HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Egy újabb kisebb módosítás

2018.11.05. 11:00 :: Sidaries

Megint egy kis hétfői írás, ami nem infós, ha már nincs nagyon mozgás, hanem inkább történelmi. Költséghatékonysági szempontból volt olyan ötlet, hogy az autó elején levő logót beleépítik az álhűtőrácsba. Eképpen:

Az előző (Ahova közben találtam rendes képeket is) ilyen kis változtatáshoz képest előrelépés volt, hogy ez már part numbert is kapott (110581) és az 5730-as jobb kormányos AXI Deloreanre került rá, de talán az 5737-esen is ilyen van. Érdekes megoldás, de örülök, hogy az enyém nem ilyen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: fejlesztések

Új Deloreanek - Frissítés 4.

2018.10.31. 10:00 :: Sidaries

Pár nappal ezelőtt kijött az új frissítés arról, hogy mi is a helyzet az új gyártású Deloreanekkel. Röviden szólva van pár előrelépés, de a gyártás azért még nem tud elindulni. Kicsit hosszabban, pedig a következő van:

A jó hír az, hogy igaz, két év késéssel, de az EPA (az ottani Környezetvédelmi Hatóság) már a célegyenesben van a saját szabályzatával, tehát lassan kiderül, hogy milyen motorokat használhatnak a kis gyártók az autóikban. Ha ez meglesz, akkor mindenképpen tudnak előrelépni a tervezés során.

A rossz hír viszont az, hogy a kongresszus és a kormányzat sürgetése ellenére, az NHTSA (az ottani Közlekedési Hatóság) szarik mindenre és nem csinálja meg a szabályzatot. Vagy ha meg is csinálja, semmi nyomát nem látni, hogy dolgoznának rajta, így az esetlegesen gyártott új autókra a 2018-as törvények lennének irányadóak, nem pedig azok a törvények, amikor eredetileg gyártották őket. Így aztán maga a törvény (Fixing America’s Surface Transportation (FAST) Act), a nevével ellentétben nagyon nem akar (tud) hatályosulni.

Azonban pozitívum, hogy a törvény maga elég részletes, az NHTSA részéről igazából csak egy online form kidolgozása, a regisztrációk kezelése, és az éves ellenőrzések elvégzése lenne az igazán fontos, azonban erre sem képesek. A cégek meg várnak, mert habár a szükséges minimum ez lenne, ők sem bíznak benne, hogy ilyen könnyen megússzák a dolgot.

Kiderült azonban néhány új konkrétum is. Először is az, hogy a gyártott replikaautóknak legalább 25 évesnek kell lennie, másodszor pedig az, hogy az éves 325 eladó autó csak az USÁra vonatkozik. Világszerte 5000 a limit. Deloreanből nem valószínű még a 100 darab sem egy évben, de jó tudni, hogy van mozgástér.

A cikk végén végül egy kis panaszkodás áll, ami arról szól, hogy először hittek a bürokráciának és az összes érintett cég, jellemzően kisvállalkozások, nekiálltak dolgozni a beszállítók keresésén, megrendeléseken, tervezési feladatokon, aztán azóta semmi sem történt. Viszont a gyártás indulása helyett mindent le kellett állítani és ezzel jelentős kár érte őket, de persze ez senkit nem fog érdekelni. Kis káröröm számunkra, hogy nem csak a mi bürokráciánk ilyen szerencsétlen.

Szólj hozzá!

Címkék: új delorean

Egy videó

2018.10.29. 17:00 :: Sidaries

Egy Silverstone-i visszatekintés, természetesen Deloreannel. Sajnos a beágyazás nem működik, csak a link. Erre tessék kattintani.

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó

V8 Étterem és egy Mustang találkozó

2018.10.25. 10:00 :: Sidaries

Ha már a hétfői blog vasárnap volt, a szerdai csütörtökön jön, hogy meglegyen az átlag. Megint volt egy jó kis kirándulásunk, mert Oroszlányban, ahol már egyszer voltunk az ottani V8 étteremben, éppen Mustang találkozót tartottak a hétvégén. Oké, nem éppen Mustangom van, de mivel az egyik kollégám mondta, hogy megy ő is a Jeepjével, gondoltam ennél jobban én sem fogok kilógni, meg ha már egyszer ilyen szép idő van, ezen a hétvégén még jár a Deloreannek egy jutalomjáték, úgyis régen mentem vele.

oroszlanyv8mustang-1.jpgSzerencsére szép volt az idő is, bepattantunk a járműbe és elindultunk. És csak vigyorogtam, mert az autó annyira kelletlen volt, mintha a legszebb szendergéséből zavartam volna fel. Ezt szoktam írni korábban is, hogy ilyenkor, mikor 2-3 hétig áll, akkor indulás után zörög, nyikorog, meg ilyenek, és kell neki úgy 10-20 kilométer, hogy összeszedje magát és vígan lehessen tekerni bele a kilométereket.

