Élet egy Deloreannel

Még bőven tavasz volt, amikor McFly meghívott szigetközi nyaralójukba egy hétvégére. Akkor még csak azt tudtam megígérni, hogy igyekszem az ügy érdekében tenni valamit, de szerencsére egy pár héttel ezelőtt aztán sikerült a gyerekeket kiszervezni alvállalkozóknak, így elhárult az utolsó akadály is a látogatás elől. Igaz, a tervezett szombat-vasárnap helyett a múlt vasárnap-hétfő lett a megoldás, de ezen már nem múlt a világbéke, a lényeg az volt, hogy ismét lehetett egy jót menni a Deloreannel és pihenni.

Vasárnap reggel kilenckor indultunk Mosonmagyaróvár felé, majd egy Tescos bevásárlás után kb. fél 12-re értünk a megadott címre, bár őszintén szólva házszám nélkül is könnyen meglett volna, mert McFly Deloreanje kint állt a ház előtt egy citromsárga Citroen Kacsa társaságában. McFly kijött, majd beálltam az udvarra, és azonnal elkezdtük az autók összevetését, majd kicsit később elmentünk az autójával egy kisebb tesztkörre is.

Ezután megállapítottam, hogy az ő autójának és az enyémnek meglehetősen más a szálcsiszolása, neki még egyértelműen pontosabb a váltója, mert valószínűleg nincsen kikopva annyira a váltókulissza, a kuplung mindegyikben betonkemény, és szerintem az enyémnek jobb a fékezési érzete. A menetteljesítmények hasonlóak. Valamint itt kell megemlítenem, hogy ezt most azért merem így kijelenteni, mert habár már több Deloreanben utaztam, egészen mostanáig csak és kizárólag a saját Deloreanemet vezettem, most azonban egy rövid tesztútra kipróbáltam McFlyét is. Ez egyébként nem biztos, hogy igaz, mert előfordulhat, hogy a Zsigáéval még 2009-ben mentem egy kis kört az udvarában, de őszintén szólva erre nem emlékszem már tisztán.

Aztán ezek után, és az ilyenkor szokásos hosszú beszélgetések között elmentünk egyet kajakozni / supozni, meg liánozni a Dunába, ami pont azt jelenti, mint amit az ember a neve alapján gondol: Egy jó hosszú kötélen belendültünk a Duna fölé és ugrottunk. Ez kéremszépen hülyeség. Maradjunk ennyiben.

Visszatérés után kezdtünk megéhezni, ezért teljesen logikusan nekiálltunk autót szerelni. Három hiba volt, az egyikről tudtam, a másik kettőt pedig itt vettük észre. Az egyik hiba az volt, hogy valamikor lecsúszott a motor légszűrőjéről az a cső, amivel összeköttetésben van a külvilággal, ezért félig a motortérből szívta a levegőt, félig pedig kintről. Nem volt ideális a helyzet, 5 perc alatt orvosoltuk. Aztán a McFly észrevette, hogy a jobb oldali indexem fordítva van berakva. És valóban, nekem fel sem tűnt. Újabb 10 perc és már a helyén is volt.

Aztán ezután eljutottunk addig a hibáig, amiről tudtam is, és amivel foglalkozni akartam, ha lesz időnk. Párszor írtam már, hogy habár a légkodni megy rendesen, a légbefújás nem túl erős, valamint a légáram irányítása sem működött még soha az autómban. Tulajdonképpen két állása volt, a sima ventilátor és a bekapcsolt légkondi, a levegő iránya meg ugyanaz volt mindkét esetben. Emlékeztem rá, hogy még valamikor nagyon régen ezt már szétszedtük egyszer, de akkor nem tudtuk megfejteni a működését a nagy mennyiségű dokumentálatlan vákuumcső miatt, de ezúttal az egyik kézikönyvben megtaláltam a szent grált, a rendszer leírását, így nagyobb eséllyel vágtunk bele a javításba.

A szétszedés aránylag könnyen ment, majd amikor McFly kivette a műszerfal mögötti kábeldzsungelből a vákuumcsöveket meg mindent, majd azt mondta arra az iszonyatos kuplerájra, hogy: Aha, értem. - akkor éreztem, hogy ez ma meg lesz szerelve. És meg is lett. Nagyjából leírva a rendszer működését arról van szó, hogy van egy kb. 3-4 centi széles tárcsa, amin van öt lyuk. Arra kell a fekete, a barna, a narancs, a kék és a piros színnel jelölt vákuumcsöveket rádugdosni a megfelelő helyekre. A fekete a bejövő vákuum, a többi pedig a levegő irányát jelöli. A barna az alsó légáram, a narancs a belső keringetés, a kék a szélvédő, a piros pedig a középső légirányt jelöli. Ahogy ezeket a helyükre dugdostuk, elkezdett minden működni. Egy hiba maradt csak, az, hogy egy kis pöcök hiányzott, ezért az alsó légáramot nem tudtuk bekötni, ezért az nem fog működni, de ezt majd túlélem valahogy.

Ezután aztán már tényleg a vacsora következett, majd miután valahogy kibírtuk a kíméletlenül beütő kajakómát alvás nélkül, még fél kettőig magyaráztuk egymásnak a világot, aztán eltettük magunkat másnapra.

Én aránylag korán keltem, de a többiek jól bírták az alvást és csak valamikor 11 körül kezdtek el félkómásan leszállingózni az emeletről. Aznapra egy Deloreanes program volt, elmentünk egy gázlóhoz fotózkodni. Tényleg sok jó kép készült, voltak hattyúk is, már csak a naplemente hiányzott a tökéletes giccshez. Igaz ennek az volt az ára, hogy a meglehetősen rossz és poros út miatt rettentően koszosak lettek az autók. Mindezt a természet pár csepp esővel hálálta meg, amivel sikerült tovább rontani a helyzeten.

Ezután még kimentünk egy kicsit a Dunára, de aztán összekaptuk magunkat és elindultunk hazafelé. Hazafelé volt még két checkpoint, amiket érinteni kellett, így fél 9-re sikerült lerakni a Deloreant, majd a kettes gyereket összeszedve nagy nehezen hazaérni. Nagyon jó két nap volt, a Delorean pedig szokás szerint jól működött és most már a légkondi is jobb. Igaz, a légáram mennyiségével még mindig nem vagyok tökéletesen megelégedve, de ezzel majd még kezdek valamit.

Most kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert egy olyan rendezvényről kell írnom, ahol nem említhetem meg a meghívó nevét, és jobb, ha a helyét sem írom le. Szóval ez a beszámoló néha kicsit homályos lesz, de igazából sokat nem számít, csak hát ez az oka.

A lényeg, hogy már elég régen, még bőven év elején keresett meg egy nagy cég megbízott marketingosztálya, hogy mivel a cégnek most lesz egy kerek születésnapja, ezért akarnak rendezni a dolgozóknak egy jó nagy bulit, majd a szokásos visszatekintés / időutazás vonalon elindulva kéne nekik egy Delorean. Sőt, még az is lehet, hogy két Delorean. Na mondom, ez jó dolognak tűnik, vissza is jeleztem, hogy csinálhatjuk, majd mozgósítottam McFly-t második autónak, ha kellene. Sajnos aztán úgy alakult, hogy csak egy autó kellett nekik, amit sajnáltam is, de jó volt egy kicsit reménykedni a kettős megjelenésben. Egyébként érthető a dolog, mert amikor az első levelek mentek, még sehol nem volt a háború, meg ez a bazi nagy káosz, kb. a rendezvény előtti második hétig még az egy autó sem volt teljesen biztos.

Itt ki szeretnék térni egy fontos dologra. A Deloreant megjelenésre bérbe lehet venni, de nem mindenkinek azonos feltétellel. A magánembereknek, ha eljönnek hozzám, akkor ingyenes a dolog, de ha nekem kell megjelenni valahol, akár magán, akár céges rendezvényre, akkor az már fizetős, bár ez szerintem érthető. Ott már nekem is költségeim vannak, plusz az időmből is sokkal több fogy. Ez egyértelműen egy fizetős rendezvény volt, emiatt viszont jobban kellett nekem is készülni. Ezért fel kellett vennem Zsolt Vissza a Jövőbe cuccait az M0-n, plusz Skynettel is kellett találkoznom egyéb okokból.

