Élet egy Deloreannel

Ez is egy jó kis rendezvény volt, amit már hónapokkal előre elkezdtünk szervezni. Kicsit húzós volt az időpont, mert alighogy megjöttünk Hollandiából, pár napra rá már kezdődött is, de bíztam benne, hogy nem lesz vele gond. Amikor a Deloreannel bárhova megyek, szeretek egy kis biztonsági szervizidőt hagyni, mert elvégre lassan 40 éves az autó, bármi történhet vele, de szerencsére eddig még nem volt ilyen gond. Szerencsére ezúttal is minden jól alakult.

Szóval megjöttünk vasárnap, szerdán pedig már vittem is az autót Budapestre, az Autotech Future kiállításra, ahová a Bárdi autó hívott meg. Az odaút nagyjából eseménytelen volt, kétszer vagy háromszor csinálta ezt a lefulladós dolgot, de ennyi. Aztán kóvályogtam egy kicsit a Hungexpo környékén, mert nem volt egyértelmű, hogy hogyan jutok be, de aztán sikerült találkoznom a kontaktommal, onnan meg már egyenes volt a dolog. 

Bementem a pavilonba, egy kicsit vártam, mire kitalálták, hogy hova menjek, közben beszélgettem pár érdeklődővel, majd beálltam a helyemre. Közben megjöttek a Duduék, körbenéztük az addig érkezett autókat, csináltunk pár fotót, aztán el is jöttünk. A kulcsot elhoztam, mert elméletileg ott semmi szükség nem lesz rá, bár az autót nyitva hagytam, mert a fotózás úgy fog történni, aztán bíztam benne, hogy minden oké lesz.

Mivel kellettek kellékek, ezért Zsoltnak is szóltam, mert ha már neki minden kütyüje megvan, akkor ezt nem szabad kihagyni. Ő másnap érkezett a bepakolásra, össze is rakták amit kellett, majd másnap kezdődhetett a bemutató. Ahova én nem tudtam menni, már nem is tudom miért, de nem is kellettem, mert szerencsére a Zsolt ott tudott lenni, és figyelte a hordát, hogy ne tegyenek kárt az autóban. Le is ment eseménytelenül minden, vasárnap mehettem a gépért.

Addigra a sebváltóból kicsöpögött pár csepp olaj, de pont az a mennyiség, ami egyáltalán nem érdekelt. Sokkal jobb volt az, hogy habár elméletileg vasárnap egész nap kipakolás volt, mégis ez a kép fogadott, amikor odaértem.

Úgy tűnik mindenki jobban sietett, mint én. Innen már csak egy kellemes végig zuhogó esőben megtett hazaút volt hátra, amit ráadásul nem az autópályán tettem meg. Ezután megint megfogadtam, hogy itt spórolásnak nincs helye, autópályázni kell, mert ha legközelebb agyvérzést kapok a sok üzemanyag fetisisztától, akkor az sokkal drágább lesz. Bár annyi jó volt benne, hogy Skynet észrevett, és le is cseszett, hogy nem ugrottam be hozzá, de hát így próbáljon az ember Deloreannel sunnyogni.

Írok még egy bejegyzést Hollandiáról, de igazából csak azért, mert ilyenkor mindig jó írni egy kicsit az olyan egyéb dolgokról, amik a többi bejegyzésbe nem illenek bele.

Amikor indultunk, felírtuk az induló kilométert, amikor pedig megérkeztünk, totálisan elfelejtettük. Aztán voltam Budapesten, meg mindenfelé csak úgy, aztán mire eszembe jutott, hogy ez elmaradt, már mindegy volt. Ezért ezúttal nincsen pontos adatom a megtett távra, de ahogy nagyjából végignyomkodtam a google mapsben az utat, elég jó közelítéssel kicsivel több, mint 3000 kilométert tettünk meg. Szép út volt, ezért már megéri elindulni.

