Mivel a NAAF képek begyűjtése folyamatban van, ezért nem azt írom meg, hanem folytatom a szervizes sorozatomat. Ez a most előkerülő hiba azt hiszem a legjobb mindkettőnknek, mert Skynetnek és nekem is ez a nyűgöm. Legalábbis a hiba leírásából úgy tűnik.
Nem ritka eset, amikor egy Delorean motorja nagyon nehezen vagy egyáltalán nem indul be, amikor üzemmeleg. Módszeres hibakereséssel pedig elkerülhető a rossz alkatrészek kicserélése.
A Delorean üzemmeleg motorjának a beindulásához a legfontosabb tényező, hogy meglegyen az üzemanyagrendszerben a megfelelő benzinnyomás. A Bosch K-Jet egy mechanikus befecskendezőrendszer, amiben az injektorok körülbelül 48 PSI (3,3 bar) nyomáson nyitnak, ellentétben a mostani elektronikus befecskendezőrendszerekkel, amikben az injektorok tulajdonképpen apró elektromos szelepek, amik az üzemanyagnyomástól függetlenül nyitnak és zárnak.
A motor hideg állapotában a motor kap egy extra löket üzemanyagot az indításkor, ami miatt több üzemanyag jut a hengerekhez és így a motor beindul. Azonban ha a motor/hűtővíz hőmérséklete 35C (95F) fölött van, ezt a többletüzemanyagot a motor nem kapja meg. Az ezzel kapcsolatos problémákkal majd a hideg indítási résznél foglalkozok.
Az üzemanyagrendszert úgy tervezték, hogy a motor kikapcsolt állapotában 40 PSI (2,75 bar) nyomást tartson nyolc órán keresztül. A kézikönyv szerint ez csak 10 perc, de gyakorlati okokból a 30 perc a minimum. Ha ez a nyomás nincs meg, akkor a motor hője az injektorokban és csövekben levő üzemanyagot felforralja és elpárologtatja, így a csövekben a folyékony halmazállapotú üzemanyag helyett gáz halmazállapotú lesz. Amikor ez történik, akkor ennek a permetnek nem lesz elég nyomása ahhoz, hogy nyissanak az injektorok és így az injektorok előtt fog sűrűsödni. Elég hosszú indítózás után azonban a motor kidolgozza ezt a permetet magából, és a motor beindul, de rossz akkumulátor és magasabb hőmérsékletek esetén az akkumulátor hamarabb fogy ki, mint ahogy a motor be tudna indulni.
A hiba elhárításához a legegyszerűbb, ha szerzünk egy műszert, amivel meg tudjuk mérni az üzemanyag nyomását, azonban ha ilyen nem áll rendelkezésünkre, akkor sem kell pánikba esni, van egy másik lehetőségünk is, ami ugyan csak becslésre jó, de a semminél több. Ha leszedjük a légszűrőházat, akkor le tudjuk nyomni az ott levő torlótárcsát. Ezt először akkor nyomjuk le, amikor a motor már jó ideje nem ment, hogy érezzük az üzemanyagnyomás nélküli ellenállását. Amikor azonban a motor működik vagy nem rég állítottuk le, akkor érezni lehet, hogy nehezebb lenyomni. Ezt a nagyobb ellenállást egy jól működő üzemanyagrendszer esetében 30 perccel a leállítás után is éreznünk kell, azonban vigyázzunk, mert ezt a tárcsát nyomogatva könnyen le tudjuk fullasztani a motort!
Ez a hiba jellemzően 5 esetre vezethető vissza. Ezekről fogok írni a következő részben, mert a "Cseréljünk ki minden alkatrészt, ami szembe jön." módszer szükségtelenül drága lehet.
Szerintem a találkozó legeredetibb gépe egy türkiz nem tudom micsoda volt, amit trélerrel hoztak, mert az életben nem fog rendszámot kapni, annyira szakadt. Viszont a csávó és a csaja, akik jöttek vele, annyira hozták az életérzést, hogy szerintem simán vitték a showt.
Három - négy óra körül már éreztük, hogy nekünk elég volt a napon aszalódásból, ezért összeszedtük magunkat és hazaindultunk. Végeredményként azt mondom, hogy megérte elmenni, majd megyek még máskor is, de még van hova fejlődni a rendezvénynek.
