Élet egy Deloreannel

Régi adósságomat törlesztem most. Valószínűleg senki más nem érzi ezt így, de nekem határozott megnyugvást jelent, hogy végre találtam jó minőségű képeket a Giugiaro által készített famakettről. Elméletileg a belfasti közlekedési múzeumban van kiállítva, de amikor Írországban voltunk, akkor valamiért éppen nem volt a helyén, bár arra emlékszem hol kellett volna lennie. Az 50000 mérföldes tesztautó is itt van a múzeumban, azt le is fotóztam és írtam is róla többször. Ez viszont kimaradt.

A történetéről sok újat nem tudok mondani, de azt azért összefoglalom. Amikor Delorean megbízta Giugiarot a formatervvel és kiválasztották a rajzok közül a legmegfelelőbbet, akkor Giugiaro elkészítette ezt a famakettet, mert azért így mégiscsak jobban látszanak az arányok. Ez alapján aztán már neki lehetett állni a gyártás előkészítésének. Ezután a famakettel nem tudom mi történt, de gondolom valami raktárba került és az árverésen ezt is eladták. Érdekesség, hogy az autó jobb és bal oldala nem azonos, a felnik és a lámpák is mások. A bal oldal közelebb áll a végleges verzióhoz, a jobb oldal inkább a prototípusra hasonlít. Most pedig a képek:

És végül egy kép John Deloreanről és a makettről.

Habár a szezon elméletileg elkezdődött és ragyogó az idő, amióta megszereltük az autót azóta nem mentem vele, sőt még beindítani sem volt időm. Nagy hanyagság, nincs mentségem, de hétvégén bepótolom. Addig is folytassuk az előzőleg már megkezdett felsorolást.

- folyamatosan nézed az eBayt eladó Deloreanek után érdeklődve.

- akárhányszor adják a Vissza a Jövőbét a TV-ben, mindannyiszor megnézed.

- a tulajdonosokra sokszor az autójuk alvázszáma alapján hivatkozol.

- a "torziós rugó törés" szóösszetételtől összerándul a gyomrod.

- amikor megkérdezik tőled hogy: "Hol a fluxuskondenzátor?" akkor úgy teszel mintha nem beszélnéd a nyelvet.

A címbeli kifejezést angolul beírva a képkeresőbe a találatok között ott sorakoznak az arany Delók, a Monster Truck, Sammy Davis Junior és autója (itt valószínűleg inkább a tulajra értendő a fenti jelző :)), néhány időgépesített suttyó rozsdakupac, és természetesen a Will.i.am nevű nemtomkinek a fehér borzadálya.

Eredeti állapotában az én Hófehérkém is pályázhatott volna egy dobogós helyre, és nem csak mert a múlt héten megénekelt Clarence bácsi még a lökhárítókat is telibefestette, hanem mert az igényes átalakítás itt még nem állt meg: felkerült például egy hátsó szárny, talán hogy még jobban leszorítsa a kocsi egyébként is nehéz fenekét az esztelen száguldás közben, amire az alap gyári motorjával képes volt.

Egyébként a katalizátort is leszerelték valamikor, hogy még jobban tombolhassanak a lóerők. Sőt, lehetett ezt még tovább is fokozni, ezért fel lett ragasztva a kocsi oldalára egy “Testarossa-kit” is. Legalábbis Tom (a kocsit Európába eladó díler) csak így emlegette nekem ezeket a valamiket az ajtón (talán találóbb kifejezés lenne az “imitált Testarossa kopoltyú utánzat-szerűség”):

Tom igényesebb lélek lehetett az előző tulajoknál (vagy csak volt vevője a cuccra), mert a hátsó szárnnyal együtt ezeket is leszedte, mielőtt hirdetni kezdte a kocsit. Így Európába érkezve már csak az ocsmány ködlámpák és természetesen a fehér szín emlékeztettek a redneck ízlésvilágra.

Még egyetlen tisztázandó kérdés maradt: mi a fenét jelent az egyedi rendszám felirata (WE ODEED)? Mint megtudtam, a szlengben ezt eredetileg we OD`d-nek írják, ami a WE OverDoseD (túladagoltuk) rövidítése.