A fogyasztás nagyon jól alakult, szinte az egész úton 9,4-9,7 liter közötti volt, jellemzően autópályatempóban, főleg 120 km/h, néha pedig 140 km/h körül. Ebből Hollandián belül volt egy kicsit eltérőbb érték, amikor kijött egy 10,5 liter is, egyszer pedig 11,3, de közvetlenül előtte meg volt egy 8,9, szóval szerintem ezeknek inkább az átlagát kell venni, mert habzott a benzin, vagy valamiért nem tudtam teletankolni. Szóval a fogyasztással meg vagyok elégedve.

Aztán a következő az autó műszaki állapota. Nagy nyűg egyszer sem volt, azonban volt egy rész, ahol kicsit rakoncátlankodott a Delorean, bár ezt már máskor is csinálta. Akkor, amikor a dugóban ülünk, megyünk, megállunk, forraljuk az autót, egyesben, üresben, akkor néha csinált olyat, hogy amikor mondjuk kettesből hirtelen állóra fékeztem és benyomtam a kuplungot, akkor kivillant a generátor lámpája és lefulladt. Ez mindig akkor történt, amikor hirtelen esett a fordulat, és nem tudta elkapni az alapjáratot. Kb. öt alkalommal fordult ez elő az út alatt, főleg a Dortmund körüli dugóban, azóta is gondolkodok, hogy mi lehetett. Erről majd még fogok írni. Más érdekesség nem volt vele, tankoltunk, mentünk.

Aztán az emberek. Egy nagy különbséget vettem észre, az ottani és az itthoni emberek viselkedése között. Az itthoniak, amint felszabadul egy kis idejük, szinte azonnal nekiállnak nyomkodni a telefonjukat, és minél fiatalabb valaki, annál inkább ez a jellemző. Hollandiában nem ezt vettem észre. Ott mászkálnak, beszélgetnek, nevetnek, elvannak. A fiatalok is. Többször láttam nagyobb csapat gyereket, akik röhögve mentek az úton, és egyiküknél sem volt telefon, vagy legalábbis nem látszódott, mert nem volt a kezükben.

Ennek némileg ellentmond, hogy amikor az Ednél voltam, beszélgettünk mindenféléről, pl. arról is kérdeztem, hogy látom, megint egyedül dolgozik. Mondta, hogy igen, mert kipróbált pár fiatal szerelőt, de mindegyik meglepődött, amikor először olajos lett a keze, vagy valamit nem csak cserélni kellett, hanem esetleg javítani, azon meg főleg, hogy nem a telefonjával vagy legalább egy számítógéppel kell elintézni valamit. Kicsit keserűen meg is jegyezte, hogy mi már nekik dinoszauruszok vagyunk.

Aztán tovább az emberekkel kapcsolatos vonalon, volt egy számomra érdekes, totálisan nem reprezentatív tesztem. Nem szoktam politikai témát érinteni a blogon, mert jobb a békesség, tehát akit ez zavar, az most ne olvassa ezt tovább! Szóval miután mindenhonnan azt hallani, hogy a csúnya gonosz migránsok már elfoglalták Európát, hogy Nyugat Európa már régen elesett a velük vívott harcban, ezért eldöntöttem, hogy számolni fogom a nem fehér bőrszínűeket. Persze nem vettem annyira komolyan, hogy strigulázzam, ezért csak nagyjából jók az értékek, de a nagyságrendek helyesek. Nos, az eredmény az lett, hogy Hollandiában kb. 20 színesbőrűt láttam a 4 nap alatt, az autópályán a megállókban további kb. 30-at. Fontos azonban, hogy nem voltam nagyvárosban, hanem csak a vidéki Hollandiában. Ezen kívül Zaandamot teljesen kihagytam, mert ha nem tettem volna, akkor levonhatnám azt a valószínűleg nem helyes következtetést, hogy Hollandia felét a kínaiak alkotják. Az, hogy ez az érték sok-e vagy kevés, azt mindenki döntse el maga, aki vitatná, az inkább menjen el, és tapasztalja meg. 

A múlt hét végén elmentem Győrbe a Barney's Dinner találkozójára. Nagyon jó volt, több ismerőssel  is összefutottam, majd valamikor megírom. Most hétvégén pedig Tatán lesz két szülinaposom. Sűrű hetek ezek. Közben megvan a klubtalálkozó időpontja, a fórumban minden fontos adat megvan. Aki pólót akar, az is ott keressen!

