HTML

Élet egy Deloreannel

Ez a blog a Delorean Klub Magyarország blogja. Terveink között szerepel a tulajdonunkban levő autók minél több kalandját megörökíteni, a Delorean Motor Company és John Delorean életét minél részletesebben dokumentálni.

Friss topikok

Delorean McFlynak IV.

2022.02.16. 10:00 :: Sidaries

Tavaly év végi történet ez, de most már mondhatjuk, hogy rendesen megérett bennem a téma, hogy megírjam. Ott hagytam abba, hogy megérkeztek McFlyhoz a lökhárítók, meg amit nem írtam, de egy hétre rá az újrabőrözött ülések és binnacle is. Magyarul talán műszeregységnek fordítanám, de nem biztos, hogy helyes ez így, inkább maradjunk a binnacle-nél. Ezeket aztán a Delónéző találkozóra vittem nekik, ahol többen ki is próbálták őket, McFly nappalijában. Pár napra rá aztán be is kerültek az autóba, szerencsére ezek tökéletesek voltak, még annyit sem kellet foglalkozni velük, mint a lökhárítókkal.

Volt azonban közben egy elég kellemetlen szerelés is. Elég sokáig tűnt úgy, hogy ez az autó volt a tökéletes vétel, bár várható volt, hogy lesz egy-két akna. Hát itt szerencsére csak egy darab volt, de az elég komoly. A motortér bontása közben, a  Valley of Death-hez érve az a látvány tárult McFly szeme elé, amit egy Deloreantulajdonos sem szeretne látni. A valamikor ezer éve kifolyt hűtővíz, a különféle állatok ki tudja milyen szemetei, maradványai és maradékai sikeresen kimarták a VOD alját. Ronda egy kép.

mcflymotorluk.jpg

Viszont ilyenkor nem kell pánikba esni, egy kis dmctalkos keresés, valamint pár levél az Ednek, és már meg is volt a megoldás. Van egy anyag, amivel ezeket frankón lehet foltozni, egy ilyentől még egyáltalán nem kuka a motor. McFly ebből vett egy flakonnal, elkészített egy lemezt a lyuk fedésére, felfúrta, majd ezt az alumíniumos műgyantát rákente úgy, ahogy azt kell, és már kész is volt.

mcflykeszmotor.jpg

Ezután már nem voltak igazán komoly szívások, csak egy laza pár száz munkaóra, amit McFly szorgalmasan beletett az autóba, amivel nagyon komoly milliókat takarított meg. Nekem ez az életben nem ment volna. November végére készen is volt az autó, P-s rendszámmal már meg is volt az első pár kör. Eleinte elég szarul ment, a lóerők fele sem volt meg, de még a harmada is kétségesen, de mivel McFlytól nem messze lakik Árva András, a K-Jet szerelés atyaúristene, ezért ő egy gyors ránézést tudott vállalni, és azóta jelentőset javult az autó teljesítménye.

mcflyprobarendszam.jpg

Ezután már csak egy rohamtempóban lenyomott OT vizsga és műszaki volt hátra. Nem értettem, hogy miért erőlteti ezt ennyire, de szerencsére McFly nem hallgatott rám, és csont nélkül áttolta mindkét vizsgán az autót még 2021-ben, így 2022-re már csak a rendszám beszerzése és felrakása maradt. Azért írom, hogy szerencse, hogy nem hallgatott rám, mert az én véleményem az volt, hogy OT-zni év elején kell, ahogy én is csinálom, mert mi értelme van annak, hogy télen, friss OT-val álljon az autó, mikor a tavasz pont arra való, hogy gyorsan ki is lehessen próbálni. Hát lehet, hogy ez általában így van, de 2022 más, mert éppen most szerelik át a komplett OT-zási rendszert, és jelenleg még a leghalványabb elképzelése sincs senkinek, hogy mi hogyan fog menni. Nekem is idén jár le a vizsgám júniusban, de a márciusi időpontra, amire menni akartam, még nem nyitották meg az foglalási lehetőséget. Szóval jobban járt, hogy nem ebbe a bizonytalanságba vágott bele, hanem még a régi rendszer szerint oldotta meg a papírozást. Ami persze a szokásos bürokratikus körökkel ment, ugyanis az alvázszámot több helyen elrontották, így annak a javítása igényelt egy extra kört, de tegyük hozzá, hogy a hibajavítás nagyon gördülékeny és gyors volt.

