Élet egy Deloreannel

Azért vannak pozitív hozadékai a globális felmelegedésnek. Mint pl. 15 fok egy novemberi hétvégén, ami teljesen nyilvánvaló módon húzza ki a Deloreant az utcára.

Mivel megint otthon voltunk a Duduval, ezért megragadtam a lehetőséget egy újabb körre, még ha ezúttal elég rövidre is sikerült, ugyanis ezúttal egy szülinapra kellett mennünk, de pont volt egy óránk még a kezdetig. Ezért aztán "kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be", aztán nyomás.

Ha meg már elindultunk, azért egy célt is kitűztem magunk elé, ami nagyjából meg is pecsételte az örömautózás sorsát. Menjünk el a Tescoba csokit venni! Elmentünk, leálltunk és 2-4 másodperc alatt már ott is volt a menetrendszerű bámészkodó. Mivel siettünk, ezért mondtam neki, hogy előbb hadd intézzük el a dolgunkat, aztán beszélhetünk. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy megvár, de megvárt és ha csak egy rövidet is, de beszélgettünk. Nagyjából a szokásos dolgok mentek le, jó volt. Másik alkalommal szívesen beszéltem volna vele többet, de nagyon szorított az idő, menni kellett.

Hazafelé aztán ismét elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon én maradtam le valamiről és kirakták az országra a 70-es táblát vagy mi történt itt az emberekkel? Mert hogy ennél nem tud gyorsabban menni az emberek fele, az hétszentség. A Delorean nem egy erőgép, de azért itt megpörgettem egy kicsit, mert ezt a tötymörgést nem bírom elviselni hosszú távon, értsd 10 másodpercnél tovább.

Ezért aztán még pont időben, a határidő előtt egy perccel hazaérkeztünk, szóval a szülinapról sem késtünk sokat. Gyors menet volt, de jól esett így az év végén. Arról nem is beszélve, hogy kis szerencsével ezen a hétvégén is ez lesz.

Az Atinak meg üzenem, hogy habár az autó itt is szép tisztának látszik, egyáltalán nem az. Nyugi, tiszta retek. :)

Mivel rendes szerdai bejegyzést a történések hiánya miatt nem tudok írni, a pénteki bejegyzések meg mostanában úgyis elmaradtak (a múlt heti kivételtől eltekintve), ezért mára összevonom a kettőt és egy olyan papírt fordítok le, ami már június óta az asztalomon hentereg. Még Joe Murraytől kaptam az Eurofesten, aki a többi hivatalos DMC papírjával együtt nagy becsben őrzi otthon az eredetijét. Mert ez a papír az ő felvételi dokumentuma, ami után megkezdhette a munkát a DMC-nél. Külön aktualitást ad a dolognak, hogy a keltezése 1979 november 14, ami a postát figyelembe véve azt jelentheti, hogy Joe Murray éppen most 37 éve rendezett egy ordenáré bulit, hogy munkát talált. Remélem a következő Eurofesten megkérdezhetem tőle, hogy valóban így történt-e.

Szeretném megemlíteni, hogy a 70-es évek végi angol munkajog nem a specialitásom, szóval ha valaki úgy gondolja, hogy valamit rosszul fordítottam, akkor szívesen várom a javítását! Tehát legjobb tudásom szerint a fordítás a következő.

Kedves Mr. Murray

Korábbi interjúja alapján örömmel értesítjük, hogy pozíciót ajánlunk az ön számára, mint Képzett Szakmunkás, heti 40 órában, 90 font fizetésért. Ez az összeg már tartalmazza a műszak és túlórapótlékot, amik nélkül a fizetése 73 font / hét. (A Nemzeti Összeszerelőipari Egyezmény alapján ) A bért csak a valóban ledolgozott órák után fizetjük.

Ez az ajánlat annak megértése alapján készült, hogy szükség esetén minden, a szakmájába beleillő munkát el fog végezni. Munkájának további feltételeit az Nemzeti Összeszerelőipari Egyezménnyel összhangban alakítottuk ki.