Egy jó alvás után esős napra ébredtünk, amin különösebben már meg sem lepődtem, Cserébe viszont itt már volt időnk reggelizni, nyugisan bepakolni és elindulni. Szerencsére az eső és a hétvége elérte, hogy a holland részen nagyon jó volt a forgalom, és Németországban is jól tudtunk haladni.

Egyetlen rész volt csak, Hagen környékén, ahol kerülnünk kellett, de az is jó tapasztalat volt, két okból is. Az egyik, hogy ezen a részen pár helyen annyira rossz volt az út, hogy már egészen itthon éreztem magam, a másik pedig, hogy ott, ahol meg jó volt az út, annyira örültem neki, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy lefotóztak. Ráadásul egy olyan vakuval, hogy egy közepes szupernóva is megirigyelte volna, pedig háttal voltunk. Azóta is várom a büntetést, de még nem jött. Pedig ha jön vele kép is, akkor az bőven meg fogja érni.

Szóval ezt a kis malőrt levéve csak tekertük bele a kilométert a Deloreanbe, aminek köszönhetően át is léptük a 80000 mérföldet. Ráadásul éppen egy parkolóban, ezért nem kellett 130-nál bűvészkedni a fényképezéssel. Ezen a napon más nem is történt, elmentünk egészen a német-osztrák határig, ahol Schardingban szálltunk meg egy szintén jó kis szállodában, mert másnap itt találkoztunk a csávóval, aki első nap rám írt. Meg is beszéltem vele még este, hogy másnap 10-kor találkozunk, majd lehetett ismét aludni.

Időre oda is értünk, gyors telefon, beengedett egy sorompón, bemutatkoztunk, és már meg is volt a közös téma a szokásos pár perces ismerkedős körök után. Már első alkalommal is említette, hogy szívesen megmutatja a garázsát, de nem gondoltam, hogy ez nem csak a Deloreant jelenti, hanem más érdekes járműveket is.

• 
• 
• 
• 
• 

Persze a Delorean volt számomra a legfontosabb. Egy korai autója van, 1400-as a VINje, és természetesen patika állapotban tartja. Habár sokat használja, hosszú útra nem nagyon megy vele, arra vannak a motorjai. Amiből kettő is van, a régebbi, oldtimer korúval a sarkkörig ment el és vissza, megkerülve a Balti tengert, az újabbal pedig Alaszkából motorozott el Buenos Airesbe. Ahogy az angol mondaná: I didn't see that coming. Mindegyik elég komoly teljesítmény, nem hiszem, hogy utánacsinálnám, én ennél kényelmesebb vagyok.

Mindezek előtt azonban megnéztük az első generációs Audi Quattroját, ami szintén egy olyan különlegesség, amit nem gondoltam volna, hogy itt látni fogok. Ezeken túl beszélgettünk a különféle vásárlásairól, a többi környékbeli Delósról, a munkáról, mindenféléről. Elsőre azt hittem, hogy csak beugrunk ide fél órára, de aztán majdnem két óra lett a vége. Kár lett volna kihagyni.

Mivel az elvárthoz képest késve tudtunk csak indulni, ezért gyorsan átnéztük a belvárost, ami egy igazi mesébe illő helyszín volt, aztán pályára fel, és végigküldtük hazáig az utat, csak tankolni álltunk meg. És a legjobb az egészben, hogy fél négyre odaértünk még egy oldtimer találkozóra is Komáromba. Négyig tartott csak az egész, ezért csak a végét csíptük el, de ez egyáltalán nem volt gond. Többre úgysem lett volna kedvem. Aztán innen már hazamentünk, és nyugtáztuk, hogy a Delorean 38 évesen is egy fasza gép.

Ezen a héten hangszórócsere lesz, plusz a fórumban kiderült az éves klubtalálkozó időpontja. Akit érint, az bóklásszon arra, hogy beírhassa a naptárba!

