A mai írás elég rövid lesz, de ismét egy valódi történet az alapja. Normál autónál nem lenne túl érdekfeszítő, egy Delorean esetében azonban sokkal érdekesebb a címben megjelenő probléma. Arról van szó, hogy mi történik, ha egy Delorean felborul?
Egy normál autó esetén ez nem gond, de a Delorean az ajtajai miatt már nehezebb eset, mert felfelé nyílik, így ha fejre áll, akkor nem lehet kinyitni. Emiatt aztán már a gyárban is tesztelték, hogy ilyen helyzetben hogyan lehet kimenekülni az autóból. Egy önkéntes beszállt, az autót megfordították daruval, majd mondták neki, hogy próbálkozhat. Sikerült kijönnie, de azt nem részletezték hogyan, bár sok helyen lehet olvastam ettől függetlenül, hogy ilyen esetben az első szélvédő kirúgásával érdemes próbálkozni.
Ide tartozik, hogy eddig összesen egy alkalommal hallottam olyanról, hogy egy Delorean felborult volna. Az sem baleset következtében történt, hanem vandálok borították fel. Az eset 1999 március 27-én este történt Lansing (MI) város keleti részén. A Michigani Egyetem (MSU) kosárlabdacsapata elvesztett egy meccset az Észak Carolinai Duke Egyetemmel szemben és a szurkolók felháborodásukban törni-zúzni kezdtek a városban. Többen csatlakoztak hozzájuk, a végén 5-10000 ember tombolt az egyetem körül.
Ennek esett áldozatául a Delorean is. A vandálok megfogták Claire Lowe írországi cserediák 1981-es Deloreanjét, felborították, majd felállva rá fotózkodtak rajta. Az autónak a nyilvánvaló karosszériasérüléseken túl nem esett komoly baja, de az acéllemezek és az üvegek nagyon megsínylették a nem megfelelő bánásmódot. Végül megjavították, bár ez azt jelentette, hogy tulajdonképpen az összes panelt és üveget cserélni kellett rajta. Ez bő 15000 dollárba került akkor, de a biztosító állta az összeg nagy részét. Elnézést a kép minőségéért, ezt az egyet találtam. A netnek a 14 évvel ezelőtti része zömében már az enyészeté.
Mikorra viszont odaértünk, egyszer csak pukk! Hirtelen kisütött a nap. A legjobb az volt, hogy eleinte tényleg csak egy lyukon keresztül, de aztán rendesen is. Akárhogy is, nagy szerencsénk volt.
Itt konstatáltuk a Bébbel, hogy az olaszok nagyon mások, mint az osztrákok. Sokkal inkább haverkodtak, ismerkedtek és beszélgettek. Jellemzően mindezt olaszul és ha nem értettük, akkor hangosabban, de még mindig olaszul. Tiszta magyarok. Amikor mondtam nekik az autót mutogatva, hogy Ital Design, Giugiaro! akkor nagyon örültek és mondták, hogy Si, Maserati! Úgyhogy elég jól elbeszélgettünk velük, de tovább kellett menni, mert tényleg rossz helyen álltunk. Innen jött még olyan negyed óra tekergés mire lett parkolónk, aztán egy óra séta, mire visszataláltunk, szóval elvoltunk. Gyalogosan viszont Padova már nagyon szép, bőven megér egy megnézést.
Innen aztán Verona felé vettük az irányt, úgy terveztük, hogy ott bóklászunk, majd alszunk egyet, aztán másnap megyünk tovább. Az odaúton pedig megvolt az egész út legviccesebb jelenete. Először a kép:
Ugye mindenki látja mi az? Egy hupikék-fehér VW Transporter. Mikor lehagytuk rádudáltam és az ablakon kinyúlva likeoltam is a gépet, mire ő is ugyanígy tett. Látszott, hogy tudja miről beszélek. Sajnos az ő átlagsebessége nem volt kompatibilis a miénkkel, mert kb. 70-nel döcögött, ezért nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, de szerintem mindketten jól szórakoztunk. :)
Csúcsidőben a Coventry iroda 18 embert foglalkoztatott. A nagyon motivált és a tehetséges jelző alábecslés lenne a jellemzésükre. Az iroda helyét úgy határozták meg, hogy minél könnyebben elérhető legyen onnan minél több angliai és külföldi beszállító. Az angol beszállítók 80 százaléka ezért elérhető volt egy órányi vezetéssel. Például:
Így aztán megindultunk, aztán el is eredt az eső. Aztán körülbelül Grazig ez ment folyamatosan. Hol zuhogott, hol kisütött a nap, hol pedig csöpögött egy kicsit, de ritka volt, hogy meg tudott száradni az autó. Igaz, az időjárás jelentés azt mondta, hogy egész héten rossz idő lesz, de mivel meggyőződésem, hogy a meteorológiában ugyanazok hisznek, mint a pénzgyűjtős világvége-szektákban, ezért különösebben nem zavart meg, hogy az elvárt napsütés helyett nem lehet kilátni az autóból az eső miatt. Mondhatni, hogy a döntéshozatalban nem zavart meg a tények ismerete. És jól is tettem, mert Graz után, kb. a Wörthi-tó környékén már szépen sütött a nap és innentől öröm volt az autózás.