A kezdeti munkaidő 8:00-tól 16:30-ig tart, fél órás ebédszünettel. A munkaadó azonban fenntartja a jogot, hogy a munkaidőt igényei szerint megváltoztathassa, beleértve a műszakos munkarendet is. A Munkáltató cég fejlődésével egyre valószínűbb, hogy a munkaidő kezdete és vége módosulni fog és ez az ajánlat ennek a megértésével és elfogadásával együtt érvényes.

A cég magánnyugdíj pénztári rendszert működtet, és a foglalkoztatási feltételek közé tartozik az ehhez való csatlakozás. A felvételi interjú során erről már kapott tájékoztatást, a részletekről pedig a munkaviszony kezdetekor fogunk felvilágosítással szolgálni.

Bízunk benne, hogy elfogadja ajánlatunkat, ami egy 12 hetes próbaidőszakot is magába foglal. Első munkanapja 1979.11.26-án reggel 9:00-kor kezdődik, ahova legyen szíves magával hozni a Biztosítási Számát és a P.45-ös Jövedelemadóról szóló formanyomtatványt. Ezen az első reggelen kérhetik a Szakszervezeti Igazolványát is.

Reménykedve a hosszú és boldog közös munkában,

Tisztelettel,

Cecil Cullen

Személyzeti főellenőr

Akik még nem küldték el a címüket, de a fórumon vagy akárhol rendeltek kulcstartót, azok szóljanak a héten, mert különben nem tartom fenn a rendelésüket! Más nincs. Csak hideg.

2016 november 9. - A nap, amikor kiderült, hogy a Vissza a Jövőbe tulajdonképpen egy egy évet késett dokumentumfilm.

Két héttel ezelőtt megvolt az idei utolsó Deloreanjáratásom. Éppen jó idő volt, éppen otthon voltam, éppen társaság is akadt Dudu személyében, szóval predesztinálva voltam egy kis autózásra.

Szép vasárnap délelőtt volt, kiálltam az autóval, szokás szerint körbenéztem, hogy minden jó-e. Megnéztem a lámpákat, irányjelzőket, olajat, vizet és belefutottam egy óriási hibába. A bal első oldalfény nem égett. Még szerencse, hogy amikor az Eurofesten voltunk, két ilyen kis égőt vettem, ezért már állhattam is neki a szerelésnek. Kicsavaroztam a burát, kihúztam az égőt a foglalatával, majd felvontam a szemöldökömet. Azannyaköcsögit, ez aztán összenőtt. Próbáltam kiszedni az égőt, de semmire sem jutottam. Már erősen esélyes volt, hogy széttöröm az égőt, ezért inkább hagytam az egészet. Nem volt időm aznap egy órát eltölteni egy égő kiszerelésével. Inkább visszapakoltam mindent, felírtam a javítandók listájára (a zörgő klímakompresszor és a lötyögő bal első fékbetét mellé), aztán mentem inkább autózni. Majd egyszer, amikor olyan szar idő lesz, mint most, amikor írom a bejegyzést, megjavítom.

Úgyhogy inkább elindultunk és kezdésnek mentünk egy kört a közeli tó körül, megnéztük, hogy ekkora szélben is megvan-e még, aztán meglátogattuk azt az utat, ahol az egyik kedvenc videómat felvettük. Ez az autófíliás videó, belinkelem megint, mert szerintem tényleg jó lett.

Innen aztán kicsit messzebbre mentünk és úgy döntöttem itt az ideje újra megnézni Tatabányán a Turul madarat, mert régen láttam. Felmentünk és meglepetésünkre teljesen tele volt a hely. Nem csak úgy kicsit, hanem csurig. Aztán eszembe jutott, hogy hát ja, október 23-án előfordul az ilyen. Ezért elég messze találtam csak parkolóhelyet, de egy kis sétát még én is kibírtam és hát a Turul még mindig elég bitangul néz ki. Aki nem látta még közelről, annak nagyon ajánlom, elég gonosz feje van ennek az állatnak.