Ezen a napon kicsit nyugodtabban keltünk... volna, ha nem csak kilenc óráig lett volna ingyenes a parkolás. Ezért ezen a napon is kelés aránylag korán, pakolás, hurcolkodás, bepakolás, gyors lejelentkezés, majd indulás volt a reggeli program. Mivel a reggeliről lekéstünk, ezért kezdésnek meglátogattunk egy helyi boltot és megreggeliztünk. Elméletileg nincsen evés az autóban, a gyakorlat ezúttal mégis ez volt:

Mindegy, túléltem valahogy, aztán innen már lehetett menni Zaandamba, ami a legnagyobb helyi skanzen. Közben láttunk egy régi piros Trans Amet az egyik ház előtt, amibe a tulajdonosa éppen virágládákat pakolt be. Teljesen abszurd volt, imádtuk nézni. Na de vissza Zaandamra. Odaértünkkor már iszonyatos tömeg volt, pedig még tíz előtt beálltunk a sorba. Szerencsére lett parkolóhelyünk, majd boldogan konstatáltuk, hogy maga a skanzen ingyenes, csak a parkolásért kell fizetni, azért sem egy horror összeget.

Bementünk hát a faluba, ahol mindenféle régi mesterségekről lehetett mindent megnézni, tipikus mikrótranzakciós módszerrel. Tehát habár a falu ingyenes, de amint meg akarsz nézni egy szövőszéket a belső szobában, már fizetni is kell pár eurót. Az egyik attrakció emel igazából említést, a működő malom, amit végigjárni, és kitalálni, hogy most akkor hogyan is működik ez igazából, nagyon jó kis agyteszt volt. Még úgy is, hogy kaptunk egy tökéletes magyarsággal írt leírást is hozzá. Ahogy néztem, kb. minden nyelvre fel voltak készülve.

• 
• 
• 
• 
• 

Ezen kívül volt egy sajtkészítő, ahol nem is tudom hány féle sajtot lehetett venni, a sima goudától a kókuszos specialitásokig, meg persze sok olyan kis házikó, ahol látszott, hogy sokkal többet foglalkoznak vele, mint bárki foglalkozott volna pár száz évvel ezelőtt. Ezután megnéztünk egy elég komoly családi perpatvart két kacsa között, amit persze sokkal több turista nézett, mint mondjuk az előbb már említett szövőszéket, de hát a Jerry Springer Shownak is jelentősen nagyobb a nézettsége, mint az Egyházi kórusok világtalálkozójának. Mellesleg pedig szeretném megemlíteni, hogy a képeken látható két kacsa nem vett részt az említett csetepatéban, ellenben indokolatlanul fotogén módon tűrték, hogy képeket készítsenek róluk. Feltételezem elvártak volna némi élelmiszerben fizetett ellenszolgáltatást a fotókért, remélem valaki megadta nekik, mert nálunk nem volt felesleg.

• 
• 

Elég sokat maradtunk itt, jól körbenéztük az összes valamirevaló látványosságot, de mivel eléggé el lehetett fáradni a mászkálásban, ezért örömmel ültünk be az autóba, hogy menjünk a következő célunkhoz, a Haar kastélyhoz. Ez az út eseménytelenül lement, könnyen kikerültük Amszterdamot, bár olykor nagyon kellett figyelni, hogy a kétszer hat sávos autópályán éppen merre tartsak.

A Haar kastélyban már voltam 2009-ben is, de mivel nem nagyon emlékeztem már rá, jó volt újra megnézni. Sok új dolgot nem tudok róla mondani, bár most mintha kicsit jobban törődtek volna a kerttel és a tóval, valamint arra sem emlékszem, hogy labirintusban jártam volna, de ezek mind csak kiegészítők a kastély mellett. Viszont mivel több kép készült, mint legutóbb, ezért meséljenek inkább azok.

