Élet egy Deloreannel

... hogy a McLaren legyártotta a tízezredik autóját, tehát most már nagyobb az esély arra, hogy egy McLaren szembejön veled az utcán, mint hogy egy Delorean. Bár valahogy ez ránk nem vonatkozik. :)

Ez a mostani bejegyzés különleges lesz. Na nem azért, mert olyan hú, de nagyon különleges dolgokról esik szó benne, mert igazából egy újabb elmélkedés a veteránautózás szépségeiről és árnyoldalairól, de ami igazán érdekesé teszi, hogy égvilágon semmi direkt kapcsolat nincsen a cikk témája és a Delorean között. Viszont a környezet hasonló, ezért úgy érzem, simán idefér ez is.

Vagy fél éve, hogy eladtam a méltatlan véget ért kocsimat. Persze volt fogadalom is, hogy nem veszek több romot, legalábbis értéktelen romot biztosan nem. Na most nem az jön, hogy vettem egy újabb, más számára értéktelen izét, és majd nagyon klasszul megcsinálom újra, hogy aztán eladjam valami nagyon nyomott áron. Viszont jöhetne az, hogy megjött az eszem, tudok végre érett módon gondolkodni, és nem veszek több rozsdaboglyát, hanem végre egy rendes autóra költöm a pénzem és járok én is új és szép kocsival, ahogy ezt oly' sokan teszik. Jöhetne tényleg, mert nem az út szélén várakozás hiányzik, hogy megérkezzen végre a megmentő barát, és a kötél végén újra hazaérkezzek, és tényleg hiányzik a gondtalan autózás. Várhatnám a slusszkulcs elfordításától azt is, amit a csap nyitásakor várok, hogy a víz folyni kezd, a motor pedig indul. De hol van az izgalom?

Jó, jó, ez igazi hülyeség. Igen, tudom, de muszáj mentséget keresnem, hogy mi a francért szerepel mindig a használt autó hirdetési oldalak keresési szűrői között a legkésőbbi 1985-ös évjárat? Miért hoz lázba minden megmentendő roncs? Jó volna tudni a választ. Ez az írás is azt szolgálja, hogy megtaláljam a választ. A választ arra, hogy mi volna a jó nekem.

Először is jó volna, ha tudnám szűkíteni a kört. Rendben, legyen négy kereke, benzin hajtsa, legyen forgalomba helyezhető és formailag tetsszen. Nekem a gázolaj munkagépbe való, nem autóba. Megértem aki pártolja és szereti az alacsony fogyasztást, a megbízható működést, de nekem fontosabb a motorhang. Formailag a japán autók java része ki van zárva, mert az ázsiai kultúrával és ízléssel nem tudok azonosulni, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor nem értem. Szűkül a kör. Ami nekem kell, az egy benzines európai vagy amerikai járgány, ami legalább harminc éves.

Dunaújvárosban nőttem fel, ahol a formák és a színek nem igazán adták az élet sava borsát, és a gépkocsi állomány sem nagyon mutatott tovább a keleti blokk gyártmányainál. Ezért izgalmasabb kocsikat, vagy a játékboltban találtam kicsinyítve, vagy Balatonszéplaki üdülések alkalmával a szállodák parkolóiban. Egy 123-as Mercedes, egy E30-as BMW elképzelhetetlen távolságra volt az én valóságomtól, ezért hamar áhított vágyakká alakultak. Aztán a kétezres évek elejére eszméltem, hogy az istenített NSZK csodák elérhetővé olcsósodtak. Az amerikai autókkal hasonló volt a helyzet, bár ezeket nemhogy Dunaújvárosban, de máshol sem láttam. Viszont a TV tele volt velük. A nyolcvanas években voltam gyerek, ekkor szocializálódtam, ezért nekem az óriási, szögletes autók égtek be. Legfőképpen a fullsize kombik. A kúlság nonplusszultrája pedig a woody, vagy inkább az egykori woodyk későbbi értelmezése, a famintával díszített oldalú családi kombi. Egy Caprice még a mai napig élénkebb pulzust és magasabb vérnyomást okoz. Persze az áruk ma már belecsúszott abba az ársávba, ahol inkább mást vennék. Aztán ott vannak a brit kocsik. Egy XJ már régóta izgat, vagy a nagy kedvencek az MG B Roadster, egy Spitfire vagy egy "frogeye" Sprite. Ezekhez egyelőre gyáva vagyok. Vagy legyen a dolcsevíta? Hat év alfázás után azt hiszem le kell ezekről mondanom, mert rövid az élet ennyi idegeskedéshez. Apropó, tartozom még egy alfás szopóroller írással is. Bár ha meggondolom egy quadrifoglio verde Sprintnek nem nagyon tudnék ellenállni... És a Fordok? Igen, az örök kedvencek, ahová biztosan visszatérek mindig. Egy Escortba mindig szívesen belevágnék, de itthon szinte teljesen elfogytak azok a kabriók, amikkel érdemes volna foglalkozni. Az első és második szériások árai pedig úgy elszálltak, mintha aranyból volnának. Egy jó Taunust vagy Sierrát vállalnék, de valahogy mindig a Fiestáknál kötök ki.

