Élet egy Deloreannel

Ennek a bejegyzésnek ez a dokumentum volt az alapja:

Arról már írtam korábban, hogy a PRV-6-os motor miatt a Renault Alpine is közeli rokonságban áll a Deloreannel, viszont arról eddig még nem volt képanyag, hogy néhány Alpine komoly tesztelés alatt állt a gyárban, illetve a Lotus főhadiszállásán. A két Lotus Esprit szintén eléggé egyértelmű, azonban az, hogy a DMC tulajdonában volt egy Mitsubishi, egy Porsche és egy Ferrari is, az új. Igaz, a Mitsubishi és a Porsche eladásáról éppen ebben a dokumentumban döntenek. Most pedig a képek:

Valamint ide illik, bár kicsit korábbra, körülbelül 1975-76 környékére datálódik az, hogy Bill Collins a prototípus fejlesztési munkáit nem máson, mint egy Fiat X1/9-en kezdte. Használt autóként vették, de nagyon jó állapotban, Elég sokat fúrták faragták, főleg a motort és a váltót, míg egy elég komoly hiba miatt egyszer csak az egész kihullott az autó alján és millió darabra tört. Tervezték, hogy összerakják, és további teszteket végeznek rajta, de végül mégis csak kukázták az autót. Érdekes kezdetek.

Majd ugyanez a kép színesben:

 És hátulról:

Ez a levél a gyár 1982 május 31-i bezárása előtt érkezett a dolgozókhoz. A február 19-i csődvédelem után eddig tartott, hogy kiderüljön, hogy John Delorean nem tud gyorsan befektetőt szerezni, és a gyár a jelen körülmények között nem fenntartható. Június 1-től már csak egy minimális személyzet látta el a még feltétlenül szükséges feladatokat az október 19-i végső bezárásig.

A levél a még hátralevő bérek kifizetéséről szól.

Kicsit később, mint szokott, de azért csak meglett szeptember végén az idei klubtalálkozó is. Ezúttal csak egy hiányzónk volt Dubniczkia személyében, mindenki másnak sikerült odaérni, igaz voltak veszteségek. Mivel az idei mozgatható gépállomány a belga Delorean miatt már hat darab, ezért egy darabig esélyes volt, hogy az összes autó megérkezik McFlyékhoz, amivel országos rekordot döntünk, de aztán ez a szám sajnos kopni kezdett. Először az új Delorean esett ki, mert éppen egy kisebb felújításon esik át, és nagyon valószínű, hogy ez az egész októbert is igénybe fogja venni. Azért még így is öt autó volt a terv, de a végén Skynet autójának is lett valami nyűgje, ami miatt ő is offos autóval érkezett. Pedig direkt ezért gyümölcsleveztünk az érkezéséig, mert ismét terveztük a falu végi közös fotózást, pont mint tavaly is. Végül aztán négy autóval már nem volt értelme menni, mert ennyi már máskor is volt, így neki lehetett feküdni a szokásos Rot Gut / padlizsánkrémes szendvics kombónak, és mondhatom, hogy sikerre is vittük a dolgot.

A siker kilenc körül érkezett, amikor Hannibal lepihent egy kicsit, majd utána kicsit visszavettünk, és inkább a sütögetésre helyeztük a hangsúlyt. Itt is jól eldumált a tömeg, aztán a házban folytattuk a beszélgetést. Igazából innen már meglehetősen szokásos lett a dolog, az elmúlt egy év történéseit beszéltük meg, miközben Hannibal is megéledt és végül éjjel 3-4 körül végeztünk. Idén bilincselés ugyan nem volt, de volt más, de arról most inkább nem beszélnék. :)

A másnap reggel meglepően könnyen ment. Nem voltak nagy másnaposságok, bár délig azért minden ottmaradó várt, nehogy véletlenül pirosat fújjon egy esetleges rendőri alkoholszondába. Ezen a délelőttön igazán csak egy vicces dolog volt, az, hogy reggel 7-8 körül ukrán beszélgetésre ébredtünk, mert jöttek a munkások McFly házát építeni. Ilyenre még nem keltem.

McFly ezúttal Bopat autóját kapta meg szétszedésre, összerakásra. Szegény autó az elmúlt években, nagyjából 2016-tól kezdve folyamatosan romlik, mert Bopat szervizháttere sajnos nem annyira jó, mint a miénk. Így ide is már erősen köhögős állapotban érkezett, ezért maradt is. McFly meg majd megszakérti, hogy mi is lesz vele, de a fél oldalas hibalista, amiből a "motor" csak egy sor, valószínűleg ad lehetőséget a kreativitásra. Szerencsére a többi autóval nincsenek nagy gondok, bár az ajtóbeállításom miatt jövő tavaszra ismét bejelentkeztem a McFlyhoz. Pont ahogy idén tavaszra is. Hát vannak ilyen ráérős dolgok a klubban.

A buli jóságára pedig a legjobb bizonyíték, hogy nem nagyon készültek értékelhető képek. Sem az autókról, sem rólunk. Ennek ellenére biztosan állíthatom, hogy jövőre folytatjuk.

Mindig voltak pletykák az Új Deloreanről, de ebből soha nem lett semmi. Aztán mostanra annyit értünk el, hogy jó esély van rá, hogy most már két Új Deloreanből nem lesz semmi. Ez is hosszú lesz, ezért rövidítek ahogy lehet. Előzményként ajánlom elolvasni a következő két korábbi bejegyzésemet. Itt írtam a DMC Houston nagy bejelentéséről, valamint Kathryn Delorean tervéről. Itt pedig írtam az akkori problémákról, jogi csatározásokról.

