Élet egy Deloreannel

Ott hagytam abba, hogy viszem majd az autót Érdre, ahol a K-Jetesek megnézik, hogy mennyire sikerült jól az összerakás. Ez teljesen jó ötlet volt múlt héten, de akkor még nem tudtam, hogy a következő időpontjuk ezen a héten szerdán van, tehát miközben ez a bejegyzés megjelenik, én éppen ott vagyok és éppen most derül ki, hogy kell-e bármit állítani a gépen. Így pedig elég nehéz megírni a blogra, hogy mi is történt. És nem. Nem fogok ellőni semmi időgépes poént. Szerencsére azonban van egy fontos dolog, amit meg lehet írni addig, amíg a jövő heti anyagot összegyűjtöm. Mégpedig azt, hogy most akkor kellett-e ez a felújítás vagy sem?

Utólag mindig okosabb az ember, ezúttal is így volt. Ez a motorfelújítás már régóta lógott a levegőben, de akkor vált teljesen biztossá, amikor mentem az Oldtimer Showra és észrevehető mennyiségű hűtővíz fogyott az odaúton. Akkor történt, hogy odaúton megálltam félúton, kinyitottam járó motor mellett a hűtővíz tartályának a kupakját és habzott a víz. Dubniczkia itt jól beszaratott, hogy itt a világ vége, így nem szabad tovább menni. Igaz, hogy McFly és a szerelőm nem értette a pánikot, de azért visszamentem. Végül mégis eljutottam a Showra, aki elfelejtette mi hogyan volt, az olvassa újra itt.

A múlt héten azonban újra beszéltünk, és kiderült, hogy egy fontos információ félresiklott és dubniczkia azt hitte, hogy az olaj habzik az autóban, nem pedig csak a víz. Hoppácska. Mondtam neki, hogy semmi gond, végül is ezért szedettem darabokra a motort. Na jó, egyáltalán nem, de azért jót röhögtünk rajta, mert annyira jellemző volt az egész helyzetre egy ilyen félreértés. Aztán amikor kicsivel később elhangzott ez a teljesen szakszerű megállapítás, miszerint:

- A nagy vasdarabok nem szoktak elromlani. A kis biszembaszomok döglenek be.

Akkor tudtam, hogy teljesen jó kezekben van a 7075-ös Delorean itt a magyar Deloreanklubban. Aztán itt végiggondoltam, hogy egy közepesen szar minőségben gyártott 35 éves autóval készülünk Írországba, aminek most lett darabokra szedve a motorja és jelentősebb tesztút sem lesz vele, eljutottam a konklúzióhoz:

Mi baj történhet? :D

Kicsit komolyabbra fordítva a szót, visszatérnék az alapkérdéshez, miszerint most akkor hengerfejes volt a motor vagy sem?

A válasz egyértelmű. Nem.

Viszont! És itt jön a lényeg. Egy nagyon kezdődő hengerfejesség már valószínűleg adott volt, ez látszott a tömítéseken is. Írországot szinte biztos, hogy kibírta volna, sőt még talán a jövő évi OT vizsgát is, de mégsem volt felesleges a szétszedés. Kiderült, hogy a vízfogyás a szokásos hibám volt, amivel már annyit szenvedtem korábban is. Az, hogy a hűtővíz tartályának a kupakja nem zárt rendesen és már kis nyomáson is kinyomta hátul a vizet kicsinyenként. Ez menet közben nem érződik, dugóban pedig egyértelműen jobban fogy, a magasabb motorhőmérséklet miatt.

Aztán volt még egy hengerfejességre utaló jel. Az, hogy az egyik hengerfejcsavar eltörött. Ahogy hallottam, ezeket a csavarokat direkt úgy csinálják, hogy szükség szerint tudjanak nyúlni egy kicsit, de ha ez túl sok lesz, akkor elgyengül az anyaguk és ilyenkor hajlamosak meglazulni és átereszteni a vizet. Vagy éppen kiszedésnél beletörni. Ez a csavar valószínűleg még a legelején volt a tönkremenetelnek, de ha sokáig lett volna még bent, akkor előbb utóbb komoly problémát okozhatott volna azzal, hogy elmegy mellette a víz.