• 
• 
• 

Innen jött a napnak a szenvedős része, ugyanis a Haar kastély Utrecht mellett van, mi pedig négy óra után próbáltunk meg átjutni rajta. Hát elméletileg van körgyűrű, meg minden út széles, és sok sávos, de a gyakorlat az volt, hogy a kastély és Amersfoort közötti 40 kilométeres út bő két óráig tartott. Ebben volt sok dugóban állás az elkerülőn, utána inkább a városba bemenés, majd ott piros lámpák miatt állás, aztán pánikszerű wc keresés,, elrontott lehajtó miatt hosszú kerülő, meg még ki tudja mi. A lényeg azonban, hogy végül csak sikerült odaérnünk Dudu ismerőseihez, ahol egy órát elbeszélgettünk a Deloreanről, a rokonsági viszonyokról, politikáról, mindenféléről. Majd pedig tovább indultunk, hogy szállást keressünk aznap estére.

Szerencsére, mivel elég későn voltunk, ezért az utak már kiürültek, elég jól tudtunk haladni, és végül Arnhemen túl, De Steegben találtunk egy marha jó helyet. Egy kastélyszállót dobott ki a gps, aminek volt egy újonnan épített modern szárnya, ami mindezek ellenére abszolút elfogadható áron kínált szobát. Ki is vettük azonnal, bepakoltunk, leültünk, majd mégis összeszedtük magunkat és elmentünk kaja után. Sajnos itt az étterem már bezárt, a falu másik étterme szintén, végül egy másik környékbeli faluban az egyik szakács még utolsó erejével összedobott nekünk egy kis vacsorát, ami megmentett minket, de főleg a Dudut az éhhaláltól. Innen már csak a hazaérés, fürdés, és az újbóli ágyba beesés volt a menü. Megint jól kihajtottuk magunkat.

Ismét egy nap késéssel, de azért csak megírom ezt a napot is. Ahogy végigolvastuk a jegyzeteket, úgy tűnik, hogy ez volt a legsűrűbb napunk, lesz mit írni. A reggelt az Ednél kezdtük, ha jól emlékszem már nyolc előtt odaértünk, és miközben én az Eddel átbeszéltem minden fontosabb dolgot, a Dudu körbefotózza az egész épületet. Elsőre úgy tippeltem, hogy a délelőttöt itt fogom tölteni, de aztán nem így történt, mert az Ed kb. másfél óra alatt elküldött, mert mit akarok én itt ezzel az autóval, elvégre eljöttem vele Hollandiába, nem kell ezen szerelni semmit. Jogos, de azért pár dolgot megnézettem vele, ha már ott voltam. A fékek teljesen jók, ennek örültem, mert pont 10 éve cseréltettem ugyanitt, viszont a futómű beállításával volt egy érdekes beszélgetésünk. Mondtam, hogy nézzen rá, mert kicsit ráz elől is és hátul is, mire mondta, hogy az eleje tényleg elég jól el van mászva és be is állította. Mondta, hogy csak egy kis összetartást kell beállítani, aztán kész. Ekkor mondtam ezt:

- Van a kézikönyvben egy pár futómű beállítási érték. Mutattam a szerelőnek, hogy ezeket állítsa be, de azt mondta nem érti.

- Nem meglepő. Senki más sem.

Tehát akkor a Delorean használati kézikönyvében ökörségek vannak. Tegye fel a kezét, aki meglepődött. :)

A kronológiát kicsit megbontva, mikor elindultam, az autó eleje tényleg számottevően jobb lett, sokkal kevésbé ráz, ellenben a hátulja még mindig nem az igazi. Eddel megbeszéltük, hogy akkor itt az ideje egy centírozásnak.

• 
• 
• 

Jött aztán a következő beszélgetés, amikor a lengéscsillapítókról kérdeztem. Pontosabban ő kérdezte, hogy nem akarom-e kicserélni az eredetieket, elvégre lassan 40 évesek. Mondtam, hogy nem, mert majd ha az egyik megdöglik, akkor cserélem ki. Erre pedig az volt a válasz, hogy azt várhatom, mert ebből az olaj az életben nem fog folyni, mert van valami extra gumi a belsejében, és itt maximum az kezd el szétesni, ami miatt egyre keményebb lesz a rugózás, de teljesen bedögleni nem nagyon fog. Ezt is jó tudni, ismét egy alkatrész, amit más autókkal szemben 40 évig is lehet használni.

