Élet egy Deloreannel

A reményhal megy utoljára avagy: 

"Az első** házasság a szerelem diadala a józan ész felett, a második a remény diadala a tapasztalat felett..."

Ezt az idézetet nem a második házasságom miatt citáltam ide, hanem azért, mert megint hülyeséget csináltam. Az már tény, hogy nem vagyok képes a racionális értékek szerint normális autót venni. Most sem sikerült. Kellett egy munkába járós autó, ami minden reggel elindul, ugyanezt megteszi hazafelé is, közben nincsenek nyűgjei, nincsenek szélsőségei és nem követel a minimális figyelemnél többet. Persze legyen gazdaságos is, az sem baj ha praktikus és legyen problémamentes. Ok. Itt egy nem túl régi, lehetőleg japán vagy német dízelautó körvonalazódik. Legyen nagy csomagtartója, ha már az összes többi járművemmel nem lehet nagy holmikat cígölni. Az sem baj, ha sok van belőle, ismerik a szerelők és olcsó az alkatrész hozzá. Kérdezzek meg az autóbuzi ismerősöket? Kérjek tanácsot szerelőktől, kereskedőktől? Olvassak sok népítéletet a Totalcaron?Majdnem...

Minden 2007-ben romlott el. Ekkor vettem meg Zsuzsit, a '87-es Escort Cabriot. Szerettem, imádtam. Szinte az összes szabadidőmet vele töltöttem, szereltem, hajtottam, dédelgettem. Aztán két év viharos szerelem után jött Zsuzsi mellé egy '78-as Escort, a jogsim pedig fél évre pihenőpályára kényszerült, ezért nem használtuk túl sokat. A ház előtt szomorkodva várta a jobb időket. A helyzet akkor sem javult amikor a bank egyre határozottabban követelte a lakáshitel havi törlesztőjét. Eladtam. Vagy inkább elherdáltam. Szinte fillérekért vitte el egy nepper. Aznap mikor elvitték életem egyik legnehezebb éjszakáját éltem át. Minden nap nézegettem a hirdetési portálon a fotóit, folyton vissza akartam vásárolni. Vívódtam és szenvedtem. Aztán persze megvették. És mi lett vele? Matt strandkorlát kék színt kapott és leültették. Aztán alaposan összetörték és végül vissza került a klubba (Escort Club). Újra a látókörömbe került. De már nem volt ugyanaz. Egy elhasznált, lerúgott, meggyalázott kocsi lett a szememben. Véglegesen is elengedtem.

Közben lett Sir Clarence a Fiesta, ami úgy lett szerelem, hogy nem akartam, és hozzánk költözött egy Alfa 145 is az ő fergeteges stílusával, szépségével és olaszos nyűgjeivel. Minden ötösnek látszott...

Idén nyáron végre vidékre költözhettünk egy igazi kertes családi házba. Persze a közlekedés kérdése megoldott volt, hisz' az Alfa tette a dolgát és vitt minket A-ból B-be. Reggel együtt mentünk dolgozni Andival és a nap végén együtt jöttünk haza. Semmi szükség nem volt több autóra. Egészen októberig, amikortól is új munkahelyem lett, ami nem Budapesten van, mint Andié, így meg kellett oldani a munkába járást. Sir Clarence-t a Fiestát nem akartam használni, mert a szüleimnél teljesít szolgálatot immár több mint egy éve és csak Fordos találkozókra szoktam elhozni néhány napra. Tehát kell egy kocsi! Gazdaságos, praktikus, logikus, racionális, bla bla bla bla bla... Persze. És az emóciók? És az emlékek? Ugyehogyugye? Nem egy kocsi kell, hanem egy MK4-es Escort Cabrio kell! A problémát csak tetézi, hogy ilyen kocsit szerezni nem is olyan könnyű feladat mint évekkel korábban. Egyszerűen elfogytak a használt autó piacról. Hetekig vártam és nézelődtem hiába, elmentem Egerbe egy fotókon jónak tűnő fost megnézni teljesen feleslegesen. Már épp' feladtam és az újabb rongytetősök felé kacsintgattam, amikor egy péntek hajnali autóvadász e-mailben megérkezett Ő. Egy Spec 90-es elektromos tetős, elektromos ablakos, EFI motoros, két tónusú fényezéses Zsuzsi itt Budapesten. Biztosan tudtam, hogy ezt kerestem, ez lesz a következő autóm. Még aznap délelőtt elmentem megnézni és megvettem. Lógó hátsó lökhárítóval, összegányolt középkonzollal, néhány nem működő dologgal és némileg köhögő motorral. Okos ötlet volt? Dehogy. Boldog voltam tőle? Igen. Hazafelé a délutáni csúcsforgalomban a Váci út belső sávjában megállt. Ez a tény ahelyett, hogy a kedvemet szegte volna, csak a szenvedélyt mélyítette. Mert egy régi autó problémái nem elsősorban nyűgök, inkább feladatok. Megállt, félretolod, beindítod, hibát keresel és elhárítod. Minél többet foglalkozom a kocsival annál szorosabb kötelék alakul ki, pont mint egy kapcsolat... Óriási mázlim volt az indiánnyárral. Ajándékba adott jó néhány napsütéses, meleg őszi napot, hogy négy év után újra élvezhessük a nyitott tetős autózást. 2500 megtett kilométer és három együtt töltött hét után egyre kevesebb a kijavítandó hiba, lassan olyan lesz a kocsi, ahogy én szeretném, És imádom.

