Élet egy Deloreannel

Az idei év vége egyértelműen a különféle kérések teljesítésével telt, ahogy az az elmúlt hetek bejegyzéseiből is látszódott. Az idei utolsó előtti egy győri suli kampányvideója volt, akik pár nappal a forgatás előtt kerestek meg, ezért elég szűkös volt az idő. Arról nem is beszélve, hogy már nem sok kedvem volt. Viszont mivel megint győzött a jófejség, megbeszéltem velük az időpontot, száraz idő esetére. Nem lett eső, csak sok felhő, elindultam, és találkoztam velük az erődnél, ami szerintem ezentúl az alapbázis lesz.

Meglehetősen szokásos volt ez a találkozó is, de aminek örülök, hogy ezek a fiatalok kicsit javítottak az eddigi eléggé negatív véleményemen a mostani középsulisokkal kapcsolatban. A közvetett kapcsolataim ezzel a korosztállyal jellemzően erősen negatívak, mert nem látok bennük sem kitartást, sem érdeklődést, mindössze határtalan egoizmust. Ez a négy fiatal pedig elvonatozott Komáromig, kisétált az erődig, megvárta amíg végzek a munkával, megcsinálta a munkáját, majd megtette visszafelé ugyanezt. Oké, nem éppen rakétát lőttek a Holdra, de akkor is becsülendő, hogy egy délutánjukat rááldozták egy 37 éves autó meglátogatására.

Volt ezen a találkozón kívül egy másik véletlen találkozóm is, amikor valamelyik korábbi találkozóról jöttem haza. Lazán autózgattam és egyszer csak láttam, hogy hátulról megjelenik egy Mini és úgy lehagyott, hogy csak lestem. Miniktől nem volt ez szokásos viselkedés. Ráléptem én is a gázra, hogy megnézzem merre megy, majd pár kilométer után leállt oldalra, én meg mellé.

Kiszállt a sofőr, én is, és vigyorogva nekiálltuk nézni egymás járművét. Annyit tudtam meg tőle, hogy éppen szereli a kicsit megtuningolt gépét, és hogy valóban nem a gyári lóerő van az autóban, hanem jóval több, de sajnos a pontos számra nem emlékszem. Most pedig azért ment ki egy tesztkörre, mert ha nem nyomja a gázt, akkor alapjáraton egyre rosszabbul jár a motor, majd egy idő után megáll. Ezért is állt meg, hogy kipróbálja, hogy ezúttal is így lesz-e. Miközben beszélgettünk le is állt szegény autó, szóval még vár a kollégára egy kis szerelés. Végül cseréltünk telefonszámot, majd mindenki ment a dolgára. Jó napok voltak ezek is.

Erősen megyünk ki a szezonból, ezen a hétvégén meglesz az utolsó szülinapos, aztán idénre bezár a bazár. Lassan jönnek szerdára a pénteki jellegű bejegyzések, aztán majd tavasszal megint indulok. Ez az év is erős volt, pedig a külföldi út nem is sikerült.

Mondhatnám, hogy volt megint egy szokásos "szülinaposom", de ez most kicsit más volt, megéri külön megemlíteni. Először is nem szülinapos volt, hanem, ahogy a cím is mutatja, esküvői fotózás. Emiatt kicsit más volt az egész, habár a kérdések hasonlóak voltak. Viszont itt most az autó csak mint díszlet volt fontos, ezért a kérdések is kicsit kevésbé voltak dominánsak, aminek azért örültem. Mivel pedig a pár és a kísérőik nagyon jó fejek voltak, ezért tök jól elvoltunk, az meg külön jó volt, hogy a szokványos Tesco parkoló helyett két helyszínt is végigfotóztak.

Év végére eljutottam odáig, hogy a szokásos Tesco parkolót rettentően meguntam és habár lett volna a környékén bőven hely, ahol csodaszép esküvői fotókat lehetett volna készíteni, én mégis Komáromot és az erőd környékét jelöltem meg, mint optimális helyszínt és a fotókat elnézve jól is tettem.

Először a monostori erőd előtt kezdtük a fotózást, majd bementünk a városban levő igmándi erődbe, ami igazából ugyanaz, mint a monostori, csak kicsiben. Egyébként napi ismeretterjesztésként megemlítem, hogy a komáromi erődrendszer Európa egyik legnagyobb erődrendszere, amit a 20. század elejéig folyamatosan bővítettek, soha nem sikerült bevenni senkinek (ami mondjuk köszönhető annak is, hogy az ország közepén volt, ezért kevés valódi ostromot látott.), és a 48-49-es szabadságharc idején Klapka György itt adta fel végül a szabadságharc utolsó erősségét, szabad elvonulásért cserébe. Persze számomra sokkal fontosabb, hogy minden évben itt héderezünk a NAAFon, ezért a helyszín már alapból szimpatikusabb, mint egy Tesco parkoló.

Szóval itt is, meg a városon belül levő erődrészben is fotóztak rendületlenül, közben volt egy kis eső, meg ránk is sötétedett, de végeredményben nagyon jó képek készültek. Ebből most egyet rakok ide, plusz néhány sajátot, szerintem jók lettek. Hoztak egy marha jó újságot is, amit a Vissza a Jövőbe napon, 2015.10.22-én nyomtak. Ennek is lefotóztam minden oldalát, majd egyszer azt is megírom, hogy abban mi volt. Vagy legalábbis felrakom ide, mert nem biztos, hogy azt a sok oldalt egyesével lefordítom. Ezzel pedig megspórolok mindenkinek 45 dollárt, mert ennyibe kerülne megvenni.

Egy szó, mint száz, az elmúlt hónapok legfrankóbb találkozója volt, ilyen lehetne még akárhány. Idén már csak egy lesz, plusz egy vár még megírásra, aztán lehet várni a jövő évet. Mellesleg a második képen a galériában elrejtettem egy ufót. Aki megtalálja, az vehet magának egy sört.

Legalábbis remélem az utolsó. Nem hiszem, hogy más nagyobb gond lenne, de a fene tudja, bármi előjöhet. Viszont mivel a mostani hibákból egy már régi, egy meg kicsi volt, lehet bizakodni.

Egy hónapja volt a a Dunakanyaros oldtimer túra, ami előtt észrevettem, hogy büdös az autó, majd dubniczkiaval elég hamar kiderítettük, hogy a szelepfedéltömítés ereszti át az olajat, pont a kipufogóra, ahol aztán elég és ez a büdös. A túrát simán lenyomtam így, meg az esti özönvizet is, de tudtam, hogy ez a hiba nem várhat hónapokig. Ezért bejelentkeztem a szerelőhöz, és három héttel ezelőtt le is adtam az autót.

A szelepfedél tömítésének a cseréje nem volt egy nagy meló, egy óra alatt sikerült, a hiba el is hárult, szóval már emiatt is megérte volna, de volt még egy másik probléma is, ami már hét éve kísértett. Még Írországban jött elő először 2011-ben, akkor még valami elektromos gondnak gondoltam, de mint kiderült, semmi ilyesmiről nincsen szó. Eleinte úgy tűnt, hogy csak vizes időben jön elő, de aztán már bármikor képes volt az autó félmelegen nem beindulni és a helyzet a néháról átment sokszorra, aztán mindigre.

Ez a félmeleg amúgy egy érdekes megfogalmazás, mert ilyen igazából nincs. A motor lehet meleg vagy hideg, de félmeleg nincs. Ezért arra gondoltam, hogy talán valami szenzor lehet a gond, ami rosszul dönt, amikor megítéli, hogy az autó hideg vagy meleg, emiatt rossz keveréket képez, és emiatt nem indul az autó, de habár ezzel már közelítettem a valósághoz, mégsem erről volt szó.

Végül a dmctalk lett a segítségemre. Most, hogy már egyértelmű és reprodukálható lett a hiba, megbizonyosodtam, hogy ez a legtipikusabb warm start issue, ami létezik, csak éppen nálam lassabban fejlődött ki, gondolom a gyakori használat miatt. Ezért lefordítottam a vonatkozó cikket és megbizonyosodtam, hogy itt bizony a fuel accumulator, magyarul nyomástároló lesz a problémás alkatrész.

A hiba röviden az, hogy amikor a motor meleg és leállítjuk, az üzemanyagrendszer motor felőli része nyomás alatt marad, hogy az új indításkor a motor könnyen induljon. Ha az útközben levő nyomástároló elkezd döglődni, akkor visszaereszti az üzemanyag egy részét, a nyomás csökken, ezáltal a maradék üzemanyag párolgáspontja csökken, az a motor hője miatt elpárolog, így az üzemanyagcsőben nem benzin lesz, hanem benzinpára. Attól meg nem indul be az autó, csak próbál. Ha jó az aksi, akkor elég hosszú indítózás után beindul, miután kinyomta magából a benzingőzt a rendszer és odaért a rendes benzin, de ez sokáig tart és nem túl vagány dolog mondjuk egy benzinkúton, ahol mindenki téged bámul.

Szóval megvettem nem régen ezt a nyomástárolót is, majd újabb két óra alatt ez is cserére került és azóta megszűnt a melegindítási probléma. Végül eltaláltam a hibát. Maga a szerelés 15e Ft, a nyomástároló 60e Ft, a két tömítés meg talán 6e Ft volt.

Ez után még volt a múlt héten említett két, meg azóta még egy megnézés, plusz lesz még pár kisebb dolog, de azóta úgy tűnik minden működik. Egy kis hűtővízfolyásom volt, de azt kb. 5 perc alatt megoldottuk. Lassan végzek a szezonnal, jól is fog esni. Sokat mentem, pedig nagy kirándulásra idén nem is mentem.

Oké, a leghíresebb az egy eléggé túlzó jelző, de a dmctalkon, meg úgy egyáltalán a Deloreanekkel foglalkozó emberek között, jó eséllyel a leghíresebb autóról van szó. A dmctalkon forestdeloreanként hivatkoznak rá, én csak iderakok pár képet, szerintem páran felismeritek.

Ez az autó nem tudom mióta állt ott az erdőben, de amióta én nekiálltam Deloreanes képeket nézegetni, azóta biztos. És már akkor is így nézett ki. Szóval úgy 10-20 éve simán ott rohad. Na most valaki előszedte, letakarította és ezt hozta ki belőle.

Szóval ezért nehéz Deloreant venni. Ezt Magyarországon egy minimális kozmetikai kezelés után simán megpróbálnák jó állapotú, nem dohányzóként eladni. Pedig van itt baj elég. Ha valaki mégis érzi magában az erőt, 15000 dollárért árulják. Én is ennyiért vettem az enyémet 10 éve, egy kicsikét jobb állapotban.

Volt két újabb autóbemutatós találkozó, idén elég sok ilyen volt. Mivel már eléggé megyünk kifele a szezonból, ezért a blog naplójellege miatt megírom ezeket is, de igazából sok különlegesség nem volt bennük. Ezután volt még egy kicsit különlegesebb, plusz várható, hogy lesz még egy októberben, de azt hiszem, az idei év nagyjából ezzel zárul is.

A mostani találkozókról annyit, hogy a szokásos helyen találkoztunk és nagyjából ugyanazok a dolgok mentek le, mint általában. Elbeszélgettünk az autóról, a beszerzésről, mentünk egy kört, elmondtam az aktuális nyűgöket és hogy milyenek a magyar viszonyok, mennyire hosszú utakra indulok el vele, tényleg semmi extra.

Ismét megismertem pár jó embert, megint lett pár új facebook profilkép, megint úgy mentem haza, hogy ez egy jó nap volt. Valamint valószínűleg a többiek is hasonlóan voltak.

Szóval inkább iderakok pár képet, mert az érdekesebb. Aki meg a szokványos részletekre kíváncsi, írja be, hogy szülinapos, és már olvashatja is.

Ja és sikerült megoldani minden szerelési problémát, de erről majd írok a jövő héten.

Szeptember 8 és október 21 között van most egy kiállítás New Yorkban, ahol egy Daniel Arsham nevű művész állít ki pár dolgot, ami számára az elmúlást jelképezi. Ami miatt ez most ide kerül, hogy közte van egy Delorean is. A kiállítás neve 3018, ami szerintem azt jelképezi, hogy 1000 év múlva ezek  tárgyak hogyan fognak kinézni, bár ezt így leírva nem láttam sehol. A lényeg, hogy akit éppen New Yorkban lesz, az nézze már meg és számoljon be róla!

Másfél hete, szeptember 8-án a velencei filmfesztiválon bemutatták a Driven című filmet, ami John Delorean egyik újonnan elkészült életrajzi filmje. Korábban írtam már róla, hogy készülnek John Deloreanes filmek, de ahogy nézem, ez nem azok közül való. Azokról igazából azóta sem hallottam. Őszintén szólva még nem sokat tudni erről sem, de amit innen-onnan tudok, összeollózok.

Ez a film főleg a John Delorean (Lee Pace) és Jim Hoffman (Jason Sudeikis) közötti kábítószerügyre koncentrál, elsősorban Hoffman és az FBI szemszögéből. Van pár általános kritika a filmről, általában jókat írnak a forgatókönyvről és főleg a színészekről, de az ilyenekkel én óvatos vagyok, inkább megpróbálom majd valahol megnézni, de ahogy a marketingjét nézem, ebből inkább torrentezés lesz. A film stílusa elég érdekesnek tűnik, mert hol a thriller, hol a vígjáték elemeket emelik ki belőle, bár ahogy nézem az előzetest, inkább a vígjátékhoz lesz közelebb.

Több helyen olvastam, hogy maga a film készítése sem ment egyszerűen, mert Puerto Rico volt a helyszín, de a forgatás alatt két hurrikán is áthaladt a szigeten, amik egy részét romba is döntötték. Emiatt sok jelenetet újra kellett venni, vagy éppen olyan szögekből folytatni, ahol még megfelelően álltak a házak. Külön gond volt az áram előállítása, valamint az amerikai stáb igényeinek kielégítése. Szerencsére túljutottak a gondokon és végül sikerült befejezniük a filmet, bár emiatt kicsit hasonló is az elkészülése a DMC sikeréhez.

A velencei fesztivál után Torontoba vitték a filmet, ahol próbáltak neki forgalmazót találni, remélem sikerrel.

Az alábbi linken van két videó, beágyazni sajnos nem tudom őket, de megéri megnézni. 

Ide kattintsatok!

 Aki pedig több képet szeretne, az mehet a Twitterre.

Ez a hétvége is sűrű lesz, mert ha minden jól megy, akkor lesz esküvős fotózás és egy sima találkozó is. Persze mindennek a feltétele, hogy elkészüljön péntekig a Delorean. Erre egyébként jó esély van, elvégre már múlt héten leadtam. Aztán ahogy nézem, októbertől nyugisabb idők jönnek.

Előző rész itt.

A túra útvonala elméletileg nagyon szép volt és ismét csak elméletileg egy csodálatos kis élményautózás lett volna az egész. Sajnos a gyakorlat, főleg az út elején, nem éppen ezt a tervet erősítette. Indulás után, az első kanyarban máris rossz fele indultunk, de aztán gyorsan összekaptuk magunkat és innentől a tájékozódással nem volt gond. Annál inkább a forgalommal. Az útvonal a következő volt:

Dunakeszi - Vác - Nagymaros - Letkés - Nagybörzsöny - Ipolytölgyes - Esztergom - Visegrád - Pilisszentlászló - Szentendre

Mivel az M2-t bővítik, ami jó dilettáns magyar szokás szerint az egész útvonalon 60-as táblákat jelent évekig, ezért az ottani szarakodás helyett nagyon sokan inkább a városokon keresztül menő 2-es utat választják. Így viszont az M2 és a 2-es út is igazi katasztrófává válik, valamint egy orbitális dugóvá, ahol lépésben lehet csak közlekedni. Emiatt az első váci megállóig igazi szenvedés volt eljutni. Szerencsére nem volt túl feszített a tempó, ezért nem stresszeltük túl magunkat, pluszban pedig még Dubniczkia is készített rólunk egy frankó képet. Ja és volt egy olyan előnye ennek az egésznek, hogy megbizonyosodhattam arról, hogy így sem forr és gyullad fel az autó, tehát akkor máshogy sem fog.

Végül csak sikerült elszenvedni magunkat Vácra, ahol a Duna partján kellett egy szlalomozós ügyességi feladatot végigcsinálni időre, pontosan 50 másodperc alatt. Leírom megint: Szlalomozást. Deloreannel. Aminek a fordulóköre akkora, mint egy repülőé. Hát mondom erős kezdés lesz, álljunk neki. Az eleje jól ment, de a bója körül forgásnak az lett a vége, hogy még tolatnom is kellett egy kicsit, mert elvittem volna a másik bóját, pedig végig koppon volt a kormány. Utána meg aztán megint lehetett nyomni, hogy behozzam az időveszteséget. Ami pont jól jött ki, mert éppen 50 másodperc alatt értem be. Faszaság, a Dudu jól mérte az időt.