Azóta párszor már próbálkoztunk az időpont egyeztetéssel, de nem jártunk sikerrel. Viszont múlt csütörtök mindegyikőnknek megfelelő volt, munka után bezsuppoltam az asszonyt a gépbe és már húztunk is a tatai Tesco parkolójába, mert hát hova máshova mennénk, ugye? Kis várakozás után megtörtént a találkozó, majd Dudu, engedve a csábításnak, beugrott egy kicsit a Pepcoba. Azt hiszem nem mondok egy nagy újdonságot, ha leírom, hogy mi hamarabb végeztünk a beszélgetéssel és a tesztkörrel, mint ő a nézelődéssel. Egy érdekes dolog volt még, egy gyönyörűen felújított 49 éves Oldsmobile is éppen a Tescoba jött aznap, így vele is gurultunk is egyet. Megbeszéltük, hogy majd a NAAfon találkozunk, aztán mentünk is vissza.
Utána már terveztük, hogy lassan haza kéne szivárogni, de valahogy úgy alakult, hogy folyamatosan jöttek az újabb és újabb emberek, nézelődők, kérdezők. Én meg amilyen lelkes vagyok, mindegyiknek megválaszoltam jellemzően ugyanazokat a kérdéseket. Végül már sötétedett, mire sikerült elszabadulni, de még így is bőven megérte a dolog.
Annak idején élveztem az autót kéthetente letakarítani, zavartak az ujjlenyomatok, a megálló por, a felverődött sár. Aztán egy idő után rájöttem, hogy a Deloreant teljesen tisztán tartani vagy lehetetlen, vagy egy teljes munkaidős embert kíván. Ezért a könnyebb utat választottam, kicsit magasabbra raktam az ingerküszöbömet. Lehet, hogy egy kicsit már túl magasra is, mert néha kimondottan retkes már a Delorean, mire megkapja az őt megillető gondoskodást. Ez évente átlag két profi takarítást, és egy-két saját takarítást jelent, na ebből volt most meg a saját rész. Persze ez sem olyan volt, mint a fenti linken, hanem egy gyors negyed - fél órás slagozás és törölgetés, ami meglepően széppé varázsolta az autót.
A szervezkedést nem vittük túlzásba idén sem. Pár nappal a fesztivál előtt beszéltünk csak pár ismerőssel, hogy ott lesznek-e, aztán mikor azt mondták, hogy igen, akkor nem is foglalkoztunk többet a dologgal. Az indulás napján beszórtuk a cuccokat a Deloreanbe, aztán indultunk. Megálltunk tankolni, és hopp, jött is egy telefon, hogy vészhelyzet van, mert elfogyott a whiskey. Csütörtökön. Első nap. Hát ez már valami! Azért azt tegyük hozzá, hogy nem az összes, csak egy kimondottan népszerű darab. Mentünk is a Tescoba, vettünk utánpótlást, aztán indultunk. 
Sok dolog nem történt útközben, csak nyugtáztam, hogy nagyon jól működik ez az új légkondi. A gép továbbra is nagyon jónak érződik, jól össze van állva minden, műszakilag nem nagyon tudok mibe belekötni. Na jó, levéve abba a hülye melegen nem indulásába, de azt hiszem ott is megvan a hiba, majd írok róla valamikor. Szóval odaértünk, bementünk, megvettük a karszalagokat, telefonáltunk a haveroknak, aztán oda is álltunk. Igazából két helyen táboroztak ismerősök, választani kellett, inkább a parttól távolabbi részt választottuk, mert a parton jó nagy szél tud lenni, aztán az éjjel háromkor nem vicces, ha viszi a sátrat a vihar. Ezt egyébként jól is tettük, mert volt is egy ilyen este, bár éppen aznap nem voltunk ott.
Sátorállítás, welcome drink, szokásos dolgok. Első nap olyan jól elvoltunk a sátraink körül beszélgetve, hogy nem is nagyon mentünk körbe, nem voltunk koncerten sem, másnap meg csak lazultunk. Ennek a fő oka az volt, hogy nem akartam nagyon szétcsapni magam, mert másnap fontos jelenésünk volt. Ezért aztán péntek délután háromkor cuccolás, Delóba be, aztán nyomás Vasadra, BP alá, mert ott volt az egyik klubtagunknak, McFlynak az esküvője. Róla már írtam párszor, többször besegített már mindenféle szerelésekbe.
A Deloreannek szokás szerint jutott szerep, az ilyenkor szokásos képek egy része vele készült. Nem csak az ifjú pár, hanem mások is fotózkodtak vele, nem meglepő módon, de sötétedés után azért inkább a buli vette át a főszerepet. Elég jól kihúztuk a duhajkodást, majd másnap félkómásan keltünk, emberi formára hoztuk magunkat, majd visszaindultunk a fesztiválra.