mcflykeszajarmu.jpg

Szóval azóta már beletekert kb. 2000 kilométert (Persze ez nem fix szám, mert az angle drive itt is megdöglött. hamarosan cserés is lesz.) az autóba, és azt levéve, hogy a K-Jet még nem százas, így a fogyasztás sem az igazi, tökéletes. Szóval ezzel még biztosan foglalkozni kell, de ez várható is volt. Na de a lényeg, hogy lett idénre egy új Delorean, amit a tervek szerint rendszeresen fognak használni, évi sok ezer kilométeren keresztül. Már várom, hogy merre megyünk először közösen!

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés új delorean

Csak három kép a gyárból

2022.01.21. 11:00 :: Sidaries

Az elmúlt hónapban nem volt semmi, azt levéve, hogy kétszer megjárattam a Deloreant. Na meg persze hogy McFly autója megkapta a rendszámot, nekem meg meg kéne írnom, hogy hogyan is ment ez az egész. Majd egyszer összeszedem magam és az is meglesz.

hoppa1.jpg

Addig viszont iderakok egy képet fentre, nézegessétek. Erre először azt mondanátok, hogy csak egy kép a gyárból, ami igaz is. Viszont van ott egy tábla és pár érdekes nyom a kép felső részén. Iderakom nagyítva is.

A táblán az áll, hogy: "Vigyázat! Az ajtókat mindig le kell csukni kihajtás előtt!" Majd a nyomok megmutatják, hogy miért is került ki az a tábla. Gyönyörű. komolyan mondom, gyönyörű.

1 komment

Címkék: humor

Vége a szezonnak

2021.12.20. 10:00 :: Sidaries

Hát ez az év is elment és sokkal jobb rá visszanézni, mint a tavalyira. Meglehetősen sok bejegyzés volt a blogon, főleg az év közepétől, ami mutatja, hogy idén sokkal több említésre méltó esemény volt, mint tavaly. Igaz a vírus még mindig bőven velünk van, de mivel már nincs politikai akarat a megfékezésére, ezért nyugodtan lehet találkozózni, meg mindent csinálni, ami tavaly tilos volt.

Ezért volt NAAF is, ami igazán hiányzott tavalyról, igaz Agárdon a Lakeside Weekend még mindig nem volt megtartva, és kétséges, hogy a jövőben lesz-e. Amit sajnos a NAAFfal kapcsolatban is elmondhatok, szóval maradjunk annyiban, hogy a jövő év minimum kétséges a két fő találkozó szempontjából. Nem tartották meg továbbá az Eurofestet, ami elég nagy szívás, főleg, hogy szerintem szeptemberben minden gond nélkül meg lehetett volna, ha májusban nem is. 2026-ban lesz a következő, hát az meg még nem most lesz. Volt viszont egy emlékezetes találkozó Törökbálinton, egy kupac szülinapos, pár tévés és újságos megjelenés, és a Vurdonosok is kitettek magukért, szóval unatkozni azért nem kellett. Arról nem is beszélve, hogy két klubtalálkozót is tartottunk, ami igazán szép teljesítmény.

szepdelo.jpg

A legfontosabb esemény viszont egyértelműen az új Delorean volt, amit McFly szerzett az Edtől. A róla készült videó szerintem igen jól sikerült, igaz a feliratozásával még adós vagyok, de most, a téli szünetben igyekszek egy kicsit összekapni magam és befejezni, csak mindig meglepődök, hogy mennyire pepecselős munka is ez. Azóta már átment az autó az OT minősítésen és a műszaki vizsgán, erről lesz még egy bejegyzés, csak meg akarom várni, míg megérkezik a rendszám, hogy egy szép, teljes bejegyzés lehessen. A bürokratákat ismerve, szerintem ez már bőven jövő évre fog átcsúszni.

