény található ezekről a neten. Mivel azonban én is csak az internetről szedtem össze amit ideírok, ezért kéretik fenntartással fogadni. Én magam soha nem beszéltem Eddel, nem hallottam az ő verzióját, ezért lehet, hogy az itt leírtak egy része nem is igaz. Szóval megint bulvárosodunk, na! :) Akkor az általam összerakott történet: 

Ed Bernstein a vagyonát a pletykák szerint ingatlanbefektetésekből szerezte. Amennyire utána lehetett ennek nézni, úgy tűnik ez igaz. Amikor a Delorean megjelent, vett egyet, majd 1983-ban - 44 évesen - eladta a cégét (négy Red Carpet Realty leányvállalatot birtokolt Los Angeles környékén), nyugdíjazta magát és úgy tervezte, hogy innentől kezdve azzal tölti az idejét, hogy üldögél a medencéje partján és néha letakarítja a Deloreanjét. Aztán 1985-ben miközben az autópályán autózott a sebváltója elkezdett rendetlenkedni. Felhívott egy közeli Cars of Distinction nevű céget és elámult a szolgáltatás minőségén. Ennek a műhelynek volt Stephen Wynne a tulajdonosa és ekkor döntötték el, hogy közös vállalkozásba fognak, ami csak Deloreanek szervizelésével fog foglalkozni.

Néhány 1990-es adat szerint a cég már elég jól ment. Eddigre Wynne már Houstonban volt (1988-ban költözött ide) a második telephelyen és Bernstein maradt az eredeti Canoga Parkbeli műhelyben. A cég 2 millió dollár körüli eladásokat produkált és az ország egyik legnagyobb Deloreanszervizévé nőtte ki magát.

A szakítás 1995-ben jött el, az oka a cég jövője volt, amit mindkét fél másként képzelt el. Wynne szerette volna megvenni a KAPAC raktárkészletét, Bernstein viszont elégedett volt az aktuális helyzettel. Ekkor vette fel a houstoni cég a Delorean Motor Company nevet és innentől kezdve két teljesen különálló cégről beszélhetünk, amiknek a kapcsolata azért megmaradt. Elsősorban azért, mert 1997-ben végül Wynne sikeresen megvette a KAPAC óriási columbusi (Ohio) raktárkészletét ami az ír gyárból megmaradt alkatrészeket jelentette. Ez azt jelentette, hogy innentől kezdve a Delorean One kénytelen volt az egykori társától beszerezni a szükséges alkatrészeket. Ez a kapcsolat 2009-ig meg is maradt, amikor egy fizetési probléma miatt megszakították a kapcsolatot a Delorean One-nal. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy Ed 2010-ben végleg bezárta a Delorean One-t.

A Delorean One raktározási gyakorlata is megér pár szót. Ed igyekezett mindig hangsúlyosabbnak tűnni, mint amilyen volt valójában. Sokkal nagyobb raktárkészletet és befolyást igyekezett mutatni, mint amekkora volt is az valójában. Emiatt történhetett, hogy többen arról számoltak be, hogy amikor egy alkatrészt a DMCH-tól szerzett be és azon fent volt a "delorean.com" vagy bármilyen DMCH utalás, akkor azokat a feliratokat mindig eltávolította.

Kis közbevetésként megemlítem, hogy nekem úgy jön le, hogy innentől kezdve Wynne már inkább cégvezető volt mint szerelő. Ő foglalkozott a beszerzésekkel, az ügyfelekkel való kapcsolattartással és az üzleti ügyekkel, a napi teendőket pedig James Espey intézte és a felvett szerelők. Ismét mondom, ez csak saját vélemény!

Végül pedig egy pletyka: Sokan gondolták, hogy amikor Wynne és Bernstein a közös üzletükbe kezdtek annyira jóban lettek, hogy még némi rokoni kapcsolatot is sikerült kialakítaniuk gyerekeik révén. Ezt sokan azzal is alá vélték támasztani, hogy egyszer mikor a DML-en megjelent egy elég súlyos kritika a Jag Shopot (Ami Wynne unokaöccsének a tulajdonában volt) illetően, akkor Bernstein - a szokásos fatboy nicknévvel - teljesen kikelt magából és mindenkit perrel fenyegetett, aki a cégről bármi rosszat merészel írni. A valóságban semmi rokoni kapcsolat nem volt kettőjük között, én valószínűbbnek tartom, hogy a saját cégének az alkatrész utánpótlásának biztosítása vezette (be akart nyalni a DMCH-nak :) ). Az összes családi kapcsolat annyi volt, hogy Ed lánya egy rövid ideig a DMCH-nál dolgozott.

