Élet egy Deloreannel

Jót aludtunk és mivel a többiekkel a találkozó délután háromra volt megbeszélve, ezért nagyon ráérősen készülődtünk. Reggeli, egy kis séta és pár péksütemény megvétele után bepakoltunk és 10 után el is indultunk Hem felé, hogy meglátogassuk Edet. Közben pedig rájöttünk, hogy miért volt ennyire drága a szállás. Azért, mert Edamban voltunk. Persze Hollandia egyébként is drága, de azért nem ennyire. Ezek a jóemberek, meg gondolták, hogy ha már van egy sajtjuk, akkor felverik az árakat. Persze lehet, hogy ebből semmi sem igaz, de minket azért megnyugtatott.

Kb. fél óra alatt értünk Edhez, ahol beálltam a ház mellé és régi ismerősként el is indultam a szerviz felé. Edet ott is találtam szokás szerint egy autó alatt. Köszöntünk, beszéltünk pár percet, de hagytam dolgozni, inkább a szerelés alatt álló autó tulajával kezdtem beszélni. Egy német fickó volt a feleségével, akik szintén az Eurofestre igyekeztek szintén Welmoed csapatával, de a Delorean ablaktörlőjével és az antennájával akadt valami kis nyűg, ezért útközben beugrottak Edhez.

Miután végeztek, Ed ránézett a sebváltómra, majd legyintett, hogy ez az olajfolyás semmi, ezzel bármennyit mehetek még, nem is töltött bele. Viszont elmondta, hogy mi a gond a váltómmal (ezt leírni nem tudom, de felvettem videóra).  Ez után mentünk egy kört a szervizben és bevásároltam pár dolgot ha már ott voltam. Vettem egy benzinszűrőt, egy új hűtővíztartályt, egy rész vízcsövet, hat az autóba való gyertyát és néhány kisebb cuccot. Így leírva nem tűnik soknak, de azért 170 eurót otthagytam érte. Bár ha belegondolok, hogy előző este majdnem ennyiért aludtam. :)

Mikor mindketten végeztünk, megkérdeztem újdonsült német barátaimat, hogy ugyan tudják-e, hogy hova kell menni? Mondták, hogy komoly elképzelésük van róla, így inkább követtem őket, minthogy magamtól próbáljak odatalálni. Maga az út nem volt hosszú, talán 50 km, jó volt látni, hogy mások is megindultak, nem csak én. Kb. kettőre értünk oda úgy, hogy a találkozó háromkor volt és négy óra volt a végső időpont, szóval bőven volt időnk egy kis városnézésre. Három körül elkezdtek szállingózni az emberek, de az utolsók tényleg négy körül értek oda. Végül kilenc Delorean érkezett, plusz Ed a Renault Trafficjával. Hát igen, ő boltolni ment. :)

Mikor összegyűltünk, elindultunk a kikötő felé és el is vesztünk azonnal. Egy nagyon forgalmas útra kellett felkanyarodni, ahova egyszerre kilencen lehetetlen volt, ezért egyből szétzilálódott a sor és szem elől tévesztettük egymást. Mikor már teljesen reménytelen volt a helyzet, megálltunk, aztán ha jól emlékszem, a belgákat követve eljutottunk a kikötőhöz, ahol szépen felsorakoztunk mindenki nagy örömére és tartottunk egy rögtönzött autóbemutatót. Főleg jó volt, hogy a dokk másik oldalán meg ugyanilyen okból Harley kiállítás volt szerintem minimum 50 motorral.

A hajóra felállás és körbenézés nagy élmény volt, mert habár mentem már ilyennel, de azért az nem most volt már. Felmentünk a nyolcadik emeletre (fedélzetre) és néztük a hajó kifutását és ahogy távolodik a part meg ami ilyenkor szokás és frankó volt. Főleg azért, mert innen már együtt voltunk páran és sokkal kevesebb volt a véletlen faktor. Örültem annak is, hogy ha esetleg az autóval bármi történne, akkor itt van a környéken egy kupac hozzáértő, aki percek alatt megjavítja.