Utána beszélgettünk a gumikról, amivel kapcsolatban megmondta, hogy nem kell félni a méretváltástól, a 215-ös gumik a legjobbak a Deloreanre, főleg a Continental és a Vredestein. A Pirellik és a többi inkább terepjáróra való, ezért nem a legideálisabb egy ilyen autóra. Remélem emlékezni fogok erre a tanácsra majd öt év múlva, mikor megint cserés lesz a garnitúra.

• 
• 

A szervizről kicsit általánosabban szólva, baromira tele volt. 14 autó volt a szervizben, a bemutatóteremben, valamint további 3 kint, szétbontásra várva. Hát ott azért lehetett ronda dolgokat látni, de jó tudni, hogy legalább ezeket is fel lehet használni valamire. A fent látható autóban alig van használható alkatrész, de mivel az acélelemek tökéletes állapotban vannak, ezért megérte megvenni.

• 
• 
• 
• 
• 

Amikor végeztünk, elindultunk északra Den Helderbe, ahol egy haditengerészeti múzeumot akartunk megnézni. Őszintén szólva engem az érdekelt, hogy itt ki van rakva egy igazi tengeralattjáró, és azt jól körbe lehet mászkálni. Mivel pedig én szeretem az ilyeneket, ezért megérte azt a pár kilométert a dolog. És valóban, egy tengeralattjáró igencsak faszán tud kinézni, ráadásul a szárazföldön látni lehet az igazi méreteit is.

Volt persze sok egyéb dolog is, a felszíni hadviseléstől a történelmi visszatekintésig, de egyértelmű, hogy a fő showelem a HNLMS Tonijn volt. Aki arra jár, ne hagyja ki!

• 
• 
• 

Ezután kicsit kóvályogva, ráérősen ballagtunk vissza az Edhez, akinek átadtuk az ajándékba hozott, de elfelejtett Unicumot, majd mentünk tovább Welmoed felé délre. Közben beugrottunk egy tulipánföldre, megérte a kitérőt az a pár (száz) fotó ami készült.

Welmoed ismét nagyon kedvesen fogadott minket, igazán jó fej még mindig. Sajnos az egészsége már nem a régi, ezért is adta el az autóját pár évvel ezelőtt, bár ennek ellenére eljár néha az Edhez. Mint mondta, éppen pár hete volt utoljára, jól esik neki néha Deloreant látni. A két kutyája továbbra is megvan, ugyanott lakik, ahol a 2016-os Eurofestes videóban is meg lehetett nézni, jó volt találkozni vele.

Innen már csak az utolsó checkpoint volt hátra, a szálláskeresés. Kicsit már későn volt, sűrű volt a nap, nem akartunk messzire menni, ezért Volendamban kerestünk szállást, nem messze Welmoedtől, a tengerparton. Eltartott egy darabig mire találtunk szállást, mert a GPS nem annyira érezte a hely szellemét, és főleg a lezárt utcákat, de végül leálltam egy tér szélére, nem törődve azzal, hogy ez most szabad vagy sem, és így már meg is lett a kívánt szállás 10 percen belül. Ahol egy szerencsés véletlen folytán éppen egy magyar nő volt az egyik alkalmazott, így nagyon hamar és olcsón jutottunk szobához. Mivel a normál szobák elfogytak, ezért egy négy ágyast vettünk ki, de mivel csak ketten voltunk, megkaptuk 70 euróért, ami egy több mint korrekt ár Hollandiában. Egy probléma volt csak, a rendes parkolóhely megtalálása. Volt egy hely, ahova elképesztő bűvészkedéssel, és a Dudu segítségével sikerült beapplikálni az autót, de ismét bebizonyosodott, hogy szűk holland utcácskákat nem a Deloreanre tervezték.

Viszont miután ez is sikerült, már csak a felhurcolkodás, egy pizza megevése és az alvás volt hátra. Könnyen ment.

