Élet egy Deloreannel

A múlt hét elég sűrű volt Deloreanügyileg. Találkoztam a korábbi Camaros haverral, összefutottam egy Oldsossal, voltam Dunaszerdahelyen egy találkozón és még le is takarítottam. Ezen a héten talán nyugi lesz, bár van némi esély arra, hogy egy kis időre napiautó lesz, mert a Passat éppen szervizes. Jövő héten meg jön a NAAF, nem fogok mostanában unatkozni.

Jó dolgok ezek a találkozók, ezért is megyek olyan sokra. Agárd pedig már lassan NAAF fontosságú lesz. Na jó, nem, de azért jó volt ezt leírni, mert ahogy sokszor mondtam már, nagyon más a kettő, de mégis ugyanolyan jó. Még úgy is, hogy ez a mostani kicsit rendhagyóbban sikerült.

Van egy olyan kattanásom, hogy ha elmegyek egy fesztiválra, akkor én onnan nem szeretek kijönni, csak ha nagyon muszáj. Így volt ez annak idején a Szigeten is, ahol tíz teljes hetet nyomtam így le, így van ez a NAAFon, ahonnan tavaly is csak azért jöttem ki párszor, mert a vesekövem nem hagyott békén, és így volt ez eddig Agárdon is, habár ez a szép sorozat most megszakadt, majd leírom miért.

A szervezkedést nem vittük túlzásba idén sem. Pár nappal a fesztivál előtt beszéltünk csak pár ismerőssel, hogy ott lesznek-e, aztán mikor azt mondták, hogy igen, akkor nem is foglalkoztunk többet a dologgal. Az indulás napján beszórtuk a cuccokat a Deloreanbe, aztán indultunk. Megálltunk tankolni, és hopp, jött is egy telefon, hogy vészhelyzet van, mert elfogyott a whiskey. Csütörtökön. Első nap. Hát ez már valami! Azért azt tegyük hozzá, hogy nem az összes, csak egy kimondottan népszerű darab. Mentünk is a Tescoba, vettünk utánpótlást, aztán indultunk. 

Sok dolog nem történt útközben, csak nyugtáztam, hogy nagyon jól működik ez az új légkondi. A gép továbbra is nagyon jónak érződik, jól össze van állva minden, műszakilag nem nagyon tudok mibe belekötni. Na jó, levéve abba a hülye melegen nem indulásába, de azt hiszem ott is megvan a hiba, majd írok róla valamikor. Szóval odaértünk, bementünk, megvettük a karszalagokat, telefonáltunk a haveroknak, aztán oda is álltunk. Igazából két helyen táboroztak ismerősök, választani kellett, inkább a parttól távolabbi részt választottuk, mert a parton jó nagy szél tud lenni, aztán az éjjel háromkor nem vicces, ha viszi a sátrat a vihar. Ezt egyébként jól is tettük, mert volt is egy ilyen este, bár éppen aznap nem voltunk ott.

Sátorállítás, welcome drink, szokásos dolgok. Első nap olyan jól elvoltunk a sátraink körül beszélgetve, hogy nem is nagyon mentünk körbe, nem voltunk koncerten sem, másnap meg csak lazultunk. Ennek a fő oka az volt, hogy nem akartam nagyon szétcsapni magam, mert másnap fontos jelenésünk volt. Ezért aztán péntek délután háromkor cuccolás, Delóba be, aztán nyomás Vasadra, BP alá, mert ott volt az egyik klubtagunknak, McFlynak az esküvője. Róla már írtam párszor, többször besegített már mindenféle szerelésekbe.

A Deloreannek szokás szerint jutott szerep, az ilyenkor szokásos képek egy része vele készült. Nem csak az ifjú pár, hanem mások is fotózkodtak vele, nem meglepő módon, de sötétedés után azért inkább a buli vette át a főszerepet. Elég jól kihúztuk a duhajkodást, majd másnap félkómásan keltünk, emberi formára hoztuk magunkat, majd visszaindultunk a fesztiválra.