Gond nélkül ment megint minden, ráadásul most már nem kellett visszafogottan pörögni, feltekerhettük a fordulatszámot. Volt pár nagyon jó koncert, mászkálás, iszogatás, minden ami ilyenkor kell. Két igazán emlékezetes dolog volt. Az első, hogy ezúttal kiöltöztünk az eseményhez, rockabillyben nyomtuk a bulizást, ami sokat dobott a hangulatunkon. A másik pedig pár motoros, akikkel vagy egy órát beszélgettem. Igazán értelmes, jó kérdésekkel tarkított, jó beszélgetés volt.
Ami pedig a legjobb, a másnap sem volt túl veszélyes, így a vasárnapi hazaút nem úgy ment, mint a legutóbbi agárdi megmozdulás, hogy még délután kettőkor is a szondát fújtuk, hogy most már elindulhatunk-e. Gyors sátorbontás után így kora délután elindulhattunk hazafelé. Ismét eseménytelenül telt az út, és megbeszéltük, hogy ezt a hétvégét pont úgy éltük meg, ahogy azt mások csak szeretnék.
Jó idő lett. Legalábbis aznapra. Előtte egy kicsit borús, esős volt, de nem vészesen. Nem nagyon szoktam túlaggódni, ha koszos lesz a Delorean, az új gumikkal meg most már az úttartása is nagyon jó lett. Ezért elindultam, végigmentem a kicsit pocsolyás úton, majd vígan beálltam Duduék elé. Aznap még mászkáltunk egy kicsit, de nagy különlegesség nem volt. Viszont másnap boldogan vettük észre, hogy felülről ez az autó olyan, mint egy matchbox, valamint hogy reggelire pont megfelelő a lángos is. 
Délután ötkor már szálltunk le a kompról és mentünk a megbeszélt helyre. Nagyon jól sikerült a meglepetés, mert ügyes volt a szervezés. A szülinapos ikerpárnak éppen valami kvízkérdésekre kellett válaszolni, miközben háttal álltak a bejáratnak. Elég nagy volt a zsivaj, éppen a Vissza a Jövőbe zenéjét kellett kitalálni, én meg addig hátulról belopakodtam a Deloreannel, megálltam mögöttük úgy egy méterrel, majd mikor megfordították őket, jól meglepődtek. Hát igen, ilyenkor elég jól jön a Delorean halksága és elképesztő fellépése. Ezek után mentem egy kört mindkettejükkel, elbeszélgettünk az autózás közben, utána ettünk egy nagyon finom pörköltet, végignéztünk egy szokásos McFlyos és Dokis fotózást, bár azt meg kell említeni, hogy az itteni cuccok elég jók voltak, aztán indultunk is hazafelé.
Pontosabban mentünk volna, de az aktuális kompot éppen lekéstük, ezért gondoltuk felmegyünk a várba. Jól is tettük, mert habár az út elég szar felfelé, plusz az őr is mindent elkövetett, hogy elzavarjon minket, mert hogy minden zárva van már, mi mégis leálltunk, aztán elindultunk felfelé. Megnéztük az elképesztő kilátást, az utolsó három párocskát, aki miatt az őr nem tudta bezárni a parkolót és így hazamenni, és akik miatt megpróbált minket is elzavarni, sikertelenül. 
Ezután már csak lementünk, vigyorogtunk egy kocsmai társaságon útközben, akik közül az egyik konkrétan kiugrott az autó elé, hogy megnézhesse, Tőlük nagyon elnézést kértünk, hogy nem tudunk megállni, de indul a kompunk, majd siettünk a hajóállomásra. Ahol nem volt ott a komp. Utánakérdeztünk, az utolsó komp elment nyolckor, a neten írt 8:45-ös nincs. Ejj, de jó ez, mehetünk egy órás kört Esztergom felé. Mondjuk ennél nagyobb bajunk ne legyen, mint hogy Deloreanezni kell a Dunakanyarban, de azért ez akkor is bosszantó volt. Visszamentünk hát 10 percre a kocsmásokhoz, elvégre már ráértünk, aztán elindultunk körbe. Szép út volt, szó se róla.
Aztán vasárnap már csak egy kis környékbeli autózás, pár ismerősnek megmutatás, egy pizzázás volt hátra, aztán másnap reggel jöttem munkába. Annak is megvan a varázsa, amikor Deloreannel megyek munkába, de kellett is ez a varázs, mert a magyar oldali pöcsölés mellett csak agyvérzést kapni lehet. Ezt levéve jó kis hétvége volt.