Na de vissza az alaptémára, elhárultak az akadályok, lehetett menni. Az M0-n először Skynettel találkoztunk, beszéltünk, aztán tovább Zsolt felé. Ő pár megállóval arrébb várt, és máris itt volt az egész út legviccesebb pillanata. Mivel az ő cuccait is vittem, ezért azzal kezdtem, hogy átadtam neki a megbeszélt összeget, ő bólintott, majd felnyitotta az autójának a csomagtartóját, levette a pokrócot a plutóniumládáról, amin a filmnek megfelelően jó nagy betűvel van rajta, hogy Radioactive, majd ketten megfogtuk, átraktuk a Deloreanbe, meg még pár egyéb dolgot is, majd mindenki ment a dolgára. Zseniális jelenet volt, komolyan.

Mentünk is tovább, majd beleálltunk egy bazinagy dugóba, olyan tipikus M0-s fajtába. Vagy egy óra volt, mire átvergődtünk rajta, aztán innentől már nem volt gond, csak nyomtuk neki minden extra történés nélkül. Mivel a célvárosban volt a Dudunak ismerőse, ezért hozzájuk mentünk először, mert már bő 8 óra volt, majd egy finom vacsora után mentünk csak átvenni a szobánk kulcsát. Itt gyors fürdés, aztán vágódtunk is az ágyba, mert fárasztó nap volt, plusz tudtuk, hogy a másnap sem lesz könnyebb.

Reggel időben keltünk, reggeli, aztán mentünk is a helyszínre, ami marha nagy szerencsénkre - és erre csak előző nap jöttünk rá - mindössze fél kilométerre volt a szállásunktól. Itt egy kis kóválygás azért volt, mire megtaláltam a megfelelő kaput, ahonnan aztán odavezettek a Delorean kiállításának a helyére, ami elég sokáig kellemesen árnyékos volt. Itt kipakoltunk mindent, körbekordonoztuk az autót, plusz kaptunk egy kis sátrat is, ahol le tudtunk ülni, majd vártuk a látogatókat. Háromnegyed 9-re értünk oda, és kb. 9-től indult a roham. Rettentő sok ember volt, és a megszokottakhoz méltóan nagyon pozitívan fogadták az autót, sőt, mivel elég sokkal beszéltem, még azt is megtudtam, hogy volt, aki csak a Delorean miatt jött vissza, mert elsőre nem ette észre, de szóltak neki.

Mivel külön biztonsági őre nem volt az autónak, én inkább ott maradtam vele, a csajok meg elmentek körbenézni, kajálni, meg konzumálni. Én meg kaptam valami alkoholmentes lónyálat egy nagyon szép fémdobozban, néhány perecet, szóval az ellátásom is oké volt. Így meg aztán hamar eltelt az a pár óra, amíg tartott a kiállítás. Sőt, mivel a rendezvény elméletileg ötig tartott, de kettő körül már nagyjából leléptek az emberek, ezért három után minket is elengedtek. Igazán jól összerakott rendezvény volt, tetszett.

Egyébként a hamarabbi elengedésünknek volt egy extra oka is, az, hogy marha nagy vihar készülődött. Ezért is léptek le az emberek, és ezért állt neki mindenki hamarabb a pakolásnak. Ezért mi is beszórtuk a cuccokat, és indultunk is haza. Közben pedig néztük, hogy mögöttünk tényleg alakul a zuhé, szóval kentük neki, ahogy bírtuk. Sikerült is elmenekülni a vihar elől, de az ismerősöktől megtudtuk, hogy aznap este igazi ítéletidő volt. Viszont addigra mi már messze jártunk.

Aztán persze az M0-n megint alakult a dugó, de ezúttal sikerült kikerülni. Nem úgy az esőt, ami csak elért minket, igaz ez a másik irányból érkezett. A Zsoltnak át kellett volna adni a cuccokat, de annyira zuhogott, hogy nem akartuk sem mi megázni, sem pedig tönkretenni a díszleteket, ezért mivel egy KFC parkolójában találkoztunk, adta magát az ötlet, hogy üljünk be egy fagyira. Így is történt, a KFC-ben kivártuk a zuhé végét, majd visszapakoltunk, és egy utolsó nekifutással hazaindultunk.

Az autó példásan bírta a strapát, semmi különös nem történt. Egy említésre való hibája van most. Mivel a jobb oldali ajtó nem tökéletesen csukódik, ezért nagy eső esetén kicsit becsöpög az eső. Hát ezzel majd foglalkozni kell. A fogyasztás 11 liter körül alakult, ami a dugózós autópályatempóhoz szerintem teljesen oké. 

Szeretitek a gigaposztokat? Hát ha nem, akkor itt az ideje, hogy megszeressétek, mert ez hipergiga lesz. Nem szedem szét külön bejegyzésekre, de szétbontom részekre, hogy könnyebben olvasható legyen.

1. rész - Mi is ez?

Van egy találkozótípus, amit kimondottan szeretek. Ez egyértelműen a NAAF és az agárdi Lakeside weekend. Mondjuk idén a NAAF megint elmarad a tavaly leírtak miatt, a Lakeside meg Kunfehértón lesz, ahogy nézem, szóval nyugodtan mondhatom, hogy ezekkel idén nem lesz szerencsém találkozni. Pedig ezeknek a lazasága, az egymáshoz menéses, majd mászásos igyál egy jó pálinkát hangulata igazán közel áll hozzám. Aztán vannak az egy napos elmegyünk valahova, körbenézünk, beszélgetünk az érdeklődőkkel, majd hazajövünk találkozók, amik szintén jók, de azért ezek nem az igazik. Na ebbe a két típusba vágódott bele idén két lábbal a Balaton Classic a gyökeresen eltérő megoldásaival.

Először is: Fizetős. Nem is kicsit. Mert oké, a NAAF is 8e körül van a 3-4 napra, a Lakeside meg a kempingbérlettel  együtt valahol 20e körül volt, amikor még sikerült elmenni, de a többi kis találkozó jellemzően ingyenes. Ehhez képest a Balaton Classic, ha időben regisztrál az ember, akkor 100e. Nem kevés, és mindennek ellenére jellemzően pár nap vagy hét alatt fogy el az összes hely, ezen felül pedig még szűrés is van, hogy ki mehet. Egyértelmű, hogy ezeknek az intézkedéseknek az az oka, hogy a rendezvény színvonalát emeljék, és hogy a megjelenő autók minél nagyobb értéket képviseljenek. És itt nem feltétlenül a piaci értékre, bár azért az sem utolsó szempont, hanem inkább a különlegességre célzok. Ezért fordulhat elő az, hogy nem messze egymástól simán ott ácsorog egy Fiat 500-as és egy Ferrari Testarossa. Vagy egy Renault Gordini 8 és egy 356-os Porsche. Egy valami azonban egyértelmű: Szocialista autók nincsenek, esetleg egy-egy mutatóba, de én a versenyen egy darabbal sem találkoztam. Az, hogy ez jó vagy sem, mindenki döntse el maga, őszintén szólva nekem nem hiányoztak.

Emiatt aztán megvoltak a kétségeim a rendezvénnyel kapcsolatban, mert féltem tőle, hogy kilógnék a kisujjeltartós sznobok közül az én NAAFon szocializálódott viselkedésemmel, ráadásul mivel itt kőkemény program van, ezért a pihenésemet sem láttam biztosítottnak. Aztán közben meg ugye a gyerek miatt nem olyan könnyű már két napra lelépni, ezért folyamatosan tolódott a rendezvényre való eljutás, a minden évben megjelenő hívás ellenére is. Idén viszont beszéltük, hogy el kéne menni, megjött a meghívás is, ezért nem tököltem és igent mondtam. Aztán a többit majd megoldjuk. És jól tettem, mert habár elfáradtunk a végére, mint a kutya, de a rendezvény sznobságával kapcsolatos félelmeim teljesen alaptalanok voltak.