Innen elég nehezen értünk oda Nagymarosra, mert egy traktoros úgy gondolta, hogy leszarja a sűrű szembeforgalmat, ő azért sem áll félre, ellenben a 30 km/óra mindenkinek elégnek kell hogy legyen, elvégre ő ráér. Őszintén szólva ott helyben gyújtottam volna rá a traktort, pedig szakmabeli vagyok, de ezzel a fajta gyökérséggel tényleg ritkán találkozni. Szerencsére Nagymaroson csak egy pecsétet kellett begyűjteni, aztán Ipolydamásdon a helyi templomról tettek fel kérdéseket, amiről az út elején adtak egy összefoglalót. Szerencsére ezt a Dudu addigra nagyjából betanulta, nem volt gond, bár a végső pontszámunkat nem tudtuk meg. 

Innen Nagybörzsöny, az ebéd helyszíne volt a következő. Itt volt egy nehezen elmondható lengőtekés feladvány, amit gond nélkül megoldottunk, majd háromnegyed órát vártunk az ebédre. Itt azért kicsit megbicsaklott a szervezés, de mivel továbbra sem siettünk, ezért nem vágott földhöz a dolog. Az ilyen bandázós várakozásokat szeretem, ellentétben az országúti pöcsöléssel. Egyébként a kaja finom volt, a hely meg oké, szóval megérte a várakozás.

Innen jött Ipolytölgyes, egy újabb próbával, amiben megint nem lettünk a legjobbak. Itt egy botra erősített fémkarikát kellett végighúzni úgy egy fémdróton, hogy az ne érjen hozzá. Ha hozzáér, sípol. Ez egy átlag autónál nem annyira nehéz, mert rátámasztja az ember a nyitott ablakra, aztán végigmegy, de a Delorean túl alacsony, ezért az ablakos megoldás nem működik, hanem ki kell rendesen tartani vezetés közben a rudat. Csipogtunk is rendesen. Mindegy, jó móka volt.

Aztán innen mentünk Esztergomba, ahol alkatrészek felismerése volt a következő feladat, ami őszintén szólva csak a többiekkel összedolgozva és néha lelesve tudtam nagyjából megoldani. Hát nem vagyok egy nagy szerelő. Innen már csak az utolsó pilisszentlászlói próba volt hátra, ahol egy véletlenszerűen levágott madzag hosszát kellett megbecsülni. Ez elég jól sikerült, 61 helyett 58-at becsültem. 

Végül pedig jött a szentendrei cél, ahol volt egy díjátadás is, ahol sajnos ezúttal nem nyertem semmit. Azért reméltem, hogy benne leszünk a díjazottak között, de így visszaolvasva tényleg nem voltunk túl nagy zsenik. Ennek ellenére is jó szórakozás volt ez a túra, a forgalom volt egy egyetlen, amit utáltam benne, de az meg nem a szervezők hibája volt. Innen aztán kompozás, másik autó összeszedése, gyors élménybeszámoló, majd a hazaút volt hátra. 

És elmondhatom, hogy ennél keményebb hazautam még soha nem volt semmilyen autóval sem. Már Párkánynál látszott, hogy szép vihar van mifelénk, de belementem, mert visszafordulni már csak nem fogok. El is eredt az eső, ami szokás szerint az autósok jó részét egyből leresetelte, és 90 helyett maximum 60 lett a sebességük. Pedig itt még tényleg csak egy szabványesőről volt szó. Aztán persze ahogy durvult a dolog, már én is kénytelen voltam lassítani, a többi autós pedig szépen lassan állt meg. Mire hazaértem, volt, hogy teljes erővel meresztettem a szemem, hogy legalább az utat megtaláljam, és 70 fölé szinte soha nem is tudtam menni, de inkább az 50 volt a szint. Szerencsére eddigre már csak én voltam az úton, legalább a többi autós nem zavart.

Zárszóként még leírom, hogy a Delorean marha jól bírta a strapát. Egyszer sem csúszott meg, soha nem éreztem, hogy bizonytalan lenne. Nagyon jók a gumik is, meg úgy egyáltalán is nagyon jól egyben van az autó. Az meg már csak bónusz, hogy jól bírta a napközbeni forralást és a napvégi özönvizet is.