És hogy praktikus-e? Vagy gazdaságos-e? Persze hogy nem. De a szerelemmel nem vitatkozik az ember. És hogy jó kocsi lesz-e valaha?

... a remény hal meg utoljára.

Volt valamikor szeptemberben egy frankó öt éves klubtalálkozónk. A beszámoló pikk-pakk elkészült, olvasható a főoldalon. Itt.

Találtam egy jó levelet, amit John Delorean egy bizonyos Robert J. Marconak írt még 1976-ban. Mr. Marco egy texasi autókereskedés tulajdonosa volt és úgy tűnik, hogy az elsők között lett hivatalos DMC viszonteladó. A levél a korai belépőknek szólt és a cég kezdeti lépéseiről számol be. Aki teheti, olvassa az angol verziót, én alulra azért összerakok egy magyar fordítást. Félrefordításoknál természetesen elfogadok javítást.

Kedves Mr. Marco,

Ahogy egyre közelebb jutunk a célunkhoz, hogy egy új autót építsünk, helyénvalónak tűnik, hogy pár percben tájékoztassuk a haladásunkról és aktuális dolgainkról. Amennyiben a folyamatosan növekvő mennyiségű munkánk engedi, a jövőben szeretnénk önnel rendszeresebben kapcsolatba lépni.

Prototípus fejlesztés

A jelenlegi beszállítói vállalások szerint szeptemberi határidővel elkészül az első prototípusunk. Ahogy már tudja, az eredeti ütemtervünket módosítani kellett néhány januári újságcikk miatt. Ügyvédeink szerint ezek a cikkek később promócióként lehettek volna magyarázhatók az SEC által, ezért - elkerülve, hogy bármilyen folt érje a hírnevünket - beszüntettünk minden munkát és lehetőséget adtunk a befektetőinknek, hogy újragondolják a stratégiájukat és inkább újrakezdtük az egészet. (Ennek a mondatnak az első fele számomra nehezen érthető. Scuynat kommentben tisztázta egy kicsit a helyzetet.) Ezt az időszakot azonban hasznosan töltöttük el és sok új fejlesztést végeztünk el az autón.

Pillanatnyilag az autó egy darabból álló alsó részének a nyomószerszáma elkészült és a külső acélborításnak is kézhez kaptuk már több mint a felét és nagyon meg vagyunk elégedve a minőséggel.

Cégstruktúra fejlesztések

A termékfejlesztéssel párhuzamosan több komoly lépést tettünk a céges struktúra építésében is. Nem régen sikerült felbérelnünk pénzügyi igazgatónknak (?) Mr. Roger Ramseyt, aki előzőleg a Browning Ferris Industries pénzügyi alelnöke volt, valamint Mr. Tom J. Fatjo-t, aki ugyanennek a cégnek volt az egyik alapítója. Ő lett a Végrehajtó Bizottságunk elnöke. Az ő hátterük biztosítja számunkra azt a tapasztalatot, ami szükséges ahhoz, hogy nagy vállalattá váljunk. Munkájukkal fel tudunk építeni egy megfontolt növekedési és fejlesztési programot.

(Folytatás a jövő héten.)

