Delorean elkeseredetten próbálta a DMCL életben tartásához szükséges pénzt előteremteni, mert teljesen komolyan gondolta, hogy az ő nevének rajta kell lennie egy autón. Tudta, hogy ha az üzem végleg bezár, akkor az eljövendő vizsgálódások észre fogják venni a hiányzó 17,5 milliót és neki valami teljesen hihető magyarázattal kell majd előállnia, különben az ügy nyilvánosságra kerül. Ha nem lett volna olyan önző és nem lett volna az a hihetetlen nagyra törési vágya, ami miatt ez az egész tragikomédia megtörténhetett, mind az amerikai, mind a brit Delorean Motor Company máig működhetne.
Később John Deloreant felmentették a drogvádak alól, de eddigre már utána kellett nézni az üzleti ügyeinek is és ezek ellen már senki sem tehetett semmit.
A brit kormány döntése, hogy egy amerikai gyártónak megengedje, hogy Írországban egy gyárat alapítson úgy, hogy ő a legnagyobb részvényes, nem volt annyira hülye ötlet, mint amilyennek néhányan gondolni szeretnék. Ha sikerült volna Delorean fölött némi kontrollt nyerni valakinek, akit nem vakít el a grandiózus karizmája, akkor ő keményen megmondhatta volna neki, hogy: "Nem duplázhatod meg úgy a termelést, hogy tele vagy képzetlen munkásokkal, csak akkor, ha biztos vagy benne, hogy el is tudod adni, amit csinálsz - és ez a tél közepén biztosan nem fog megtörténni." Így sokkal valószínűbb lett volna, hogy a vállalkozás sínen marad és a munkások, beszállítók, viszonteladók, vásárlók és a részvényesek is még sok évig profitálhattak volna belőle. Helyetteseinek és további tanácsadóinak, mint amilyen például Mr. Nesseth is volt, úgy tűnik nem állt érdekében a jól fizető állásukat kockáztatni azzal, hogy ne bízzanak kenyéradójuk döntéseiben, még akkor sem, ha esetleg tudták, hogy milyen tanácsot is kéne adniuk. Az önuralom nélküli "színes egyéniségnek", akiket alig több, mint egy megérzés vezet, erős akaratú kollégákra van szükségük, akik egyensúlyban tudják tartani őket. Főleg akkor, mikor más emberek pénzétől tették magukat függővé.
A legkedvesebb szó, amivel a Delorean fiaskót illethetjük, az a rossz gazdálkodás. Ahogy George Bickerstaffe írta az International Management 1983 májusi számában: "A fegyelmezetlen Deloreannek nem sikerült megzaboláznia a tehetségét." Pont ezt tette ezt az egészet oly tragikussá és megjósolhatatlanná. Senkit sem lehet azért hibáztatni, hogy nem látta előre, hogy John Z. hogy fog stressz alatt viselkedni. Az ilyen projectek kicsit mindig olyanok, mint a lóverseny. Az pedig balszerencse, hogy ebben az esetben a brit kormány a rossz lóra tett.

Amikor elkészült az utolsó autó is, bezártuk a gyárat Dunmurryben, miközben a munkásokkal említésre méltóan kevés baj volt. majd visszaadtuk az épületet a brit kormánynak. Megszabadultunk továbbá a gépektől és az 500 autótól, amiknek az értékét magasabbra emeltük különlegességük miatt. John Delorean sikkasztási ügyét leghamarabb 1986 szeptemberében fogják tárgyalni New Yorkban és valószínűleg el fog tartani egy pár hónapig. Akár megalázó módon börtönbe küldik, akár hagyják, hogy visszatérjen előző extravagáns életviteléhez - ami Delorean számára úgy tűnik a legfontosabb és ami most veszélybe került - számunkra, az ír cég felszámolóinak igencsak fontos lesz. Ha elítélnék, akkor az lehetővé tenné számunkra, hogy rátegyük a kezünket a fizetésképtelen amerikai cégre és a pénzre, amivel oly régen tartozik. Ezzel kifizethetnénk a cég brit hitelezőit, a beszállítókat és bankokat és ezzel a részünkről az ügy le lenne zárva.

Mivel viszont Delorean azzal védekezett, hogy ez a pénz egy Chapmantől származó kölcsön volt, ezért felmentették. Ha ez így igaz, akkor ő Chapmannek tartozik, aki pedig a DMCL-nek.
És vége. Itt ért véget a könyvben a Deloreanről szóló fejezet, de egy pár dolgot szeretnék a sorozathoz hozzáfűzni. Az egyik, hogy Sir Kenneth Cork 1983-ban ment nyugdíjba és utána kezdte el írni ezt a könyvet, viszont nyomtatásban csak 1988-ban jelent meg először. Ennek köszönhető, hogy míg az előzőleg leírt történések nagy része 1982 és 1984 között játszódik, gyakran vannak utalások 1985-86-os eseményekre is, olykor nem éppen konzisztens módon. Szerintem az utolsó pillanatig javíthatta a szerző a szöveget és emiatt lehet pár időbeli hiba.