Egy szakember erre azt mondhatná, hogy ez a fél év kidobott idő volt. Pedig ez nem teljesen van így. Talán az egyik legjobb kompromisszumos döntést sikerült meghoznom decemberben: olyan kocsit kell venni, ami napi használatra alkalmas, nem öregebb tíz évnél, de a hobbiautó státuszt is betöltheti. Egy ilyet találtam: Ford Fiesta ST. Valamivel több mint egy tonna, százötven lóerő és nagyon nagy élmény. Elmentem megnézni az egyik eladó példányt, és elbizonytalanodtam. Amikor három éve vezettem egy ilyet, csak azt érzékeltem, hogy hatalmas élmény, és hogy kell egyszer vennem egy ilyet. Viszont arra nem emlékeztem, hogy ez mennyire picike. Persze csak két kutyával és egy esetleges családalapítás szemszögéből nézve kicsi, de lehet hogy egyszer fel kell nőni...

Van is egy újabb jelölt. Egy max tíz éves Focus C-Max, szívó benzines "örökélet" motorral. Szoktam mondogatni, hogy az élet túl rövid, hogy unalmas autókkal járjunk, talán ezért is teszek félre egy kisebb összeget egy teljesen irreális, semmiresemjó hobbiautóra. Érdekes év lesz a következő... Lesz józan döntésből vásárolt autó, meg szinte biztosan egy veterán is. Meglátjuk...

Addig is nagyon boldog újévet kívánok az egész  klubnak és remélhetőleg meglehetősen intenzíven fogjuk megünnepelni a 2017-es, jubileumi évet.

(Igen, jubileum. Sőt! Jubilium! Nyugi, hamarosan elmagyarázom. :) )

A DMC hivatalos új év köszöntő képeslapja fogalmam sincs, melyik évből.

Itt a blogon nem kívántam kellemes ünnepeket, de gondolom mindenki megtalálta enélkül is a rántott húst, de ha valakinek esetleg hiányzott a boldog karácsonyt kívánás, akkor ezt veheti annak. Viszont ha már egyszer itt van a karácsony, akkor menni kell a Deloreannel is, ezért aztán a második ünnepen kiálltunk vele és mentünk egy kört. Nem volt egy nagy valami, mert elég nyálkás volt az idő, csak arra az egy órára sütött ki a nap, amíg úton voltunk, de ennyi napsütés éppen elég is volt. Gondoltam is, hogy milyen jó lesz, hogy csinálok ilyen előtte-utána képet, hogy mennyire összekoszoltam az autót, de nem egészen úgy sikerült, ahogyan én azt elterveztem. Azért iderakom az "Előtte" képet.

Mikor kiálltam, elég párás volt az autó és örömmel vettem észre, hogy itt a nagy lehetőség a hátsó ablak fűtésének a kipróbálására. Ilyen lehetőség évente körülbelül egyszer fordul elő, és most volt ez a nagy nap. Örömmel jelenthetem, hogy a Deloreannek ez a funkciója továbbra is csodásan működik és továbbra is teljesen felesleges.

Maga a vezetés eseménytelen volt, minden ment, minden működött, a többi közlekedő jó része továbbra is vigyorog, bár ez részben lehet, hogy a karácsonynak és az alacsony stresszszintnek tudható be.

Annyi extra volt, hogy ezúttal hazafelé Dudu is vezette egy kicsit az autót és habár kicsit parázott, de megoldotta a dolgot. Nem ment neki semminek, szóval nem kellett megölnöm. :)

Végül pedig mikor hazaértünk, csináltam egy "Utána" képet is. Oké, van valami változás, de őszintén szólva ennél nagyobb különbségre gondoltam. Na majd legközelebb.

Pár hónapja életbe lépett az új Deloreanek gyártását lehetővé tevő törvény Amerikában, szóval itt az ideje írni egy kicsit arról, hogy a DMCH mit tett az idei év folyamán, hogy ki is tudják használni ezt a lehetőséget. (Aki esetleg nem hallott még erről az egészről, az itt tájékozódhat, bár nem hiszem, hogy a blog olvasói között lenne ilyen.)