DMCH (DeLorean Motors Reimagined LLC):

A második bejegyzés egy nappal a DMCH Alpha 5 nagy bemutatója előtt íródott, majd másnap meg is jelent az autó, én pedig azóta sem írtam róla. Ennek a fő oka, hogy megnéztem, és nem tudtam, hogy mit írjak. Rágódtam rajta egy darabig, aztán el is felejtettem, hogy az az autó létezik. És azt hiszem, ezzel nagyjából el is mondtam egy összegzést, de egy kicsit azért kifejtem. Meg iderakok egy videót is a bemutatóról:

Meg egy másik videót, ahol kicsit jobban bemutatják az autót.

Szóval igen, elkészült, van egy valódi autó, aminek újra Delorean a neve. Írtam, hogy San Antonioban tervezik építeni, és ehhez a várostól kaptak némi támogatást is, valamint, hogy mivel persze nincs meg a pénz a teljes gyártásra, ezért befektetőket keresnek. Na de amiről még nem írtam, az az, hogy a pénzgyűjtést úgy tervezték megkezdeni, hogy először is venni kell az új cégnél 88$-ért egy klubtagságot, ahol a klubtagok a gyártási sorban vehetnek helyet további 2500$-ért. Viszont ezért a pénzért nem számlát kapnak, hanem egy NFT-t, amivel a terv szerint kicsivel később induló Delorean Exchangen kereskedhetnek.

Na és itt került légy a levesbe. Habár befektetők akadtak, és az NFT-k is elkészültek, a Delorean Exchange nem. Ezen felül pedig egyesek arról panaszkodnak, hogy a cég oldalán levő NFT-jük is eltűnt, sőt, az azokat kezelő külsős cég, az NFT IQ is ideiglenesen bezárt. Legalábbis a Google szerint, bár ez azóta már rendbe jött. Ennek köze lehet ahhoz, hogy habár 2021-2022 környékén nagyon ment ez az NFT dolog, de mostanra összedőlt a piac, és az NFT-k 95%-a tulajdonképpen értéktelen.

Ezen felül az ígéretek, miszerint az új cég 2023 végére 150 embert fog foglalkoztatni, úgy tűnik nem válnak valóra, a LinkedIn szerint mindössze 18 alkalmazottja van a cégnek, és nincsenek nyitott álláshirdetések. Mivel a városi tanács a felvett emberek száma alapján küldi a támogatásokat, ezért úgy tűnik, hogy az idei támogatás nem fog megérkezni. Egyébként ez a módszer kísértetiesen hasonló az eredeti DMC és az angol kormány közötti egyezséghez.

Hogy a dolog még gyanúsabb legyen, egy újságíró elment a cég központjába, ami egy kis iroda a helyi kikötőben, és senkit nem látott bent, csak pár üres asztalt, és a csengetésre senki sem jött ki. Amikor pedig a helyi nagy fejlesztési ügynökségnél, a Southwest Research Institutenál érdeklődtek a cég felől - akikkel a cég vezetősége szerint gyakori kapcsolatban állnak - azt a választ kapták, hogy nem tudnak semmit az új Delorean cégről.

Talán ezek miatt, talán nem, de az eredeti 9351-es tervezett darabszámot azóta 4000-re mérsékelték. A cég kommunikációja szerint ellátási problémák miatt.

Szóval ez az új Delorean nem áll jól. Na de mi a helyzet a másikkal?

Kathryn Delorean (Delorean Legacy):

A másik autó Kathryn Delorean álma. Valamikor a tavalyi év folyamán jelentette be, hogy ő is megépíti a saját autóját, aminek a formatervét a deloreanlegacy.com-on be is mutatta. Véleményem szerint ez egy jobban sikerült koncepció, mint a DMCH terve. Viszont az, hogy ezt hogyan képzeli el, az nekem eléggé ködös. A Facebookon mostanában elég aktív, és amit onnan ki tudok hámozni, valami fajta non profit szervezeten keresztül, fiatal feltörekvő mérnökpalánták segítségével szeretné megépíttetni a prototípust, hogy aztán a gyártásról majd később döntsenek. Elmondása szerint az autó készen van, viszont még nem mutatott róla semmit. Néhány publikus megjelenésen már promózta a cégét, de ahogy nézem, ez inkább egy egyszemélyes hadjáratnak tűnik.

Viszont van valami, ami jobban zavar ennél. Régen Kathryn meglehetősen elutasító volt a DMC-12-vel kapcsolatban, mert azt hibáztatta a családja széteséséért. Később azonban elment egy-két Deloreanes rendezvényre, és észrevette, hogy az autó milyen sok embernek okoz örömet, és átértékelte az érzéseit, és azóta úgy gondolja, hogy ez az igazi Delorean örökség, legacy, amit ő képviselni akar. Emiatt aztán elkezdte beleásni magát a gyártás történetébe, és ahogy látom, levont néhány rossz konklúziót.