oroszlanyv8mustang-2.jpgMikor odaértünk (ezúttal befogott fékes hiba nélkül) meglepően sok autó állt az étterem előtt és környékén. Természetesen sok Mustang, több egyéb amcsi autó, néhány egyáltalán nem oda illő, valamint egy jó nagy adag nézelődő. A közelben nem is volt hely, ezért kicsit messzebb álltunk le, kb. ott, ahol legutóbb is, aztán visszagyalogoltunk. Emiatt az autó nem volt szem előtt, ezért nem tudom, hogy hányan nézték és tapogatták meg, őszintén szólva mi inkább éhesek voltunk, ezért inkább a kajarendeléssel foglalkoztunk. 

oroszlanyv8mustang-3.jpgMiközben vártunk, beszéltem egy kicsit a kollégával, körbenéztünk egy kicsit az étteremben és az autók között, majd leteszteltük az aktuálisan rendelt ebédet. Legutóbb egy óriási hamburgert rendeltem, most egy kevésbé amerikai vonatkozású két személyes tálat néztünk ki, ami jó választásnak bizonyult, könnyedén jól lehetett lakni vele. Utána még egy kicsit ejtőztünk, dumáltunk, majd elindultunk majdnem hazafele.

oroszlanyv8mustang-4.jpgAzért csak majdnem, mert a Dudunak eszébe jutott, hogy kéne neki pár dolog otthonra, ezért Tatabánya felé vettük az irányt, ahol az Obiban vett még egy pár cuccot. Mivel nem volt parkolóhely, ezért egy kicsit szabálytalanul álltam meg a parkolóban, de bent maradtam az autóban, ha esetleg valakinek útban lennék. Szerencsére csak bámészkodók voltak, panaszkodók nem, ezért könnyen elment a negyed óra a várakozással. Továbbra is szeretek Tescoba, Obiba, meg ilyen helyekre járni egy teljesen oda nem illő autóval.

Innen már csak a tényleges hazaút volt hátra, valamint az autó elrakása egy napra, mert másnap jött az idei utolsó szülinapos.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

Az idei BTTF nap

2018.10.21. 21:15 :: Sidaries

Mivel ma van a Vissza a Jövőbe nap, ezért a hétfői blogot inkább megírom ma estére. Valamint felrakom a 2015-ös USA Today 2015.10.21-es számának a szkenjét. Lefordítani szerintem nem fogom, mert nem a blog szigorúan vett  témája, de aki akarja kimazsolázhatja belőle az érdekesebb infókat.

Szólj hozzá!

Címkék: vissza a jövőbe

Egy kampányvideó és egy Mini

2018.10.17. 10:00 :: Sidaries

Az idei év vége egyértelműen a különféle kérések teljesítésével telt, ahogy az az elmúlt hetek bejegyzéseiből is látszódott. Az idei utolsó előtti egy győri suli kampányvideója volt, akik pár nappal a forgatás előtt kerestek meg, ezért elég szűkös volt az idő. Arról nem is beszélve, hogy már nem sok kedvem volt. Viszont mivel megint győzött a jófejség, megbeszéltem velük az időpontot, száraz idő esetére. Nem lett eső, csak sok felhő, elindultam, és találkoztam velük az erődnél, ami szerintem ezentúl az alapbázis lesz.

kampanyvideo1.jpgMeglehetősen szokásos volt ez a találkozó is, de aminek örülök, hogy ezek a fiatalok kicsit javítottak az eddigi eléggé negatív véleményemen a mostani középsulisokkal kapcsolatban. A közvetett kapcsolataim ezzel a korosztállyal jellemzően erősen negatívak, mert nem látok bennük sem kitartást, sem érdeklődést, mindössze határtalan egoizmust. Ez a négy fiatal pedig elvonatozott Komáromig, kisétált az erődig, megvárta amíg végzek a munkával, megcsinálta a munkáját, majd megtette visszafelé ugyanezt. Oké, nem éppen rakétát lőttek a Holdra, de akkor is becsülendő, hogy egy délutánjukat rááldozták egy 37 éves autó meglátogatására.

kampanyvideo2.jpgVolt ezen a találkozón kívül egy másik véletlen találkozóm is, amikor valamelyik korábbi találkozóról jöttem haza. Lazán autózgattam és egyszer csak láttam, hogy hátulról megjelenik egy Mini és úgy lehagyott, hogy csak lestem. Miniktől nem volt ez szokásos viselkedés. Ráléptem én is a gázra, hogy megnézzem merre megy, majd pár kilométer után leállt oldalra, én meg mellé.