Egyelőre ennyi, jövő héten néhány levél és pár beszélgetés következik.

Mostanában elég sokat találkoztam Bopattal. Volt először a BB Rally, aztán ez a miskolci túra is, amit már terveztünk egy ideje. Az egész onnan indult, hogy Bopat autóját Miskolcon újítják fel. Mivel az ő autója nem volt éppen patika állapotú mikor megérkezett, ezért csak egy teljes restauráció jöhetett szóba. Ez ugye azzal kezdődik, hogy mindent szétszednek, aztán felújítanak, majd összeraknak. Az első rész könnyen ment, a második szintén megoldható, de a harmadik, összerakós fázis mindig a legproblémásabb. Főleg mert az autó már darabokban érkezett oda, ezért nem volt referencia, hogy hogyan is kellene kinéznie, ha majd készen lesz. Itt jöttem a képbe én.

Mert ugye az én autóm egyben van, tehát néhány felmerülő kérdést tisztázni lehet, ha látják a szerelők plusz még az egész autó érzete is jobban átjön, mint csak fényképeken. Ezért aztán megbeszéltük, hogy valamikor - még Bopat amerikai túrája előtt - felszedelődzködünk és elmegyünk Deloreannel Miskolcra. Gondoltam is, hogy jó évnyitó túra lesz a maga bő 600 kilométerével, de legalább kijönnek a tél és a hosszú állásidő alatt összejött hibák.

A 19-ei indulás az utolsó pillanatig kétséges volt, mert előző napra készült el az ülésem, de szerencsére minden klappolt és szombat reggel tízkor elindultam és ekkor már csak egy nyűg volt. Az, hogy morgott a bal első kerékcsapágy. Jó ideje csinálja már, néhányszor említettem is a blogon, de eddig nem tudtam a végére járni. Elsőre úgy tűnt, hogy talán az angle drive, de nem volt ilyen szerencsém. Emiatt azért nagyon gondolkodtam azon, hogy mégsem vállalom az utat, de aztán meggyőztem magam. Részben azért, mert a Passatnak is morog már régóta (igaz kb. tizedennyire) és mert ha most nem megyünk, akkor máskor már nem mehetünk, mert Bopat elrepül a messzibe. Így hát elindultam hallgatva a morgást. Érdekes egyébként, mert 40 és 100 km/h között elég hangos, fölötte és alatta viszont elhallgat. Ha pedig balra kanyarodok szintén csendesebb.

Így jutottam el Pestig, majd az M0-n kerültem egyet, felszedtem Bopatot és haladtunk tovább Miskolc felé. Dumáltunk, tankoltunk, tankolás közben beszélgettünk emberekkel, ettünk, jól éreztük magunkat és nagyjából eseménytelenül értünk Miskolcra. Egy hiba azért volt, erre majd később visszatérek. Körülbelül egy órakor értünk Miskolcra, ahol először egy kis terepszemlével kezdtünk. Bopat autója már kezd Deloreanformát ölteni, bár azért lesz még vele nyűg bőven. Erről majd bővebben olvashattok az ő blogján valamikor. Ha elkészül, akkor a legszebb lesz a klubban az biztos! Közben találkoztunk a Totalcaros Koncz Janival is, akinek egy Trabija és néhány egyéb gépe van itt felújításon és megnéztünk néhány egyéb érdekes dolgot is. Ja és egyébként a Flamingarage-ben voltunk.