Jelenleg azzal tölti az idejét - az új autó építése helyett - hogy bizonyítékot találjon a hipotézisére, miszerint az írországi gyártás előtt, Detroitban, már legyártottak 500 autót, de legalább ennyi karosszériát, és ezekből az autókból több is VINt kapott később. És ez az oka annak, hogy az írországi Deloreanek 500-tól kezdve kapták a számaikat, nem pedig az, hogy ezzel az egyszerű marketinges trükkel próbálták az autót kiforrottabbnak mutatni. Mivel pedig ő John Delorean lánya, ezért sokan támogatják a keresésben, sőt, amikor néha talál pár érdekességet egy-egy korai autón, akkor belemagyarázzák, hogy ez biztos abból a detroiti előgyártásból származik.

Talán nem meglepő, de véleményem szerint ez hülyeség. A DMC egy rendkívül jól dokumentált vállalat volt, ezért kizárt, hogy 500 autó csak úgy előkerüljön Detroitból. Arról nem is beszélve, hogy 500 autó legyártásához kb. ugyanakkora gyárkapacitás kell, mint ami a DMC Írországi gyára volt. Az pedig, hogy senkinek ne tűnjön fel egy gyár vagy éppen 500 autó Detroitban, miközben a cég minden egyes sikerét vagy kudarcát újságírók hada közvetítette, több, mint hihetetlen. Persze várom, hogy mire jut, mert azért tegyük hozzá, a jól dokumentáltság  mellé a DMC tényleg egy iszonyatos kupleráj volt, és én is találok még most is olyan dolgokat, amiknek a létezését el sem tudtam volna képzelni. Terád nézek Sonja! :)

Egy észak angliai, pontosabban durhami illetőségű házaspár eléggé meglepődött, amikor a postás egy levelet dobott be hozzájuk. Ugyanis a levél egy olyan címzett nevére jött, aki valószínűleg egykor a házuk tulajdonosa volt, de még soha nem hallottak róla. A meglepődésük tovább nőtt, amikor észrevették, hogy a levelet a Delorean Motor Company küldte, amikor pedig belenéztek a borítékba, kiderült, hogy egy igazán egyedi ajánlatot kaptak, ugyanis 13530 fontért most egy eredeti és új Delorean DMC-12-es tulajdonosai lehetnek.

Mint kiderült, a levelet 1981 szeptember 17-én adták fel, azonban a kézbesítés késett egy kicsit, mert csak 2023 szeptember 7-én ért oda hozzájuk a boríték. Az, hogy most hogyan került elő a levél, valamint hogy miért, az erősen kérdéses, de kétségtelenül egy érdekes kordokumentum.

Az meg már csak a bónusz az egészben, hogy a levél arról szól, hogy Texasból küldenék nekik az autót, egész pontosan a 15023 Eddie drive, Humble, Texas 77396 címről, ami ismerős lehet sokak számára, mert ez a DMCH címe, de csak 1996 óta. Hát vannak itt érdekes kérdések.

Egyébként Észak Karolinában is van egy Durham, szóval lehet, hogy eredetileg oda ment volna a levél? Ki tudja.

Volt az elmúlt hónapban három szülinapos is. Amiből igazából csak egy volt igazi szülinapos, de szokás szerint így hívom az összes érdeklődőt, aki valami okból meg akarja nézni a Deloreant.

Az első egy régi fősulis haver volt. Annak idején együtt kezdtük a főiskolát, de aztán másfelé indultunk el, és a végén református lelkész lett belőle. Most pedig hittan tábort tartottak a környéken, és mivel a Vissza a Jövőbe filmek volt az egyik téma, ezért megkérdezte, hogy elmennék-e megmutatni az autót, hogy a gyerekeknek legyen egy extra élményük. Természetesen igent mondtam, és a megadott időpontban már mentem is. Gond nélkül odataláltunk, további ismerősökkel is találkoztam, kaptam sok okos kérdést, meg persze a szokásos viccek is megvoltak, Végül aztán egy vacsora és palacsintázás is kerekedett, majd az esti programra már eljöttünk. Jó kis találkozó volt, és habár gyerekekről volt szó, nagyon jól viselkedtek és tisztelettel bántak az autóval.

A második egy székesfehérvári érdeklődő volt, akihez én mentem el. Kicsit korai, reggel 10 órás volt a találkozó, de minimális késéssel oda tudtunk érni, mert a Dudut is vittem magammal. Találkoztunk az érdeklődővel, a csajok kb. 10 percet érdeklődtek az autó iránt, majd a mit csináltak? Elmentek a Pepcoba. Tegye fel a kezét, aki meglepődött. Mi viszont jó sokáig beszélgettünk, autózgattunk, fényképeztünk, videóztunk. Jó volt ez a találkozó is, de a tervezett egy óra helyetti bő két óra egy kicsit megborította a napi programot, mert a hazaút így már eléggé sietős lett. Ugyanis a következő találkozóm egy órakor volt Komáromban, én meg fél egykor indultam Székesfehérvárról. Közben persze még a Dudut is haza kellett vinnem, szóval simán összejött fél óra késés.

Szerencsére a következő csapat feltalálta magát, pedig ők meg 20 perccel hamarabb értek oda a tervezetnél, szóval majdnem egy órát vártak rám. Égett is a fejem, de néha előfordul az ilyen. Ott egy fiatal gyerek intézte a találkozót a nagybátyjának, és ahogy láttam elég jól sikerült a meglepetés. Velük is hasonló módon alakultak a dolgok, beszélgettünk, autóztunk, filmeztünk, videóztunk, aztán pedig örömmel ment mindenki haza.