Tom szerint ez az öreg Clarence fricskája volt, John Delorean kábítószeres ügyére célozva. Tiszta humorzsák volt az Öreg... Mivel Illinoisban 6-7 millió személyautó fut az utakon, nagy érték ott egy egyedi rendszám, persze Clarence örökösei le is szedték ezt a Delóról, és adtak helyette Tomnak egy sima rendszámot, ami most a garázsom falára akasztva néz farkasszemet az autóval, amire talán sosem volt felszerelve. Mondjuk az is elgondolkodtató, hogy a rothadó kapitalizmusban ilyen könnyen cserélgetheted az autóidon a rendszámokat, és nem fog emiatt hátulról meganalizálni legalább háromféle hatóság.

Amíg Tommal leveleztem, befutott a deloreanmuseum.org-tól az igazolást arról, hogy ki vette meg újonnan a kocsit 1981. júniusában, azaz ki volt az első tulajdonos:

Kicsi a világ, mert Tom természetesen ismerte ezt a Todd Oseid-et, aki szintén Chicagó környéki autódíler volt, de Texasban is volt Ferrari szalonja Big Red Sports Cars néven (ezt lehet gyakoroltatni a gyerekkel a répa-retek-mogyoró helyett :)). Bár a Deloreant az Illinois állammal szomszédos Iowában vette egy ma is meglevő kereskedésben, üzleti ügyekben gyakran megfordult Texasban, ami magyarázatul szolgálhat az autóban talált rejtélyes tollra. Ha már a „Testarossa kit” és egy Ferrari-díler is felbukkant a történetben, érdekes lenne tudni, van-e összefüggés a kettő között, de igazából annyira gagyi cucc volt felaggatva a Delóra, hogy nem hiszem, hogy bármi köze lenne a Ferrarikhoz. Egy hátsószárnyas, kopoltyús, fehér Testarossa egyébként így néz ki:

És akkor még egyszer a Testarossa-Delorean:

(Bakker, ez most ennyire előnytelen kép a Deloreanről vagy tényleg ennyire ősvilági látvány egy szintén veteránkorú Ferrarihoz képest?) Egyébként már csak azért sem "testarossásíthatta" Todd Oseid a Delót, mert a típust csak 1984-ben dobta piacra a Ferrari, míg ő már valószínűleg 1981. nyarán túladott a Deloreanen. Tom szerint az első DMC-szállítmányokért még sorban álltak a vevők, és az Oseidhez hasonló kereskedők zsíros profittal tudták továbbpasszolni a DMC-től vett új kocsikat (szerintem erről Sid többet is tud majd mondani).

Sajnos ez a Mr. Oseid, a Delóm első tulajdonosa már nyugdíjba ment, és csak egy postai címet találtam hozzá. Talán egyszer majd rászánom magam, írok neki egy szívhezszóló levelet, és akkor tovább folytatódhat VIN1052 "Hófehérke" amerikai története. 

... hogy a DMC gondolkodott azon, hogy az autóba egy 300 lóerős négy hengeres Lotus motor kerüljön? Végül ez azért nem sikerült, mert a Lotus képtelen lett volna elég motort gyártani.

Most találtam a linket, amire kattintva a Google Maps-en belül körbesétálhatjuk a houstoni Delorean központot. Igazán impozáns épület sok sok szép Deloreannel. Megéri megnézni. Mellesleg a főbejárat mellett van egy Help Wanted tábla. Nem érdekel valakit? :)

Ott hagytam abba, hogy a frequency valve nem működött, de nem tartottam valószínűnek, hogy az rossz lenne. sokkal inkább a Lambda szondára terelődött a gyanú. Meg is rendeltem a cuccot, ami aztán KÉT napon belül megérkezett Hollandiából és innen már éreztem, hogy semmi sem ment meg egy hétvégi szereléstől. Főleg mert McFly is igent mondott.

Mivel a pénteki éjszaka mindkettőnk számára elég megterhelő volt, ezért nem korán reggel kezdtünk ahogy szoktunk, hanem egy-két órára jutottunk el odáig, hogy kiálltunk az autóval a garázsból. Ez után elmentünk egy műhelybe, ahol volt akna és alá tudtunk nézni az autónak. Beálltunk, megnéztünk néhány korábban már általam átvizsgált alkatrészt, majd hosszú szenvedés után sikerült előidézni a lefulladásos problémát. Igazából tényleg röhej volt, hogy eleinte mennyire jól működött az autó, de csak sikerült annyira bemelegíteni, hogy hibázzon. Onnantól kezdve aztán már permanensen csinálta, lehetett tesztelni.