Gond nélkül ment megint minden, ráadásul most már nem kellett visszafogottan pörögni, feltekerhettük a fordulatszámot. Volt pár nagyon jó koncert, mászkálás, iszogatás, minden ami ilyenkor kell. Két igazán emlékezetes dolog volt. Az első, hogy ezúttal kiöltöztünk az eseményhez, rockabillyben nyomtuk a bulizást, ami sokat dobott a hangulatunkon. A másik pedig pár motoros, akikkel vagy egy órát beszélgettem. Igazán értelmes, jó kérdésekkel tarkított, jó beszélgetés volt.

Ami pedig a legjobb, a másnap sem volt túl veszélyes, így a vasárnapi hazaút nem úgy ment, mint a legutóbbi agárdi megmozdulás, hogy még délután kettőkor is a szondát fújtuk, hogy most már elindulhatunk-e. Gyors sátorbontás után így kora délután elindulhattunk hazafelé. Ismét eseménytelenül telt az út, és megbeszéltük, hogy ezt a hétvégét pont úgy éltük meg, ahogy azt mások csak szeretnék.

Megjöttem és hétvégén már megyek is a Dunaszerdahelyi amcsi autós találkozóra. Pár éve már voltam, azóta kicsit nagyobbra nőtt a buli, ahogy nézem, megéri megnézni mi változott. Itt lehet tájékozódni, én a szombati napot célzom be így elsőre.

A héten kirándulok, nem lesz blog, úgy tűnik. Majd jövő héten jövök.

Egy újabb szülinapos, de ezúttal mégis egy kicsit máshogy. Jött a meghívás, elmondtam a szokásos feltételeket, nem volt jó. Ez a buli csak úgy lesz jó, ha elmegyek Visegrádra, mert ott lesz a buli. Normál esetben nem szoktam az ilyeneket vállalni, de most volt két pozitívum. Az egyik, hogy kicsit kreatívabbnak tűnt a dolog, a másik pedig, hogy a Dudu nem messze lakik, meg úgyis meg kellett járatni a Deloreant, mert szezon ide vagy oda, el lett hanyagolva. Szóval oké, jó idő lesz, megyek.

Jó idő lett. Legalábbis aznapra. Előtte egy kicsit borús, esős volt, de nem vészesen. Nem nagyon szoktam túlaggódni, ha koszos lesz a Delorean, az új gumikkal meg most már az úttartása is nagyon jó lett. Ezért elindultam, végigmentem a kicsit pocsolyás úton, majd vígan beálltam Duduék elé. Aznap még mászkáltunk egy kicsit, de nagy különlegesség nem volt. Viszont másnap boldogan vettük észre, hogy felülről ez az autó olyan, mint egy matchbox, valamint hogy reggelire pont megfelelő a lángos is. 

Délután ötkor már szálltunk le a kompról és mentünk a megbeszélt helyre. Nagyon jól sikerült a meglepetés, mert ügyes volt a szervezés. A szülinapos ikerpárnak éppen valami kvízkérdésekre kellett válaszolni, miközben háttal álltak a bejáratnak. Elég nagy volt a zsivaj, éppen a Vissza a Jövőbe zenéjét kellett kitalálni, én meg addig hátulról belopakodtam a Deloreannel, megálltam mögöttük úgy egy méterrel, majd mikor megfordították őket, jól meglepődtek. Hát igen, ilyenkor elég jól jön a Delorean halksága és elképesztő fellépése. Ezek után mentem egy kört mindkettejükkel, elbeszélgettünk az autózás közben, utána ettünk egy nagyon finom pörköltet, végignéztünk egy szokásos McFlyos és Dokis fotózást, bár azt meg kell említeni, hogy az itteni cuccok elég jók voltak, aztán indultunk is hazafelé.