Szép napok voltak ezek, a Delorean rendesen le lett tesztelve az alapjárat beállítása után, és tényleg patent minden. A fogyasztás a szokásos 11 liter körüli értéken van, teljesen oké, bár a 10-nek jobban örülnék. Viszont hogy mondjak negatívumot is: Az első fékcserék biztosan cserések. Jövőre is megvan a dolgom.

Párszor írtam korábban, hogy az év eleji szerelés nem sikerült tökéletesen, mert habár a benzincsövek nagy részét - két kivétellel - sikerült kicserélni, az alapjárat valami okból nagyon elromlott. A szokásos 800-900 helyett leesett 600-700 környékére, és emiatt nagyon egyenetlenül járt a motor. Azóta az egyik maradék benzincső már megjött, valamint jó eséllyel a második is meglesz hamarosan, de az alapjárattal valamit kezdeni kellett.

Ezért aztán aktivizáltam magam. Mert az elromló alapjárat csak egy volt a hibák közül, ezen felül büdös is lett az autó, egyértelműen túldúsított, olykor a hidegen indulással is bajok voltak, valamint mintha a fogyasztás és a teljesítmény sem lett volna az igazi. Gondolkodtam nagyon keményen, és úgy döntöttem, hogy a gyújtótrafó csere pont jókor lenne most, elvégre annak a hibája okozhat ilyen tüneteket. McFly segítségével kicsit utánanéztem a hiba felderítési módszertanának, és a szerelési kézikönyvben az van, hogy meg kell mérni a gyújtótrafó ellenállását, és ha az 1 ohm vagy afölött van egy kicsivel, akkor oké, ha alatta van, akkor rossz. Na most nálam ez az érték 0,5 és 0,7 ohm között volt. Meglehetősen kevés, tehát ez bizony lehet a hiba oka. Igaz, McFly azt mondta, hogy neki is alacsonyabb az 1-nél ez az érték, és nála teljesen jól működik minden, de úgy voltam vele, hogy ezen nem fog múlni a világbéke, veszek egy gyújtótrafót.

Így aztán megkerestem az új Bosch szervizesünket, és már rendeltem is az új cumót. Mint kiderült, éppen van is neki raktáron, így egy nappal később már ott is voltam érte, és egy gyors fagyizás és 17000 Ft után már jöttem is hazafelé. A teszt alapján az új trafó ellenállásértéke 1 ohm volt, így nekiálltam a beszerelésnek. Ez meglehetősen gyorsan ment, mert habár nem vagyok egy született szerelő, de csak pár csavar ki és becsavarásáról volt szó. Jöhetett a teszt. Habár az alapjárat nem lett jobb, de az autó szaga eltűnt, és azóta az indulással sem voltak gondok. A fogyasztással kapcsolatban még nincsenek biztos adataim, viszont a teljesítmény jobb lett, főleg hidegen. Szóval a trafó cseréjét sikernek könyveltem el, viszont az alapjárat miatt a budapesti túra nem maradhatott ki.

Bejelentkeztem hát a szokásos helyemre, ahol tavaly májusban rendbe rakták már egyszer a K-Jetet, majd pár hete egy pénteki napot rászántam, hogy elhúzzak Budapest túloldalára. A szükségesnél egy kicsit hamarabb odaértem, majd hamarosan a szerelők is megérkeztek. Beálltam, és neki is álltak a diagnosztikának. A hiba elmondása, majd az elmúlt év kikérdezése után nekiálltak a bütykölésnek, én meg elmentem megebédelni a Lidlbe, majd egy fa alá ülve ettem és ittam és igencsak jól éreztem magam ettől a nagy nyugalomtól. Aztán visszaballagtam, és az autó hamarosan készen is volt. Nagyjából. Mert habár az alapjárat jó lett, de a szerelők nem voltak elégedettek, mert nem tudtak rendes üzemanyagnyomást mérni, mert pont előző nap ment tönkre a műszerük. Márpedig az volt a gyanújuk, hogy ott lehet valami probléma a járművel. Az ezzel kapcsolatos tesztjük az volt, hogy a működő motor fölötti elosztóról simán lecsavarták egyesével a benzincsöveket, és az üzem meleg motorra itt is ott is spriccelt a benzin. McFly megnyugtatott, hogy nincs itt semmi látnivaló, de azért ez nekem meglepő volt.

Ezután még volt egy kisebb gond ezúttal azzal, hogy túl magas lett az alapjárat, de ez csak a szokásos hiba volt, hogy a motor hátulján az a kis pöcök a gázbovden végén nem nyomja meg rendesen az alapjárat beállító mikrokapcsolót. Ezt egy kis mechanikus állítgatás után megoldották, így végül annyiban maradtunk, hogy mivel egyébként jó az autó, ezért használjam nyugodtan, de a biztonság kedvéért egyszer még menjek vissza megnézetni a nyomást, hogy megnyugodjunk vagy pedig megoldják a gondot rendesen. Ez pedig majd akkor lesz, ha nekik lesz hozzá műszerük, én pedig kicserélem a két maradék benzincsövet. Ez nagyságrendileg az októbert fogja jelenteni. A legjobb, hogy ezért a szerelésért nem kértek semmit, bár valószínűleg a következő szerelésre ez nem lesz igaz.

Szóval a végeredmény az, hogy nagyon szépen be lett állítva a Delorean, ismét élvezet vele menni. Amit aztán kicsit később le is teszteltem rendesen.