Gondban voltam a mai írással, mert az elmúlt három hétben nem mentem sehova Deloreannel és így nem történt semmi amiről írhatnék. Vagy az idő volt rossz vagy az elfoglaltságom sok, esetleg csak antiszociális voltam és nem volt kedvem elindulni sehova. Ezért aztán egy régebbi ötletemet írom meg - mint használati utasítás - a velem való kommunikációhoz.

Amit az 5 év alatt megtanultam, az az volt, hogy a Deloreant szeretik az emberek. És mivel szeretik, ezért nézegetni is szeretik. Emiatt pedig sok embernek eszébe jut, hogy egy Deloreant szerető embernek azt ajándékozza valamilyen alkalomra, hogy láthasson egy ilyen autót. Sok ilyen eseményen voltam, zömében ez születésnapokat és évfordulókat jelentett, bár volt esküvő is. Az esetek nagy részében igyekszem eleget tenni a kérésnek, bár van pár szabály, amit szeretem ha betartanak a találkozó előtt, illetve közben. Kicsit illemkódex jellegű és némileg kioktató modorú lesz, ezért elnézést kérek.

Először is az előzetes kapcsolatfelvétel: Mivel a telefonszámom nem publikus és a facebookon is kell egy kis keresés a személyazonosságom megállapításához, ezért zömében a delorean.hu-s emailcímemen keresnek meg a potenciális kérők. Ez szerintem a legjobb megoldás, de pár dologra szeretem, ha odafigyel a levélíró. Így jobb esély van arra, hogy találkozunk is.

-  Szeretem ha egy levél úgy néz ki mint egy levél. Van köszönés, bemutatkozás, témafelvetés, lezárás, elköszönés. Nem csak egy tipikus harmadik évezredbeli odaböffenés, hogy kénekocsimiéradod?

- A helyesírás legyen jó. Nem tökéletes, pár elgépelés nem számít, de látszódjon, hogy az illető odafigyel arra, amit kiad a keze közül.

- Az első levélben még nem vagyunk országos haverok. Némi tiszteletet elvárok magammal és az autóval szemben. A lazaságot és a közvetlenséget szeretem, de az azonnali bizalmaskodás nem.

- Szerencsés, ha az időpont nem egy héttel a levél írása után van. Jó eséllyel van programom hétvégére, ezért ha szerdán kapok meghívót egy szombati eseményre, akkor nem túl valószínű, hogy el tudok menni. Legalábbis nagyon jó fejnek és szerencsésnek kell lenni hozzá.

- A Deloreanezés szezonja kb. márciustól októberig tart. Ezen az időszakon kívül nem szeretek hosszabb útra indulni. Van, hogy egy-egy rövidebb távú pár órás találkozót elfogadok, de messzebbre nem fogok elmenni. Tehát karácsonyra, szilveszterre körülbelül kizárt, hogy elmenjek

- A Delorean vezetését, több napos kibérlését el lehet felejteni. Egyikőnk sem adja oda ilyen feltételekkel az autót. Nagyon ritka esetekben előfordul, hogy eltérünk ettől a szabálytól, de ilyenkor vagy nagyon komoly kompenzáció vagy igazi épségi garanciák állnak a háttérben.

- A legfontosabb pedig, hogy ha valaki úgy mutatkozik be, hogy óriási rajongója a filmnek és az autónak, akkor ne Delorient akarjon már látni! Ha valaki elrontja az autó nevét azzal nem valószínű hogy fogok találkozni, hanem elküldöm a legközelebbi autóstalálkozóra, ahol valamelyikőnk ott lesz.

Végül pedig akkor iderakok egy képet, ami elég jó példa arra, hogy hogyan nem szabad nekem levelet írni.

Elemezve tehát: Nincsen bemutatkozás és elköszönés, a Delorean ragozása rossz, a mondatnak se füle se farka, a válaszomra pedig simán odaírta az én levelem közepébe a saját válaszát, ráadásul hibásan. Rettenetes. Lehet, hogy elitista vagyok, de elvárom, hogy az emberek a társas érintkezés minimumait azért elsajátítsák. Azt hiszem nem meglepő, hogy eszemben sincs találkozni a levél írójával.

Ha ezeken a szervezési körökön átestünk és találkozunk, akkor ott már nem szokott gond lenni, mert egy ilyen pár leveles beszélgetés egész jó szűrés, hogy a másik féllel akarok-e találkozni vagy sem. Ott csak egy minimális elvárásom van. Az, hogy nagyjából legyünk pontosak. Nem kell percre pontosan jönni, negyed óra ide-oda nem számít, de ennél nagyobb késésnél azért illik telefonálni, én is szoktam.