Ezek után átnéztük az én autómat, néhány jellemző részletet lefotóztak, megvizsgáltak, megtapogattak a szerelők, aztán pár óra múlva már indultunk is visszafelé. A visszaút hasonlóan telt mint az odaút. Meleg volt, a légkondi járt végig, a morgást levéve hiba nélkül értem haza. Az úton többször is találkoztunk jópofa emberekkel, akiknek nagyon tetszett az autó és úgy vigyorogtak amennyire az fizikailag lehetséges volt. Mint kiderült egyik ismerősömmel is találkoztam, aki le is fotózott valahol Budapest és Tatabánya között.

Végül valamikor hat óra körül álltam be otthon a garázsba, majd netközelbe érve írtam egy levelet az Ednek, hogy akkor kéne két első kerékcsapágy, de gyorsan. Azért kettő, mert nem drága és akkor már inkább kicserélem mindegyiket. Ha az egyik elért az élete végére, akkor könnyen lehet, hogy a másik is arrafelé jár. Na és a másik hibám, ami csak odafelé jött elő, de akkor kétszer is. Először mentem az autópályán rendes sebességgel, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy elfogyott az erő, a gázra az autó nem reagál, a váltóval bármit csinálok nincs értelme és lassulunk. Leálltam a jobb szélre, vészvillogó, a motor járt, beraktam egyesbe és minden ment tovább mintha mi sem történt volna. Csodás. Másodszor már Miskolcon jött elő kb. 40-es sebességnél, a hibajelenség ugyanaz volt. Itt leállítottam a motort, újraindítottam és minden ment tovább ismét. (lehet, hogy Windowsos? :) ) Nem nagyon értek ezekhez, de nekem ez valami gyújtásproblémának tűnik. Miután volt az a pár beázásom és téli be nem indulásos problémám, elképzelhetőnek tartom, hogy ez is valahogy azzal lehet összefüggésben. Tehát szerintem valami elektromos nyűg lesz, ami jelenleg teljesen reprodukálhatatlan. Kíváncsi vagyok romlani fog-e a helyzet vagy megszűnik. Egyelőre a második tűnik valószínűbbnek, mert a hazaúton semmi gond nem volt. Az élet egy Deloreannel mindig tartogat meglepetéseket. Főleg 60000 (+amíg nem ment a kilométeróra) mérföld után.

A héten nem lesz semmi, mert az Ed kirándulni van és nem tud nekem alkatrészt küldeni. Erről bővebben majd szerdán írok. Úgyhogy hétvégén inkább grillezni kéne egyet. Mondjuk ezzel:

Az elkövetkező két-három hétben a '80-as és '90-es évek Deloreannel kapcsolatos amerikai történéseiről szeretnék mesélni egy kicsit. Nem hiszem, hogy túl összeszedett írások lesznek az elkövetkezőek, sokkal inkább kisebb történetek, furcsa összefonódások és némi politika lesz a porondon. Aki szereti az ilyeneket, szerintem jól fog szórakozni, mert ezek a történetek megmutatják, hogy hogyan is lett a mai Deloreanközösség olyanná, mint amilyen.

A '80-as évek közepétől a gyár tönkremenetele miatt elárvult Deloreanek elég nehéz időszak elé néztek. Az autók kezdtek öregedni, az alkatrészellátás nehézkessé vált, a szervizhálózat szétesett és az amerikai autókhoz szokott szakemberek nem nagyon tudtak mit kezdeni a zömében metrikus rendszerű Deloreanekkel, mert sokszor még szerszámuk sem volt hozzá.

Voltak azonban, akik felkarolták a DMC ügyét és megpróbálták segíteni a tulajdonosokat és az úton tartani az autókat. Ennek az első és talán legfontosabb állomása a DOA (Delorean Owners Association) megalakítása volt Ed Bernstein segítségével. Róla már írtam, aki nem emlékszik, az itt felelevenítheti amit róla tudni érdemes, bár most is lesz róla szó bőven (mellesleg elég jól kibővítettem azt az írást még pár történettel, szóval senki sem jár rosszul egy kis ismétléssel). 