Szóval így ezekkel árnyalva a képet, nagyon jó ötlet volt szétszedni a motort. Az egész munka mindenestől 135e Ft volt, plusz az Edtől berendelt 45e Ft-nyi alkatrész, amiből 30e Ft-nyi cuccot megpróbálok visszacserélni. Ha ez sikerül, akkor megúsztam 150e Ft-ból egy elég komoly felújítást, ami szerintem nem is rossz.

Előző részek itt és itt.

Eltelt az üres hét, amíg nem sok történt az autóval, de aztán múlt hétfőn elkezdték a motor összerakását. Több probléma is volt, amit meg kellett oldani. Az első és egyben a legnagyobb gond az volt, hogy a szétszedés során az egyik hengerfejcsavar menete teljesen szétment. Az új csavarok szerencsére jók voltak, de ehhez az egyhez újra kellett fúrni a menetet. Egy felújítókészlettel úgy tűnt megoldható lesz a dolog, ami szerencsére így is történt, bár itt is voltak bajok rendesen. Ugyanis az első készlet valami miatt mégsem lett jó, kellett hozzá valami új kiegészítő is. Ennek a részleteit nem ismerem, csak annyit tudok, hogy végül sikerült megoldani a problémát és az elmondások alapján tökéletes lett és jobb mint a gyári. Elhiszem. Volt itt egy vicces epizód, amikor kérdeztem, hogy mennyire egyszerű dolog ez, mire Tibi bá' csak annyit mondott, hogy nem egy különleges dolog, igaz utoljára valamikor '88-ban csinálta az Afitban, egy Zsigulin. Ezután már én is úgy gondoltam, hogy ilyen háttérrel semmi gond nem történhet.

Aztán mikor ez megvolt, kerültek fel a hengerfejek és minden más, jött a következő gond. Az Ed által küldött láncfeszítők mások voltak, mint ami a motorban volt. Kicsit rövidebbek voltak és sokkal íveltebbek. Valahogy így:

Szóltam is Ednek, hogy ez így nem frankó, mit csináljunk vele? Azt mondta, hogy tudja, de semmi gond, simán használjuk, be lehet rakni, ők hat éve boldogan szerelik ezt be. Átadtam az üzenetet, mire jött a válasz, hogy értik, hogy be lehet rakni, de hogyan? Ha berakják, elszakad a lánc. Jobb lenne, ha nem lenne ennyire feszes, hanem kicsit meg lenne nyúlva. Akkor beférne. Miután ezen jót "nevettünk", mégis bekerültek a régiek. Elvégre nagy bajuk nem volt, csak a bal oldali szegecsen túl volt lepattanva belőlük egy darab, ki tudja mennyi ideje. Ezeket az újakat pedig majd visszaküldöm vagy visszaviszem Ednek, aztán remélhetőleg majd levásárolhatom legközelebb. Kicsit azért zavar a dolog, mert az Edtől rendelt 45e Ft-nyi alkatrészből ez a két feszítő volt 30e.

Innen már nem voltak igazán komoly gondok, levéve a szokásos hogyapicsábaérjemeztel? és kivoltazahülyeakieztkitalálta? jellegű problémákat. Persze teltek azért a napok, végül múlt pénteken már sikerült beindítani és menni vele egy pár métert, Ezen a héten hétfőn pedig mikor mentem, már kint állt az autó a hátsó lökhárítóval együtt, mert elkészült. Pár métert én is gurultam vele, a hangja nagyon szép, mást még nem tudtam letesztelni. Ha hazahozom, majd okosabb leszek.

Már csak egy fontos tennivaló van hátra, el kell mennem Érdre biztos ami biztos beállíttatni és megnézni az EKG-ját. Ezt valamikor a héten még meg kéne oldani, de a pontos időpont még várat magára.

Különleges esemény nem lesz mostanában, ezért csak annyit írok, hogy múlt pénteken végre életre kelt a Delorean a hosszú javítás után. Egyelőre minden jónak tűnik, pár métert már mentek is vele. Még össze kell rakni a hátulját, de egyre biztosabb, hogy készen lesz Írországra. És ami a legfontosabb és legfurcsább: Nem az utolsó pillanatban.