Szóval ha valaki szeretne tőlem kérni valamit és még nem találkoztunk, akkor legyen szíves ezeket betartani jó?

aki éppenséggel Sammy Davis Jr.

Folytatom a múlt heti reklámos bejegyzést. Akkor öt reklámot linkeltem a nagy várakozás idejéből, most pedig a '82-es és inkább az utáni reklámok jönnek. Amikor a cég már a végét járta vagy éppen már az utolsó autókat adták el. A képi világ annyira nem változott, de a szöveg annál inkább.

Először egy '83-as reklám, pontosabban kupon, ami egy Delorean vásárlásakor 150$-t ér. Az alap 25%-os leértékelésen felül.

Aztán két Consolidated hirdetés. Aki esetleg nem tudná, hogy ez miért is fontos, annak ajánlom a pótlást itt és itt. A második linken egyébként van még egy reklám, amit ide nem akartam már bemásolni. Szóval két reklám: Az első a gyűjtőkre helyezi a hangsúlyt. Elvégre egy ilyen ritka és különleges autóból minden gyűjtőnek kell egy, nem?

A második pedig a viszonteladókat veszi célba. Náluk a biztosan felmenő árakra utal a hirdetés. Ez nem jött be olyan nagyon azóta sem.

Végül pedig négy egymáshoz kapcsolódó hirdetés, amit különféle szlogenekkel küldtek ki a viszonteladóknak az autók reklámozására. Árakat még nem írtak. Nekem a Stainless steal a kedvencem.

Jellemzően a csökkentett ár és a korlátozott mennyiség jelenti a fő vonzerőt ezekben a hirdetésekben. Hát ennyi. Szerintem tanulságos volt.

Őszintén szólva meg vagyok róla győződve, hogy a Delorean a világ legfrankóbb boldogságmobilja. Amerre megyek, arra örülnek, integetnek és mosolyognak az emberek. Én pedig ezáltal olyan boldogságot szóró csodalény vagyok, akihez a Máltai Szeretetszolgálat és Teréz anya is továbbképzésre jár.

Na jó, visszavéve a hülyéskedésből annyi történt, hogy megkeresett egy lány valamikor pár héttel ezelőtt, hogy azt szeretné adni születésnapi ajándékba a fickójának, hogy láthasson egy Deloreant. Nem az első és valószínűleg nem is az utolsó ilyen kérdés volt ez, és a szokásos - ha jó idő lesz, megyek - kikötésemmel örömmel tettem eleget a kérésnek.

Mivel az idő szép volt és csak Tatáig kellett menni, ezért nagyon meg sem zavarta a napi programomat és össze is futottunk az előre megbeszélt helyen. Hogy mi történt ott? Igazából a szokásos dolgok. Sok beszélgetés, vigyorgás, kisebb tesztkör, még több beszélgetés. Igazából az történt, ami miatt tartom a Deloreant, ezért nem is fűzném tovább. Jó volt na. A találkozó után egy másik ezer éve nem látott ismerősömmel találkoztam, akivel aztán szintén jót beszélgettem. Viszont ennek annyira a Deloreanhez nincs köze, ezért erről is legyen elég ennyi. 

És az autóval mi történt? Semmi. Indítottam, ment. Fékeztem, megállt. Most már viszont tényleg el kéne vinni kárpitoshoz. Elképesztő, hogy mennyire nemtörődöm vagyok. Már régen meg kellett volna csinálnom a hibáit. Találtam egy csomagot Edtől, ami idén márciusban jött. Ebben voltak azok a felvarrók, amiket az új lábszőnyegre akarok rakatni. Csak az elmúlt fél évben nem sikerült mindezt elérnem, Elhatárolódok magamtól.

Ja és egy tetoválás a szülinapos válláról. Nem csak Kindernek van ilyen.

... hogy a Delorean az Austin Allegro zárszerkezetét használta?

Azt már mondtam többször, hogy amikor a Delorean megérkezett, akkor elég nagy hype volt körülötte. Aztán ahogy telt az idő és kiderült, hogy mégsem annyira tökéletes, a hype alábbhagyott, a gyár tönkrement, az addig készlet pedig állt a dokkokon vagy kereskedésekben. Ezért aztán 1981-ben, amikor még tartott a rajongás, akkor eléggé más jellegű reklámokkal hirdették az autót, mint később 1982-1983-ban. Ma az 1981-es reklámokból rakok ide párat.