- Az alvázzal kapcsolatban annyit nyilatkoztak, hogy a régi alvázakat fogják használni, de ellátják majd őket elektroforetikus lakkozással (electrocoated protection) a jelenleginél jobb rozsdamentesség érdekében. Felmerült az aluminiumból készült alváz ötlete is, de elvetették, mert jelentősen nem lenne könnyebb, ellenben sokkal drágább igen.

- Tervben van a komplett elektromos rendszer cseréje. Az eredeti vezetékezés nem éppen acélos minőségével már az eredeti DMC is tisztában volt és tervben volt annak javítása, fejlesztése. Sajnos erre akkor nem került sor, de a DMCH már megállapodott egy céggel a fejlesztésről, a tesztautójukba - ha minden jól alakult - már bele is szerelték az új rendszert. Ez az új rendszer sokkal modernebb, időjárásállóbb és különféle modern diagnosztikai funkciókkal is rendelkezik.

- Aztán egy számunkra is fontos dolog, a bal első acélelem helyzete. Ebből az alkatrészből nagyon kevés van, drága is, ezért újat kell gyártani, ehhez pedig tervek kellenek. A DMCH rendelkezik az eredeti dokumentációval, de mint kiderült, az ő tulajdonukban levő tervek néhány verzióval korábbiak a végső tervnél, ezért szinte használhatatlanok. Nekiálltak hát újabbat keresni és egy magángyűjteményben megtalálták az eredeti ceruzával rajzolt tervrajzot. Annak méretei miatt viszont (152 cm * 305 cm) az egy az egyben másolás nem volt praktikus, ezért lemásolták a kritikus részeket, majd ez alapján frissítették a saját CAD filejukat, így ez alapján most már mehet a gyártás. Több céggel vették fel a kapcsolatot, az előzetes eredmények biztatóak.

- Az alvázon levő üvegszálas műanyagrészt is újra tervezik gyártani. Erről nem írtak sokat, még régebben olvastam, hogy az új masszívabb, rugalmasabb és könnyebb lesz, de konkrétumot egyelőre még nem tudok. Viszont ahogy nézem itt már eléggé előrehaladott állapotban vannak a dolgok, már megvan az szerszám.

- A motorokkal kapcsolatban még mindig nagy a titkolózás. Csak annyit tudni továbbra is, hogy az új erőforrások teljesítménye valahol 250-300 lóerő környékén lesz, nyomatékuk pedig 350 Nm körül alakul. (Az eredeti értékek 137 lóerő és 210 Nm voltak.) A  váltóval kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy az eredeti váltót szeretnék használni némi módosítással, de itt még a tesztelések folynak, hogy képesek lesznek-e azok elviselni ezeket az új értékeket.

- A nagyobb motorhoz jobb fékeket is szeretnének és 17-es, 18-as kerekeket. Sokat itt sem tudni, folynak a tárgyalások, tesztelések.

Tegnap elfelejtettem megírni, pedig fontos, hogy megérkeztek az idei DCM cuccok, amik ezúttal pulóverek lettek. Aki rendelt, az jelentkezzen! A kipostázás idén már esélytelen, de aki mindenképpen akarja idén, azzal személyesen megoldhatjuk.

A rossz idő miatti saját élmények hiányában veszem elő a régebben elrakott dolgokat és mára videók jönnek.

Az első videó egy teljesen átlagos videó lenne, de ami miatt mégis iderakom, az az aránylag sok régi bejátszás, amit máshol még nem láttam. Külön kedvencem az 1:28-tól 1:53-ig terjedő rész, ami a tesztpályán készült. Meg lehet nézni, hogy az idei Eurofestes videónkon most micsoda erdő van ott. Mivel Facebookos videó, ezért nem tudom beágyazni, de megnézhető Facebookos regisztráció nélkül is.

A következő videó megint egy érdekes darab, egy 1982-es angol árverésen készült. 11 autót adtak el, itt a videó vége az érdekes. Feltűnik itt egy Jeff Abrams nevű fickó, aki a KAPAC alelnöke. Ők vették meg a tönkrement gyár maradék raktárkészletét.

Végül pedig egy új videó arról, hogy hogyan készítsünk magunknak könnyen, gyorsan, egyszerűen egy aranydeloreant. Mondjuk az előző állítások egyike sem igaz, de attól még lehetséges a dolog. Deloman is valahogy így csinálta a sajátját. Akit bővebben is érdekel a dolog, ide kattintson.