(Elnézést az OFFért, de itt volt egy szerintem vicces dolog. A hajóval elhaladtunk egy tanker konvoj mellett és ahogy néztem, mondtam a Bébnek, hogy én ilyet legutóbb periszkópon láttam. :) )

Végül aztán bementünk a kurva kicsi kabinunkba, lepakoltunk, aztán az egyik étteremben ettünk egy frankó vacsorát, aztán már aludtunk is. 

Tudom, hogy tegnap volt hétfő és ezt Suttora a tudomásomra is hozta (köszi :) ), de őszintén szólva, mikor beléptem, nem volt kedvem írni semmit, úgyhogy inkább a munkaszüneti napnál maradtam.

Mára viszont addig jutottam, hogy megvan az első két nap videója, viszont egy kis gond van vele. Mégpedig az, hogy a Béb cenzúrázta őket és nem engedi, hogy felrakjam a netre, mert ő is rajtuk van. Úgyhogy egyelőre még személyiségi jogi tárgyalások vannak folyamatban, remélhetőleg megszerzem a jóváhagyást. Ha nem, akkor meg újra kell vágnom őket, de ez mindenképpen késlekedéssel jár.

Reggel elég korán keltünk, reggelizünk, és fél kilenc után már úton is voltunk, Erre a napra kicsivel (50 km-rel) kevesebb volt a terv, de estére elképzelésünk nem volt, hogy hol fogunk aludni, ezért siettünk.

Az út sokkal nyűgösebb volt, mint előző nap, mert Németország nyugati, észak-nyugati része sokkal sűrűbben lakott, mint a déli. Emiatt sokkal több volt az autó, az útlezárás, felújítás, elterelés és az ebből adódó késlekedés.

Ennek ellenére itt értem el az út rekordfogyasztását, 7,8 literrel. Igaz, ebbe belejátszott, hogy mivel felhős volt az idő, ezért nem kellett a légkondi. Többször álltunk meg pihenni, enni mint másfél évvel ezelőtt, ezzel és az ebből adódó találkozókkal szintén sok idő elment. Találtunk sok jópofa dolgot, pl. egy helyen két kacsa egész pofátlanul lejmolta a kajánkat. :)

Hollandiába valamikor két óra körül értünk át, ahol már nem álltunk meg, csak mikor nekiálltunk szállást keresni. Elsőre Purmerendet vettük célba, mert volt egy emlékképem, miszerint ott lakik Welmoed. Gondoltam ott alszunk, aztán reggel felhívom és majd együtt megyünk a találkozóra. Ezt keresztülhúzta, hogy a Bébnek nem tetszett a város és nem akart ott szállást keresni. Elindultunk hát kelet felé, mert ott volt pár szimpatikus település. Nem írnám le teljesen azt a kurva nagy két és fél órás szopást, amit ez okozott, de pár dolgot azért igen. 80 euró volt a legolcsóbb szállás amit találtunk, de az még a közös zuhanyzó és a WC a folyosó végén bónuszokkal próbált csalogatni kis sikerrel. Aztán találtunk pár tele szállást és mentünk sok-sok kilométert kis Holland falucskák romantikus, ám az autónak annyira jót nem tevő kockakövein.

Végül nagy nehezen találtunk egy nagyon szép, ám rettentő drága (150 euró) szállást. Viszont mivel már a tököm tele volt a szállás utáni kajtatással, ott maradtunk. Miután lenyugodtam rá kellett jönnöm, hogy tényleg gyönyörű különálló meseház amit kaptunk, egy csatorna mellett, ahol vígan úszkálnak a kacsák, szemben pár hajó és minden tele virágokkal, főleg rózsákkal. Ezt a Béb, majd jobban elmondja a videókban. Végül itt sikerült netet is találni és elég későn feküdtünk le, mert a videókat és képeket is le kellett tölteni. Szép nap volt.

Na te úristen... Elkezdem leírni idei megatúrámat, remélem sikerül mindenre emlékeznem. Szerencsére az idei út során is lejegyzeteltem minden este a fontosabb történéseket, így könnyebb lesz. 12G digitális szemetet gyártottunk a Bébbel, a képekből bőven lesznek a blogon, a 190 videorészletből pedig igyekszem összevágni pár élvezhető néznivalót.