Fontos, hogy a DOA nem az első klub volt, hanem a legnagyobb. Ahol pedig sok ember van, ott előjönnek az ellentétek és ez történt a DOA esetében is. Ezek a viták pedig pártokra szakították a tagságot és ez szakadáshoz vezetett. A kiváló tagság megalapította a Delorean Motor Club-ot, a DOA pedig azonnal perek sokaságát szakította a nyakukba, ami mindkét félnek nagyon sokba került. Ha jól tudom a Delorean Motor Club egyik fontos tagja James Espey volt, akiről már szintén írtam. A perek végül nem vezettek eredményre, ezért folyamodott Ed a korábbi írásban is említett listához, ahol felírta, hogy ki szólt róla rosszat (a DML-en vagy bárhol) és innentől kezdve azt az embert nem szolgálta ki. 

Ezzel sok Deloreantulajdonos és Delorean is rosszul járt. Részben az ő hatása, hogy olyan sok autó került pajtákba a kora '90-es években. Egyszerűen nem tudták Ed alkatrészei nélkül megjavítani őket és amikor a DML és a DMCH indulása után ez megváltozni látszott előbújt Ed igazi énje. Néhányak szerint nem is érdekelte igazán maga a Delorean, csak az üzletet látta az autóban. Ha a Yugo jobb üzlet lett volna, akkor Yugo-One lett volna a boltja neve. Ezt alátámasztja némileg az, hogy soha nem nyúlt az autókhoz, csak a szerelői, mert ő maga nem értett hozzájuk. Az is érdekes, hogy hogyan került egyáltalán a Deloreanek közelébe. Stephen Wynne maga is szerelő volt, P.J. Grady DMC viszonteladó volt, Don Steger egy DMC által betanított szerelő és egy régi QAC-os szakemberrel együtt indította el vállalkozását és így tovább. Ed viszont inkább egy befektető volt, aki itt érezte meg a pénz szagát és amikor már nem működött tovább az üzlet, továbbállt és magára hagyta a DOA-t is ami a 2000-es évek elejétől nagyon sokat vesztett jelentőségéből és a közösség sokkal több központúvá vált.

Még egy dolog. A Delorean One-t elég jól lehúztam az előző bejegyzésekben, ellenben a DMCH-ra mindig mint a mennyország kapujára tekintettem. Ezt egy kicsit ellensúlyozandó szeretném megemlíteni, hogy a DMCH egy ideig mint a Delorean-One texasi kirendeltsége működött és Stephen Wynne a Delorean-Oneban is tulajdonos volt az 1985-ös alapítása óta. A szakítás okairól nem tudok, de az előzmények ismeretében azért vannak ötleteim.

Szerintem így is olvasható, de az eredeti itt is megnézhető, bár azt hiszem dmctalk regisztráció kell hozzá.

A rendszámszerzéssel párhuzamosan futott egy másodlagos project is az autóval kapcsolatban. Párszor már írtam, hogy a sofőr oldali ülésem úgy tűnik nagyon a végét járja. Az elmúlt két évben már érződött a folyamatos romlás, de aztán márciusra vált kritikussá a helyzet.

A hiba az volt, hogy az ülés háttámlája egyre kevésbé tartotta meg magát és mindig hátradőlt, néha még vezetés közben is, ami azt hiszem egyértelmű, hogy több, mint kellemetlen. Biztos voltam benne, hogy néhány fog egyre jobban kopik benne, de ha elég kitartóan tekergettem, akkor mindig találtam egy olyan pozíciót, ahol még tartott. Ilyenkor sokszor el is felejtkeztem a problémáról egészen addig, míg valamiért megmozdult a tekerő, aztán kezdhettem elölről a beállítást. Aztán most márciusra már alig lehetett jó beállítást találni, ezért eljött az ideje a javításnak.

Az OT vizsgára felkészítésnél ez is fent volt a listán, de aztán elmaradt, utána Tibi Bá'nál kérdeztem rá, hogy meg tudják-e a javítani, de azt mondták, hogy inkább egy karosszériáshoz menjek. És itt jutott eszembe a karosszériás, akinél a Suzukis kalandom után is voltam. Már csak egy probléma volt. Hogyan viszem el neki az autót rendszám nélkül?