A saját autóm szerencsére gond nélkül lenyomta az idei évet is, a jövő évre azonban megint sok a dolog. A fékmunkahenger cseréje lesz az első, de a munka nagy része valamikor március környékén indul, amikor a Vurdon kicsit kezelésbe veszi a vasat, mert hát megint jön az OT vizsga és optikailag nem tökéletes a gép, van tennivaló. 

Szóval úgy tűnik, hogy kezdünk visszatérni a normális kerékvágásba, remélem a jövő év már hasonló lesz 2019-hez, az utolsó "békeévhez".

 matekepe1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: egyéb írás

Egy színházi promóanyag és szülinapos

2021.12.08. 10:00 :: Sidaries

Kezdem a rövidebbel, a színházi promóanyaggal. Az úgy volt, hogy egy régi NAAFos ismerős, akinek a fiának a ballagásáról itt írtam, aki még egy időben kölcsöngyerekem is volt, egyszer csak úgy hirtelen megkeresett, hogy ötlete van. Mégpedig az, hogy ha esetleg, netán, talán, véletlenül ráérnék, akkor gyorsan csinálna egy kis promóciós filmet a Deloreannel a gyömrői színház számára, ahol a 12 dühős embert adják elő, és még van egy előadás, arra még jöjjön el minél több ember.

Szerencséje volt, mert éppen a Deloreannél voltam, pont ráértem fél órára, ezért össze is hoztuk a találkozót majd egy fél óra alatt le is videózta ezt a kisfilmet. Jópofa lett, remélem pár ember ennek hatására eljutott megnézni a darabot. Facebookos videó, ezért csak linkelni tudom, beágyazni nem. Itt lehet megnézni.

A második esemény egy kicsit hosszabb volt, már szervezésileg is. Még tavaly merült fel az ötlet, hogy az egyik ismerősöm ismerőse (már jól kezdődik, mi? :) ) a lányának a 18. születésnapjára elég nagy bulit szeretne rendezni, és ennek az egyik oszlopa a Delorean lenne, mert az ünnepelt igencsak szereti a Vissza a Jövőbe filmeket. Mondtam semmi akadálya, de hol és mikor lenne a program? November, Győr. Hát a helyszín oké, de novemberben? Az azért már necces időpont. Eddig jutottunk, mert aztán beütött a vírus, előbb volt egy csúszás, ha jól emlékszem, aztán törlődött az egész program. Na de aztán idén újratervezés, és habár vírus van, védekezés politikai okokból kevésbé, ezért simán meg lehetett tartani a bulit. Ráadásul az egy éves késés miatt az időutazásos témát még jobban rá lehetett húzni az eseményre.

Így aztán idén november 19-én, mivel szép időnk volt, elindultam Győrbe, találkoztam az apukával és átbeszéltük a tennivalókat. A lánya éppen fotózáson van, ott majd én szedem össze, mert a sztori szerint az apuka autója lerohadt, ezért egy ismerősét küldi, aztán onnan átviszem a bulihelyszínre, ott a haverok is megnézik, aztán indul az ereszdelahajam.

Oké, mondom, ebből nem lesz gond, odaálltam a fotóstúdió elé és vártam. Az ünnepelt feltűnt az ajtóban, miközben jól hallhatóan telefonált, és lehetett hallani, hogy egy kicsit morog, mert miért döglött már be az az autó, most az ő születésnapján. Meg milyen ismerős fog majd most érte jönni? Majd kijött, mondtam neki, hogy azért lehet, hogy ez is tetszeni fog, és jött is a hatás. Nagyon meglepődött, nagyon megörült, és nagyon sok fotót csináltatott még az autóval. Látszott, hogy ez a meglepetés valóban a helyén van. Amikor pedig beült, és mondtam, hogy akkor indulhatunk is, akkor teljesen odavolt. Átballagtunk a városon, majd beálltunk a megbeszélt helyre, kinyitotta az ajtót, és az összes haverja - voltak vagy húszan - kiabálva üdvözölte. Hát eléggé hatásos belépő volt, az kétségtelen. Innentől kb. 20 percig fotózás, szokásos kérdésekre válaszolás, mindez tinilányok vigyorgó gyűrűjében. Szar meló, de hát valakinek ezt is meg kell csinálni. :)