Nem nagyon szoktam itt a blogon belefolyni az USA politikai életébe, mert nem tartozik a fő irányvonalba, de ezúttal egy nagyon rövid kitérőt kell tennem. Talán hallottátok, hogy jó eséllyel Donald Trump lesz a republikánus párt elnökjelöltje. Az, hogy most ez jó vagy sem az ország és a világ számára, nem tudhatom, de az biztos, hogy számomra ennek a fickónak van egy elég kellemetlen életszakasza, miről már itt is írtam korábban. A lényeget újra kimásolom.

Végül 1999-re John Delorean minden pénze elfogyott és csődöt jelentett. Maradék tulajdonát elárverezték, a New Jerseyben álló házát egy autóval és néhány személyes tárgyával hagyta el, még szeretett kutyáit is ott kellett hagynia. Egyesek szerint ez volt az utolsó csapás, ami után egészsége megromlott és 2005-ben elhunyt. Elvégre a cégét elvesztette, a feleségét elvesztette, a gyerekeit alig látta és már csak a háza maradt. Mivel pénzre volt szüksége, ezért egy régi ismerőséhez, Donald Trumphoz fordult. Ő beleegyezett, hogy az árverésen megveszi a birtokot és golfpályát és lovasklubot hoz létre rajta, viszont John élete végéig lakhat a házban. Itt kicsit zavaros a történet, de ha jól értettem, akkor az árverésen végül Trump ismerőse, Norman Peltz nyert, aki Trumppal karöltve kidobta Johnt az utcára, majd együtt létrehozták golfpályájukat, a házból pedig egy klubházat építettek.

Ez pedig a régi Deloreanbirtok jelenleg:

Trump National Golf Club

Miután megjöttek az új tömítések nagy lendülettel nekiálltak a szerelők, majd nem csináltak semmit egy hétig. Ez persze nem teljesen igaz, de az biztos, hogy nagy haladás nem történt. Igazából nekem is nagy szerepem volt ebben a semmittevésben, mert miután látszott, hogy a biatorbágyi találkozót úgyis bukom, kimondtam azt a szót, amit soha nem szabad kimondani egy autószerelőnek sem: "Ráér."

Mivel ez a műhely nem kimondottan oldtimerekre specializálódott, hanem átlagos, napi autók javítására, ezért inkább a fontosabb autókat vették előbbre. Én pedig hagytam, elvégre így is nagy szívesség, hogy megcsinálják ezt a közel sem átlagos dolgot.

Szóval egy hétig tulajdonképpen állt a szerelés, aminek azért annyi előnye volt, hogy jól át tudtam nézni mindent a motortérben, hogy mi is a helyzet. Voltak bőven jó és rossz tapasztalatok is.

Először is a VOD, a Valley of Death, azaz a V motor szárai közötti rész nagyon jó állapotban van. Ez nem annyira egyértelmű dolog, mert itt két probléma szokott előfordulni. Az első, hogy mivel a magas felépítmény és a vízpumpa miatt ez fentről egy teljesen beláthatatlan terület, ezért ez a rész könnyen koszolódik nagyon egzotikus szennyeződésekkel. Sokan találtak itt korábban beejtett csavarhúzófejeket, csavarokat, szétégett falevelet, patkányt, szöcskét, egyéb kisállatot. Ugyanis ez a rész felmelegszik egy téli út során és ha egy állat ide felmászik, nagyon kényelmes egy hűlő motoron melegedni egy darabig. A baj akkor jön, ha a motor újra beindul, az állatka viszont valami okból nem megy ki. Így lehet nagyon hamar sült patkányt rakni a VODba. A lényeg azonban az, hogy nálam ilyen gond nem volt, teljesen gyári volt minden, egy kis általános koszt leszámítva.

A másik probléma komolyabb szokott lenni. Ha valami okból maró dolog kerül ide, akkor az nem tud távozni. Emiatt a blokkrohadás jellemzően innen szokott elindulni. Ebben nem vagyok biztos, de ha jól gondolom, akkor az ide befolyt és nem kitakarított olaj és hűtővíz lehet a főbűnös ebben az esetben, ha azonban hülyeséget mondok, akkor javítsatok ki!