Hát sehogy. Csak nem olyan bonyolult kiszedni egy ülést. Rákerestem a neten és tényleg úgy tűnt, hogy egyszerű dolog (négy csavar alul és már jön is kifele) és most jön a meglepetés: az is volt. Kb. negyed óra alatt egymagam ki tudtam szedni az ülést és már raktam is be a Passatba. Egyetlen kisebb gond volt, hogy az ülés kiemelése előtt a biztonsági öv becsatolóját is ki kellett szedni. Ülés nélkül aztán elég hülyén nézett így ki a Delorean, de ha valami, hát ez aztán tökéletes lopásgátló. :)

Elég hamar eljutottam a karosszériáshoz és otthagytam az ülést. Másnap pedig mondta, hogy nagyon sajnálja, de a központi főfogaskerék van rommá kopva, ami mindennel együtt van, így ilyet nem tudnak gyártani. Elmentem, megnéztem, lefényképeztem, visszaraktam az ülést a Passatba, majd itthonról megrendeltem a szerkezetet (25e Ft) Edtől, aki még aznap el is küldte. Amikor pedig megérkezett a cucc vittem és egy napon belül el is készült (2e Ft). 

A beszerelés a takarítással együtt kb. 10 percig tartott és nagyon frankó lett, teljesen más érzés így vezetni.

(Mellesleg ma 4 éve, hogy megérkezett az autó. :) )

Habár a most belinkelt videók információtartalma alapján ez akár pénteki bejegyzés is lehetne, de mégis hétfőre rakom, mert csak az angolul tudók tudják élvezni. Leif Montinnal készített egy interjút ha jól hallom James Espey és nagyon sok érdekes dolog szóba kerül. Aki teheti és ideje is van rá, ajánlom a megtekintését. A többiek pedig várjanak türelmesen, mert ha nem is rohamos gyorsasággal, de valamilyen formában majd a blogon is megjelennek az itt elhangzott mondatok.

Sajnos azóta Leif Montin elhunyt, 2018.06.27-én.

Azt hiszem azt mindenki tudja, hogy a DMC a kivételek gyára volt. Bármilyen szabályt állítunk is fel, valami kivétel biztosan akad. Akkor most tegyünk fel egy kérdést. Milyen belsővel szállították a Deloreaneket? Szürke és fekete szól az első válasz. Kis gondolkodás után esetleg páraknak eszébe jut az aranyautókról a barna belső és kész. Hát akkor rúgjuk fel megszokásokat és gondolkozzunk el a piros és bordó belsőkön, mert bizony voltak ilyenek is. Sőt, a piros belső elméletileg még eladott autóba is került! A bordót csak a KAPACtól átvett raktárkészletben találták meg. Az így nézett ki:

További képek itt.

Voltak ennél azért durvább dolgok is. Ilyen például a már említett piros belsős autó (VIN 11746), amire Neil Barclay, az egykori DMC sofőr még emlékszik is. Ha gyorsan kattintatok, talán még fent lesz az eBayen, mert nem rég kelt el. Ha esetleg már nem lenne fent, akkor egy kép és egy link. Elméletileg közel-keleti autó volt, onnan hozták vissza 1988-ban. Mellesleg festve van. Szürkére. Elgondolkodtató.

És hogy teljes legyen a napunk, elméletileg van gyári világos kék belsős is. Az összes bizonyíték rá egy dmctalkos haverja, aki azt mondja, hogy ő hozta le a hajóról annak idején, tehát biztosra nem lehet venni, de ezek után akár már el is hihetem. Esetleg ezek közül valamelyik?

Hétfőn már írtam, hogy meglett a rendszám, most jön a kifejtős rész. Ott hagytam abba, hogy meglett a műszaki és már csak a rendszámért kell elmenni és már mehetek is az autóval ahova akarok. Aha, persze.

A gond az volt, hogy mint írtam korábban volt egy extra veszprémi utam, mert az OT papíromra nem írták rá a lámpáim szimmetrikus voltát és így a javítás megtörténtétől újra kezdték a két hetes kiküldési határidőt. Emiatt csak vártam és vártam, de a papír nem akart megérkezni. Végül ha jól emlékszem május hetedikén megérkezett a Magyar Autóklubos boríték. Minden benne volt ami kellett, így elméletileg már nem állt semmi a pesti utam előtt.