A jó hosszú bevezetés után, most már ideje rátérni a lényegre is, hogy mi ez egyáltalán? Egy héttel ezelőtt maximum pigvineztem volna egy darabig, mert habár folyamatosan jöttek az információs levelek, az útvonal, a tudnivalók, az oktatóvideók, nem tudtam teljesen összerakni, hogy most akkor hogyan is lesz ez. Most viszont már értem, és látom, hogy ez egy igazán jó koncepció. A lényeg, hogy ez alapvetően egy tájékozódási verseny, aminek bizonyos pontjain vannak mért szakaszok, a többi részen viszont csak egy elég lazán meghatározott szintidő van, amiből normál körülmények között nem nagyon lehet kiesni. Ami a nehezítés, hogy a GPS és mindenféle digitális mérőműszer használata tilos, ami a GPS esetén nem nagy gond, mert úgyis lehetetlen lenne, bár a digitális mérőműszer azért néha nem lenne rossz. A tájékozódás egy szép vastag itiner alapján történik, amihez kell egy kis tanulóidő, mire a teljesen tapasztalatlan kezdő ráérez, és hát nekünk is megvoltak vele a bajaink, főleg a Prológon. Mert mentünk a Prológra is, ami egy tét nélküli előverseny egy nappal a rendes verseny előtt, a kezdők gyakorlására, mint mi is. Kezdőknek abszolút ajánlott.

2. rész - Prológ

Most már tényleg jön a lényeg, amit nem írtam le, majd menet közben elmondom. Múlt pénteken, munka után, összekaptuk magunkat és egy óra után kicsivel megindultunk Siófok felé. Székesfehérvárig nem volt semmi különleges, addig ugye megy a dolog fejből, de aztán onnantól Siófokig már kicsit cifrább a dolog, mert nagyon könnyű rámenni az M7-esre, én meg nem akartam matricát venni. Egyértelmű volt tehát, hogy Polgárdi után már az autópályán voltunk, hála Dudunak, akit később már csak a Navigátorok Gyöngyének hívtam, és nyugodtan mondhatom, hogy sok röhögésnek és pár 200-as vérnyomásnak is az oka volt. Szóval miután az autópályán voltunk, eldőlt, hogy minél hamarabb meg kell venni a 10 napos matricát. Ami mint kiderült, nem is rossz ötlet, mert egy hét múlva úgyis Nyíregyházára megyek, és akkor még bőven jó lesz, de akkor ez felesleges pénzkidobásnak tűnt. És itt kell megemlíteni azt a Lamborghinit, ami elhúzott mellettünk egy intés kíséretében ezen a rövid szakaszon, és biztosak voltunk benne, hogy ő is a Balaton Classicra jön, de aztán akivel nem találkoztunk az egész verseny alatt, nagy bánatunkra.

Ezután már simán odaértünk a Kiliti reptérre, hogy megkezdjük a gyakorlást. Ez volt a második hibánk, ami végül jól jött ki, mert először a siófoki Mercedes szalonba kellett volna mennünk a regisztrációra, de mi - nem először - rossz oldalt néztünk, és ide jöttünk először. Viszont szerencsére a Delorean az már ránézésre belépő az ilyen helyekre, ezért simán beengedtek, kérdés nélkül tudtunk menni pár kört és vegyülni az ott levőkkel, mire rájöttünk, hogy alapból rossz helyen vagyunk. Viszont azért volt ez így jó, mert ez a gyakorlás csak egy pár óráig tartott, és ha a regisztrációval kezdtünk volna, már nem tudtunk volna ideérni.

Akkor egy pár szó arról, hogy mit is kellett itt gyakorolni. Mint mondtam, ez alapvetően egy tájékozódási verseny, de vannak mért szakaszok is. Ezek a mért szakaszok pedig nem a gyorsaságra mennek, mert így a gyengébb autók behozhatatlan hátrányba kerülnének, hanem egy adott szakaszt kell pontos időtartam alatt teljesíteni. Itt egy 10 másodperces szakasz volt, tehát amikor az autó orra áthalad az első fotocellán, akkor indul az óra, és pontosan 10 másodperc múlva kell, hogy a következő fotocellához érjen. Ami így elsőre nem tűnik túl nehéznek, de mi van akkor, ha azt mondom, hogy századmásodpercre mérik a beérkezést, és minden századmásodpercnyi eltérés a célidőtől egy hibapontot jelent? Így már ez elég kemény szerintem. Indítottuk is a stoppert, majd elsőre csináltam is párszáz hibapontot. Aztán megint. Aztán mondtam, hogy hagyjuk ezt a hülye stoppert, mert engem az csak zavar az időmérésben, inkább majd én számolok, és máris tizenvalahány hibapontom lett. Ezennel akkor ez el is dőlt, mentem még egy pár kört, többször voltam 10 alatt, mondom, akkor ezt tudjuk, mehetünk tovább. Mentünk még egy bonyolultabb mérést, ami két részből állt, és az első részen 7, a másikon meg talán 6 másodperc volt a szintidő, aztán mikor az is nagyjából meglett, ideje volt végre megcsinálni a regisztrációt. Bementünk hát Siófokra, megkerestük a megadott Mercedes szalont, beálltunk azt hiszem egy Porsche elé, aztán bementünk. Elég sokan voltak, ennek ellenére kicsit tanácstalanok voltunk, de aztán megtaláltuk a regisztrációs pultot és sikerrel jelentkeztünk. Megkaptuk az itinert, az autókra rakandó matricákat, némi repiajándékot, meg pár tanácsot és útmutatást. Aztán vegyültünk egy kicsit, megismerkedtünk egy jó fej MG-s házaspárral, aztán elindultunk vissza a reptérre, mert lassan kezdődött a Prológ.

Odaérve volt még időnk egy kicsit nézelődni és beszélgetni másokkal, megkaptuk a percre pontos indulási időnket és elámultunk, hogy mások mennyire komolyan veszik ezt az egészet. Méterre pontos távolságmérők, két speciális stopper, az adott feladatok cetlikre kiírva a szükséges szintidőkkel, mi meg itt vagyunk az érettségimre kapott Swatch karórámmal, hogy az majd elég lesz. Hát innen szép nyerni, de hát nem is számítottunk első helyre. Az elvárásunk az volt, hogy valahova a középmezőnybe próbáljunk meg beérni, aztán akkor már minden oké. Időgéppel azért gáz lenne nagyon leégni.

Szóval indultunk, egyből egy időmérő a repülőtéren, +86 és -145 pont. Hát nem egy túl erős kezdés, de majd belejövünk. Aztán innen jött az itiner használatának a megtanulása, pár kisebb elveszés, meg az arra rájövés egy másik versenyzőt követve, hogy: "Jaaa, hogy itt pecsételni is kell néha?" Kb. itt dőlt el, hogy este megnézzük azt az oktatóvideót, amit eddig nem sikerült. Ennek ellenére azért haladtunk, bár volt egy olyan is, amikor rendesen haladtunk egy olyan helyen, ahol biztosak voltunk benne, hogy nem vettünk észre egy titkos pecsétet, mert hogy olyan is van, aztán visszamentünk megint megnézni. Aztán megint elkóvályogtunk valahova. Aztán újabb időmérőpont, 19 hibapont, frankó, megint tovább. Szóval kezdtünk szépen belejönni, gondoltuk. Aztán felhívott a versenyközpont, hogy merre kóválygunk, mert tök utolsók vagyunk és lassan indul az utolsó komp. Jaaa, akkor sietünk, bocs. Végül oda is értünk a kompra, amin már csak mi voltunk versenyzők, de aztán a Prológ második felén már nem szerencsétlenkedtünk annyit, bár a mért eredményeink nem voltak túl acélosak. Közben találkoztunk Tihany legtetején némi klubtagsággal, ami igazán jó volt, láttunk pár szép helyet, igaz annyira nem figyeltünk oda, mert inkább az itinert és a forgalmat figyeltük. Itt azért szeretném megemlíteni, hogy az itinerben nem csak kilométerben, hanem mérföldben is meg van adva a távolság, ami egy igazán profi gesztus az amerikai autósok felé. Amiből ugyancsak kevés van, de közel sem annyira látványosan, mint a szocialista autókból. Itt inkább csak a normál hazai veteránautók arányai jönnek elő.