Az idei év eddig eléggé gyatrán sikerült találkozók szempontjából. Ennek fő oka természetesen a hiányzó NAAF és Lakeside, és az, hogy még nem vettem rá magam, hogy helyettesítőt keressek. Viszont mivel ez az American Motors on the Beach pont a NAAF  idejében volt, pont olyan hosszú volt, valamint még a szervezők között is voltak átfedések, ezért adta magát a dolog, hogy megpróbálkozzunk vele. Voltak azonban problémák. Először is az, hogy nekem messze van. Mármint Dunavarsány nincs kimondottan messze, de mivel a NAAFra költözés  mindig két körben ment, ez itt már nem volt opció. Tehát kénytelenek voltunk mindent egy Deloreanes fordulóval elvinni, amire szükségünk lehet. Ez pedig erősen limitálja a dolgok mennyiségét.

További gond volt, hogy mivel szokás szerint a valós szervezést az utolsó napokban hajtottuk végre, ezért Mentosék már nem tudtak jönni, így Hannibal és McFly volt csak jelen, plusz Dudu és szombattól McFlyné és a kölökke is megjelent. McFlyék elhozták a biztonság kedvéért Mentos sátrát, hogy otthonosan érezzük magunkat, majd szépen felállították fordítva, mint szokott lenni, de ezt a problémát azzal oldották meg, hogy valószínűleg az elmúlt 10 évben volt fordítva, és most van jó irányban. Nekünk aztán mindegy volt így is.

Aztán Hannibal a prioritásokat jól belőve hozott napelemet, mert hát lehet, hogy nem lesz áram, aztán nehogy itt sötétben maradjunk. Mondta is a Buick Bandi, hogy sok cifra dolgot látott már Amerikai autós találkozón, de a napelempark az még neki is új volt. Hát nekünk is. És jó is volt, hogy volt, mert másokat - amennyire hallottuk - kínoztak kisebb-nagyobb áramkimaradások, de nálunk nem voltak ilyen gondok.

Kicsit időben visszaugorva, az odaindulásunk viszont  nem volt zökkenőmentes. Nagy nehezen lehurcolkodtunk, bepakoltunk a Dudu autójába, hogy aztán kivillanjon az olajjelző lámpa. Akkor ezzel egyelőre sehova, bár aztán kiderült, hogy csak az olajcserére figyelmeztetett. Átpakoltunk hozzám, mire check engine. Miaf*** volt itt este? Mivel az autó ment, ezért nem pöcsöltünk, mentünk a Deloreanért. Aztán persze hétfőn elvittem szervizbe, és ki is olvasták, hogy az egyik izzítógyertya szórakozik. Augusztusban. Megazanyád. Kiüttettem a kódot, azóta nincs baja, de az idegbajt rám hozta. Szerencsére a Deloreannel nem volt semmi gond.

Szóval odaértünk, közben a többiek mondták, hogy a le és feljutás cifra lesz, és igazuk is volt. Mert úgy épül fel ez az egész Brendon Beach, hogy középen van egy bányató, körben pedig a sátorhelyek, ezek körül pedig egy gáton körbe lehet menni. Na erről a gátról le kell valahogy jutni, erre pedig három lehetőség van. Az egyik, hogy lejövünk középen a bejáratnál. Ez kapásból nem működött, mert mindenfelé autók és sátrak állták el az utat. A második, amit mi is választottunk, hogy balra megyünk, majd egy homokos részen lejövünk. Ez tökéletesen jól ment lefelé, de láttuk, hogy itt föl az életben nem jutunk. Ezért egyre szimpatikusabb volt a harmadik feljáró, egy elég nagy felső letöréssel rendelkező, de legalább szilárd burkolatos feljáró, de erről majd később.

A lényeg, hogy odaértünk, megtekintettük a napelemfarmot és McFly Deloreanjét, aztán gyorsan szisszentettünk is egy sört. Aztán még egyet. És közben nem csináltunk semmit. Ezt kb. hat óráig (nem) csináltuk, majd nekiálltunk feldobni a sátrat, amit meg is bántunk, mert a napelemek egyik tartórúdján gyönyörűen sikerült felsérteni a hátamat, ezért a hátralevő két napot Peppa malacos és unikornisos sebtapasszal nyomtam végig. Folytattuk inkább a semmittevést, abban jobbak voltunk. Közben indultak a tó túlpartján a programok, mi meg innen hallgattuk a koncerteket, a gumifüstölést és a low rider bemutatót, mert mi pont a teljesen ellentétes oldalon sátoroztunk, és eszünkben sem volt elindulni. Inkább néztük a villanyfényben szállingózó port.

Így aztán ez ment éjjel kettőig, ha jól emlékszem, közben iszogattunk, eszegettünk, beszélgettünk, szokásos. Aztán mivel 12 fok lett, ami ilyenkor meglehetősen hidegnek számít, inkább elmentünk aludni, és másnap reggel meg nem értettem, hogy a telefonom arcfelismerője miért kéri inkább a kódot a fejem helyett. Viszont a sátorból kimászás után rendkívül jól esett a gyógysör, aztán szépen lassan a többiek is kiszenvedték magukat. A szombat hasonló volt a péntekhez, de mivel ilyen jól alakultak a dolgok, McFly szólt az oldalbordának, hogy pakolja  be a porontyot nyugodtan, abszolút gyerek kompatibilis a rendezvény. Ez igazából csak részben volt igaz, mert azért a színpad környékére nem szívesen vittem volna, de mivel mi itt a tó legvégében voltunk, abszolút vállalható volt a vélemény.