Valamint ismét szeretném mondani, hogy aki ért angolul és van ideje rá, tényleg olvassa el az angol szöveget. Én nem vagyok műfordító és én magam is érzem a szövegemben a magyartalanságokat, de sem időm sem tudásom nem volt ezeket kijavítani. Tehát akit érdekel, annak ismét az első rész linkje.
Visszatérve a műszaki vizsgára: Elintéztem a papírt, felszereltem a rendszámtábla világítást, lefénymásoltam a többi cuccot és bejelentkeztem. Kaptam is egy hétfő 16.15-ös időpontot. Kicsit későinek gondoltam, de nekem aztán mindegy. Úgy intéztem, hogy a trailer fél négyre elhozta az autót, leálltam, aztán bementem elintézni a fizetést és a papírokat. Mint kiderült félelmem jogos volt a késői időponttól, ugyanis az adminisztrátor hölgy nem hagyott fizetni, mert háromkor lezárták a pénztárat. Mikor megmondtam neki, hogy még így is háromnegyed órával előbb vagyok itt mint kéne, mégis honnan kéne tudnom, hogy jobb, ha másfél órával korábban jövök, megmondta, hogy ők engem biztosan figyelmeztettek. Természetesen nem hatotta meg, hogy laza négy éve erre a vizsgára várok és nem hiszem, hogy elfelejtettem volna egy ilyen dolgot. Mondta, hogy jöjjek vissza reggel.
Hát persze. Elhoztam az autót 5000 Ft-ért, most meg vigyem vissza, meg hozzam el megint? Hát ő azt nem tudja, de esetleg beszélhetek a vizsgáztatóval aztán itt hagyhatom. El is mentem a vizsgáztatóhoz és elmondtam, hogy elméletileg most vizsgáztatnám az autót, de nem tudom, mi van ilyenkor. Hát az ő válasza volt a legszebb. Mikor megmutattam, hogy 16.15-re vagyok beírva megmondta, hogy az nagyon jó, mert ő 16.00-kor úgy bezárja az ajtót, hogy öröm nézni, szóval nem is baj, hogy nem kaptam időpontot. Ja és az autót nyugodtan itt hagyhatom, nem zavar senkit. Ebben maradtunk és ott hagytam az autót az udvaron.
A jobb első lengéscsillapítóval kezdtek és egyből ki is jött, hogy Alkalmatlan. Ehh. Jó kezdés. Szerencsére emlékeztem arra, amit skynet mondott a műszakijáról, hogy nagyon könnyű az autó eleje és ez okozhat gondot. Tulajdonképpen üres tankkal és minimális csomagtartó tartalommal mentem és ez nem volt szerencsés. A könnyű orr és a kemény futómű együtt az jelenti, hogy az autó szinte elpattog a vizsgapadról, ezért nem tudják megmérni. Nekiálltam hát, bepakoltam néhány dolgot előre, beültünk ketten az autóba, lejjebb eresztettük a kereket és tárááá, már jó is lett. A bal első így már könnyen ment, a hátsókkal meg semmi gond nem volt. A fékek ugyanígy probléma nélkül mentek, a kézifék is patentül működött. A papírozás volt, ami egy kicsit tovább tartott, de az már örömteli várakozás volt. Ezután már csak a trailerezés volt hátra és a nyugodt hátradőlés, hogy a következő utam az okmányiroda lesz, ahol a rendszámomat veszem át. Budapesten.
További infók
Na ezután a laza kis bevezető után rátérek a tárgyra. Az előműszakin javított kézifék után már csak egy dolog volt hátra, a rendszámvilágítás. Hazamentem, kiborítottam a régi alkatrészes dobozomat és meg is találtam a két kicsit kopottas keretet és ennyi. A lámpák már hiányoztak belőle, a csavarok úgyszintén, valamint az egyik lámpának sem volt meg a fél belseje. Elgondolkodtam, hogy mit tegyek, de aztán a vége az lett, hogy 6000 Ft-ért inkább rendeltem az Edtől két kislámpát. Nem egy eget verő összeg és legalább biztosan jó lesz minden.
Szóval a jobb oldalit azt simán rá lehetett dugni a lámpára, de a balosat nem. Szerencsére, mivel a Vurdonnál voltam, ezért bementem, kértem kettőt és rászereltem a kábelekre. A lámpák egész hamar neki is álltak világítani, nem nagyon voltak kontakthibák. Ez után már csak a felcsavarozás volt hátra, ami anyacsavar hiányában nem ment és mivel nagyon apró csavarról volt szó, a szerelők sem tudtak adni. Berohantam a városba, 5 forintért vettem négy anyacsavart és már szereltem is fel a lámpákat. Szerencsére ezután már nem volt gond, világított szépen minden, ahogy kell. A jól végzett munka örömével hazamentem és innentől kezdve már jöhetett a műszaki vizsga.