kampanyvideomini.jpgKiszállt a sofőr, én is, és vigyorogva nekiálltuk nézni egymás járművét. Annyit tudtam meg tőle, hogy éppen szereli a kicsit megtuningolt gépét, és hogy valóban nem a gyári lóerő van az autóban, hanem jóval több, de sajnos a pontos számra nem emlékszem. Most pedig azért ment ki egy tesztkörre, mert ha nem nyomja a gázt, akkor alapjáraton egyre rosszabbul jár a motor, majd egy idő után megáll. Ezért is állt meg, hogy kipróbálja, hogy ezúttal is így lesz-e. Miközben beszélgettünk le is állt szegény autó, szóval még vár a kollégára egy kis szerelés. Végül cseréltünk telefonszámot, majd mindenki ment a dolgára. Jó napok voltak ezek is.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

Utolsó kör

2018.10.15. 11:00 :: Sidaries

Erősen megyünk ki a szezonból, ezen a hétvégén meglesz az utolsó szülinapos, aztán idénre bezár a bazár. Lassan jönnek szerdára a pénteki jellegű bejegyzések, aztán majd tavasszal megint indulok. Ez az év is erős volt, pedig a külföldi út nem is sikerült.

Szólj hozzá!

Címkék: rizsa

Esküvős fotózás

2018.10.10. 10:00 :: Sidaries

Mondhatnám, hogy volt megint egy szokásos "szülinaposom", de ez most kicsit más volt, megéri külön megemlíteni. Először is nem szülinapos volt, hanem, ahogy a cím is mutatja, esküvői fotózás. Emiatt kicsit más volt az egész, habár a kérdések hasonlóak voltak. Viszont itt most az autó csak mint díszlet volt fontos, ezért a kérdések is kicsit kevésbé voltak dominánsak, aminek azért örültem. Mivel pedig a pár és a kísérőik nagyon jó fejek voltak, ezért tök jól elvoltunk, az meg külön jó volt, hogy a szokványos Tesco parkoló helyett két helyszínt is végigfotóztak.

Év végére eljutottam odáig, hogy a szokásos Tesco parkolót rettentően meguntam és habár lett volna a környékén bőven hely, ahol csodaszép esküvői fotókat lehetett volna készíteni, én mégis Komáromot és az erőd környékét jelöltem meg, mint optimális helyszínt és a fotókat elnézve jól is tettem.

eskuvosok1.jpgElőször a monostori erőd előtt kezdtük a fotózást, majd bementünk a városban levő igmándi erődbe, ami igazából ugyanaz, mint a monostori, csak kicsiben. Egyébként napi ismeretterjesztésként megemlítem, hogy a komáromi erődrendszer Európa egyik legnagyobb erődrendszere, amit a 20. század elejéig folyamatosan bővítettek, soha nem sikerült bevenni senkinek (ami mondjuk köszönhető annak is, hogy az ország közepén volt, ezért kevés valódi ostromot látott.), és a 48-49-es szabadságharc idején Klapka György itt adta fel végül a szabadságharc utolsó erősségét, szabad elvonulásért cserébe. Persze számomra sokkal fontosabb, hogy minden évben itt héderezünk a NAAFon, ezért a helyszín már alapból szimpatikusabb, mint egy Tesco parkoló.

Szóval itt is, meg a városon belül levő erődrészben is fotóztak rendületlenül, közben volt egy kis eső, meg ránk is sötétedett, de végeredményben nagyon jó képek készültek. Ebből most egyet rakok ide, plusz néhány sajátot, szerintem jók lettek. Hoztak egy marha jó újságot is, amit a Vissza a Jövőbe napon, 2015.10.22-én nyomtak. Ennek is lefotóztam minden oldalát, majd egyszer azt is megírom, hogy abban mi volt. Vagy legalábbis felrakom ide, mert nem biztos, hogy azt a sok oldalt egyesével lefordítom. Ezzel pedig megspórolok mindenkinek 45 dollárt, mert ennyibe kerülne megvenni.

Egy szó, mint száz, az elmúlt hónapok legfrankóbb találkozója volt, ilyen lehetne még akárhány. Idén már csak egy lesz, plusz egy vár még megírásra, aztán lehet várni a jövő évet. Mellesleg a második képen a galériában elrejtettem egy ufót. Aki megtalálja, az vehet magának egy sört.

2 komment

Címkék: találkozó

Idei utolsó szerelés

2018.10.03. 10:00 :: Sidaries

Legalábbis remélem az utolsó. Nem hiszem, hogy más nagyobb gond lenne, de a fene tudja, bármi előjöhet. Viszont mivel a mostani hibákból egy már régi, egy meg kicsi volt, lehet bizakodni.