Ezért aztán nekiálltunk a Lambda szonda kiszedésének. A 30 éve berakott, teljesen begyógyult Lambda szonda kiszedésének. Külön érdekes intermezzo volt hozzá szerszámot találni, mert pont egy olyan kulcs kellett hozzá, amit az egész műhelyben alig tudtunk felhajtani, de aztán végül előkerült egy darab. Innentől már csak egy kis bazmegelés és ráncigálás volt hátra, aminek a végén a kezünkben volt a vélt hibás alkatrész. Természetesen az új beszerelése sem ment könnyen, mert nagyon nehezen talált rá a menetre, de McFly azért összerakta. Ez után már csak egy kis alvázon kábelátdugdosás volt hátra és készen is voltunk.

Nagy reményekkel indítottuk be az autót, ami a szokásoknak megfelelően úgy fulladt le, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Újabb néhány bazmeg és egy kis értetlenkedés következett, további tesztek, majd ahogy bemelegedett  a szonda is, úgy szépen kisimult és beállt az alapjárat. És ami a lényeg: Innentől kezdve egyszer sem állt le!

Járattuk még egy kicsit, próbálgattuk, de aztán összepakoltunk és gondoltuk elmegyünk egy körre, ha már ilyen ügyesek voltunk.  45 perc után megálltunk, mert gondoltuk Győr éppen egy jó hely lesz a teszteléshez. Ott üzleteltünk egy kicsit, majd visszatértünk az autóhoz és elindultunk visszafelé. Egészen addig a Delorean tökéletesen működött. Néha ugyan nem 800, hanem mondjuk 1000 volt az alapjárat, de ezen kívül semmi gond nem volt. Most azonban mi történt? Elkezdett ugrálni 700 és 1400 között. Azanyád, nem adod könnyen magad! Szerencsére azonban a lefulladás teljesen megszűnt, szóval ez úgy tűnik már egy másik hiba. Eddigre viszont besötétedett és már nem volt időnk és kedvünk ennek az átnézésééhez is.

Úgyhogy esélyes, hogy lesz következő forduló is, habár nem tartom kizártnak, hogy mire legközelebb megnézem addigra megjavul. Nem lenne példa nélkül való. :)

Érdekes levelezést folytattam az „olasz Delót” pár éve eladó, old timerekre szakosodott amerikai kereskedővel. A sok emailt összevonva és rövidítve jöjjenek a legjobb részek, melyekből fény derül az autó tengerentúli éveinek nagy részére. Dőlt betűvel én (Szabi), normál betűvel a kereskedő.

"Üdvözlöm, én XY vagyok Magyarországról, és az Önök weblapjának az archívumában megtaláltam azt a fehér Deloreant, amit nemrégiben megvettem Olaszországból. 

Igaz, már nem fehér a színe, de a VIN-szám alapján ez ugyanaz az autó. Szeretnék érdeklődni, van-e bővebb információja a kocsi múltjáról, igaz-e, hogy hosszú ideig egy gyűjteményben állt, illetve milyen felújításokat végeztek el rajta, mielőtt eladták Európába” .

"Helló, igen, én adtam el azt az autót egy olasz vevőnek 2009 körül. 15 évig volt egy gyűjtemény része (a szervizszámlák alapján valójában 1997-ig használták, utána kerülhetett a gyűjteménybe (Szabi)).

Kisebb munkákat végeztünk rajta, hogy jól működjön, például kicseréltünk néhány egér-rágta vezetéket. Szerencsére a szomszédos Crystal Lake-ben (Illinois állam) volt akkoriban egy Delorean alkatrészbolt, ahol restaurálást is végeztek (még mindig megvan a DMC Midwest: http://dmcmidwest.com/). Van esetleg fotó a kocsiról? Megnézném hogyan néz ki most. Üdv, Tom."