Volt azonban rosszabb hír is. Habár az alváz jobb oldala szinte gyári állapotban van, a bal oldaláról, a kipufogós oldalról ez közel sem mondható el. Ahogy néztem, átrohadva sehol sincsen, de azért ez közel sem az az állapot, mint amit egy OT vizsgán jövőre elvárnak. Emiatt kap majd egy korrekt takarítást és javítást. Persze ez pont olyan helyen van, ahol nem látszik az állapota, de azért jobb lenne, ha nem így nézne ki.

Ha pedig már OT vizsga, akkor volt ide egy pozitív dolog is. Annak idején nem tudtuk leolvasni a motorszámot, mert a katalizátor takarta. Próbáltuk tükörrel, mindennel, de nem ment. kitapintani sikerült a plakettet, de leolvasni nem és most rájöttem miért. Azért, mert kb. 2 mm kosz, olaj, akármi volt rajta. Most viszont hogy lent van a kipufogó, letakarítottam a koszt és csodák csodájára előtűnt a várt szám. A következő OT vizsgán már be lehet írni ezt is.

Ott hagytam abba, hogy a szerelők nekiálltak a bontásnak. Ez elég komoly meló, mert a hengerfejtömítéseken, amiknek a cseréjét kinéztük magunknak, van kb. 30-40 cm felépítmény. Ez sok autónál motorkiszerelést jelentene, de szerencsére a Delorean esetében elég leszedni a hátsó lökhárítót és máris aránylag könnyű a hozzáférés a motorhoz. Eleinte itt is felmerült a motorkiszedés ötlete, de szerencsére inkább ez utóbbi mellett döntöttek.

Amikor először meglátogattam az autót, addigra a bal oldalon végeztek a leszereléssel, a jobb oldalon még volt hátra egy kis munka. A bal oldali hengerfejtömítés az egyik hengernél minimálisan meg volt égve, a jobb oldali - mint később megtudtam - kicsit rosszabb állapotban volt, de ezt sajnos nem láttam. A kicsit rosszabbról csináltam képet, pirossal bekereteztem ezt a problémás részt. Az általános vélekedés szerint azonban valószínűleg gond nélkül megcsinálta volna az autó az írországi utat, de biztos ami biztos alapon azért jó volt hogy elhoztam. Én is így gondolom.

Mikorra teljesen végeztek a szerelők a szétszedéssel, újra elmentem és megbeszéltük, hogy milyen alkatrészekre lesz szükség. Mivel a lánc és minden fontosabb rész nagyon jó állapotban volt, ezért zömében a mindenhol jelenlevő tömítések cseréje volt a rendelések nagy része, a hengerfejtől a kipufogóig. Egy nagyobb tétel volt csak, kellett két láncfeszítő (Én ezeket csak szakszerűen görbe vaslófaszoknak hívtam.), mert a motorban levők már kicsit el voltak deformálódva és a végük le is volt törve. Az egész cumó így 45e Ft volt, ebből 30e Ft volt a két láncfeszítő, plusz még pár dolgot meg lehetett venni a Unixtól is, aminek egyelőre csak becsülni tudom az árát, további 10-15e Ft-nyi dologról lehet szó. Tehát az alkatrészköltség nem vészes, a munkaidő lesz az, ami majd megdobja az egészet. Ezeket a dolgokat két hete csütörtökön két óra körül beszéltük meg, háromkor leadtam a rendelést, négykor pedig csipogott a telefonom, hogy Ed átadta a Fedexnek a csomagot. Ez aztán a support!

A csomag múlt hétfőn érkezett meg, a szokásos két munkanap alatt, de amikor ránéztem már éreztem, hogy ez nem lesz jó, mert szét volt szakadva az oldala. És valóban. Kipakolás után kiderült, hogy a láncot takaró lap tömítései elég durván megsérültek a szállítás során. Ennyire:

És ennyire:

Gondolkodtunk a szerelőkkel, hogy most mi legyen. A második elméletileg nem volt használhatatlan és az első is javítható lett volna talán, de akkor feltettem két kérdést. Az egyik az volt, hogy ha itt hagyom ezt a két tömítést, akkor ez 30 évet ki fog-e bírni? A második pedig, hogy az autó készen lesz-e a hétvégére? Egyik válasz sem az volt, hogy nanáhogypersze, ezért magamban itt leírtam a Biatorbágyi évadnyitó találkozót, majd megmondtam, hogy akkor most két nap szünet, mert megrendelem az Edtől a cseredarabokat. Beszéltem Eddel, aki ingyen elküldte ismét a szükséges tömítéseket, majd mikor ezek épségben megérkeztek csütörtökön, ismét neki is lehetett állni a munkának. A következő, azaz a mostani héten.