Végül aztán este 10 előtt egy kicsivel odaértünk a szállásunkra, és elindultunk valami ennivalót keresni. Eléggé villogott az ég alja, valamint fáradtak is voltunk, így inkább pizzát rendeltünk, és jól is tettük, mert nem sokkal később leszakadt az ég, nem is kicsit. Közben pedig vártuk az információkat. Mert az összes időnket sms-ben kaptuk meg a teljesítés után, hogy ne kelljen megállni, valamint a másnapi indulási sorrendet is így küldték. Éjfélre megnéztük az oktatóvideót, még okosabbak lettünk, megettük a pizzát, majd megkaptuk a Prológon elért eredményünket is. A késésért kaptunk 100 hibapontot, viszont az összes pecsétünk meglett. A 84 indulóból végül a 70. helyen végeztünk, ha nem tökölődünk annyit, akkor a 62.  helyen lettünk volna. Éreztük, hogy ennél azért tudunk mi majd jobbat is holnap. Főleg, hogy eddigre már tényleg egész jól értettük, hogy mit is kell csinálni.

3. rész - Verseny: Balatonfüred -> Hévíz

Nagyon jót aludtunk, reggelre már a vádlim sem fájt a sok kuplungolástól, ráadásul 9:51 volt az indulási időnk, ami miatt ráértünk reggel nyugisan összeszedelődzködni. A hotel tulajdonosaival és a vendégekkel még fotózkodtunk egy kicsit, majd gyors tankolás után (12 literes átlag) kb. negyed órával az indulásunk előtt odaértünk a balatonfüredi Sundance parkolóba. Kicsit vegyültünk, de itt már nem volt sok idő, indulni kellett. Sorakozás, rajthoz állás, aztán gyerünk!

Az itinerrel elég hamar nem volt gondunk, a feladatokkal azonban többször is. Azt hittük, hogy egyszerű feladatok lesznek, mint a Prológon, de ez nem így alakult, mert voltak kimondottan számolósak vagy éppen egy kis ügyességet igénylők is. Mert teljesen más előre bemenni egy mérőpontba, mint egy nagy kanyar után, átlóban. Vagy éppen ahol igazán megszívtuk, az a 111 másodperces szakasz, ahol le kellett kanyarodni a főútról egy templom mellé, csak éppen én nem néztem meg a feladatot, a Navigátorok Gyöngye pedig el volt foglalva a stopperrel, mert azért az egy percnél hosszabb mért szakaszoknál használtuk az órámat. Szóval egy templomnál jobbra be kellett volna kanyarodni, mi meg elhúztunk balra, majd egy perc múlva jöttem rá, hogy ez így baromira nem lehet helyes, így megnéztem az itinert, és visszajöttünk, majd jó nagy késéssel átmentünk a kapun, majd a második mérőponton is. Ez a szakasz előbb egy kisebb veszekedésnek, majd sok jó röhögéseknek lett aztán az alapja, amikor kérdezgették egymást a többiek és mi, hogy:

- Neked mennyi lett a legrosszabb? 

- Nekünk 500.

- Fúú, nekünk csak 350. És nektek?

- 13111. (2 perc 11 másodperc.)

- És azt hogyan???

Hát így. A nagy dráma pedig, hogy pont a második mért szakaszon lett egy 0 pontos, tehát tökéletes beérkezésem, így viszont a  teljes érték eldobásra került (mert a legrosszabb értéket eldobják), és így nem lett meg a szakaszgyőzelem. Nagyon szívás, de hát több is veszett Mohácsnál. Viszont azóta, amikor a Navigátorok Gyöngye ideges, már többször elhangzott az, hogy: "Duduka, szívjál egy kis levendulát!", mert induláskor szedett párat és azt szagolgatta, amikor túlstresszelte magát.

Aztán voltak még szponzori szakaszok, ahol pl. a Jazzy Rádió alkalmazásában kellett megnézni, hogy mennyi a szintidő, ami megint csak jópofa volt, mert az említett szakaszon több autót is lehetett látni leállva, miközben a sofőrök vadul nyomkodják a telefonjukat. Jópofa volt még az a szakasz, ami több részből áll, és az volt a cél, hogy az A pontnál indult a mérés, aztán kicsit később a B pontnál indult egy másik, majd jött az A lezárása 11 másodperces szintidővel, majd a B lezárása 8 másodpercessel. Itt már kellett egy kicsit matekozni, mielőtt nekiindul az ember. Kétszer 39 hibaponttal zártam, szóval jó volt a matek, amit számoltam.

Kicsivel ezután érkeztünk meg Hévízre, ahol a sétálóutcán alakítottak belőlünk egy autókiállítást, majd át lehetett menni az Europa Fitbe egy jó kis ebédre. Az egy literes víz elég hamar elfogyott, de ez egyáltalán nem meglepő, mert baromi meleg volt, 30 fok körül. Nekünk is és az autónak is. Szerencsére, mivel idén cseréltem a ventilátorait, ezért a hőmérséklet beállt egynegyedre, aztán betonstabilan ott is maradt, szóval a melegedéssel nem volt gond, viszont a sok ki-be szállás miatt a légkondinak nem annyira volt értelme, meg a Dudu sem bírta túlzottan, szóval lehúzott ablakkal mentünk. Kiizzadtam még a jövő hetet is, bár nem volt annyira rossz, mint gondoltam. Itt volt egy jó órás szünet, ami igazán jól esett, főleg mert a nagy részét a légkondis hotelben lehetett eltölteni. Megkaptuk az indulási időpontunkat, aztán indultunk vissza Balatonfüredre.

4. rész - Verseny: Hévíz -> Balatonfüred

Voltak ismét vicces epizódok, mint amikor az itinerbe az volt írva, hogy hullámos útfelület, de igazából csak egy átlagos vidéki út volt, meg amikor nem írtak semmit, de alig volt értékelhető aszfalt. Meg hát kialakultak eddigre a szükséges rövidítések, amik kellettek a gyors navigáláshoz, mint pl. az elsőbbségadás kötelező helyett, a macisajtból kiindulva sima maci lett, a távot meg értelemszerűen mérföldben számoltuk. Így eddigre már teljesen oké volt a "0,24 maci". Volt azonban olyan feladat is, amit azóta sem értek, bár csak 45 és 63 hibapontot gyűjtöttem. Nem sokkal később a dobai kastélynál volt egy pihenő és két mért pont, és itt volt az egyetlen kicsit talán műszaki hibába hajló dolog. Annyi volt, hogy mire ideértünk a 30 fokban, a benzinpumpa jól hallhatóan felhangosodott. Minden működött, az autó nem gyengült, de a pumpa tényleg hangos volt. Azért örültem a pihenőnek. Mire visszaültünk, addigra már minden normális volt, visszahűlt a rendes hőmérsékletére. Azért berakok egy pumpát tartaléknak, mert lehet, hogy ez egyszer csak kinyírja magát.

Itt volt egyébként kiállítva egy Mercedes 300 SL, sajnos nem a Gullwing, hanem a Roadster, Márpedig ezt rongyos 1 millió dollárért már odavágják az emberhez, bezzeg a Gullwingért 1,5 milliót is elkérnek. Azért ez is szép volt. :) Azt még nem írtam, de minden megállóhelyen volt valami frissítő, ami jól is esett. Volt, hogy egy víz, egy fagyi vagy egy fánk, esetleg ezek kombinációja. Tényleg jól látszott az előre gondolkozó profi tervezés.