Eddigre már eléggé kajaidő volt, el is indultunk hazafelé, de hát a Delorean az az autó, amelyiknél nem a legrövidebb, hanem a legélvezetesebb utat választod, ezért én is tettem egy kis kanyart, aminek eredményeképpen a kedvenc szakaszomnál úgy rendesen kinyomtam a szemét. Már el is felejtettem, hogy milyen 90-nél hármast, 120-nál meg négyes kapcsolni. Éljen a manuális váltó!

Végül aztán hazaértünk, beálltam a garázsba és egy vigyorral letakartam az autót. Jó menet volt, remélem lesz még idén lehetőségem menni egy ilyet.

Gondolkodtam rajta még múlt héten, hogy egy kisebb kört még kéne menni a Deloreannel, de aztán ahogy a hétvégén kinézett az idő, nem lett belőle semmi, meg hát más dolgom is volt. Azt hiszem most már bele kell nyugodnom,hogy ennek a szezonnak is vége. Jön egy kis téli szünet, felkészítés, aztán jövő tavasszal OT vizsga. Elröppent ez az öt év.

Bopat autója elég nyűgös az idén. Az augsburgi szerelés után sem akart összeállni, pedig sokat küzdött vele. Mondjuk azóta a fő gond két dologból adódik. Az legnagyobb baj, hogy az ő környékén egyszerűen nem bír egy rendes, hozzáértő és lelkiismeretes szerelőt találni, márpedig anélkül bármilyen autót nehéz életben tartani. A másik dolog pedig a valódi hiba az autóval, ami tényleg hozzáértőért kiált. És ezt most már teljesen biztosan mondhatom, mert mindent megpróbáltunk mi is, amit tudtunk. Na de kezdem kicsit korábbról.

A lényeg, hogy amikor jött haza Augsburgból, az út vége nem egészen úgy alakult, ahogy kellett volna, mert éppen hazaéréskor már alig bírt beállni a garázsba, mert annyira össze-vissza járt a motor. Aztán ez később sem javult meg. Próbálkozott mindenféle szerelőkkel, nem sok sikerrel, amikor mi elmentünk, mi is próbálkoztunk, de pont ugyanannyit haladtunk, mint előttünk bárki. Takarítottunk csatlakozókat, alapjárati motort, csöveket. Mozgattunk vezetéket, olvastuk a nagy okos könyveket, de semmi. Nem jutottunk előbbre.

Erre én azt a tanácsot adtam, hogy nincs mese, el kell menni Érdre a szakikhoz, hogy megcsinálják a gépet, mert nekünk elfogyott a lendületünk. Bopat is kezdett ráállni a dologra, de előbb még úgy gondolta, megpróbálja egy ismerősének a tudását is Vácon, aki szintén egy mindent összerakó ezermester. Miután a legvalószínűbbnek a lambda szonda és a bemelegedésszabályzó hibája tűnt, ezért elvittem az én tartalékomat, Bopat pedig vitte az autót. Még szerencse, hogy aznap éppen arra volt dolgom.

Így aztán kicsivel négy után megérkeztem és csatlakoztam a szereléshez. Persze én szokás szerint az elméletet tudtam csak mondani, de a szerelőnek szerencsére voltak konkrét ötletei is. Részletesen elmondta a K-Jet működését, mi bólogattunk, bár azért mernék egy közepes összegben fogadni, hogy a Bopat sem tudná visszamondani, amit ott hallottunk. A lényeg, hogy hol ezt, hol azt szedte ki a szerelő, tényleg mindent megpróbált ő is, de az autó nem adta meg magát. Ugyanolyan büdös volt fél perc járatás után, mint előtte. Azt már eddigre meg is szokták a Bopaték, hogy minden teszt után pár percig szellőztetni kellett, mert nem lehetett megmaradni a műhelyben a füstszagtól.