Pontosabban mentünk volna, de az aktuális kompot éppen lekéstük, ezért gondoltuk felmegyünk a várba. Jól is tettük, mert habár az út elég szar felfelé, plusz az őr is mindent elkövetett, hogy elzavarjon minket, mert hogy minden zárva van már, mi mégis leálltunk, aztán elindultunk felfelé. Megnéztük az elképesztő kilátást, az utolsó három párocskát, aki miatt az őr nem tudta bezárni a parkolót és így hazamenni, és akik miatt megpróbált minket is elzavarni, sikertelenül. 

Ezután már csak lementünk, vigyorogtunk egy kocsmai társaságon útközben, akik közül az egyik konkrétan kiugrott az autó elé, hogy megnézhesse, Tőlük nagyon elnézést kértünk, hogy nem tudunk megállni, de indul a kompunk, majd siettünk a hajóállomásra. Ahol nem volt ott a komp. Utánakérdeztünk, az utolsó komp elment nyolckor, a neten írt 8:45-ös nincs. Ejj, de jó ez, mehetünk egy órás kört Esztergom felé. Mondjuk ennél nagyobb bajunk ne legyen, mint hogy Deloreanezni kell a Dunakanyarban, de azért ez akkor is bosszantó volt. Visszamentünk hát 10 percre a kocsmásokhoz, elvégre már ráértünk, aztán elindultunk körbe. Szép út volt, szó se róla.

Aztán vasárnap már csak egy kis környékbeli autózás, pár ismerősnek megmutatás, egy pizzázás volt hátra, aztán másnap reggel jöttem munkába. Annak is megvan a varázsa, amikor Deloreannel megyek munkába, de kellett is ez a varázs, mert a magyar oldali pöcsölés mellett csak agyvérzést kapni lehet. Ezt levéve jó kis hétvége volt.

Nagyon kemény hétvégén vagyok túl ismét. Beletekertem a Deloreanbe 400 km-t, végigbuliztam Agárdot és egy esküvőt, széjjelröhögtem az agyamat napokon keresztül, ideje kicsit leállni. Hamarosan meg is írom ezeket a dolgokat.

Bármilyen Delorean Klubos eseményről beszélni az előkészületek ismerete nélkül nem is érdemes. Pedig ezt most nagyon komolyan vettük, rengeteg energiát tettünk bele és napi 26 órában foglalkoztunk vele. Persze ebből semmi sem igazi, talán még az átlagosnál jobban ellazáztuk. Januárban elkezdtük “szervezni”, vagy inkább leírtuk, hogy akarunk egy bulit. Legyen a Balatonon. Na az már messze van, oda nem megyünk. Akkor legyen máshol. Teljes tanácstalanság. Jó. …aztán egyszer csak Mentos megmentette a mulatságot, felajánlotta az Agárdi nyaralójukat az ünneplésre. Még egy agenda is készült, hogy mit mikor is kellene… Kitaláltuk, hogy legyen egy publikus rész a rajongóknak és legyen egy zártkörű része a partynak, amikor nem kell a DMC-ről beszélni, csak lehet enni, inni, és jólérezni egymást. Ezekkel a tervekkel hátra is dőltünk hetekre-hónapokra, hisz’ ez már meg van szervezve! A találkozó előtt 4-5 nappal felhívott Mentos, hogy végül is, hogy lesz ez a találkozó? Mondom, don’t panic!, odaérünk, bevásárolunk, főzünk, örülünk. Sid is szokás szerint túlizgulta a dolgot, mert a találkozó előtti este felhívott, hogy akkor hogy lesz ez a találkozó? Ha már így megbeszéltük, akkor a facebookon meg is hirdettük az eseményt. Aki másnapra nem tudja átrendezni a programját, az nem is akar igazán eljönni… (Azért ez nem teljesen így volt. Oké, a zárt buli tényleg így ment, de a publikus részt már kedden kihirdettük. Pár ember szerint későn, de ők nem tudják, hogy igazából milyen korán. :) Sidaries)