szulinaposnovemberben.jpg

Végül aztán mindenki megkérdezett mindent, elkészültek a kötelező új profilképek, és mindenki bement a bulihelyszínre, én pedig a szülőkkel való rövid beszélgetés után hazafelé vettem az irányt. Azt kell, hogy mondjam, ez a találkozó igazán jól sikerült, szeretem az ilyeneket. Egy negatívumként azt tudom csak felhozni, hogy mivel november volt, ezért odafelé sötétedésben mentem, visszafelé pedig teljes sötétben, ami még mindig nem a kedvencem. Viszont a Delorean fűtése jó, a zene szintén, így pedig szépen nyugisan hazajöttem, és az út végére olyan Zen szállt meg, hogy szerintem még egy hivatali ügyintéző sem tudott volna kihozni a sodromból. Megérte megcsinálni, főleg, mert a Delorean is jól érezte magát. Most már viszont le kell takarítani, és jöhet a téli álom.

Szólj hozzá!

Címkék: vezetés találkozó

Delónéző klubtalálkozó

2021.12.01. 10:00 :: Sidaries

Habár idén már volt klubtalálkozó, mégis kellett még egyet tartani, mert hát McFly autóját meg kell nézni a tagságnak. Legalábbis ez volt az ideológiája a nyár utáni őszi találkozónak, de igazából inkább csak igény volt az ismétlésre és a kimozdulásra. Így aztán a csajok, értsd Dudu és McFlyné megbeszélték, hogy akkor találkozózunk, nekünk meg csak annyi volt a dolgunk, hogy azt mondjuk, hogy oké.

Viszont az időpont már kicsit szezonon kívüli volt, ezért egyikőnk sem ígérte meg, hogy Deloreannel megy, és ez végül így is lett. Mindenki offos autóval jött, de nem is volt gond, mert hát elméletileg McFly autója volt a lényeg, ezért legalább 10 percet foglalkoztunk vele, de lehet, hogy akár 15-öt is. Ahogy Ati írta legutóbb, ez a klub már régen nem az autókról szól, az csak egy jó indok a találkozásra. A lényeg az volt, hogy ettünk pörit, ittunk Rotgutot (Vodka, vörösáfonyalé és bodzaszörp együttese, mindez a Falloutból.) meg minden mást és megbeszéltük a világot. Mindezt ezúttal bent, mert kint már kicsit csípősebb volt az idő az ideálisnál, nem meglepő módon az éjjeli jacuzziban alvás is kimaradt. 

delonezoben1.jpg

Fontos még megemlíteni, hogy az előző találkozó óta köttetett pár üzlet, ezért Bopat hozott egy BTTF kamerát Skynetnek, én meg vittem az újrabőrözött két ülést és műszerfalat McFly autójába, szóval volt üzletelés is, ami adott egy kis balkáni ízt az egészhez, ezt pedig a buli további része csak erősítette.

Sajnos a hirtelen szervezés miatt Zsolt és Dubniczkia nem tudott eljönni, viszont beugrottak Bopaték és Dexter, szóval a létszám az megvolt. Valamint meglátogattak minket McFly tesójáék a kb. két hónapos babájukkal ami nagyon helyes, szokja csak a gyerek a jóvilágot. Miután már jó volt a hangulat, hirtelen még Dubniczkiat is felhívtuk, hallatszódott a hangján, hogy csak röhög ezen a sok hülyén, de azért jobban tette volna, ha inkább ő is eljön, esetleg hozza a családot is. Mint láttuk, totál gyerekbarát volt a program. Mondjuk nagy a pofám, de biztos ami biztos, mi sem hoztuk a kölköket.

delonezoben2.jpg

Na de a lényeg, hogy nagyon jó volt ismét találkozni, McFly remek munkát végzett a felújítással, mire ez a bejegyzés megjelenik, már megvan az autó OT vizsgája is, és éppen a műszakira készül. Erről viszont még írni fogok a későbbiekben. Ja és persze McFlyék továbbra is nagyon jó házigazdák, bírják a gyűrődést és a sok hülyét, akik olykor meglepik a házukat. Mi meg bírjuk, hogy ők ezt bírják.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

Év végi szerelés

2021.11.24. 10:00 :: Sidaries

Általában tavasszal szoktam csak a Deloreant szereltetni, de ezúttal szükségessé vált az év végi szervizmenet is. Na nem azért, mert annyira rossz állapotban lett volna az autó, hanem mert hoztam Hollandiából új hűtőventilátorokat és azt be kellett rakatni. Meg hát a korábban említett üzemanyag szivárgás és a még korábban mondott féklevegősödés is szerelőt kívánt. Így hát bejelentkeztem Tibi bá'hoz, aki egyébként azóta nyugdíjba ment, szóval inkább Dani bá' van, de most ettől tekintsünk el.

ventilatorcsere1.jpg

Szóval elvittem a gépet, felkészítettem őket arra, hogy ez a ventilátorcsere nem egy könnyed fél órás mutatvány, majd vártam. Másnap, kora délután hívtam őket, hogy mi a helyzet, mikorra lesz kész az autó? Mire csak a távolból odahallatszó enyhén ideges: "Mittudomén!" volt a válasz. Hát ez nagyjából alátámasztotta McFly figyelmeztetését, aki ezen már részben (a szétszerelésen) átesett, részben pedig még előtte állt (az összeszerelés volt még hátra, amihez kellett az én ventilátoraim kerete is, mert az neki törött volt). Ez mondjuk egy extra motiváció volt a szerelőhöz menéshez. A lényeg viszont az, hogy fél ötre mehettem az autóért, amikor is gyorsan ki is próbáltam. Ami egyértelmű, hogy az új ventilátor sokkal halkabb, a hatékonyságáról majd jövőre a NAAF környékén beszámolok, amikor biztosan megint forralni fogjuk szegény agyát.

ventilatorcsere2.jpg

Azonban ezen túl volt még két dolog. Az egyik a fék. Hát sajnos a fékmunkahenger egyik karmantyúja úgy tűnik éppen megadja magát, folyik az olaj, és emiatt levegősödik a rendszer. Hát ez sajnos cserés lesz tavasszal. A másik pedig az üzemanyag szivárgási gyanú, ami mint kiderült, két helyen is helyes volt. Az egyik a benzinpumpa környékén az azt befogó bilincs elég laza volt, valamint a benzinszűrő tömítésénél is kicsit könnyezett. Hát ezek nem tudom, hogy mennyire voltak komolyak, mert valahogy nincs előttem, hogy ezeken a helyeken literek párologtak vagy csöpögtek volna el, de mindenesetre ez most oké, meglátjuk, hogy állásában is annyit fogyaszt-e az autó, mint eddig.

Az egész szerelés 30e Ft volt, azt mondom, hogy ez simán elfogadható.

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés

Exrefis találkozó

2021.11.17. 10:00 :: Sidaries

Október elejére meg volt hirdetve egy találkozó az egykori gimnáziumomba. Ez már a második volt, az elsőre nem tudtam elmenni, eldöntöttem, hogy ezúttal nem hagyom ki. Ami miatt pedig ez a téma idekerül, az természetesen az, hogy mivel szép idő volt, ezért Deloreannel mentünk. gondoltam egy ilyen nagyobb túra még belefér az idei évben, ezen felül már csak egy győri jelenésem lesz novemberben.

Reggel korán leadtam a kölköt a mamának, átültem a Deloreanbe, vettem pályamatricát, mindegyik gumiban beállítottam a megfelelő nyomást,  összeszedtem az asszonyt, aztán már húztunk is fel az autópályára. És rájöttem, hogy mennyire is imádom én ezt. A Deloreant az autópályára találták ki! Ráálltunk a szokásos 120-130 körüli utazótempóra, ami azért ennyi, mert a kilométeróra kicsit csal hol ide, hol oda. Most éppen kicsit alámért, de volt ez már fölötte is.

Az autópályáról lejöttünk Győrnél, onnan a 83-ason mentünk Pápáig eseménytelenül, de azért közepes anyázások közepette. Régen írtam már, de továbbra is igaz, hogy elképesztően béna sofőrök vannak. Fogalmuk sincsen még az univerzumról sem, hogy hol vannak, nem hogy a sávtartásról meg a normális sebességről. Ennek ellenére időben odaértünk a megnyitóra, aztán jöttek a normál programok, amiket nem részleteznék.

Jobban ide illik, hogy a templom mellett leállított autó meglehetősen népszerű volt a diákság körében, elég sokat beszéltem róla, és talán némi motivációnak is elment. A legkedvesebb rész kétségtelenül az volt, hogy egy helyi diáklány az általa készített hihetetlenül profi rajzot ott hagyta a Delorean szélvédőjén egy kis levéllel és szívecskével. Ezt a részt a Dudu kimondottan imádta (Nem :) ). Innen átmentünk a színházba, ahol annyira nem éreztük az akaratot a több órás gálaműsorra, ezért inkább elindultunk hazafelé. 

oldtimer83exrefi.jpg

Közben meg megálltunk tankolni Téten. Ez nem lenne nagy szám, de ez a benzinkút, aminek Oldtimer '83 a neve, annyira hangulatos volt, hogy muszáj volt pár képet készíteni a Deloreannel. Innen még mindig nem egyenesen haza jöttünk, mert Tatán még beugrottunk egy sütire egy cukrászdába és sötétedésre értünk végül haza. Jó nap volt, örülök, hogy Deloreannel mentünk.

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

Dubniczkia: Klubtalálkozó 2021

2021.11.10. 10:00 :: Sidaries

Mit lehetne és kellene írni egy olyan találkozóról, ami már hónapokkal ezelőtt történt és nagyon jól sikerült? Talán azt, hogy nagyon jó volt. Ez nem sok. Persze lehetne és kell is ennél többet mondani, hogy megmaradjanak az emlékek. De az emlékek sem e miatt fognak megmaradni. Hanem talán azért, mert sok-sok alapvetően különböző ember -- akik szinte biztosan nem találkoznának normál esetben --, egyszer-kétszer egy évben nagyon jól érzik magukat együtt. Többször megírtuk azt is, hogy ez egy autós klub, egy típus miatt vagyunk együtt, de az autónak már nagyon kevéske szerep jut az összejöveteleken. Most sem volt ez másképp', jó ha egy órát szántunk a kocsikra. Megbeszéltük a kötelezőket, megnéztük a különbözőségeket, aztán végre teret adtunk a hülyeségeknek. Imádom, hogy egy év kihagyás után is ott tudjuk folytatni a mondatokat, ahol korábban elkezdtük. McFly nagyon klassz vendéglátó volt, csodás helyen lakik. A kaja sem volt rossz, a pia meg szokás szerint jól csúszott most is. Eddig a hivatalos és persze semmitmondó beszámoló.

Ezután pedig jöjjön a teljesen személyes élményem. A Covid számomra olyan helyzetet teremtett, hogy az aktuális vállalkozásom beleállt a földbe. Ez már korábban is okozott lelki problémákat, bár akkor még csak a mélyrepülés fázisában volt a melóm. Ekkor kihagytam egy találkozót, arra hivatkozva, hogy nem lennék igazán jó társaság, mert vagy magamat, vagy másokat ölök meg. De ha nem is fojtom vérbe a találkozót, akkor is maradandó károkat okozhatok kedvenc klubtársaim mentális állapotában. Az idei találkozóra a helyzet olyannyira forrta ki magát, hogy valóban neki voltam keseredve, de a depressziót félretéve mégis elmentem a találkozóra. Az első percben kiderült, hogy a lehető legjobban tettem. Ebben a klubban nem számít a társadalmi státusz, nincsenek alá-fölé rendeltségi viszonyok, csupán barátság van, és ami már nagyon-nagyon ritka: egymásra figyelés.

klubtalalkozo2021.jpg

Nagyon köszönöm nektek ezt az élményt! A többieknek, akik még nem klubtagok (de olvassák a blogot), de gondolkodnak azon, hogy eljöjjenek egy talira, üzenem, hogy nem érdemes ezen tovább agyalnod! Gyere és érezd jól magad néhány hétköznapi idióta között, és pár órára felejtsd el a problémáidat!