Lassan kinéz egy újabb villanyos szerelőnap a Deloreannek. A hangszórókat (Látod McFly, nem hangfal! :D) cserélni kell, plusz úgy tűnik, hogy a generátor vagy az aksi is rakoncátlankodik. Úgy gondoltam ez a hét lesz a szerelős, de mivel az idő olyan, amilyen, ezért inkább a jövő hét. Nem gond, most aztán ráérek.

Reggel időben keltünk, ettünk egy jó reggelit, egy kicsit beszélgettünk a tulajjal, mert eddigre észrevette a Deloreant és volt pár kérdése, majd integettünk egy fickónak, aki majdnem kiesett az ablakából, annyira nézte az autót. Aztán a pályára fel, majd nagyobb probléma nélkül zúgtunk észak felé, egészen Dortmundig. Ott azonban elhagyott a szerencsénk, és bárhogyan is próbálkoztunk, belekeveredtünk egy igazi, 10 pontos német dugóba. Majd egy órát álltunk, pontosabban csorogtunk, mire paff, elengedték a sort, és lehetett taposni a gázt. Mivel a sor elején voltunk már addigra, ezért látszott, hogy le volt zárva az egész autópálya, mindenkit letereltek egy mellékútra, de mire végigvártuk a sort, éppen úgy gondolták, hogy most már eleget vártunk és elengedtek. Kihasználtam a szókincsemet.

Innen már nem volt túl sok tennivaló Hemig, csak mentünk gond nélkül. Néha megálltunk tankolni, a fogyasztás végig 10 liter alatt maradt, abszolút meg voltam elégedve az autóval, tette a dolgát gond nélkül. Még zárás előtt odaértünk az Edhez, mentünk is egy gyors kört nála, de aznap már nem akartam zavarni, csak 10 percet maradtunk. Másnap úgyis nála kezdtünk, ezért erről a látogatásról majd a következő bejegyzésben fogok írni.

Rájöttünk viszont egy nagyon szerencsés véletlenre. Éppen a tulipánvirágzás hetében jöttünk! Sokszor voltam már Hollandiában, de valahogy ezt még soha nem sikerült elérni, mindig lekéstem. Most viszont ideális volt az idő, csak néha csöpögött az eső, a tulipánok meg tényleg nagyon jól tudnak kinézni, főleg ekkora tömegben.

Ed után már csak a szálláskeresés volt hátra, ami mindig egy érdekes dolog, mert továbbra sem szeretem az előre foglalásokat, sőt, még az előre tippeket gyűjtést sem. Amikor itt az ideje, akkor nekiállok keresni, aztán mindig találok is valamit. És ennek van egy óriási előnye. Az ember nem tud rossz szállást lefoglalózni. Volt olyan, hogy belefutottam egy gyenge közepesbe, viszont már későn volt, ezért a másik keresése nem játszott, de egy nap maradás után innen le lehet lépni, míg ha a képeken szép szállást lefoglalom mondjuk három napra, aztán a helyszínen kiderül, hogy mégsem annyira szép, akkor az egy elég kellemetlen helyzet.

Szóval a hosszú bevezető azért volt jó, hogy elmondhassam, hogy szerintem sikerül kivenni egy napra Hollandia egyik legfaszább szobáját. Enkhuizenben a kikötő mellett, egy tipikus holland kisvárosban. Nagyon bírtuk. Egy hátrány volt csak, amin már akkor is csak röhögtünk, hogy a szomszéd szobába éjjel megérkezett két pakisztáni, aztán azok sikeresen eláztatták a wc-t és a fürdőt is, de azért olyan nagy gond nem volt velük.

Este még mentünk egy kört a városban, vacsoráztunk egy étteremben, aztán bevágódtunk az ágyba. Sűrű volt a két utazós nap, jó volt egy kicsit lassítani. Meg hát másnap jött Ed műhelye, ami mindig egy nagy élmény.

Voltam múlt héten az Autotech Future kiállításon, de frankón elfelejtettem ide megírni. Szerencsére legalább a facebookra kikerült. Emiatt volt még egy jó kis levezetős vezetés dugóban odafelé, esőben hazafelé, jó volt. Levéve azt, hogy továbbra is elvenném a többi közlekedő legalább felének a jogosítványát.