"Helló Tom, küldök pár képet az autóról. Mint látod, Olaszországban leszedték róla a fehér festéket. Az amerikai számlákból tudom, hogy egy bizonyos Clarence Molloy volt a tulajdonosa 1992-től, talán az ő gyűjteményében volt a kocsi? Megtaláltam az illető gyászjelentését a neten, gondolom a halála után adta el a család a Deloreant. Sikerült a fia email címét is kiderítenem, de nem kaptam tőle választ.Üdv, Szabi"

"Szia Szabi, csodásan néz ki a kocsi! Igazából magamnak és egy üzlettársamnak szereztem meg annak idején, de ez egy hosszú történet. Az öreg Clarence halála után a lánya bízott meg minket az apja gyűjteményének, kb. 30 kocsinak az eladásával, de az eladott autók után nem fizette ki nekünk a jutalékot. Abba viszont belement, hogy négy kocsit az elmaradt díj fejében olcsóbban megvegyünk tőle, bár még így is tartozik nekem pár ezer dollárral, amit már sosem fogok viszontlátni. A négy autó közül az egyik ez a Delorean volt. Én közben Clarence sofőrjének jó haverja lettem, ő megerősítette, hogy valós értéket mutat a számláló (8342 mérföldön állt 2009-ben, amikor a Deló az ebayre került).

Ne reménykedj benne, hogy bármilyen információt is kapni fogsz a családtól. Egyáltalán nem voltak odáig az öreg Clarence-ért. A lánya átverte a többi családtagot az autókért kapott pénzzel, de még azt is hallottam, hogy eltitkolta előlük az apja százezer dollárt érő arany érmegyűjteményét. Egyébként az a nő teljesen hibbant volt, nagyon erős gyógyszereken élt. Az egyik percben még normálisan viselkedett, a másikban pedig teljesen őrült módra. Simán letagadott olyan dolgokat is, amiket röviddel azelőtt mondott.

Az öreg Clarence általában alig használt autókat vett, elég furcsákat. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy furcsa dolgokat tett velük. Például volt egy nagy Cadillac limuzinja, azt befestette sötétzöldre, és azzal parádézott a Szent Patrik napi felvonulásokon:

Az Öreg ír volt, jó barátja Daley-nek, a chicagói polgár-mesternek. Egyébként három limója is volt, legtöbbször ezekkel furikázott. Szerintem a kocsidat is ő festette be fehérre, hogy különbözzön minden más Deloreantől, még az orrán levő DMC-logót is lecserélte egy ír jelvényre.

Volt pár jó kocsija, például egy 67-es Jaguar E-type, egy Eldorado kabrió, egy 57-es Lincoln, egy 67-es Lincoln, egy 77-es Lincoln Mark V, egy 73-as Dodge Charger.

Annak idején megbeszéltem az Öreg emberével, hogy melyik kocsikat érdemes saját részre megvennem, végül a Deloreant és a Jaguárt terveztem megtartani, de közben az üzlettársam motorokat akart venni (bele is bukott abba az üzletbe), nekem pedig jött egy hirtelen lehetőség, hogy Arizonába költözzek, így végül a Deloreannel együtt az összes autót eladtuk. Üdv, Tom.

Most egy hétig hagyom, hogy mindenki  emésztgesse a tényt: Amerikában egy vidéki biztosítási ügynök a karrierje végén 30 ilyen klasszikus kocsit tudhatott magáénak, az aranyról és az itt nem részletezett házakról és egyebekről már ne is beszéljünk. Legközelebb még jobban visszamegyünk az időben, és megnézhetitek, milyen volt az autó felspoilerezve, és hogyan ironizált az öreg Clarence egy egyedi rendszámtáblával John Delorean sorsán. Folyt. köv.

Mivel úgy tűnik, hogy a tél érdeklődés hiányában elmarad (bár azért március 15-ét még megvárom), egy kis szerelés után én is megnyitottam a szezont múlt szombaton McFly segítségével. A szerelést meg is írom szerdán, tanulságos volt ismét. Más nincsen, remélem marad a jó idő.

Többször említettem már azt, hogy a DMC-nél mennyire profi módon értettek a marketinghez és ezzel mekkora hype-ot tudtak a jövendőbeli autónak csapni. Ez jó részben John Deloreannek köszönhető, aki a mérnökség mellett profi értékesítő is volt, de marketingcsapata is igazán profi munkát végzett. Az aktuális kor minden hirdetési felületén népszerűsítették az autót, a céget és sokszor bizony a rendkívül gyorsan felépült és abszolút high-tech megoldásokat használó gyárat is. Ennek a kampánynak volt az egyik része az, hogy 1980-ban bizonyos kiszemelt viszonteladóknak és potenciális kereskedőknek utazásokat szerveztek a Dunmurryben lévő gyárba és ott körbemutogattak nekik mindent, hogy aztán kellemes élményekkel hazatérve őszintén népszerűsítsék a most már saját szemükkel látott terméket és professzionalizmust. Ezekből fordítok most ide párat.