Aztán jött egy jó kis erdei út, és egy mérőpont, ami a második legnagyobb hibánkat hozta. A gond az volt, hogy maga az útszakasz majdnem 2 kilométeres volt, viszont az időt csak az út felénél rakták ki egy táblára, így nem lehetett előre készülni, hogy most mennyivel is menjünk. Ráadásul az idő is 241 másodperc lett, ami nagyon hosszú. Emiatt útközben kellett számolni, hogy most mennyi is legyen az ideális átlagsebesség. Ráadásul a végén még egy 6 másodperces második szakasz is volt. Nem is jött össze, a számolást is elrontottuk, jogos volt az 512 hibapont.

Aztán az ezt követő mért szakasz lett talán a legemlékezetesebb a véletlenül összeverődött autók szempontjából. Miközben vártunk egy cég telephelye előtt, hogy bejussunk a következő mért szakaszra, ott volt a már említett Testarossa, egy 911-es Porsche,  egy ősi Alfa, én a Deloreannel, meg még pár autó, amire nem is emlékszem. Csodás látvány volt. Amikor pedig egy fickó éppen arra járt, konkrétan lefagyott, de nem is csodálom. Ezek az autók olyanok egy magyar falu határában, mint a nullával osztás. Nincs értelme, nem történik meg, ez egy hülyeség. Teljesen át tudtam érezni a meglepődését, na!

Innen már aztán közel volt Balatonfüred, ahol a Tagore sétányon mentünk végig. Na hát ez volt aztán az igazi rongyrázás, de komolyan! Az emberek imádták, mi imádtuk, de ez akkor is egy olyan magamutogatás volt, amit nem fogok mostanában elfelejteni. Innen már csak egy rövid út volt újra a Sundance Parkig, ahol aztán leintettek minket. 

Kb. egy órát lazultunk itt, ismét megjelent egy csökkentett klubtagság, valamint megegyeztünk egy Ferraris csapattal, hogy egymás mellé ülünk, mert több ponton is találkoztunk, és jókat dumáltunk. A vacsora természetesen nagyon jó volt, az eredményhirdetés meg nagyon hosszú, és sajnos nem nyertünk semmit. Pedig ha a templomos résznek a második szakaszát külön vették volna, akkor ott egy szakaszgyőzelmet be lehetett volna húzni. Ezen kívül volt még egy 3 és egy 4 hibapontos szakaszunk is, ami habár a mi kategóriánkban első hely volt, de a teljes mezőnyben 1 és 3 századmásodperccel mindkét alkalommal voltak jobbak. Végeredményként abszolút meg vagyok magunkkal elégedve, a saját kategóriánkban a 15. helyezést értük el a 35-ből, de ha azt a templomos részt nem rontjuk el ennyire, akkor benne lettünk volna az első tízben. 

5. rész - Hazaút és verdikt

Innen már csak a gyors búcsú, tankolás (13 liter, szintén nem kevés), ott a Ferrarisokkal újra összefutás, és a hazaút volt hátra, ami az előző átlagos bejegyzésekkel szemben egyáltalán nem volt eseménytelen. Éreztük, hogy a Bakonyon átmenni éjfél környékén nem egy egyszerű menet állat szempontból, de amikor láttuk, hogy arra még villog is az ég, félő volt, hogy pár rókán felül lesz itt még látványosság. Hát lett is. Őz ugyan csak kettő akadt, mondhatni semmi extra, de Zirc előtt olyan eső, majd jégeső kapott el minket, hogy eleinte 50-re, aztán 20-ra kellett lassítani, végül pedig meg is kellett állnunk. Nagyon durván kopogott az autón, féltettem is. A Delorean acélja szerencsére masszívabb, mint egy átlagos autón, a fényezést sem kell félteni, de a szélvédő jobban van döntve, mint más autókon, ezért tartottam tőle, hogy megpattan valahol. Szerencsére nem történt semmi gond, de voltak olyan koppanások, amik után ezt nehezen tudtam volna elhinni. Az viszont kétségtelen, hogy ennyire tiszta még nem volt a szélvédő, mint most.

Meg kell említeni, hogy a Balaton Classic egyáltalán nem pihenésbarát. Iszonyúan igénybe veszi az embert és a gépet is. Nagyon tudom ajánlani, mert rendkívül igényes verseny, ezért elképesztően nagy élmény, de ide tényleg csak olyan autóval éri meg menni, aminek nem gond a folyamatos komoly igénybevétel, ami azt jelenti, hogy néhány száz méterenként van egy kanyar, egy stoptábla, egy vasúti átkelő, egy körforgalom vagy bármi. A leghosszabb szakasz, amin nyugodtan lehetett autózni 8 kilométer volt, és kb. 10 alkalommal tudtam felváltani ötösbe a 270 kilométer alatt. A jellemző sebesség 30-50 között volt, mindenféle faluk zegzugos utcáin kanyarogva.

Végül pedig még egy dolog. Úgy mentem, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer, de nem gondoltam, hogy ennyire megtetszik. A kölkök lepakolása továbbra is nehézkes feladat, de ha ezt sikerül megoldani, akkor azt hiszem nem kérdés, hogy jövőre is megyünk. Bitang egy cucc volt, szívesen megismételném. És persze javítani akarok az eredményeimen.

Eddig hat bejegyzést írtam a várható új Deloreanekről, de most úgy tűnik, hogy végre lesz is a dologból valami. Az, hogy ez jó vagy rossz, az már más kérdés, de erről majd a végén írok.

Hivatalosan augusztusban lett volna a bemutató, ahogy azt legutóbb is írtam, de ezt előrébb hozták május 31-re, elméletileg a nagy érdeklődés miatt. Bár aztán május 30-án már az összes autós oldal tele volt a képekkel. Valószínűleg az azért volt, mert aki regisztrált, az hamarabb megkapta az általános információkat. Mondjuk valami okból ez hozzám nem ért ide, de mivel korábban megjöttek a leveleik, valószínűleg a közel tele levő mailboxom lehetett a hiba. Na de ez mind csak rizsa, a lényeg inkább az, hogy milyen az új Delorean?

A fenti képek jelentek meg a delorean.com-on, ebből már mindenki láthatja a külalakot. Alpha 5 a kódneve, a teljesítményadatai pedig a következők:

0-60 mph: 2,99 másodperc

0-88 mph: 4,35 másodperc - Szerintem ez egy jó ötlet, hogy megadják.

Maximális sebesség: 155 mph (250 km/h)

Hatótáv: 300+ mérföld (480 km)

Akkumulátorkapacitás: 100+ KWh

Légellenállás: 0,23 Cd - Ez egy igen jó érték. A régi Deloreané, ami szintén nem rossz, 0,30 körüli.

Ezen felül pedig az új divatnak megfelelő lefelé scrollozó delorean.com tele van semmitmondó marketingbullshittel, ezek elemzésétől most eltekintenék. Van azonban még bőven dolog, amit meg kell említeni.

Először is. Ez az autó, nem az általunk ismert DMC-12 utódja, hanem a soha el nem készült DMC-24 újkori befejezése. Emiatt - ahogy a képeken is látszik - 2+2 üléses, valamint a méretei is számottevően nagyobbak. A hossza 4995mm, a szélessége 2044mm, a magassága pedig csukott ajtóval 1370 mm. Ez a régi Deloreanhez képest 75 centivel hosszabb, 6 centivel szélesebb és 20 centivel magasabb.

Miben hasonlít az eredeti Deloreanre? Az ajtók hasonlóak, egyértelmű. Bár ekkora méretben nem tudom hogyan lehet ezt kisúlyozni, miközben az eredetiek esetében is nehéz volt a feladat. A hátsó légterelő megvan, az oké. És kb. ennyi. Rozsdamentes acélról szó sincs, egyéb különleges technológiákról - a villanyautóságot levéve - szó sincs, pedig az eredeti esetén a tárcsafékek, K-Jet befecskendezés, Lotus futómű, mind olyan dolog volt, ami ha nem is egyedi technikai megoldás volt, de kevésbé általános. Ez itt egy teljesen átlagos elektromos luxus sportautónak tűnik. Olyannak, mint amit az átlagember elvár. És ez az ami szerintem itt a legnagyobb gond. 