A nulladik napos első készülődést és a közel fél éves előszervezést nem számítva május 23.-án reggel nyolc körül végeztünk a bepakolással és kicsivel utána indultunk is. Ezekben az utakban a legjobban azt szeretem, hogy be lehet írni, hogy ebben az esetben Belfast a célváros és ez egy kis változatosság az általános Győr - Budapest környéki célokhoz képest.

Már írtam, hogy az olajfolyásos hibába bele kellett nyugodnom, így ezzel az egyetlen ismert hibával vágtam neki az útnak. Kezdésnek beugrottam egy benzinkúthoz venni autópálya matricát, majd az utolsó magyar kútnál meg is tankoltam az autót, majd 10 után átléptük a határt (és a blogon ekkor jelent meg, hogy elméletileg a határ felé vagyok :) ).

Ausztria elég szépen mutatkozott be, mert pár óra utazás után, valahol Linz környékén megállított néhány rendőr és megmondták, hogy sajnos 120-szal mentem a 100-as táblánál. Ezt el is tudom képzelni, mert mivel folyamatosan váltogatták a két táblát, simán lehet, hogy nem vettem észre egyet-kettőt. Szóval megállítottak, majd miután kiteregettem nekik az összes papíromat és elmagyaráztam mi van rajtuk, átnézték a jogsimat, a rendszámot, majd megbüntettek 20 euróra. Nem akartam nekik mondani, hogy nálunk ezért legalább 100 euróra megvágtak volna, szóval mosolyogtam és vígan kifizettem a helyszíni bírságot, majd csináltam pár képet, hogy meglegyen erről is a dokumentáció. :) Közben jól körbenézték az autót, beszéltünk egy kicsit róla és a filmről, majd utamra engedtek. Kicsivel később pedig átértünk Németországba.

Az úton nem sok történt, a legkomolyabb az volt, amikor pár száz méterrel előttünk a szembesávban egy kamion összement egy furgonnal és a mi sávunkba is röpködtek át az alkatrészek. Szerencsére én éppen kikerültem már a hatósugárból, de azért elég rémisztő volt. Ugyanúgy, ahogy a németek vezetési morálja. Folyamatosan hátrafelé kellett néznem, mert igaz, hogy a pálya nagy részén nincsen sebességkorlátozás, de ahol van ott sem nagyon tartják be. 120 km/h-s átlagsebességem volt, de úgy nyomtak le folyamatosan, hogy csak na. Örültem, mikor Pommersfeldenbe értünk.

Ahol viszont nem volt senki a hotelben. Mivel jó és olcsó szállás, ezért megvártuk, míg megjönnek és meg is kaptuk a régi 2009-es szobánkat és jól ki is aludtuk magunkat. Ezen a napon 720 km-t mentünk, az átlagfogyasztásunk folyamatosan csökkent. A magyar benzinnel még 11 körül voltunk, de aztán inkább a 9 liter körülire állt be. Az autónak semmi hibája nem volt, tankoltunk, mentünk és sok videót csináltunk. (Bocs, hogy a képek majdnem ugyanazok, mint a Hollandiai indulásnál. :D)

Habár már múlt szerdán hazaértem, de most már hivatalosan is bejelenthetem, hogy itthon vagyok. 3500 km és 10 nap után jó egy kicsit visszatérni a mindennapokba. Ahogy nézem a bloggal nem volt baj, de most aztán lesz mit írnom, neki is állok. A héten szerintem nem megyek az autóval sehova, az Ednél vásárolt cuccokat szereltetem be.

Bajban vagyok, mert a dmctalk hibája miatt elég sok jegyzetem is elérhetetlen. Ezért abból kell dolgoznom, ami a gépemre is le van mentve, ami egyrészt elég kevés, másrészt nem pénteki anyag. Ezért habár erre a hétre mást terveztem, mégis John Delorean lesz a téma.

Delorean életéről rendkívül sok információ van kb. 1985-ig és onnantól mintha meghalt volna a közvélemény számára. Olykor, nagyon ritkán van egy-egy visszatekintés róla, de 1995-től kezdve semmi. Főleg nincs semmi az aktuális életéről, ezért csak pár dolgot sikerült találnom.