Hét óráig maradtam, addig arra jutottunk, hogy a hiba biztos, miszerint valamiért melegen túldúsít a K-Jet, de nem tudtunk ráhatással lenni, hogy ne így legyen. A végeredmény pedig az lett, hogy Bopat valamikor majd elviszi még idén az autót Érdre, ők biztosan összerakják. Kíváncsi vagyok milyen hibát fognak találni.

Szeptember már eléggé a szezon vége, ilyenkor meg kell ragadni a kínálkozó alkalmakat egy jó kis vezetésre, mert bármikor bevágódhat a rossz idő, aztán lőttek az élménynek tavaszig. Ezért aztán majdnem egy hónapja, mikor éppen szép volt az idő, megbeszéltem két jó barátommal is, hogy meglátogatom őket. Ha meg már látogatok, akkor Deloreannel teszem ezt meg, hogy összekössem a kellemest a még kellemesebbel.

Munka után indultam el, valamennyivel öt után és szűk fél óra - és a kötelező fotózkodás után - már mentünk is kajálni valamit. Na persze a Deloreanhez számomra két dolog kötődik. Az egyik a Tesco, ami okkal alakult ki, a másik meg csak úgy lett és ez a McDonalds. Valószínűleg az egyszerűsége miatt, de nagyon gyakori, hogy ha megéhezek Deloreanezés közben, akkor annak McDonalds lesz a vége, ahogy ezúttal is történt.

Beálltunk, kikértem a BigMacet, ami az általános választásom 1993 óta és leültünk úgy, hogy lássam az autót. Imádom ilyenkor nézni az embereket. Leparkolnak, észreveszik a Deloreant és már mennek is rá és nézik. Persze nem mindenki, de a férfiak nagy része igen. A nőket annyira nem köti le, az ő arcukon inkább azt a vágyat lehet leolvasni, hogy mennyire örülnének, hogyha egyszer a szívük választottja ugyanilyen rajongással lenne őfeléjük is.

Miután végeztünk és pár szót beszéltünk néhány éppen arra járóval, mentünk egy kisebb eseménytelen kört, majd megszereltem a számítógépét és mentem a következő checkpointra. Sok mesélnivaló itt sem történt, ellenben a hazaúton muszáj volt pár képet készítenem, mert szép tiszta volt az idő és ilyenkor nagyon jól le lehet fotózni a Delorean lámpáinak a teljesítményét, ami a fenti képen meg is tekinthető. Az alsó képen pedig a Passat fényszórói láthatóak összehasonlítási alapként. Hát a tompított esetében azért elég jelentős a különbség, pedig ezek már a javított verziók.

Állok a tetőablaknál és nézem a hegyek felett felkelő napot, ahogy viaskodik a leszálló köddel. A gyönyörű fényekben még álmosan a jószerencsémre gondolok: csodás helyen, barátokkal és csodás autókkal könnyűnek és szépnek tűnik az élet.

Valahol ott kezdődött, hogy Bopat meghívta a klubot Donovalyba egy idényzáró találkozóra. A készülődés és szervezés a szokásos alapossággal alakult. Nem volt programterv, nem volt résztvevőlista, csak egy dátum és a szándék. Bopat úgy gondolta, hogy péntektől biztosít szobát, én úgy gondoltam,hogy szombaton kora reggel indulunk, Sid pedig nem gondolta sehogy. :) A kommunikáció teljes hiánya nem tette könnyűvé a dolgunkat, de ez a klub nyolcadik évében már nem bosszantó, inkább csak bájos sajátosság. Parker csütörtök este mondta le a részvételt, McFly pedig még péntek este sem tudta, hogy csatlakozik-e hozzánk. Végül úgy alakult, hogy csak négyen tettünk eleget a meghívásnak.