Miért? Hát mert szerintem ez egy szép... Maserati. Ez nem Delorean, hanem egy biztonsági játék, ami meghúzta a potenciális vásárlók igényeinek a mediánját, aztán fejlesztett rá egy autót. Ezzel a kinézettel ugyanúgy lehetne a már említett Maserati, mint BMW, Audi vagy éppen Nissan és Tesla.

Az eredeti Delorean a megjelenésével berúgta az ajtót, és megmutatta, hogy na ez vagyok én. Lehetett szeretni, lehetett utálni, de az egyediségét elvitatni nem. Ez az új Delorean belesimul a mezőnybe, nem tud kitűnni belőle. És ez baj, mert nem lesz olcsó. Még nincs végleges ár, de a pletykák szerint 175 000 dollár körül lesz, ami akárhogy is nézem 60 millió forint. Márpedig ennyi pénzért már Ferrarikkal, McLarenekkel és Lamborghinikkel kell versenyezni a vevőkért. Azoknak pedig már kialakult történelmük, eredményeik, legendájuk van. A DMC, habár elméletben szintén régi cég, sok szempontból híres is, de a gyakorlatban teljes újonc. Nem tudom, hogy pl. egy potenciális McLaren vásárlót mi venne rá arra, hogy inkább az új Deloreant vegye, mert ezen az áron a régi Deloreantulajdonosok nagy része biztosan kiesik a potenciális vásárlók közül, így pedig a célcsoport elég jelentősen leszűkült. Arról nem is beszélve, hogy az internet Deloreanes részeit végignézve enyhén szólva nem hurráoptimista a hangulat. A legjellemzőbb kritika az egyediség hiánya, valamint az eredeti Delorean márkajegyeinek a szinte teljes figyelmen kívül hagyása.

Ezen felül pedig van még további két dolog, ami kétségeket ébreszt. Az egyik, hogy nincs egyelőre meg a pénz a gyártás beindítására, ezért részvényeket szeretnének kibocsátani, és ezekből szeretnének összeszedni a szükséges tőkét. Ilyet már láttam a régi DMC-nél is, nem lett jó vége. Ezen felül pedig még olyan pletykákat is hallani, hogy nem is San Antonioban lesz a gyártás, hanem valahol Olaszországban fogják bérgyártani az autót. Az ilyen kapkodás szintén nem a siker receptje.

Végül pedig még egy gondolat. Ez az autó, ahogy korábban is írtam, az Ital Design egyik tervének az átdolgozása, név szerint az Ital Design DaVinci volt az alap. Erről a korábbi bejegyzésben linkeltem is képet. Azonban úgy tűnik, hogy volt egy másik ihletforrás is, az Angel Guerra és Allan Portilho nevével fémjelzett Deloreanlegacy.com.

Az oldalt meglátogatva tényleg nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat. Azonban megállapítható, hogy míg a fenti oldalon a kétüléses új Deloreankoncepció egész mutatós, véleményem szerint sokkal jobban elkapta az eredeti Delorean érzetét, a 2+2 ülésessé növelés nem tett jót a dizájnnak. Bár tegyük hozzá, a rozsdamentes acélt szerintem itt is elfelejthetjük.

Mi a végső véleményem? Deloreant mindig az vett, aki ki akart tűnni a tömegből, erre pedig ez az autó nem lesz elég. Bár tegyük hozzá, én a saját szemszögemből nézem a dolgot, lehet, hogy az a medián igazából pont jó helyen van és ez a forma jobban megmozgatja a nagyon gazdagok érzéseit, mint az új Ferrari. Így aztán lehet, hogy ők elégséges célcsoport lesznek az újjáélesztett Delorean fennmaradásához. Őszintén szólva én drukkolok neki, mert ha ez a koncepció működni fog, akkor az talán az eredeti Deloreanek régi alkatrészeinek a gyártásához is visszacsorgat némi extra tőkét. Viszont egyelőre én nem látom, hogy ez hogyan lenne lehetséges.

Tavaly márciusban már írtam a Győrbe behozott Beverly Hills Car Clubos autóról és kb. egy hónapja volt lehetőségem a saját autóm OT-ja mellett beugrani megnézni, hogy hogyan alakulnak a felújítási munkálatai. Emellett pedig sikerült egy jót beszélgetni is a történésekről. 

A legfontosabb dolog egyértelműen az, hogy az autó eladásra került. Az előző tulajdonos, akivel találkoztam is még a "kubai találkozón" sajnos kilépett a felújításból, és eladta az autót. Ha jól tudom akkor anyagi problémák álltak a háttérben, de mindenféle pletykákat itt nem akarok leírni. A lényeg, hogy egy kis szünet után folytatódott az új tulajdonosnál - ha nem is óriási léptekkel - a komplett restauráció. Most már egyértelműen az összerakás fázisánál járnak, a részegységek szinte mindegyike átesett a szükséges javításokon és felújításokon.

A teljesen használhatatlan és javíthatatlan alvázat leadták vasba, majd vettek egy újat Edtől, a motort szintén neki küldték el teljes felújításra, aminek a MÁV raklapját mi is láthattuk nála, a váltót szintén sikerült rendberakni, az acélelemek szépek, a belső pedig még újraépítés közben van. Ennek ellenére még mindig rengeteg a munka, ahogy az majd a képeken is látszódni fog. Az egyik legdurvább dolog számomra a teljesen elrohadt üléstartó sín és kézifék, ami csak úgy lehetséges, hogy évekig ázott az autó belseje. Ami egyébként könnyen elképzelhető az összedrótozott szélvédőből és az emlékeim szerint hiányzó bal oldali ablakból kiindulva. Röviden összefoglalva ami jó, az a motor, a váltó, a futómű és a külső megjelenés nagy része.

Azonban van három olyan problémás rész, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az első az alváz. Gyönyörű, galvanizált, és ennyi. Többekkel beszéltem, és mindenki azt mondta, hogy egy galvanizált alvázra még kell rakni egy védőréteget, mert az első kisebb sérülés után azon a részen már nulla védelmet ad. Itt ez nem történt meg. Elméletileg ez az autó csak egy gyűjteményben fog állni, de ez akkor is egy hiba. Amikor rákérdeztem, akkor az volt a válasz, hogy ez volt Ed kimondott utasítása, hogy ehhez nem szabad hozzányúlni. Szerintem ez valami félreértés lehet, Ed angolját néha tényleg nem könnyű megérteni.

A másik pedig az ülések és az első-hátsó lökhárító. Az ülések szépen meg lettek csinálva, azonban a bőr redőzése nem olyan, mint kéne lennie. Nem komoly hiba, de említésre méltó. Sokkal inkább bántotta azonban a szememet az első és hátsó lökhárító színe. Az eredeti szín, mint pl. az enyém is, ennél sokkal világosabb szürke és kevésbé csillogó. Ez annyiban bánt, hogy ilyen lett, mert direkt felhívtam a Vurdon figyelmét, hogy ez egy speciális szürke, nem sokan tudják a rendes színt kikeverni, ezért szívesen segítek nekik, de azt mondták, hogy találtak valakit, aki meg tudja csinálni. Megcsinálta valóban, de rosszul, bár a fekete részek nagyon szépek lettek. Ez a hiba mondjuk aránylag olcsón javítható, de akkor is elkerülhető lett volna.

Szóval érdeklődve várom, hogy mi lesz a vége a felújításnak, ezeket a kétségeimet elmondtam a Vurdonnak is, kíváncsi vagyok, hogy megfogadják-e. Az alváz rendes védelme most már kicsit költségesebb lenne, de a másik két probléma még aránylag könnyen és olcsón javítható. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy ennek az autónak a restaurációs ára bőven 20 millió Ft fölött lesz. Akkor lehetne már tökéletes is.