Innen folytatom jövő héten.

Ugyan én már pár hete elbúcsúztam a blogtól, de Sid kérésre egy bejegyzés erejéig még visszatérek, mint az egyszeri Terminátor a mit sem sejtő rendőrörsre. Szóval a hazalátogatásomat úgy időzítettem, hogy elvihessem az itthon pihenő Deloreant a szokásos tavaszi találkozóra, ami ezúttal szűkebb körű volt a korábbiaknál. De menjünk csak szép sorjában, a menetnapló alapján:

Szombat reggel 6 óra 20 perc: kis híján felgyújtom a Deloreant, pedig még be sem indítottam. Hozzávalók: autós kompresszor, külső  akku és az ezeket összekötő vacak vezeték. Az ügy részleteit 30 évre titkosítottam. 

6 óra 40 perc: kissé zilált idegállapotban, de sértetlen kocsival begurulok egy benzinkútra. Itt ugye nagy előnyben vannak a korai gyártású Delók a kis ajtócskával a benzintöltőnyílás fölött. "Ha már egyszer megtankolunk egy Deloreant, miért ne adjuk meg a módját?" - kérdezhetné Brown doki, de az ő kocsiján a filmben nem volt ilyen ajtó, úgyhogy csak én kérdezem.

7 óra 0 perc: Átkelés az Erzsébet-hídon. Ezt a furcsa, makett-hatású képet kattintottam közben. Nem is tudtam, hogy van ilyen funkció a fényképezőmben. Azért érdekesen néz ki.

7 óra 20 perc: Megérkezem a klubtagok számára megbeszélt találkozóhelyre. A 8 óráig hátralévő időben a magyar nyelv 18 pluszos szókincsének széleskörű felelevenítésével emlékezem meg arról, hogy otthon még aludhattam volna 40 percet. Hogy menjen az idő, csinálok pár "minden ajtó nyitva" fotót, ilyenem még nem volt.

8 óra 0 perc: Itt meg nem nevezendő klubtársak hívnak telefonon, hogy miért nem vagyok a budaörsi Tesconál. Talán mert a törökbálinti Auchan lett megbeszélve... Kisebb vita után már éppen meggyőznének, amikor befut Skynet, és a pártomra áll. Amíg várjuk a csapat szenilisebb felét, a két Deló összedugja az orrát és farokcsóválva üdvözli egymást.

8 óra 30 perc: Érkezés az Oldtimer Premierre. Most ne minősítsük azt a rendezőt, aki egymástól távol akarta leparkoltatni a 3 Deloreant, merthogy csak az egyiknek van OT-rendszáma. WTF? A tavalyi botrányok után - amikor sok oldtimer kint rekedt a kevésbé különleges, fiatalabb kocsik miatt - egyébként is sokan elfordultak az eseménytől, valahogy csendesebb volt az idei Premier. Delóból is csak három volt, mert Sid kocsija éppen szétszedve áll, de a klub képviseletében ott volt még Bopaték Nissan 300 ZX-e és Mentos Chevy Bel Air dízelmozdony-anyahajója is.

10-kor befutott Zsolt és Peti a saját készítésű filmrelikviákkal, beraktuk a fluxuskondenzátort a kocsimba, eléraktuk a plutóniumtároló-ládát és a légdeszkát, a fenekére tettük Mr Fusiont a plutóniumkamrával és a füstölőkkel, és ettől kezdve megindult a nagy forgalom a Deloreanek körül.

Be kell látni, a Deloreanek ugyan sok érdeklődőt vonzanak önmagukban is, de az istenadta nép a Vissza a jövőbe témától dobja el igazán az agyát. Jöttek is a legkisebb rajongók:

Még egy egykori szépségkirálynő is pózolt a plutóniumládával.

(forrás: Facebook)

De volt, aki csak egy kis árnyékra vágyott.

Klaudia egy vadiúj fluxustetkót villantott a vádliján...

egy mozirajongó srác pedig a teljes alsó lábszárát a filmnek szentelte.