Pedig még napokkal korábban is jöttek a nehézségek. Bopat két héttel korábban majdnem elindult megtartani a bulit, de időben realizálta, hogy ez még nem aktuális. (Miután pont beszélgettünk és szóltam neki. S.) Zsolt kocsiját nemsokkal a tali előtt összetörték, Skynet családjában pedig tragédia történt. Én pedig úgy szerettem volna megnehezíteni a dolgomat, hogy kitaláltam, Vespával megyek a találkozóra (100km). Nemcsakhogy megyek, hanem megyünk Andival, mert időközben megdupláztuk az olasz problémáink számait. 50-es robogókkal, hidegfrontban a hetesen 3 órát motorozni egy nappal a találkozó előtt már nem tűnt olyan jó ötletnek. Meggyávultunk, kocsival megyünk. Persze reggelre már felszívtuk magunkat. Meghallgattunk 6-8 BossHoss számot, leharaptuk a csirke fejét, megittuk a vérét, whiskyvel öblögettünk (nem) és beröffentettük a darazsakat.

Nagyon klassz utunk volt, a csontig hatoló hideget kivéve. Miután megérkeztünk Mentoshoz, indulhattunk is bevásárolni Székesfehérvárra. Ilyenkor nagyon jól jönnek Mentos busz méretű v8-as autói. …momentán egy sem működik ezért Puntóval mentünk. Ezzel az apró kocsival, négy emberrel nagybevásárlást csinálni eleve nagy ötlet, de mindig van valami, amivel egy kicsit még tudunk nehezíteni a helyzetünkön. A vendéglátónknak egyszerűen muszáj volt vásárolni egy 100 cm-es laptévét. A visszaút simán ment, ha azzal nem számolunk, hogy Andi és én egy baziális TV-vel az ölünkben utazhattunk.

Három óra felé már nem nagyon halogathattuk a tűzgyújtást és az étel előkészítését. Az alapanyagokat közösen felvágtuk, Nándi pedig egy olyan tűzet rakott, hogy a látványtól kijött a szemem, mint egy zetorlámpa. Ilyen A4 méretű, élére állított és ezredre pontos farakást én még nem láttam. Tényleg döbbenetes, hogy egy mérnök még a pokolban is mérnök marad.

A gulyást én vállaltam. Imádom elkészíteni és bezsebelni érte a dícsérő szavakat (az a köcsög egó). A következő 4 óra simán csak elreppent, sztorizásokkal és néhány üveg sörrel. Mire a srácok begurultak a Delorean-ekkel, addigra pont elkészült a kaja. Szívesen írnék a találkozó publikus részéről, de nem voltam ott. Lehet, hogy volt egy-egy” Van benne fluxuskondenzátor? hehehe…”, vagy egy-egy “Fasza kis aluméneum bódé” duma. Ez most valahogy nem hiányzott. Vacsora után persze jöttek ez idétlen történetek, a még több hangulatjavító elfogyasztása és a közös videónézések. Nagyon nagyon jól szórakoztam, imádom ezt a bandát. Mi Andival éjfél előtt valamivel leadtuk a szerelést, mert másnap korán indulnunk kellett egy meló miatt vissza Pestre. A hajnal nyolcas indulás és a fejfájós, szeles, és hányingerrel terhelt hazaút szórakoztató volt, mert arra gondolhattam közben, hogy tisztességesen ledugóztuk ezt a tíz évet.

Super volt ez a buli, mint ahogy ez a tíz év is. Köszi srácok mindent!

(Én még annyit fűznék hozzá, hogy a publikus rész is teljesen jó volt, bár igaz, hogy a fluxuskondenzátoros "viccek" ezúttal sem maradtak el. Nagy örömömre eljött néhány kevésbé aktív tag is, plusz volt sok csak úgy éppen arra járó bámészkodó is. Ennek ellenére a két óra bőven elég volt, örömmel mentünk a zárt buliba.