Sok korábbi bejegyzésben írtam, hogy érezhetően túldúsít a K-Jet, ezért sokat fogyaszt a Delorean, valamint érezni a szagán és a teljesítményén is. Emiatt, ahogy az előző bejegyzésben már írtam, a Delorean be lett jegyezve egy K-Jet beállításra. Korábban voltam már, ahogy a blogot nézem 2014-ben és 2018-ban az injektor.hu-nál. Első alkalommal ugyanezért kellett menni, bár akkor a fogyasztás ha jól emlékszem már 16-17 liter körül járt, tehát súlyosabb volt a probléma, a második alkalommal pedig inkább csak egy kis utánállítás kellett a motor szétszedése után. Most még nem volt annyira komoly a probléma, nagyjából a "Nem rossz, nem rossz, de a jó az nem ilyen." állapotnál járt az autó.

Viszont az injektor.hu abbahagyta a K-Jet szerelését, így amikor McFly megtalálta ezt a budapesti szervizt Árva András személyében, tudtam, hogy meg is van az új hely a Deloreannek. McFly autóját nagyon szépen kipofozta a 30 év állásból adódó lustaságából, biztos voltam benne, hogy nálam sem lesz gond. Megbeszéltük a találkozót jóval az OT vizsga utánra, mert előbb legyen meg minden papír, aztán vártam. Persze, ahogy legutóbb is írtam, ha tudtam volna, hogy CO mérés is lesz a műszakin, ezt vettem volna előre, de mindegy, így is oké lett minden.

Szóval jött a május 2, hétfő, én pedig délután beültem a Deloreanbe és már mentem is Budapest felé. Pont a város másik oldalán volt a célpont, szóval kellemes kis útnak néztem elébe körbe az M0-n, mert a belvárosi össznépi dodzsembe még mindig nem szeretek Deloreannel menni. Gond nélkül odaértem, beálltam, és el is kezdődött az autó előéletéről kérdezgetés. Igyekeztem válaszolni, de azért voltak kérdések, amikre egyáltalán nem tudtam a választ. Megvan már a Delorean 14 éve, elméletben már nem vagyok rossz, de azért nem lettem autószerelő. Azért sikerült pár dolgot tisztázni, majd megérkezett McFly, és egy kis beszélgetés után elindultunk a Keletibe. Közben pedig jó volt, hogy legalább élesben is megnéztem, hogy milyen lett az övé. Egyértelműen jobb a gyorsulása, mint az enyém, már városi tempónál is, szóval erősen bíztam a sikerben.

Nagyon régóta nem vonatoztam, és azt kell, hogy mondjam, abszolút kellemes élmény volt. Végül hazaértem, eltelt pár nap amíg bütyköltek rajta, majd jött a hívás csütörtökön, hogy ezt az autót nem lehet megjavítani, mert készen van. Frankóság, milyen lett? Pont olyan, mint a McFlyé. Akkor oké, pénteken megyek érte. Ismét vonat, majd taxifogás a Keletinél, ami egy jó kis sztori volt már magában is. 

Megvolt a taxis, mondtam, hogy hova akarok menni, kérdeztem, hogy kb. mennyi lesz? Mondta, hogy hát ez bizony eléggé kint van, szóval 8000 Ft-ért elvisz. Mondtam, hogy szerintem a 7000 is elég lesz. Erre ő, hát ha így állunk neki, akkor 9000. Mondom, akkor 6000. Erre nézett, majd röhögött egyet, aztán mondta, hogy jól van, legyen 7000. Egyébként tényleg hosszú az út, ráadásul aznap volt a Giro is, ezért a forgalom is nagyobb volt, szóval habár még így is drága volt, de emiatt az alkudozás miatt megérte. Útközben jól elbeszélgettünk a medenceépítéstől a vesekőig, majd kirakott az utca végén, fizettem, majd elgyalogoltam az autóig. Persze taxiórát nem indított, de nem is gondoltam, hogy fog.

Ott pedig éppen járt a motor és még az utolsó teszteket végezték. Beszélgettünk, hogy mivel kellett foglalkozni, és bizony elég sok dologgal. Kicserélték a gyertyákat és a Lambda szondát, a bemelegedésszabályzóval is kellett  bőven foglalkozni, ráadásul még az ECU sem volt rendesen bekötve, szóval volt baj elég. Ja és kompressziót is mértek, amik mint mondták, szép gyári közeli értékek. Majd beültünk és mentünk egy kört. Habár gyökeres változások nem voltak, ami inkább annak volt köszönhető, hogy egyébként sem volt annyira rossz az állapot, de mégis észrevehető volt a javulás. Az alapjárat egyértelműen simább, a motor teljesen egyenletesen jár, a kipufogó csípős szaga elmúlt és egyértelmű, hogy jópár lóerő is megkerült. Talán hármasban és négyesben a legszembeötlőbb a javulás.

Visszaérés után kifizettem a 180000 Ft-ot, ami nem volt egy olcsó mulatság, de ennyit azért megért egy ilyen profi rendberakás. Aztán bepattantam az ülésbe, majd rá az M0-ra, egy gyors tankolás, hogy a régi rossz fogyasztást lezárjam egy 13 literessel, aztán végigküldtem elég komoly tempóval hazáig. Útközben még Skynetnél álltam le negyed órára, mert volt egy kis elintéznivalónk, be is szólt, hogy túl halk az autóm, én meg megmondtam neki, hogy ez így a jó, az övé a hangos, majd zúgtam is tovább. A héten pedig most már kipakolom a csomagtartóból a kockakövet.

Megint eltelt 5 év, megint ideje volt az OT vizsgának. Ami azt jelenti, hogy megint foglalkozni kellett az autó optikai megjelenésével is, nem csak a műszaki tartalommal. Szerencsére nagy gondok nem voltak, de akadtak azért foglalkozós részletek. Összegyűjtöttem, hogy miket kell megnézni, majd elkezdtem a Vurdonnak az agyára menni. Már tavaly év végén mondtam, hogy tavasszal meg fogok jelenni, aztán utána nagyjából havonta beszéltünk és nyugtattak, hogy ismerik az autót, nem kell ide ennyire parázni. Először április 20. volt az OT vizsga időpontja, de aztán átrakták 21-re. Én pedig az előző héten vittem volna az autót, de megcsúsztak a szerelők, így csak a vizsga előtt két nappal vették át. Őszintén szólva ezt egy kicsit szűknek éreztem, de mikor mondták, hogy három ember van a munkára, akkor megnyugodtam. Addigra ezeket a dolgokat szedtem össze:

- Az utastér lámpája lóg.

- A jobb oldali ajtókárpit egy kis részen az ablak felől szintén lóg. 

- Nyikorog a kuplung, WD 40-nel ez tudom, hogy orvosolható.

- A vezető felől levő gumikéder elvált a fémtől. Vettem újat, ki kell cserélni.

- Motormosás.

- És hát persze az autó alja, amivel a legnagyobb meló lesz.

Igaz erős túlórázással, de szerencsére simán sikerült tartani a két napos határidőt, így amikor 21-én reggel mentem az autóért, már minden készen állt. Beültem, és mentem is a vizsgahelyszínre, ahova még 9 előtt odaértem. Útközben főleg a kézifékkel fékeztem, mert mondták, hogy vasalni kell, hogy rendesen összekopjon és a műszakin ne legyen vele gond.

És itt el is értünk a változásokhoz. Az első, egyértelműen pozitív változás az, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, az OT vizsga és a műszaki vizsga egy időben és egy helyszínen történik. Ez egyértelműen nagy könnyebbség, örültem is neki. Van ezen felül még egy fontos változás, amiről viszont nem tudtam, pedig jó lett volna. Az, hogy ezentúl az OT-s autóknál is van környezetvédelmi mérés a műszaki vizsga alatt. Természetesen nem a legszigorúbb, hanem az autó korának és műszaki felszereltségének megfelelő környezetvédelmi normáknak kell megfelelni, de ez ott és akkor eléggé meglepett. Negatív értelemben. Annak ellenére, hogy támogatom ezt a mérést, mégsem voltam boldog, mert ahogy azt korábban már többször is írtam, a Delorean jelenleg érezhetően túldúsít és emiatt túlfogyaszt pár literrel. Márpedig biztos voltam benne, hogy ez a kibocsátási értékeken is látszódni fog. Így már két dolog volt, ami miatt izgulhattam, mert bár úgy voltam vele, hogy a kézifék lesz a fő gond, hirtelen már a CO lett a főellenség. Na majd meglátjuk.