Egy bekezdést azért én is írok. Sokat hozzáfűzni nem tudok, mert az, hogy hamburger volt a kaja és hogy egyre népszerűbb a rum, az fontos is, meg nem is. Így maradok a szigorú naplózásnál, miszerint nagyjából a tavalyi banda jött össze, csak éppen Bopat helyett Dubniczkia jelent meg. Mivel tervben van idén még egy Deloreannéző McFlynál, ezért könnyen lehet, hogy ott megjelenik a teljes létszám, valamikor majd arról is beszámolunk. Még annyi, hogy a megjelent két Delorean rendesen tette a dolgát, de egyre valószínűbbé vált, hogy nekem a benzinpumpa környékén szivárog a benzin. Ezzel kapcsolatban azóta már történt előrelépés, hamarosan megírom.

Szólj hozzá!

Címkék: közösség találkozó

Delorean McFlynak III.

2021.11.03. 10:00 :: Sidaries

Az a helyzet, hogy mióta megjöttünk Hollandiából és McFly megkapta az autóját, azóta minden szabadidejét az autó szerelésével tölti. tegyük hozzá, nagyon helyesen. Valóban van rajta meló bőven, viszont mivel alkatrészek már nem nagyon kellenek, ellenben munkaóra bőven, ezért egyértelműen látszik, hogy ezt az autót McFlynak találták ki. Szerencsére van két dolog, amiben én is tudok neki segíteni. Mivel műszakilag nem vagyok túl képzett, ezért a szerelés annyira nem a kenyerem, viszont 13 éve van Deloreanem, emiatt pedig már elég sok helyet ismerek, ahol megfelelő minőségben tudnak dolgozni vele.

Nem meglepő módon a kárpitozás az egyik ilyen, elvégre nem hiába küldi az Ed esetenként a kormányokat ide nekem újrabőrözésre. Mivel McFly autójának pont a belseje az, ami a legtöbb törődést igényeli, bár tegyük hozzá, hogy közel sem annyira, mint azt elsőre gondoltuk, ezért adta magát a dolog, hogy az ülések és pár elem újrabőrözését itt, az én ismerősömnél csináljuk.

 fenyezesek.jpg

A másik pedig a két lökhárító fényezése. Ezzel meg az volt a baj, hogy több fajta szín van, amit a gyárban régebben használtak, valamint azóta másik színeket is láttunk. Gyárilag volt a koraiaknál egy sötétebb, a későbbieknél pedig egy világosabb, de matt szín. Viszont a DMCH aktuális színkódja egy csillogósabb, metálosabb szín, amiből ráadásul szintén láttam már pár árnyalatot. Na és a lényeg, hogy McFlynak az tetszik, ami az én autómon van, a többi nem annyira. Skyneté nem is tudom milyen, Bopaté olyan, mint nekem, talán egy árnyalattal fényesebb, Attiláé viszont egyértelműen a fényes fajta. Nézegette a festékkódokat, de nem jutott döntésre, de szerencsére beszéltünk a témáról és mondtam neki, hogy semmi gond, nekem megvannak a régi festékkódok. Elküldtem, körbejárta az ismerős pesti fényezőket, és nem tudták értelmezni a látottakat, gondolom valami régi kódnyelven van. Mi viszont itt a vadnyugaton el vagyunk maradva úgy 20-30 évvel, szóval az én fényezőm simán tudja miről van szó.

Ezért McFly már kapta is le a lökhárítókat, szedte ki az üléseket és pakolta be az autóba és jött hozzám. Egy fél délután alatt leadtunk mindent, utána pedig én is kiálltam a Deloreannel. Felálltam egy elérhető szerelőállásra, hogy kikapjuk az első ventilátorokat, mert ha már vettem egy újat, akkor gyorsan berakjuk, aztán McFly viheti a régit, mert neki el van törve a műanyagkeret, amin állnak a ventilátorok. Hát ez nem sikerült, mert mint kiderült, ez azért annál komolyabb bontást igényel, de legalább jól átnéztük az autómat, hogy miben más, mint az övé. Valamint megállapítottuk, hogy nem múlt el nyomtalanul az öt év, megint kell egy kicsit foglalkozni vele a jövőre esedékes OT vizsga előtt. Be is jelentettem magam gyorsan a Vurdonhoz 2022 tavaszára.