A késői indulás után aránylag későn, 7 óra körül értünk a kinézett, bár le nem foglalt szállásunkra. Szerencsére volt szoba, ezért aznap este már csak egy tengerparti séta és egy kis eltévedés volt hátra. A szobánk egyébként éppen az udvarra és így a Deloreanre nézett, aminek én természetesen nagyon örültem.
Másnap aztán arra keltünk, hogy az eső egész este kitartóan esett és a napot felhők takarják. Emiatt nyilvánvalóvá vált, hogy aznap nem fogunk tengerben fürödni, viszont utazni megint csak jó lesz ez a nap is. Az esti eső nem várt gondot okozott. Beázással nem volt gond, de az autó elég koszos lett. A fákról az eső lemosta az összes port és virágot és a rozsdamentes acélon mindez nagyon meglátszott. Nem tudom, hogy a kép mennyire adja át, de nem volt egy szép látvány.
Összeszedelődzködtünk, töltöttem egy kis hűtővizet és Padova felé vettük az irányt. (Erről a hűtővizes problémáról már írtam és még fogok is. Azt hiszem megtaláltam a hibát. Semmi komoly.) Az odaúton (kb. 150 km) folyamatosan esett az eső, aminek itt most éppen örültem is, mert lemosta az autót. Mire Padovába értünk, olyan lett, mint új korában.
A jó hír, hogy a levél célba ért és másnap megkaptuk a kívánt alkatrészt. A rossz viszont az, hogy észrevették, ahogy egy személy elrohan egy épülettől, ahova korábban egy gyanús dolgot dobott be a levélbedobón keresztül. Azonnal elkapták és egy katonai jármű hátsó részébe tuszkolták, ahol megkérdezték hogy ki ő és hogy hol lakik. Miután balszerencséjére Belfast katolikus nyugati részén lakott, ezért alapból terroristagyanús személynek számított. Mivel reggelig nem tudta bizonyítani az igazát, ezért reggel 8:30-ig fogságban maradt, amíg a beszállító nem tisztázta, hogy a levélbomba csak egy rajz tőlem. Másnap - miután elengedték - visszament a gyárba és ledolgozta a munkanapját annak ellenére, hogy semmit sem aludt. Ez után fizettek neki pár ingyen sört a történetért, de aztán jött a következő hasonló áldozat és elmúlt a 15 perc hírnév.
Szóval mindjárt érkezéskor kiszúrtam a kerítésen keresztül egyet, leparkoltam, megvettem a jegyet, félrelöktem mindenkit és megnéztem, kivel van dolgom. Még nem láttam.
Látszólag valami rozsdamentes rendszámkerete volt elöl-hátul, jobb első sárvédőben antenna, hátul krómvég, fekete belsős manuális, New Yorkból származik, Bécsbe való a rendszáma alapján, hátul rozsdamentes lemezkékből van kirakva az embléma a lökhárítón, a szálcsiszolás nem volt túl szép rajta. Sajnos aztán mire mentem egy kört, eltűnt. De ennél sokkal érdekesebb infó, hogy a VIN-je: SCEDT26T4BD007069, ezt Sidnek el is sms-eztem rögtön.
Igen! Az a targa oszlop rozsdamentes acél Hát ennyi rokonságot találtam, na mindegy, viszont nem kellett sokat lépnem, mire hopp, még egy DMC! Azt hittem, megzavarodtam, de szerencsére mégsem. A két rendszám között csak a város betűje tér el, ez ugyanis Grazba való:
Ő egy szürke belsős szintén manuális, talán a sötétebb kerekekkel, SCEDT26T8CD011286 VIN-nel. Bordátlan csomagtértető emblémával. Vin szerint ugye 1982-es.
Lotus Esprit S2
Arra tudok következteti a pixelek alapján, hogy ez a [BN DMC 12] rendszámú lehet, amiről a fekete oldalcsíkos 82-es tulaja is tett említést, mivel távozása közben őt legalább sikerült elcsípnem annak köszönhetően, hogy gyakorlatilag körbeparkolták és nem tudott távozni egykönnyen. Egy őszes hajú tulajdonos, amolyan Zsiga forma, és egy lányának gondolható hölgyike voltak az autóban, majd miután várták a kiúthoz vezető megoldást, derítették ki, hogy jobb hátsó index az nincs.
Három a magyar igazság és egy a ráadás alapon, az utolsó pavilonban megláttam a negyedik Delót aznap, ami kiírás szerint is restauráció alatt van, főleg a belvilágát jellemző módon:
Tanulságos, de nekem kicsit sok ez a színvilág ide:
Hát, röviden ennyi. A kiállítás még vasárnap is tartott, jövőre nem érdemes kihagyni, én biztosan megyek, mert ezzel a beszámolóval semmit sem mutattam, kivéve közös érdeklődésünk alanyát.
Ezek miatt az összes kritika John Delorean felé, ami az ott alvások hiányára mutat rá, alaptalan, mert nem veszi figyelembe a terület történelmét és a késő '70-es, kora '80-as évek történéseit. Elég rossz volt nekünk angoloknak is a gyárban dolgozni, de ki akarhatott minket lelőni? Mi értelme lett volna lelőni Nick Sutton beszerzési menedzsert, hírhedt autóár-becslőt, alkatrészbeszerzőt és játékautó-építőt?