Jerry Goodwin (Jerry Goodwin Dodge Inc, Fullerton, Kalifornia)

- A tréning épületben a katolikusok és a protestánsok egymás mellett dolgoznak a vallási nézeteltéréseik ellenére. A munkahelyüket nem érik el ezek a feszültségek és úgy tűnik, hogy Belfastban már nagy hagyománya van a szakképzett munkaerőnek. ... Igazán csodálatos volt ez a kirándulás. Már alig várom, hogy az autót a kiállítótermemben láthassam.

Paul Cerame (Paul Cerame Imports Inc, Florissant, Missouri) + két vevője, akik már előrendelték az autót

- Bámulatos. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyárkomplexumról van szó. Szerintem ez lesz a világ legfejlettebb autógyára.

Will Smyly (Smyly Buick Inc, Malden, Massachusets)

- Már két évre előre eladtam az összes Deloreant, mert akkora az érdeklődés.

Sam és Joe DiFeo (DiFeo Buick Inc, Jersey City, New Jersey)

- Mindig is tudtam, hogy John Delorean a minőségellenőrzés megszállottja, de ez az Írországi kirándulás most már 100%-ig bebizonyította. Úgy éreztem, hogy itt nem csak összeszerelik az autókat, hanem az autók későbbi életével is foglalkoznak. Nem tudom elképzelni, hogy innen akár egy hibás autó is kigördüljön.

Sajnos a későbbi problémák miatt a DMC később nem tudta ezeket az elvárásokat maradéktalanul teljesíteni.

Haladtam tovább a Delorean cső és minden egyéb alkatrészdzsungelében és újabb dolgot találtam, ami talán egy kicsit közelebb vitt a megoldáshoz. Miután a solenoid jónak tűnt, mentem tovább (pontosabban vissza) és úgy gondoltam itt az ideje újra megnézni a frequency valve-ot. Elvégre szinte már csak ez van az alapjárat környékén amit még nem szedtem szét teljesen.

Kihúztam pár csövet, leszedtem a légszűrőházat és már ott is volt előttem a frequency valve. Először megnéztem, hogy kap-e áramot. Kap. Megnéztem, hogy minden más alkatrész kap-e áramot. Minden kap. Na akkor elsőre oké. Akkor hallgassuk, zizeg-e ez a dolog. Hát nem. Hmmm. Kéne neki? Igen. Mindig kéne? Jó kérdés, nézzünk utána. Elméletileg egy kicsit mindig kéne zizegni, most meg teljesen csöndben van. Régebben is össze-vissza zizegett mikor lefulladt a motor, tehát a hiba valószínűleg megvan. Már csak az a kérdés, hogy miért nem működik rendesen?

Hát ez nagyon jó kérdés, de van pár lehetőség. Először is, maga a frequency valve a rossz (a képen a 7. alkatrész). Ez lehet rendes bedöglés vagy elkoszolódás. Ahogy utánaolvastam, ez nem nagyon szokott bedögleni, viszont koszolódni annál inkább, szóval inkább a második a valószínű. Igazából szívből remélem, hogy így van, mert nem akarom az éves Deloreanes költségvetésemet egy ilyen szelepre elverni.

Van viszont más lehetőség is. A szelep működik, csak éppen rossz adatokat kap. Mert az ECU-ból (1.) jön az adat, hogy mit csináljon. Az pedig mi alapján számol? A lambda szonda (13.) mérései alapján. Amikor szétszedtük ezt a részt először, akkor McFly mondta már, hogy nem kizárt, hogy azzal van a nyűg, de én nem tartottam valószínűnek, meg nagyon rossz helyen volt, ezért nem foglalkoztunk vele. A héten kedden viszont megrendeltem a szokásos éves szűrőcsomagot Edtől, ezért bedobattam vele egy Lambda szondát is, mert csak valahol 7e Ft körül volt az ára. Azon nem múlik. Főleg, mert az első utamon Hollandia felé még 2009-ben kivillant a Lambda lámpája az autónak, tehát már akkor illett volna ránézni. 

Biztos, hogy megtaláltam a hibát? Áááá, dehogy. Lehet, de semmi sem biztos, Viszont kíváncsian várom a csomagot, hogy aztán szerelhessek egy jót megint. Aztán majd megírom azt is.