Vajon milyen az, amikor nem csak Marty és Doki, de a Delorean is elkezd szőrösödni? :) Mindenesetre vannak még – jó értelemben vett – őrült rajongók!

Aki nem jutott ki a találkozóra, és a többi autóra is kiváncsi, íme az én gyűjteményem a személyes kedvencekről. Valaki meg tudná magyarázni a VW görgős gázpedálját?

3 körül elkezdtek feketedni a felhők, ezért Viktor barátommal hazaindultunk. A biciklisek demonstrációja miatt csak a Hungária körúton szüttyöghettünk haza, de a kocsi elég jól viselte a piros lámpás araszolást. Amikor az egyik metróállomásnál kitettem az utasomat, csak egy pár perc hűlést akartam engedélyezni az autónak, aztán ez valahogy egy 40 perces spontán rajongói találkozóba torkollott, ahogy egyre több érdeklődő vette körül a Deloreant. Ahogy Sid mondta pár órával korábban: „aki k..-nak áll, ne csodálkozzon...” :)

Ezzel véget is ért a - talán - utolsó hazai klubtalálkozóm, ami nem valami vidám gondolat, de azért jó volt még egyszer látni a srácokat és a napsugarak csillogását a festetlen karosszériák során.

Múlt szombaton megvolt a szezonnyit találkozó, ami ismét az Oldtimer Premier volt. Valószínűleg Szabi fogja megírni a találkozót, aztán ha úgy alakul, lehet hogy majd én is írok egy kiegészítést, de erre nagyon ritkán van szükség.

Sok apró történet van John Deloreanről, amik nem érnek külön bejegyzést, maximum egy-egy Tudtátok-e... részt. Mára pár ilyet gyűjtöttem össze, vannak közte viccesebbek is, de a tanulság az, hogy John elég lazán kezelte a szabályokat és a lopáshoz is liberálisabban állt hozzá a szokásosnál.

John Delorean sokszor említette, hogy szolgált a 2. Világháborúban, ami részben igaz is, csak nem mindig fejtette ki teljesen az igazságot. Az átlagember egy ilyen mondás alapján arra gondol, hogy a fronton irtotta az ellenséget, de a valóság az volt, hogy habár három évre valóban besorozták, igazából a hátországban, a Dodge egyik üzemében dolgozott kisfőnökként ez idő alatt.

Egy másik eset akkor történt, amikor az angol királynő meglátogatta Detroitot. John úgy gondolta, hogy neki is tennie kell valamit. Ekkor éppen a Chevynél dolgozott, ezért szerzett egy aranyozott díszítésű, hófehér kabriót és elment, hogy összehaverkodjon a királynővel. Azt hitte, hogy csak úgy odamegy, átadja a kulcsokat, csinál pár jó képet a királynővel, annak ellenére, hogy meg sem volt hívva és kész. Hát nem jött be a terv. A királynő közelbe sem jutott, bár pár évvel később azért mégis elugrott Angliába párszor.

Aztán volt a Pontiac GTO-val is egy jó sztori, az elnevezése. A GTO-t nem ő találta ki, hanem a Ferraritól khm... vette kölcsön. A GTO elméletileg a 250 GT módosított, rövid tengelytávú változatának volt az elnevezése. Viszont sosem használták hivatalosan az elnevezést és nem is védették le, ezért Delorean felhasználhatta.

Ezen kívül a Grand Prix elnevezés is a versenyvilágból jött. Elméletileg a Grand Prix autók nyitott, együléses gépek, de mivel Deloreannek tetszett a hangzása, ezért felhasználta a Pontiacnél. Meg is bízta a Van and Fitz illusztrátorirodát, hogy rajzoljanak olyan képeket, mintha a Grand Prixeket valóban olyan híres európai helyszíneken vezetnék, mint amilyen a monacoi is. Az senkit sem érdekelt, hogy a nagy dög Grand Prixek a Brenner hágó első kanyarjánál elfogyasztanák a fékeiket, arról nem is beszélve, hogy nem is férnének be a kis európai utcákba.