Ott nagyjából az történt, amit Dubniczkia is írt, bár én a videózós részt azért jobban kiemelném. Az valami elképesztően jó volt, komolyan sikítva röhögtünk végig. Igaz, ebben azért segítségünkre volt az is, hogy nem voltunk már szomjasak. Éjfél után, mikor sokan meggyávultak és bedöglöttek az ágyba, még volt a bulinak egy második szakasza ötig, ami az ott levőknek 100%, hogy egész életükre emlékezetes marad. :D Röviden az lett az eredmény, hogy volt résztvevő, aki másnap háromkor még simán pirosat fújt a szondába. 

A másnap is elég jól alakult. 10-12 között mindenki megébredt, Bopat lelépett, és pár gyógysör mellett még elég sokáig elvergődtünk, mielőtt utazásra alkalmassá nyilvánítottuk magunkat. Közben odaért Skynet is, így a szinte folyamatos két Delorean biztosítva volt. Végül 4 órakor szedtük össze magunkat és indultunk haza.)

A múlt hétvégére a Delorean napiautóvá vált, jól körbejártuk a Dunakanyart. Pár héten belül megírom. Most hétvégén meg Agárd és Budapest lesz a menü. Kárpótolom a Deloreant az elmúlt hónapok elhanyagolásáért.

Tíz éves lett a Magyar Delorean Klub. Hol voltunk egy évtizeddel ezelőtt? Én egy másik feleséggel egy másik lakásban, másik munkahelyen más elképzelésekkel és más motivációkkal. És akkor még rajongtam a régi autókért. Ma már főleg csak egyért, ezért az egy rozsdamentes acélból készített kortalan formájú “ufoért”.

Most illene összefoglalni ezt a tíz évet, de nem fogom. Ezt megtettük korábban mindenféle okból, elmondtuk, hogy hogyan hoztuk létre a klubot, hogy ki hogyan jutott a kocsijához, hogy kinek mi a személyes érintettsége. Most inkább arról írnék — ha lehet nem túl patetikusan —, hogy hálás vagyok ezért a tíz évért. Hálás vagyok a beszélgetésekért, az utazásokért a sok-sok tapasztalatért, és hogy rengeteget tanultam magamról ebben a klubban. A Delorean ma már “csak” egy apropó, hogy találkozzunk, mert van hogy szóba sem jön. Olyan mint egy kedvenc bútordarab, amire mindig jó ránézni, ami mindig fontos hogy ott legyen, de ma már nem mindig van a középpontban. Egy dekáddal korábban még biztos voltam benne, hogy hamarosan lesz nekem is ilyen kocsim. Ma már legalább ennyire biztos vagyok benne, hogy nem lesz. Viszont a telefonkönyvem olyan számokkal bővült amik értékes kapcsolatokat jelentenek. Sokat tanultam tőletek Srácok és hálás vagyok számtalan élményért. Köszi!

2008 nyarán egy szakadt kabrióval, megmásíthatatlan gondolatokkal, kőkemény magabiztossággal érkeztem Viktorhoz és Zsolthoz. Ma már állítások helyett inkább kérdéseim vannak, a szakadék hülyegyerekautó helyett családi kocsival járok, a magabiztosságot pedig egy korrekt önismeret váltotta fel. Ha ilyen tíz év ebben a klubban, akkor kívánok magunknak még sokszor tíz évet.

Live the dream – Úgy legyen!

Boldog szülinapot DCM!

Hát mi bizony előre iszunk a medve bőrére. Elvégre van az országban medvénk is (küldöm Dudunak szeretettel. :D), megvolt a 10 éves klubtalálkozó is, pedig csak csütörtökön lesz a hivatalos évforduló. Viszont ennek ellenére olyan elképesztően marha jó bulit csapattunk szombaton, hogy azóta is abszintot izzadok. Mivel pedig ünnepi hét van, ezért szombaton az Ati rövid visszatekintése jön az elmúlt 10 évről, aztán lesz majd bulibeszámoló is valamikor.