Szombaton kicsike késéssel indultunk Andival Gödről Szobra, ahol Sidék vártak minket. Nagyjából egy órával a tervezetthez képes el is indultunk a Passattal Donovaly felé. Az út nagyon klassz volt és az időjárással is mákunk volt. A beígért hűvös és esős idő helyett napos, kellemes őszi idő fogadott minket. Odafelé még egy teszkózás is belefért. Amikor megérkeztünk a panzió elé, eszünkbe jutott, hogy nem ártana értesíteni Bopatot az ittlétünkről. Persze sms-t nem olvasunk, mert továbbra sem erősségünk a kommunikáció. Nekünk akkor nem is ott kellett volna lennünk, hanem Besztercebányán Bopat tervei szerint. Sebaj! A szomszédos presszóban egy jó Kofola mellett vártuk meg vendéglátónkat.

Bopat az autógyűjteményének tán' legkorszerűbb darabjával jött fel a hegyre, egy Nissan 370z Roadsterrel. Naná, hogy potyáztam és a jobb egyben utaztam Besztercebánya történelmi központjáig. Ez a kocsi szinte mindent képvisel, amit én egy autóban fontosnak tartok: hátul hajt, benzinnel megy, nincs teteje, bestiális a hangja, van stílusa és rohadtul gyors.

Egy nagyon hangulatos helyen ebédeltünk rendkívül finomat. Innen csak egy helyre vezethetett az utunk, Bopat garázsához, a DMC-hez. A kocsi sajnos most nincs használatban, mert valami idétlenkedik a motor környékén. Az augsburgi (Deloman) szerviz óta nem akar rendesen működni az autó. Gyönyörűen beindul, majd 1-1,5 perc után elkezd össze-vissza járni, nem veszi rendesen a fordulatot, majd végül leáll. Már több szerelő is látta, de sajnos nem találták a hibát. Mi mint hobbiszakértők persze próbáltuk lenyomni a profikat, és megkíséreltük megkeresni a hibát. Átnéztük a csatlakozásokat, a vákuumcsöveket, kitisztítottuk az alapjárati motort és néhány csövet, de a probléma nem oldódott meg. Telefonon becsatlakozott McFly is, az ő tippje látatlanban, az elmondások alapján az üzemanyag pumpa hibája. Nem tudom, talán csak annyit, hogy biztosan valami apró de annál bosszantóbb hiba lehet csupán. Kívánom, hogy hamar megoldódjon! Ez így leírva nem tűnik soknak, de arra pont elég volt, hogy 3 órát eltüntessünk a délutánból a lányok kárára. Andinak azt ígértem, hogy kirándulunk, szép helyeket látogatunk, ehelyett egy garázssoron töltött hűvös délután jutott nekik. Mi viszont jól szórakoztunk.

Bopat gyűjteményének része egy Nissan 300zx is, ami a korának egyik legizgalmasabb kocsija. Még szép, hogy azzal mentünk vissza a hegyre, a panzióhoz. Döbbenetes ez az autó. Ez a citromsárga, kivehető üvegtetős űrhajó úgy gyorsul, olyan hangja van, úgy tapad az útra és úgy kanyarodik, hogy csak egyetlen gondolat maradt nekem a szerpentin végére: instant get. A többiek persze röhögtek — mert már én is látom --, hogy aminek négy kereke van és benzint éget el, abba én jó eséllyel bele tudok szeretni. De ez tényleg egy különleges autó, amit nagy becsben kell tartani, de vétek néha nem kinyomni a szemét. Háromezer köbcentis hat hengeres v-motor ikerturbóval, hátsókerék hajtás, közel háromszáz lóerő és hat másodperc alatti gyorsulás százra még ma is tökéletes receptje egy élményautónak, nemhogy huszonöt éve...