Azon gondolkodtam ma reggel, hogy miért van az, hogy ha bárki, aki először beül a Deloreanbe, magára csukja az ajtót, majd amikor ki akar szállni, mindig először bezárja magát. De miért? Mi az az általánosan elérhető autó, ami miatt az emberek úgy gondolják, hogy az ajtót gombnyomással fogják kinyitni? Én nem tudok ilyet. Oké, a Bricklin gombnyomásra nyílik, de az még a Deloreannél is ritkább. Az én tapasztalatom alapján minden autó kilincse valami fajta húzómechanikára épül, (ahogy a Deloreané is) amit olykor ugyan kombinálnak gombnyomással is (pl. Zsiguli), de ez is ritka. Akkor mi az oka? Az, hogy a Deloreanből még ezt is kinézik, mert hogy űrhajó? Vagy mi? Hát ha valakinek van valami ötlete, várom kommentben.

Miután az autóval az elmúlt héten nem történt semmi, ezért úgy döntöttem, hogy a héten javítgatni fogok. Szóval ide kerültek most új dolgok. Főleg képek, néha egy kis extra magyarázószöveg.

- Két új kép John Delorean temetéséhez.

- Egy kép a boldog családról John Delorean privát élete bejegyzésben.

- Azt hiszem a Visioneering Deloreanes bejegyzést módosítottam a legtöbbször. Találtam egy jó képet, ami az első NADA shown készült a Proto-1-ről, valamint egy másik képet a Visioneeringről, ahol a kézifék még nem a helyén van. Plusz egy érdekes kormánylogó is megfigyelhető.

- Nagy örömömre a DSV-ről is találtam egy képet. Ritka dolog.

- Három új oldal a Szabadalmi dokumentációhoz.

- Egy poszterméretű kép a Proto-1-ről.

- Egy újabb plakát, ami Deloreant hirdet. Berakva a helyére.

Végül pedig egy nem túl lényeges javítás, egy új kép az Élet a gyárban sorozathoz.

Jól kihúzom ezt a szezont még a maximumig. Pár hete már azt hittem, hogy itt a vége, de aztán olyan jó idő volt, hogy muszáj volt menni, elmúlt hétvégén meg egyéb okból kellett kiállnom. Mondhatnám, hogy szülinapos dolog volt, de ez megint nem lenne igaz.

Írtam még pár hete a DCM-es kulcstartókról, amiket elég jutányos áron szereztünk meg, viszont az alkunak az is a része volt, hogy a kulcstartók készítője majd valamikor elugrik megnézni az autót. Pontos időpontot nem beszéltünk meg először, de aztán úgy alakult, hogy múlt vasárnap jó lett neki. Ez most nagy szó, mert az ország másik végéből jöttek, ezért - habár én is jó messze voltam - hazaugrottam, hogy eleget tegyünk a kötelezettségeknek, így aztán vasárnap délután találkoztunk a ... na vajon hol? Ahol mindig találkozok mindenkivel. A Tesco parkolóban! Lassan már adakoznom kéne nekik valamit. Vagy legalább egy nagyobbat vásárolni.

Szóval találkoztunk, bár nem egészen terv szerint. Kicsit hamarabb értünk oda, ezért gondoltam megnézem a guminyomást, aztán elment vele az idő, mert ezek az új okosított kupakok elég nehézzé teszik a leszedést, felrakást még úgy is, hogy Dudu segített, amiben lehetett. Lehet hogy hagynom kéne a francba ezt a kis bigyót, ami a lecsavarást gátolja, úgysincs kint az autó, hogy lelopják az egyébként nagyon faszán kinéző kupakokat.

Úgyhogy itt tököltem, mikor megérkeztek a többiek. Mikor végeztem, átmentünk a parkoló túloldalára, ahol kicsit kevesebb az ember, ezért itt nyugodtabban tudtunk beszélni. Ez a rész nagyjából a megszokottak szerint zajlott. Kérdések, válaszok, a végén pedig mentem egy kört mindkét férfiemberrel. Nem nagy meglepetésre a női kontingenst ismét nem pörgették annyira a dolgok. Főleg azért, mert nagyon hideg lett és az eső is szemerkélni kezdett. Mondtam is, hogy a Deloreanes találkozók esetében két fix dolog van. A Tesco és a hideg. Esetleg a túlzott meleg, de a normális időjárás elég ritkán jön össze.

Körülbelül másfél órát voltunk ott, majd elbúcsúztunk, mert nekünk még volt egy kis vásárolnivalónk, majd hazamentünk. Az autóval természetesen semmi sem történt, ment ahogy kellett. Bírja a strapát.