Voltak azonban olyan ötletei is, amik nem jöttek be. Ilyen volt pl. az, hogy az Amerikaiak által szeretett és megszokott V8 helyett egy sorhatos motort szerelt egyes Pontiac modellekbe. Alig bírta átnyomni a GM-en az ötletét, de itt ő hibázott. Habár technikailag jó konstrukció volt, mégsem lett nagy siker.

Máskor viszont rengeteg pénzt spórolt meg a GM-nek. Egyszer volt egy találkozója pár feltalálóval, akik kifejlesztettek egy hűtőtúlfolyó tankot (Ezt nem tudom rendesen lefordítani. Eredetiben: radiator overflow catch tank). Elmentek a GM-hez, hogy eladják a terveiket, de balszerencséjükre Deloreannel volt a megbeszélés, aki meg is vette a tervet az egyik részleg számára. Innentől kezdve viszont az egész GM elkezdte használni, a feltalálók szerint jogtalanul. Per lett a dologból, aminek a végén a GM-nek végül fizetnie kellett, de közel sem annyit, mintha rendesen licencelték volna a technológiát.

Vasárnap háromra mentem vonattal a Délibe, ahonnan ismét dubniczkia segített eljutni a Vasúttörténeti Parkba. Bejutottunk, majd szétnéztünk egy kicsit a kiállításon, ha már ott voltunk. Azt írtam már, hogy ez egy elég komoly rendezvény, sokkal több szabállyal, mint amit megszoktam és ez itt is látszott. Az összes autó el volt kerítve, nem lehetett még nekem sem odamenni. Ennek ellenére azért a Delorean jobb eleje elég jól össze volt tapogatva, szóval volt némi zavar az erőben.

Mentünk egy szép nagy kört két óra alatt és átnyálaztuk az összes autót. Persze én továbbra is teljesen dilettáns vagyok a témához, inkább dubniczkia az, aki ismeri az adott típusokhoz tartozó finomságokat és szerencsére meg is osztja ezeket a dolgokat. Nem állítom, hogy mindent vissza tudnék mondani, de pár dolog azért megragadt.

A felhozatal szerintem nagyon jó volt, sok különlegességet lehetett látni. Talán a keleti blokk kicsit túlreprezentált volt, pontosabban egyes típusok. A szabályzatban az volt, hogy minden autótípusból csak egy darab lehet, Trabiból mégis volt 4-5 darab is. Értem én, hogy a 600-as és a 601-es különböző típus, de nekem azért olyan nagyon nem. Viszont ez tényleg csak kötözködés, igazából nagyon kevés okom lehet a panaszra a kiállított gépekkel kapcsolatban.

Persze voltak kedvencek. A '89-es Lotus Esprit nem meglepő módon nagyon szimpatikus volt, de az igazi odacsapós élmény nekem a Melkus RS 1000 volt. 101 darab készült belőle, jelenleg kb. 35 darab van még meg és ebből itt állt előttünk az egyik. Én elég sokáig nézegettem, de abban azért megegyeztünk, hogy nem egy szép autó. Furák az arányai, de ami főleg szembetűnő, hogy mennyire magán viseli az hiánygazdálkodás összes jegyét. Mindenhol alsókategóriás Wartburgalkatrészek kerülnek elő és a beltér megtervezése is hagy kívánnivalót maga után. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett.

Végül öt óra körül maradtam egyedül, innentől még egy kicsit bóklásztam és haverkodtam, majd valamikor hat körül feltöltöttem a víztartályt és beálltam a kimenő sorba. A kijutás elég nehezen ment, volt valami szervezési malőr, de miután kikerültem a városba, nyugodtan dőltem hátra az ülésben. Ja és mivel kaptam díjat, azt is szépen bekötöttem az utasoldali ülésben.

A hazaút teljesen eseménytelen volt, a Delorean tette a dolgát, ahogy mindig is. Ennek ellenére nem haza mentem, hanem egyből a szerelőhöz, mert eddigre már biztos voltam benne, hogy eljött az ideje a motor szétbontásának. Természetesen a Delorean megérzett valamit, mert egy centiliter vizet nem fogyasztott hazaúton, a ventilátor egyszer sem jutott el a bekapcsolási hőmérsékletig és egy kósza kis buborék sem volt a víztartályban, mikor leálláskor megnéztem. Ennek ellenére nem volt kegyelem, másnap megkezdték a bontást.

Erről majd jövő héten írok.