Az egyik, hogy a Vissza a Jövőbe filmek nagyon sokat segítettek Deloreannek, mert mivel az ő tulajdonában voltak az autó mindenféle jogai, ezért minden eladott Delorean makettért és ezzel kapcsolatos kütyüért részesedést kapott. Ez hosszú távon rengeteg pénzt jelentett, de őt mégsem rántotta ki a kátyúból, mert egyre több és több pénze ment el ügyvédekre és a különféle jogi tanácsadásokra.

A drogügy utáni következő nagy pere az 1986-os volt, ahol sikkasztással kapcsolatos vádakkal kellett szembenéznie, bár ennek a sajtóérdeklődése már közel sem volt a drogügyéhez mérhető. Erről többet nem írnék, mert ezt majd még bővebben is leírom valamikor később. 

Ez után több kisebb per is következett (több, mint 40), magánbefektetőktől és mindenkitől, aki kicsit is úgy érezte, hogy a DMC károsultja. Pontos listát nem találtam ezekről, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindenki úgy tekintett rá, mint a potenciális fejős tehénre, akit be kell perelni és megkopasztani. Ennek ellenére minden ügyéből ő jött ki győztesen, bár sok pénzt vesztett ez alatt az idő alatt. Csak, hogy elképzeljük a helyzetés még saját testvére, Charles is beperelte, valamint a saját ügyvédje is. Később különféle vállalkozásokba kezdett, és habár ezek sikeresek voltak, az utolsó centnyi profitot is a perekre kellett költenie.  

Végül 1999-re minden pénze elfogyott és csődöt jelentett. Maradék tulajdonát elárverezték, a New Jerseyben álló házát egy autóval és néhány személyes tárgyával hagyta el, még szeretett kutyáit is ott kellett hagynia. Egyesek szerint ez volt az utolsó csapás, ami után egészsége megromlott és 2005-ben elhunyt. Elvégre a cégét elvesztette, a feleségét elvesztette, a gyerekeit alig látta és már csak a háza maradt. Mivel pénzre volt szüksége, ezért egy régi ismerőséhez, Donald Trumphoz fordult. Ő beleegyezett, hogy az árverésen megveszi a birtokot és golfpályát és lovasklubot hoz létre rajta, viszont John élete végéig lakhat a házban. Itt kicsit zavaros a történet, de ha jól értettem, akkor az árverésen végül Trump ismerőse, Norman Peltz nyert, aki Trumppal karöltve, 2000 márciusában kidobta Johnt az utcára, majd együtt létrehozták golfpályájukat, a házból pedig egy klubházat építettek.

Johnnak ezután nem volt hova mennie, egy másik barátja, az IBM egyik igazgatója engedte meg neki, hogy egy IBM dolgozóknak fenntartott házban lakjon. Természetesen szinte az összes pénzes "barátja" elhagyta, John pedig ekkor fordult még inkább Isten felé. Utolsó felesége pedig végre egy kis megnyugvást hozott neki.

Ezt az utolsó képet valahol a neten találtam. Nem tudom ki az a szerencsés fickó a jobb oldalon, de büszke lehet erre a képre. :)

A golfpályáról pedig egy link:

Trump National Golf Club
 

Miután úgysem vagyok itt, hanem valószínűleg hazafelé tartok az Eurofestről, ezért kicsit lazulósabb bejegyzést táraztam be mára. Sok kisebb gondolatfoszlány merül fel az emberben az autóról a használat során, de magában egyik sem alkalmas egy egész bejegyzésre, így összegyűjtöttem párat és leírom egyben. 

1.

Elsőre az egyik legaktívabb élmény. Írtam már párszor, hogy eláztam az autóval. Ez egy normál autó esetén nem egy különleges dolog, de egy Delorean az más. Ha gonosz akarnék lenni, akkor előhoznám a szokásos beázós szöveget, de nem ez a fő gond vele, hanem a takarítás. Egy hosszabb út (egy óra) az esőben más autók mögött egy olyan mocskos autót eredményez, amiről mondjuk a Passat egy komplett monszun - cunami - homokvihar kombó után is csak álmodik. Ha pedig csak kicsit ázik el, akkor meg a megszáradó esőpöttyök miatt kell takarítani.