Egy hónapja volt a a Dunakanyaros oldtimer túra, ami előtt észrevettem, hogy büdös az autó, majd dubniczkiaval elég hamar kiderítettük, hogy a szelepfedéltömítés ereszti át az olajat, pont a kipufogóra, ahol aztán elég és ez a büdös. A túrát simán lenyomtam így, meg az esti özönvizet is, de tudtam, hogy ez a hiba nem várhat hónapokig. Ezért bejelentkeztem a szerelőhöz, és három héttel ezelőtt le is adtam az autót.

A szelepfedél tömítésének a cseréje nem volt egy nagy meló, egy óra alatt sikerült, a hiba el is hárult, szóval már emiatt is megérte volna, de volt még egy másik probléma is, ami már hét éve kísértett. Még Írországban jött elő először 2011-ben, akkor még valami elektromos gondnak gondoltam, de mint kiderült, semmi ilyesmiről nincsen szó. Eleinte úgy tűnt, hogy csak vizes időben jön elő, de aztán már bármikor képes volt az autó félmelegen nem beindulni és a helyzet a néháról átment sokszorra, aztán mindigre.

Ez a félmeleg amúgy egy érdekes megfogalmazás, mert ilyen igazából nincs. A motor lehet meleg vagy hideg, de félmeleg nincs. Ezért arra gondoltam, hogy talán valami szenzor lehet a gond, ami rosszul dönt, amikor megítéli, hogy az autó hideg vagy meleg, emiatt rossz keveréket képez, és emiatt nem indul az autó, de habár ezzel már közelítettem a valósághoz, mégsem erről volt szó.

sunnyog.jpgVégül a dmctalk lett a segítségemre. Most, hogy már egyértelmű és reprodukálható lett a hiba, megbizonyosodtam, hogy ez a legtipikusabb warm start issue, ami létezik, csak éppen nálam lassabban fejlődött ki, gondolom a gyakori használat miatt. Ezért lefordítottam a vonatkozó cikket és megbizonyosodtam, hogy itt bizony a fuel accumulator, magyarul nyomástároló lesz a problémás alkatrész.

A hiba röviden az, hogy amikor a motor meleg és leállítjuk, az üzemanyagrendszer motor felőli része nyomás alatt marad, hogy az új indításkor a motor könnyen induljon. Ha az útközben levő nyomástároló elkezd döglődni, akkor visszaereszti az üzemanyag egy részét, a nyomás csökken, ezáltal a maradék üzemanyag párolgáspontja csökken, az a motor hője miatt elpárolog, így az üzemanyagcsőben nem benzin lesz, hanem benzinpára. Attól meg nem indul be az autó, csak próbál. Ha jó az aksi, akkor elég hosszú indítózás után beindul, miután kinyomta magából a benzingőzt a rendszer és odaért a rendes benzin, de ez sokáig tart és nem túl vagány dolog mondjuk egy benzinkúton, ahol mindenki téged bámul.

Szóval megvettem nem régen ezt a nyomástárolót is, majd újabb két óra alatt ez is cserére került és azóta megszűnt a melegindítási probléma. Végül eltaláltam a hibát. Maga a szerelés 15e Ft, a nyomástároló 60e Ft, a két tömítés meg talán 6e Ft volt.

Ez után még volt a múlt héten említett két, meg azóta még egy megnézés, plusz lesz még pár kisebb dolog, de azóta úgy tűnik minden működik. Egy kis hűtővízfolyásom volt, de azt kb. 5 perc alatt megoldottuk. Lassan végzek a szezonnal, jól is fog esni. Sokat mentem, pedig nagy kirándulásra idén nem is mentem.

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés

Úgy tűnik megmentik az egyik leghíresebb elhagyott Deloreant

2018.10.01. 10:30 :: Sidaries

Oké, a leghíresebb az egy eléggé túlzó jelző, de a dmctalkon, meg úgy egyáltalán a Deloreanekkel foglalkozó emberek között, jó eséllyel a leghíresebb autóról van szó. A dmctalkon forestdeloreanként hivatkoznak rá, én csak iderakok pár képet, szerintem páran felismeritek.

Ez az autó nem tudom mióta állt ott az erdőben, de amióta én nekiálltam Deloreanes képeket nézegetni, azóta biztos. És már akkor is így nézett ki. Szóval úgy 10-20 éve simán ott rohad. Na most valaki előszedte, letakarította és ezt hozta ki belőle.

Szóval ezért nehéz Deloreant venni. Ezt Magyarországon egy minimális kozmetikai kezelés után simán megpróbálnák jó állapotú, nem dohányzóként eladni. Pedig van itt baj elég. Ha valaki mégis érzi magában az erőt, 15000 dollárért árulják. Én is ennyiért vettem az enyémet 10 éve, egy kicsikét jobb állapotban.

9 komment

Címkék: egyéb autó

süti beállítások módosítása