Delorean és Toyota. Érdekes párosítás.

Aztán a következő reklám az ajtókra és a repülésre koncentrál. A Deloreanek leszálltak Antonéknál.

Aztán az ohioi Miller cég eléggé minimalista szórólapja.

Aztán a Sylvania cég, aki hasznot igyekezett húzni a Delorean népszerűségéből. Mert ha már ők adták a lámpát egy ilyen csodálatos géphez, akkor arra büszkék is.

Következik a Craig, akik a kazettás egységet adták (volna) az autóhoz. Külön érdekesség, hogy a reklámmal egy időben még csak a prototípus létezett és később aztán a DMC nem ezt a modellt használta az autóban.

 Végül pedig a Dunne Ford hirdetése a vadiúj, készleten levő 1981-es autóikról.

Végül pedig egy megkopott plakát fogalmam sincsen honnan és melyik évből. Mivel eléggé rájátszik a Vissza a Jövőbére, ezért esélyes, hogy azutáni, tehát lehet, hogy egy DMCH-s hirdetés.

Előzmények itt és itt.

Ott hagytam abba pár hónapja a beszámolót, hogy mindenki visszavonult végiggondolni, hogy átgondolja a vásárlást és a vételárat. Közben az eladó elment egy hosszabb kirándulásra, így körülbelül egy hónapnyi üres időszak jött. Ezalatt nem sok minden történt, viszont ami igen, az több mint fontos.

Ugyanis közben volt a NAAF és sok egyéb találkozó és ahova én elmentem és szerencsém volt egykori vagy jelenlegi vámosokkal találkozni, ott én előhoztam a témát, hogy hogyan lehetne megoldani ezt a késői vámolásos történetet a legfájdalommentesebben. Őszintén szólva nem nagyon biztattak.

Nem vagyok vámos, ezért igyekszem a legjobb tudásom szerint, de nem biztos hogy teljesen helyesen leírni a problémát. Ha esetleg nálam hozzáértőbb olvassa a blogot, az legyen szíves kommenteljen!

Szóval az a probléma, hogy az autót a törvény szerint már régen le kellett volna vámolni. Bár ez egy érdekes dolog, mert persze ez azért nem teljesen igaz. Elméletileg ha valaki behoz valamit az országba azt le kell vámolni, kivéve, ha már a hazahozatal előtt is jó ideig (ha jól tudom legalább fél év) az ő tulajdonában van. Ebben az esetben is le kell vámolni, de ilyenkor a vám értéke nulla, tehát nem vámmentes a tulajdon, csak nem kell fizetni! Na és ez maradt el annak idején. Vagy gondatlanságból vagy a törvény nem ismerete miatt, esetleg mert valami másik autóra használták el a kedvezményt (mert ha jól emlékszem, akkor nem lehet mondjuk egy 30 autós gyűjteményt csak úgy ingyen behozatni), nem tudom. A lényeg, hogy ez nem történt meg.

Mivel pedig ez nagyon régen történt - még valamikor a '90-es évek derekán - ezért ha most próbálkozna meg vele a tulajdonos, nem biztos, hogy jól járna. Ideális esetben egy elég magas büntetést (mondjuk az autó árával összevethetőt) kapna a szokásos vámon és áfán felül, de rosszabb esetben akár csempészés miatt még az autót is lefoglalhatják, ahonnan megint csak egy vagon pénzért lehetne kiváltani és akkor az esetleges büntetőeljárásról még nem is beszéltünk. Szóval a helyzet nem túl rózsás.

Mikor pedig ezek így nagyjából kiderültek, Kutató felhívta a tulajdonost, hogy mit lehetne ezzel tenni. Ha jól emlékszem akkor utánanézés volt a válasz, majd azóta nem veszi fel neki a telefont. Úgyhogy ez a vétel most megakadt elég rendesen. Olcsó és legális kiút nem nagyon van, az biztos, hogy ezt a vámolást valahogy a jelenlegi tulajdonosnak kell elintézni, elvégre neki még több információja van az autójáról, amivel talán meg lehetne oldani ezt a problémát. Nem tudom mi lesz a vége, de én azért drukkolok, hogy legyen megoldás. Túl jó az az autó a szétszedéshez.