Ennek ellenére szeretek esőben menni vele, de az kicsit olyan mint amikor a gyerek direkt csinálja azt, amit nem szabad. Szóval kicsit olyan tiltott fa gyümölcse féle érzet.

És ennek ellenére, amikor objektíven nézem, és úgy használom mint egy autót, akkor rájövök, hogy az én használati stílusomhoz egy tökéletesen passzoló autó, ami nyugodtan lehetne napiautó is. Igaz vannak hátrányai, de mégis jó lenne. 

Ahogy a DMC mondta: Ethical sportscar

2.

Néha mikor egy hosszabb útról megérkezek az autóval és kiszállok vagy ha amerikai autós találkozón vagyok akkor jön ez az érzet, amit kicsit paradox módon úgy tudnék megfogalmazni, hogy a Delorean kibaszott kulturált :) Elnézést a szóhasználatért, de tényleg ez az érzés. Azért, mert habár megvan benne a sportosság és annak látszata, de az aránylag gyenge és halk motor valahogy ellenpontozza ezt az egészet. 

Egy példával jobban el tudom talán mondani. Amikor ott állok mondjuk egy Mustang mellett, akkor annak az ereje és karaktere olyan egyszerű, brutális, a Deloreané pedig kifinomult és szolid. Aztán amikor beindul a két autó és a Mustang mellett a Delorean nem is hallatszik az is olyan érdekes. Kábé úgy viszonyulnak egymáshoz, mint egy bokszoló és egy karatemester. Súlyemelésben nyer a bokszoló, de ha normál munkáról van szó, akkor már nincs előnyben.

Ahogy a DMC mondta: Gentleman's sportscar

3.

Néha előjön ez a kérdés másoktól is és felmerül bennem is. El akartam már adni az autót? A válasz egyértelműen igen, de egy kis kifejtést igényel. Szó sincs róla, hogy ne szeretném az autót vagy meguntam volna. Ez inkább olyan, hogy úgy érzem, hogy valami óriási értéket birtoklok és ez a birtoklás egyben teher is. Sok örömet okoz, de az érték esetleges elvesztése mindig ott lóg a levegőben és mivel ez egy autó, ezért ez hatványozottan igaz. Amikor volt a karambolom is, a saját épségem teljesen másodlagos volt, mert én úgyis meggyógyulok, de az autónak túl kell élnie!

Lehet, hogy ez már kicsit beteges, de egy Deloreanre egyszerűen nem tudok úgy nézni, hogy az "csak egy autó". Nem. Szerintem egy Delorean az egy majdnem 40 éves történelem, egy olyan történetből született tárgy, ami hordozza a történet magját és azzal, hogy beleülök én magam is részesévé válok. 

Ahogy a DMC mondja: Live the Dream

4.

Az utolsó ami pedig még az eszembe jutott az, amit már sok találkozón hallottam. Hogyan bírom a sok embert, akik mindig ugyanazokat kérdezik, nyüzsögnek, és tapogatják az autót? Az biztos, hogy előző pontok miatt könnyebb, de a fő ok nem ez. Másokkal ellentétben nekem nem volt dilemma, hogy milyen hobbiautót vegyek, nekem a Delorean az első, amire vágytam, a többi autó néhány részlettől eltekintve hidegen hagy.

Emiatt van, hogy miután beleszerettem az autóba, bennem valami egészen durva küldetéstudat alakult ki. Hasonló, mint ami szerintem legutóbb csak egyes prófétákban volt meg. Azóta szinte már valós hittel próbálom téríteni az embereket. Persze itt a cél nem a minden áron tulajdonossá térítés, hanem a koncepció, a történet, a  különlegesség megértésének az akarata. Ez a küldetéstudat ami miatt képes vagyok egy autóról már két és fél éve blogot írni, néha már perverzióba menő mélységig adatot gyűjteni és összegezni.