Így aztán délután megérkezett a plusz két fő, plusz ezen a napon már a NAAFos ismerősök felderítő csapatai is megjelentek. Sokan gondolkodtak hasonlóan, mint mi, hogy egy rövid időre benéznek, hogy eldöntsék a jövő évi rendes részvételt. Jól is tették, hogy jöttek, mert így még kevesebb okunk volt átmenni a tó túloldalára. Közben pedig párszor bementünk egy hosszabb-rövidebb úszásra,  valamint megegyeztünk, hogy jövőre még kell a napelempark mellé egy mikró és egy szivattyú. A mikró egyértelmű okból, a szivattyú pedig azért, mert ha az lenne, akkor még azt a pár száz métert sem kéne megtenni a zuhanyzókig, mint ebben az évben.

Szóval lement ez a nap is, azonban a vasárnap tartogatott még meglepetéseket. Az egyik az árverés volt, a másik pedig a hazamenetel. Szépen sorban akkor először az árverés. Reggel 9 órakor jött egy szervező, hogy 10 órától árverés van a nagyszínpadon, ahol a Brendon dollárainkkal tudunk totál felesleges kacatokra licitálni. Természetesen rácsaptunk a lehetőségre, mert eddig nem tudtuk, hogy miért is kaptuk ezeket a játékpénzeket. Átszámoltuk, mindegyikőnk kapott 50 000 ilyen pénzt, és megtudtuk, hogy az elmúlt napokban ezekkel lehetett volna itt bizniszelni mindenkivel. Pl. egy szívességért valaki ilyennel tudott volna fizetni, meg ilyenek. Na mi ezt a legkevésbé sem csináltuk, viszont mikor ezt megtudtuk, a Hanniballal nekiálltunk körbelejmolni a tábort, hogy kinek van ilyen pénze, és odaadná-e nekünk, ha már ő úgysem használja. Meglehetős sikerrel az egy órát késő árverés kezdetére már 1 110 000 dollárral álltunk oda, ami ha nem is a legtöbb volt, de már egy szabad szemmel is látható összeg. 

Kb. fél órát licitálgattunk, bohóckodtunk, minek a végére 10 000 dollárunk maradt, hogy otthonra is maradjon emlékbe, de cserébe lett két szalmakalapunk, két napszemüvegünk, zseblámpánk, pingpong ütőnk és labdánk, plusz háló, tollak, meg még pár olyan dolog, amikre a világon semmi szükségünk nem volt, és most sincs, de akkor a világ legjobb fogásának tűnt. Főleg kvázi ingyen. Azt kell, hogy mondjam, ez egy marha jó ötlet volt a szervezőktől, sokkal jobb, mint egy unalmas tombola lett volna.

Innentől már csak a hazaút volt hátra, de ott, mint korábban is említettem, voltak bajok a gátra való feljutással. A homokos részt meg sem próbáltam, azonban a szilárd burkolatost úgy láttam, én meg tudom oldani. Mert hát az én Deloreanemnek elég magas a hasmagassága, ellenben a McFlyé elég alacsony. Szoktunk is viccelődni vele, hogy én Delorean SUVval járok. Viszont ez a SUV magasság most igencsak jól jött, mert simán felmentem, míg McFly csak némi segítséggel tudta csak felküzdeni magát mindenféle deszkák segítségével a szilárd felmenőn.

Innen aztán mi rohantunk is, mert szülinapra voltunk hivatalosak, így is késtünk, de szerencsére azért odaértünk, mielőtt nagy dráma lett volna. Aztán pár nap alatt rájöttünk, hogy a rejtőzésünk szinte tökéletesen sikerült, mert alig kerültünk rá a képekre és a készült videókra, márpedig két Delorean egy napelempark mellett biztosan bele került volna minden összeállításba. Egy érdekes dolog azért alakult, mert a marosvásárhelyi  rádió Kalandorok csapata készített velem egy interjút, mert csak ők voltak annyira érdeklődők, hogy oda hátulra is eljöjjenek, ahol mi voltunk. Akit érdekel, itt meghallgathatja.

Verdiktként annyit mondhatok, hogy ez egy nagyon jó kis rendezvény volt. Annak ellenére, hogy azért mentünk, hogy NAAF pótlékot keressünk, egy agárdi Lakeside pótlékot találtunk. Ami végül is egy hasonlóan jó dolog. Már csak a NAAF feltámadásában kell bíznunk, és helyreáll a béke.

Pár hónapja Dubniczkia szólt, hogy mivel régi BMX-es, és vannak még hasonló betegségű ismerősei, ezért szoktak évente egy kisebb találkozót tartani ilyen-olyan tópartokon, de főleg Nőtincsen. Aztán mivel a BMX az nagyon '80-as évek, és hát a Delorean meg szintén az, ezért hozzuk már össze a kettőt, és jelenjek meg náluk a találkozón. Egy kicsit filozofáltam rajta, mert az időpont billegett egy darabig, de aztán elhárultak az akadályok és megbeszéltük a megjelenést július 15-re szombatra.