Erre muszáj volt koccintanunk a kedvenc szlovák italommal, a Fernet Stock Citrussal. Néhány pohár után, józan sofőr híján gyalog mentünk a falu központjába egy csodás vacsorára. Szlovákia tradicionális konyhája nekem nagyon nagyon ízlik, de szinte mindig a kedvenc, a bryndzové halušky győz az étlapról, most is így lett. A csárdából még átmentünk a szomszédos egységbe, ami egy fantasztikusan reprezentatív sörfőzde. Ne egyszerű kocsmára gondoljatok, inkább egy olyan luxus helyre, aminek a belmagassága vagy nyolc méter és a falakat eredeti zenei relikviák, egy Harley Davidson és egy preparált jegesmedve díszítik. Ha ez nem lenne elég, akkor itt van a Hegylakó eredeti kosztümje és kardja is a filmből. De amitől én letérdeltem, az James Hetfield eredeti Gibson-ja volt. Ez a hely állítólag a szlovák gazdasági miniszter tulajdona. Jó tudni, hogy ebben az országban is speciálisan fektetik be a közpénzeket. Persze a sörök is fantasztikusak voltak. Bekajálva elégedetten sétáltunk vissza a panzióba, ahol a majdnem teljesen elkészült Eurofest videót is megnéztük. Négy hónap alatt elkészülni a videóval? Minek kapkodni? :) Éjszaka fél kettőre szokás szerint álomba röhögtük magunkat.

Hajnali fél nyolckor ébredtünk Andival. Ez a hely valami csodás. A hegyek fölött kibukkanó nap, a ködös táj erős vizuális inger napindításnak. Bopat finom kávéval kínált minket. Míg Andi a kutyákkal, addig én a Csehszlovák gyártmányú ratrakkal ismerkedtem. Mikor Sidék is csatlakoztak, egy csodás hotelbe mentünk reggelizni. Mindig elcsodálkozom, hogy Szlovákia egyik legdrágább helyén, egy luxushotel éttermében mennyire mérsékeltek az árak az otthoniakhoz képest, és hogy itt mennyivel többet ér a pénzem.

Reggeli után megköszönve Bopatnak a vendéglátást útnak indultunk. Persze már nem először hittük azt, hogy egy számunkra ismeretlen helyen biztosan jobban tudunk tájékozódni gps nélkül, de ismét nem tudtunk. Kisebb kerülővel értünk haza, egy kisebb hányingerrel a gyomromban. Sidet nagy valószínűséggel egy autóversenyző lelke tette magáévá a határhoz közeli helyes-völgyes-kanyargós utakon. Ez a turista osztályon (hátsó üléssor) inkább tortúra volt, mint élvezet. (S: Bocs. :D) De a lényeg, hogy szerencsésen hazaértünk és rengeteg élménnyel lettünk most is gazdagabbak. Komolyan mondom, hogy bánhatja mindenki, aki kihagyta ez a valóban klassz bulit. Idénre ez volt az utolsó találkozónk, de jövőre a tervek szerint nálam Gödön, egy kertipartival indítjuk a szezont.

Köszi srácok! Szuperek vagytok.

Ennyit még életemben nem szoptam egy videóval sem, mint ezzel. Okkal mentek el hónapjaim azzal, hogy összehozzam. A vágás és az összerakás sem volt problémamentes, de a kis fekete keretesek elkészítése egy rettenet volt. Volt közben két gépelhalás, rettentő mennyiségű programhiba mindenféle videószerkesztőben és egy nagyon küzdős youtube feltöltés, ami a végére még rontott egy jót az egyébként sem ultraHD minőségen, de mindegy, ennél jobbat nem lehet kihozni, akárhogyan is próbálkozok vele. Szóval ha már belefeccöltem ezt a kurva sok energiát akkor legalább nézzétek is meg, jó? :)

Kis érdekesség még a végére: Dubniczkianak sikerült egy zseniális betűtípust kiválasztani a kis fekete szövegekhez, csak egy baj volt vele, hogy ebben a típusban nincsen ő és ű betű. Tehát úgy van az összes szöveg megírva, hogy ezek a betűk nincsenek benne. Egy kivétellel. Aki először megtalálja, az kap egy sört tőlem a következő találkozásunkkor.

Aki pedig összes átvezetőzenének megküldi az előadóját és címét, az vezetheti a Deloreant. :D