Ahogy Sid mondja: Élet egy Deloreannel
 

Persze ez is csak tárazott bejegyzés, de terv szerint lassan már indulok hazafelé. Hét közepére, végére elméletileg itthon leszek. Addig pedig egy idézet:

- The DeLorean's speedometer is a suggestion, not a statement.

- A Delorean kilométerórája csak javaslat, nem állítás.

Volt régen a Típushibák sorozatom és megint találtam egy ide illőt. Nem túl gyakori hiba és ráadásul csak a manuális váltósokra vonatkozik és azok közül is főleg a korai autókra. Viszont ha előjön, akkor elég nagy gondokat tud okozni, úgyhogy megírom.

Nagy lazán benyitottam azzal, hogy sebváltó, de arról szó sincs, hogy az egész rossz lenne, "mindössze" az ötödik sebesség fogaskerekét és szinkronját rögzítő anya hajlamos a kilazulásra. 

Ezen a képen a 12-es számmal jelzett alkatrészről van szó.

A hivatalos cikkszáma és neve:

103101 LOCKNUT

Nem mindig előjel nélküli a hiba, de elég nehéz észrevenni. Ha érződik valami, akkor furcsa hangról és/vagy teljesítményvesztésről számoltak be, de volt olyan is, hogy egyszer csak kilyukadt a sebváltó és kinyomta az aszfaltra az olajat, ugyanis a meglazult anya nekiállt és szépen kifúrta magát. 

Szerencsés esetben csak ennyi látszik a váltón:

Persze ez is javítást igényel, de ebben az esetben még nem olyan vészes a helyzet, mint itt:

Azt hiszem egyértelmű, hogy ennek a javítása nem egy fél órás munka, de legalább javítható. 

További információk persze vannak a dmctalkon, mint mindig, Pár linket adok is. Persze egyik sem megy jelenleg, de ha megjavul, majd szólok.

Habár már erősen közeledett a nagy út ideje, de ettől még nem hanyagoltam el az esetleges érdeklődőket. 14.-én is találkoztam két csapattal is Komáromban. Külön nem írnék le mindent, mindegyikük nagyon jó fej volt, bár én a végére egy kicsit elfáradtam, mert az a hétvége nem az alvásról szólt. Igaz főleg az aznap este sikerült keményre (koncert, ((sör+rum)*X), reggel ötre hazavánszorgás, másnap), de úgy látszik, hogy már előre pihennem kellett volna. :)

Ezen kívül pedig a következő hétfőn elvittem az autót az Írország előtti utolsó átnézésre, amire egy szép listát csináltam.

Kormány és futómű beállítás: A lengőkartörésem (2010 május) óta a kormány kicsit balra áll, mert gondolom az előző régi lengőkar már lógott egy kicsit és arra lett beállítva az autó. Ezen kívül az új gumik miatt is indokolt a megnézés. Sikerült megcsinálni, fasza lett.

Fékbeállítás, tárcsaszabályozás: Nem biztos, hogy szükséges, bár a bal első fékkel elég sokat szenvedtem már. Most is néha kicsit ráz fékezésnél és olykor nyikorog is. Talán meglesz a hiba. Szintén meg lett javítva, egyelőre nagyon jónak tűnik

Hővédő lemez visszarakása: A karambol után nem lett visszarakva. Nem létfontosságú, de nem hiába van az ott. Most már a helyén van. Viszont a kipufogó megint elrepedt. Lesz dolog ha hazajövök is.

Alapjárat: A már korábban említett alapjárati mikrokapcsoló és kampó takarítása. Úgy tűnik jobb lett, majd hosszú távon kiderül.

Sebváltó olajfolyás: Megint csak régi probléma. Még mikor Hollandiában voltam (2009 szeptember) akkor lett ez a hibám. Akkor kicseréltem a rosszabb szimeringet, de hülye voltam és a másikat nem. Sokkal kevésbé, de az is folyik. Sikerült is javítani, de még mindig nem tökéletes. Mindkét féltengely lóg egy kicsit és emiatt enyhén, de továbbra is nyomja az olajat. Mindegy, ezzel már elindulok, több szerelésre nincs időm és van egy olyan érzésem, hogy nem lenne olcsó megcsinálni.