Viszont Nőtincs elég messze van tőlem, de Szobhoz meg aránylag közel, ahova meg úgyis szoktunk menni, ezért az adott héten beterveztük a mamalátogatást, és két autóval mentünk. Így aztán pénteken a Dudu ment a saját autójával és a gyerekekkel időben, én meg  kicsit később, mikor már nem 35 fok volt, hanem csak 30, mert azért a Deloreant nem szeretem az ilyen horrormelegnek kitenni. Másnap reggel összeszedtük magunkat, aztán 10-kor indultunk a találkozó felé, belefutottunk egy igazán rossz minőségű útba, meg persze a szokásos szerencsétlen pánikolós sofőrök hadába, akiknek már 60-nál is 200 a vérnyomása, mert annyira félnek, de ezt levéve minden gond nélkül értünk oda a nőtincsi tó partjára.

Gyors beállás a színpad elé, ahol nagy örömömre nem csak az ilyenkor elvárt hiphop, hanem egy rendes üvöltözős metál zenekar alapozgatott. Látszott, hogy jó lesz ez a buli. Aztán utána nekiálltak a BMX-esek a tóba ugrálni, aztán egyből volt látnivaló is. A biciklik jól fel voltak szerelve üres PET palackokkal, aztán amikor a rámpáról beleestek a vízbe, akkor így látszott, hogy hol van a bicaj, amit a gigamágnessel ki kell ráncigálni. Látszott, hogy nem először csinálják a dolgot.

Ezt elnézegettük egy darabig, aztán visszamentem az autóhoz, és mivel látszott, hogy a színpad előtti részen figurázás is várható, az autó biztonsága érdekében inkább átálltam a színpad melletti kis betonplaccra, ahol jobb helye volt az autónak. Az emberek meg szépen jöttek, és hol a BMXeseket, hol a Deloreant nézték, illett egymáshoz a két látvány.

Közben pizzáztunk egyet, megittam vagy három liter mindenféle lónyálat, mert azért bitang meleg volt, beszélgettem jó sok emberrel, szóval elvoltunk. Aztán előbb az én, majd kicsit később Dubniczkia csatolmányai megunták a meleget és leléptek, de mi még kihúztuk egy jó ideig, és néztük a röpködő bicikliket.

Ha jól emlékszem, valamikor hat óra után indultunk el hazafelé, pontosabban a váci vasútállomás felé, ott kirakva Dubniczkia-t, pedig én Szob felé. Nagyon jó buli volt, bár sok másik találkozóhoz képest egész nyugis. Ilyen is kell.

Aztán másnapra volt még egy szülinaposom (Akinek természetesen a közelben sem volt a szülinapja, csak úgy hívom  az ilyen találkozókat, mert megszoktam.), akikkel már bő fél éve próbáltam egyeztetni az időpontot, de soha nem jött össze, mert vagy közbejött valami, vagy a kisbabájuk hatótávján kívülre esett a találkozó helyszíne. Végül aztán sikerült a találkozó, és velük is egy nagyon jót beszélgettünk. Jó fejek voltak, nagy különlegesség nem történt, inkább csak a blog naplóvolta miatt említem meg.

Azt hiszem nem nagy meglepetés, hogy a magyar mozik egyik címbeli filmet sem játszották, pedig én biztosan megnéztem volna mindegyiket, az pedig már legalább egy ember. :) Viccet félretéve, meglehetősen szubkulturális érdekesség ez a két film, itt a világ keleti felén, ellenben az óceán túlpartján biztosan nagyobb lehetett az érdeklődés. Viszont a lényeg, hogy a két film megérdemel egy közös bejegyzést. Nem vagyok filmkritikus, nem is fogok sokat írni róluk, spoilerezni pedig nem is lehet, mert én már úgyis mindent leírtam a filmek történetéről a különböző blogbejegyzéseimben. Térjünk hát a lényegre:

Driven

Még 2018-ban jött ki a Driven, ahogy a cím is mutatja, és ennyi időnek kellett eltelnie, hogy megnézzem. Ezzel szemben a Framing John Deloreant, ami 2019-ben jött ki, szinte azonnal töltöttem le a netről. A két megnézés között azért van ilyen nagy különbség, mert a két film gyökeresen eltérő módon dolgozza fel John Delorean életét, és főleg a kokainügyét. Kezdem időrendben a Drivennel.

A Driven meglehetősen hollywoodi módon nyúl a történethez. Ezt írták is annak idején, a tréler is ezt mutatta, valamint a kritikák is jelezték. És ez volt az az ok, hogy egészen idáig nem tudtam rávenni magamat a megnézésére. Nagyon régóta foglalkozok a DMC és John Delorean történetével, és mivel tudtam, hogy ez a film sok pontatlanságot fog tartalmazni, ezért nagyon ódzkodtam tőle. Viszont volt egy szabad estém, hát nekiálltam. Érzéseim vegyesek, de az elvárásaimhoz képest egyértelműen pozitívan csalódtam. Kifejtem egy kicsit bővebben.

Először is, a film, ha mint filmet nézzük, jó. A színei gyönyörűek, az operatőri munka nagyon szép, a színészek szintén jól végzik a dolgukat, senki és semmi nem lóg ki, hitelesen mutatják be a megírt történetet. A cselekmény kellően feszes, néha kicsit lassabb, de nem unalmas, egyes részek pedig kimondottan hatásosak. Ezek a pozitívumok.