elegjolett.jpg

Egy hétre rá pedig el is készültek a lökhárítók és majdnem tökéletesek lettek. A problémásnak gondolt szürke rész tökéletes, azonban a fekete, az csillogósabb lett, mint kellett volna. Szerencsére ezt McFly könnyedén orvosolta otthon az Edtől kapott festékkel, így most már nyugodtan mehet fel az autóra, ha elkészült minden. Az ülésbőrözésre még várunk, az nem megy ennyire gyorsan. Ez azonban nem gond, mert van még bőven dolog az autóval, de ha készen van, arról biztosan lesz még bejegyzés.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szerelés új delorean

Két szülinapos és egy rendezvény

2021.10.25. 10:00 :: Sidaries

Volt még a szezon végére pár szülinapos, akik még a rossz idő előtt ideértek. Mondjuk most, amikor írom a bejegyzést, szintén süt a nap, de az októbert már mindig kicsit félve vállalom el, a novemberről nem is beszélve, pedig idén még novemberre is van egy meghívásom.

Az első szülinapossal már 2020 vagy talán 2019 óta is egyeztetünk, de aztán mindenféle problémák és a vírus miatt is elmaradt a dolog. Egy anyuka keresett meg, hogy a fiának lesz 18. szülinapja, és a Delorean nagy kedvence igen régóta. Mondhatni egy szokásos történetről volt szó, annyi csavarral, hogy Debrecenből jönnének, ami azért nem a szomszéd falu. Szóval telt az idő, közben nőttek a gyerekek, de a helyzet javult és ismét elindult a kommunikáció a találkozóval kapcsolatban, amit végül október elsejére sikerült összehozni. Kicsit ugyan kóvályogtunk, mire meglettünk egymásnak, de aztán egy szokásosan jó hangulatú beszélgetés alakult ki, majd mentem is egy kört mindenkivel, pár napra rá pedig begyűjtöttem a szokásos képeket a dokumentációba.

kvint-r-1.jpg

A második érdeklődő Sopronból érkezett, ami szintén nem az a 10 perc alatt átugrok kategória, és egy barátnő keresett meg a barátja szülinapja alkalmából. Itt sokkal hamarabb ment az egyeztetés, viszont ami a legjobb volt az a levél, amiben a titkos ajándék fellebbentéséről volt szó. Ugyanis hadijátékok voltak a monostori erődben és az volt a terv, hogy odamennek, majd "3kor elkezd fájni a fejem és kimegyünk a parkolóba." Na hát így is lett, csak én meg egyéb dolgok miatt késtem pár percet, de nem volt gond, legalább elmúlt a fejfájás. :) Aztán innen a szokásos dolgok történtek, de amit még meg kell említenem, hogy mivel chillivel foglalkozik a kontaktom, ezért kaptam több üveg chillit, ami hát... üt, mint a buszkerék. Jó anyag.

A harmadik találkozó egy rendezvény volt. A Kvint-R nevű cég keresett meg, hogy a cég 30 éves szülinapja alkalmából Tatán a Gottwald Hotelben tartanak egy ünnepi bulit, és örülnének, ha meg tudna jelenni egy Delorean, mert lesz egy játék, amit a Vissza a Jövőbe, illetve az időutazás tematikájára húznak fel. Mondom semmi gond, elvégre az nagyon közel van hozzám, szóval gyorsan megegyeztünk.

kvint-r-2.jpg

Szeptember 10-én volt a buli, odaértem időre, beállítottuk az autót a helyére, aztán jöttek az emberek, beszélgettünk, fotózkodtak, majd elkezdődött a játék. Ezután egy kis nyugi volt, mivel a Delorean volt az utolsó állomás, de amikor meg végigértek, hirtelen lett ott nagyon sok ember. Jól láthatóan igazán jó hangulatban ment le az egész, amin segített az ingyenes italfogyasztás is, valamint hogy a cég igazgatói voltak beöltözve McFlynak és Dokinak. Szó mi szó, ennél rosszabb céges rendezvényem ne legyen! És még egy 3D nyomtatott csokornyakkendőt is kaptam! 

Szólj hozzá!

Címkék: találkozó

süti beállítások módosítása