Másnap kedden beszéltem skynettel, hogy neki hogy is ment ez. Megadott egy telefonszámot (kösz!), akivel el lehet intézni könnyen gyorsan ezeket a dolgokat, majd fel is hívtam a fickót. Körülbelül 10 perc beszélgetés után úgy döntöttem, hogy minek tököljek, megyek Pestre ebben a pillanatban és így is lett. Gyors szedelődzködés (autótakarítás, ebéd :) ) után már mentem is és este hatkor találkoztam a kontakttal. Átadtam a papírokat, majd indultam haza és másnap délutánra meg is lett a rendszám, amiért viszont már nem tudtam (és őszintén szólva nem is nagyon akartam) a héten elmenni ismét, de szerencsére volt B tervem.

Ez a kis móka a benzint nem számítva eddig 90 ezer forintba került. Ebből 55000 Ft volt az átíratás (mert én skynettel szemben technikailag az országon belül a Vurdontól vettem az autót) a maradék pedig a rendszám költsége.

A B terv pedig a következő volt. Mivel úgyis megyek Pestre szombaton a Bopat miatt (BB Rally - a delorean.hu-n lesz majd ebből egy bejegyzés), ezért megkértem dubnickia-t, hogy szedje össze nekem a rendszámot és hozza el szombat reggel fél hétre a Rally indulási helyére. Szerencsére terv szerint ő is korán kelt aznap reggel, ezért annyira nem éreztem szarul magam, hogy szombat hajnalban ugráltatom. Mint kiderült, mégsem kelt volna korán, de ezt már csak aznap mondta meg, ezért külön kösz neki a segítséget!

Így a rendszámot és a friss ropogós forgalmit is elvittük magunkkal a rallyra, de aztán annak végével már lehetett megint gondolkodni a további lépéseken. Mert volt még egy dolog. Na ki jön rá micsoda?

Hát a kötelező biztosítás. Úgy gondoltam ez már aztán könnyű dolog lesz, de megint tévedtem. Először az Allianznál próbálkoztam, de ők megmondták, hogy itt Győrben a világvégén nem lehet ezt megoldani, veteránautó biztosítás miatt bizony Pestre kell menni. Megint. Hát itt azért már elmormoltam egy krvnyd-ot, aztán ott is hagytam őket. Őszintén szólva már úgy járok a fővárosba mintha ott laknék, ezért már semmi kedvem nem volt hozzá. Átmentem hát a Generalihoz. Mellesleg megjegyzem, hogy veteránbiztosítást ez a két biztosító tud kötni, így itt már nagyon bíztam benne, hogy meg tudják oldani ezt az óriási problémát. Szerintetek?

Naná, hogy el lettem küldve. Ezúttal azért, mert arra a kérdésre, hogy: "Milyen veteránklub tagja vagyok?" úgy válaszoltam, hogy egyiknek sem. Azt mondták, hogy ebben az esetben nem tudnak segíteni. Mondtam, hogy ez marhaság, mert a skynetnek minden gond nélkül meg tudták kötni a biztosítást, ezért azt mondták utánanéznek. Itt azért elgondolkodtam pár dolgon amiben központi szerepet kapott egy lángszóró és jelentősebb mennyiségű gyúlékony anyag. Szerencséjükre másnap felhívtak, hogy tényleg lehet biztosítást kötnöm, mert a veteránklubos tagság és nyilatkozat csak a nem OT rendszámos veteránokra vonatkozik. Ezért aztán tegnap (május 15.) bementem, kifizettem a 14600 Ft-os éves biztosítást és a 4000 Ft-os baleseti adót.

Cserébe viszont egy hét híján 4 év várakozása ért véget és most már tényleg 100% legálisan vezethetem az OT 42-95-ös rendszámú Deloreant. Fárasztó volt, de megérte.

A fórumon már írtam, hogy meglett az OT rendszámom. Ezentúl OT 42-95 néven lehet megtalálni a járművemet. Szerintem ma fel is szerelem, megtankolom és megyek vele egy kört, holnap pedig, amikor több időm lesz, akkor hazaviszem a járművet. Szóval, ha valaki Győr-Komárom között valamikor hirtelen belefut egy Deloreanbe, akkor az én vagyok.

Mostantól tarthatunk találkozót.