A negatívumok pedig azok, amikre számítottam. Habár a történetben vannak pontosan a valóságnak megfelelő részek, mint pl. az éppen nem túl régen megírt memo botrány, Christina Ferrare és Morgan Hetrick ismeretsége, a drogügylet felépítése, vagy éppen John Delorean Pauma Walleybeli birtoka, és még sok minden, de a pontatlanságok száma sokkal sokkal nagyobb. Valami okból az Eureka Federal Savingsből Dawrow Federal Savings lett, Marian Gibsonból Molly, akivel John Delorean ráadásul ki is kezd, és folytathatnám. Viszont a legnagyobb probléma inkább az, hogy az egyes karakterek csak nevükben azok, akik.

A film a történetet elsősorban Hoffman szemszögéből mutatja be, aki a valóságban egy óriási manipulátor volt, kormányzati múlttal, a filmben pedig egy kis szerencsétlen jógyerek, aki igazából nem is akarja az egészet, sőt, többször még le is akarja beszélni Deloreant. Morgan Hetrick, aki a valóságban egy nem túl szerencsés külsejű, de zseniális agyú repülőmérnök és kimért üzletember volt, a filmben pedig egy hedonista, élvhajhász drogos playboy cowboy. 

Benedict Tisa, habár őróla nem sokat olvastam, hogy milyen lehetett, de valahogy nem úgy képzeltem el, mint egy turista, aki hol itt, hol ott bukkan fel, és közben minden mondatában káromkodik. John Delorean még a legjobb, legalábbis kinézetre, de nála pedig a cselekedetei a valótlanok. És el is érkeztünk a legnagyobb gondhoz, a motivációk és az ok okozati viszonyok teljes összekavarására. A film azt érzékelteti, hogy John Delorean dobta fel a drogügyet, mint megoldást a pénzügyi gondjaira, bár aztán később ezt maga a film is cáfolja. Az is problémás, hogy Deloreant folyamatosan sokkal aktívabbnak mutatja be a drogügy kapcsán, mint valójában volt. Hoffman motivációjaként a családja védelmét mutatja, pedig ő igazából csak a pénzre ment, a családjáról alig tudni valamit. Viszont az, hogy Delorean nem mondja ki a kábítószer szót az helyes, bár a valóságban ő a befektetés szót használta, nem pedig a majmot. Aztán az olyan apróságok is említést érdemelnek, hogy amikor Deloreant elkapták, akkor Christina New Yorkban volt és onnan repült Los Angelesbe, nem pedig Hoffman feleségével kombinált Pauma Walleyben. A film vége meg egy akkora baromság, hogy arra nincs is szó.

Összefoglalóként annyit írnék, hogy ha valaki, egy szűk két órás, szórakoztató filmet akar megnézni, amire tökéletesen ki tudja kapcsolni az agyát, de úgy, hogy másnap már semmire sem emlékszik belőle, akkor ez egy jó választás. Azonban ha bármit is megjegyez a cselekményből, azt inkább felejtse csak el, mert jó eséllyel marhaság.

Framing John Delorean

A Framing John Delorean teljesen más, mint a Driven. Nem egy egyszerű játékfilm, hanem egy olyan dokumentumfilm, amiben váltják egymást a régi, eredeti felvételek, illetve az Alec Baldwin által játszott újraértelmezések. Érdekes egy formátum, főleg, hogy sokszor színfalak mögötti beszélgetéseket is láthatunk, egyfajta film közbeni werkfilmként. Ennek ellenére rendkívül informatív, nagyon pontos, és szintén nagyon szórakoztató.

A Drivennel szemben itt nagyon sok szereplő van, ahogy feljebb is írtam, két síkon is. Először is ott vannak az eredeti, még élő szereplők. Régi munkatársak (Bill Collins, Barrie Wills, Colin Spooner, stb.), családtagok (Kathryn és Zachary Delorean, Christina Ferrare), barátok, üzlettársak, újságírók. A második síkon pedig ott vannak a színészek (Alec Baldwin, Morena Baccarin, stb.), akik újrajátszanak bizonyos fontos eseményeket, elég jó hitelességgel. Azonban ahogy még a régi bejegyzésemben is írtam, nekem Alec Baldwin annyira nem tetszik. Rendben van, meg oké, de valahogy jobbat is el tudnék képzelni a szerepre. Azonban többek között azért lett ő a főszereplő, mert amikor valamikor régen megkérdezték John Deloreant, hogy ha film fog készülni az életéből, kit választana saját maga megformálására, ő mondta Alec Baldwint.

Ezen kívül nagy különbség, hogy míg a Driven szinte csak a drogügyre koncentrál, addig a Framing John Delorean a címszereplő egész életét bemutatja, a magánéletét kimondottan hangsúlyosan kifejtve. Utána jön a DMC és a cég története, majd körülbelül a film felénél tér csak rá a drogügyre. Ezt elég jól kifejti, megszólaltat több FBI ügynököt is, igazán érdekes módon fejti ki a történetet, legalábbis a magamfajta számára. A film háromnegyedétől pedig jönnek az utózöngék. A család szétesése, a sikkasztási vádak, és persze az elmaradhatatlan Vissza a Jövőbe.

Összegzésként erről a filmről szinte csak jót tudok írni. A tények pontosak, a szerkesztés és a film struktúrája lendületes és világos, igazából minden a helyén van. Egy hibát tudok csak felidézni, de azt is csak a Driven után. Közel sem olyan könnyed, mint az. De hát ez a dokumentumfilmesség sajátja, szóval ezt hibának felróni lehet, hogy helytelen.