Maradjunk annyiban, hogy nem volt egy túl gyors ügymenet ez a dupla vizsga. Sokat álltam és vártam csak úgy üresen, pontosabban a többi vizsgázóval beszélgetve, mert csak pár óránként volt tennivaló, általában akkor sem sok. A papírokat gyorsan elintéztem, befizettem az OT vizsgát, majd vártam. Aztán lassacskán beállhattam a sorba, majd a vizsgasorra és a Delorean csont nélkül átment. Én is lementem az aknába megnézni, hogy milyen munkát végeztek a Vurdonék, és nagyon örültem neki, amit láttam. Bár azért tegyük hozzá, hogy a képeket McFlynak átküldve, ő azért felhívta a figyelmemet egy szerinte fontos hibára, miszerint a hosszú hűtőcsöveket összekötő gumicsöveket nem kellett volna telibe fújni, és ebben igaza is van. Viszont engem azért ez annyira nem vert földhöz, főleg, hogy a vizsgán semmi gondot nem okozott, egyetlen kritikaként a néhány rozsdás ajtófogó csavart hozták fel a vizsgáztatók.

Ezután jött a műszaki, egy jó kis várakozás után. Jó fejek voltak az autóklubosok, mert először tulajdonképpen levizsgáztatják az autót tesztjelleggel, majd amikor úgy látják, hogy minden oké, utána szólnak csak, hogy na lehet befizetni a vizsgadíjat. Ez is megvolt, megint vártam egy jó darabot, aztán jött a műszaki vizsga. A kézifékkel szerencsére nem volt gond, az első lengéscsillapítókkal szintén nem, bár ehhez valószínűleg köze volt annak a sok kiló kockakőnek, amit az autó elejébe pakoltam még otthon. 

Aztán jött a CO. Hát az tényleg nem ment könnyen, de szerencsére sikerült találni egy olyan fordulatszámot, ahol a Lambda és a CO is zöld volt, azt gyorsan elmentették, így megvoltam ezzel is. Őszintén szólva ide kellett egy kis jóindulat, de mivel május 2-re már be volt az autó jelentve K-Jet beállításra, ezért nem éreztem ezt indokolatlannak. (Azóta már oda is ért, majd arról is lesz bejegyzés.) Az biztos, hogy a katalizátor év eleji cseréje eddigre már duplán jó ötletnek tűnt.

Na de a lényeg, hogy végül meglett mindegyik vizsga, megkaptam a szükséges papírokat, majd 3 óra körül átballagtam a szemben levő Barney's-ba és ettem egy hamburgert a késői reggeli alkalmából. Innen már csak a szokás szerint eseménytelen hazaút volt hátra.

Az autó rendberakása 200 000 Ft volt, valamint a két vizsga összesen 65e Ft volt. Tehát 5 évente ennyibe kerül a Delorean papírozása. Az éves biztosításom meg 13 000 Ft. Nem is rossz. Végül még egy fontos dolog, hogy az idei vizsgán ki lett javítva az első vizsgán elírt motorkód és motorszám. Azóta pedig már az új forgalmim is megvan. Csodálatos.

Sok videóban volt már a Delorean, de ezek az esetek nagy részében aránylag kis közönség számára készültek. Azonban az idei év már két elég fontos videót is hozott. A RacingBrick volt az első, kicsivel utána pedig megkeresett Magyarósi Csaba is, aki a magyar youtube celebeknek egyértelműen a felső kategóriájához tartozik. Pár levélváltás alatt megbeszéltük a részleteket, a helyszín a szokásos Monostori Erőd lett, majd az adott napon meg is jelentünk és elkezdtük a munkát. Sokat nem mondanék róla, mert egy szokásos forgatás volt, azonban pár dolgot kiemelnék. Az egyik, hogy Csaba profi, és tudta, hogy mit és hogyan akar, ami az amatőrebb videósok esetén nem annyira jellemző. Benedek pedig, aki elkísérte, szintén nagyon ütős Lego és mindenféle fotókat készít, megéri megnézni az oldalát. Szóval nekiálltunk a videónak, a képeknek, de aztán volt vezetés, drónozás, sok beszéd és hülyeség, a végeredmény pedig itt megtekinthető. Ha esetleg valaki eddig még nem látta volna.

Annyira szép idő volt három hete hétvégén, hogy mindenképpen el kellett menni egy kis Delózásra. Az meg már csak a bónusz volt, hogy mindkét gyereket sikerült leadni, szóval még sietnünk sem kellett. Persze most, hogy túlfogyaszt, nem akarom annyira hajtani, gondolva, hogy esetleg a motornak nem tesz jót, de azért annyira ezen nem problémázok, és hétvégén sem problémáztam.

Az első checkpoint Dunaszentmiklós volt, mert onnan nagyon szép a kilátás Tata felé, és meg akartam nézni. Ezúttal nem volt annyira tökéletes, mert nem volt annyira tiszta az idő, mint amikor először erre jártam, de azért nem volt rossz így sem. Viszont utána kellett még valami célpont, mert kívántuk az autózást. Így aztán elmentünk Bokodra, megnézni a lebegő falut. Legalábbis ez volt az elmélet. A gyakorlat meg az, hogy mivel rendes út nem megy arra, csak mindenféle rossz földút, erre pedig csak ott jöttünk rá, közvetlenül a cél előtt feladtuk a dolgot. A földút maga nem lett volna gond, de nem akartam teljesen összekoszolni a Deloreant, mert két napra rá videózásom volt, és nem volt kedvem autót mosni. Persze annyira azért sikerült, hogy vasárnap mégis lemossam, de akkor még reménykedtem.

Innen aztán elmentünk Oroszlány felé tankolni, ki is jött egy szép 14-15 literes fogyasztás, ami még a szerelésekkel és téli rossz hatékonyságú járatásokkal együtt is egy rossz érték. Már majdnem a 2014-es, amikor 17 literes is volt. Kell az a K-Jet beállítás. Na de vissza a kirándulásra. Végül elmentünk Tatára cukrászdázni, majd onnan haza. Ez egy jó kis 100 kilométeres túra volt, rendesen be lett járatva a Delorean, akár akarta, akár nem.

Aztán utána kiderült, hogy ezen a hétvégén sok Delorean volt az utakon, mert Bopat, Attila és McFly is megindult.

Egy valamit még ideírok, mert habár nem ezen a napon történt, de ide még bőven idefér. Amikor Pápán voltunk öregdiák találkozón, akkor írtam, hogy kaptam egy nagyon profi rajzot. Na ezt azóta sikerült bekeretezni, és lefotózni a Deloreannel. Elképesztő munka.

Április elsején jelent meg az új Lego Delorean, de nekem szerencsém volt már a megjelenés előtt két héttel megnézni. Ez úgy volt, hogy megkeresett Balázs, a RacingBrick Youtube csatornától, és megerősítette a korábban már hallott pletykákat az érkező készletről, majd megbeszéltünk egy találkozót. Mert hát ő, mint a Lego egy hivatalos promótere / összerakója vagy nem tudom mije, úgy gondolta - nagyon helyesen - hogy az új készletet a legjobban egy igazi Deloreannel együtt lehetne igazán jól bemutatni. 

A találkozó után elmentünk egy nyugisabb helyre, ahol ki lehetett pakolni mindkét eddig megjelent Deloreant, és az újat is, majd elkezdhette a fényképezést, videózást, persze mindezt sok egyéb beszélgetéssel együtt. Nagyon jól elbeszélgettünk, de igazából a lényeg nem az én szövegem, hanem az a három videó, amit ő készített.

A videó angol nyelvű, ezen a linken megnézhetitek a teljes lapot, amit a készletnek szentelt.

Itt az első bejelentővideó:

Majd a második összerakásról szóló videó, amiben már az én autóm is feltűnik:

Végül pedig a harmadik összehasonlítóvideó és összefoglalás: