Élet egy Deloreannel

Jöjjön akkor a NAAF leírása. Mivel én már sok újat nem tudok írni a NAAFról, ideje volt egy frissebb látásmódnak, ezért Dudu írja meg egy gigabejegyzésben, hogy mik is voltak. Részemről annyit, a szokásos belepofázásomon túl, hogy szerintem az elmúlt évek legjobb NAAFja volt ez az idei, ha ilyenek jönnek, akkor nagy félelemre nincsen okunk.

Idén már 5. alkalommal lustálkodtam a NAAF-on és mint ahogyan az elmúlt években, most is jól sikerült. Bár ezúttal kicsit más volt, mint eddig, mert babát várok, emiatt aztán valóban több volt a láblógatás, mint egyébként. Lássuk, hogyan is teltek a napok, amiket egész évben rengetegen várunk.

Mentos és kis családja már hétfőn megérkezett a Beverly Hills 1-es száma alá. Így neveztük el ugyanis pár éve a legfrankóbb sátorozós, táborozós helyet az erődben. (Sid: Mellettünk van még Hollywood, alattunk pedig Bronx, Harlem, meg a többi.) Pazar panoráma, jó megközelíthetőség, és idén is remek szomszédokkal. Tavaly ugyan nem sikerült az egész bandának egy helyen sátrat vernie, idén azonban igen, aminek az lett a vége, hogy apró talpak rohangásztak egész héten fel, s alá, hiszen folyamatosan érkezik az utánpótlás, mindenkinél gyarapodik a család. Persze van, akiknél egyelőre csak csupaszőr, és csaholós az a gyerek.

McFlyék és Hannibál kedden, mi csak szerdán állítottuk fel a sátrunkat, és örömmel konstatáltuk, hogy már aznap szép számmal töltötték el az autók az erődöt. Talán többen is érkeztek, mint tavaly ilyenkor. Csütörtökön egyértelműen több volt az autó tavalyhoz képest.

Szépen építették a motor cross pályát is. Ez újdonságnak számított, hiszen eddig a NAAF adott otthont az európai rodeo bajnokságnak, amit a továbbiakban érthető módon a tavalyi zavargások miatt likvidáltak az eseményről. Egyébként csak megjegyzem, hogy csodás panorámánknak köszönhetően, az összes versenyt a jó kis medencés páholyunkból figyelhettük. (Ezek a motorosok olyanokat ugrattak, hogy folyamatosan azon járt az agyam, hogy egyiknek sem lennék az anyja.) Igen, újra volt medencénk, McFlynak és a tűzoltóknak köszönhetően. Ami folyton tele volt gyerekekkel és cowboy kalapos klubtagokkal. Nem mellesleg még a húst is kiolvasztottuk benne. (Erre azért volt szükség, mert mikor már a bográcsban javában készült a finom kis paprikás krumpli, akkor derült ki, hogy a hús bizony még a fagyasztóban van és hát, hirtelen kellett cselekedni.)

A hőség amúgy egész héten az erődben kóricált, a tűzoltók nem győzték feltölteni és frissíteni a rengeteg medencét. (Sid: Még volt egy kis minitornádónk is, ami több sátrat megrongált és a csíkon, ahol végigment, jó nagy rumlit csinált.) Sajnos én most nem csobbanhattam, de jövőre ki nem hagyom. Életmentő, de tényleg. Szóval csütörtökön elkezdődött az esemény, és valamikor délután oda is értünk. Kivételesen nem kaptunk sorszámot, meglepő is volt. Valamikor egy nap múlva lehetett kérni az információs pultnál, ez egy érdekes volt. Ráadásul csak el kellett venni és nem volt sorrendben, akadtak akik többet is vittek. (Sid: És ez azért volt baj, mert a kiadott sorszámokból eddig következtetni lehetett az ott levő autók számára. Idén nem.) Pár szokásos autó hiányzott az eseményről, pl. a Corvettesek és a Krazy Kutters autóit sem láttuk, viszont minden évben érkeznek újabb és újabb autócsodák is.

Ahogy minden más autós eseménynél lenni szokott amin a Delorennel részt veszünk, most is hatalmas érdeklődés követte az autót. A négy nap alatt elég sokan Delós és Vissza a Jövőbés pólókban jöttek megnézni a kocsit és ez mindig jó érezés. Lassan már külön belépődíjat is szedhetnénk rá, annyian kíváncsiak erre a mesebeli, semmi más autóhoz nem fogható csodajárműre. Tényleg az, hiszen bárki aki meglátja, elvarázsolódik tőle, nem hisznek a szemüknek, azonnal fülig érő vigyorral kezdik el nézegetni. És itt megjegyezném, hogy hiába láttam már számtalanszor kiállni a garázsból, kivétel nélkül mindig vigyorgok én is, és meglepődve tapasztalom, hogy ez annyira lapos, hogy nem is igaz. A fotókon nem látni, mennyire az. Egy Lambo-nál nem lepődik meg az ember, mert ott számít rá.

Szóval a csütörtök, ami egyben a nulladik napja is az eseménynek, hiszen aznap csak amerikai autósokat engednek be az erődbe, igen szépen megnyitja minden évben az eseményt. Egy éve nem látott ismerősök egymást felkutatva, körbebóklásszák a helyet, mint ahogyan mi is mindig beleakadunk egybe. Rengetegen már hosszú évek óta járnak ide, töltik el szabadságukat és már ismerik egymást. Sid egyértelműen a „Delós srác”, már elég sokan ismerik.

„Bói Kft.” idén meg sem kísérelte vezetni a Deloreant, talán majd jövőre….vagy azután…..vagy ki tudja, mikor. Ha végre létrejön, fix, hogy a képe felkerül a blogra. (Sid: Ez egy tipikus minden évi project. Ha Bói Kft. egyszer józan lesz, akkor vezetheti a Deloreant. Hat éve ismerem, még nem vezette.) A gumifüstölés is elkezdődött már ezen a napon, éjszakába nyúlóan pörgették az aszfalton a gumikat. V8-ak dübörögtek mindenfelé, igazán kedvemre való ezt minden évben reggeltől éjjelig hallgatni. Másnap, pénteken már szivárogtak a látogatók is, szépen melegedett az idő, a medence újra megtelt, csak most fagyott hús nélkül. A hűtő ürült, a sörök, whiskeyk, ciderek hűtötték a klub férfiembereit és ahogy Sid fogalmazná, az „oldalbordák” tüsténkedtek az ételek elkészítésében. Nagyon szeretem nézni, ahogy ébredezik az erőd, kászálódnak elő a sátrakból az emberek, már elég korán, hiszen a fokozódó meleg kiparancsolja őket onnan. Sokan felpattannak a bringájukra (természetesen nagy részben épített, igazi csodák), és van, akik kisebb quadokkal, rollerekkel igyekeznek a zuhanyzók felé és szanaszét, mindenfelé egész nap.

Fontos megemlítenem Mentos önfeláldozó kedvességét, hiszen egész héten készségesen állt a csajok rendelkezésére „pisimobil” ügyben, mert hát ilyen is van. Sajnos idén nem a saját autójával érkezett, mert sikerült olyan szépen elhúznia a javíttatását, hogy nem készült el a NAAF-ra. Viszont kapott egy jó kis buszt kölcsön és azzal hurcolászott minket. (Az a szerencse, hogy ő ezt élvezi, mert ilyenkor visszafelé lehet még kicsit kóricálni, nézelődni és jókat beszélgetni egy-egy ismerőssel – úgyhogy kellemeset a hasznossal.) Még egyszer köszi Mentos! Gyönyörű autók gyűltek össze a pár nap alatt. Nekem nagyon tetszett az az 1958-as Lincoln Continental, ami a Bud Spencer filmekből is jól ismert. Láttunk sárga amerikai sulibuszt, alumínium Airstream lakókocsikat, katonai Hummereket, sok-sok Mustangot, Camarot, és mindenféle szebbnél szebb amerikai vagányságot.

Igazából ezen a napon is inkább csak pihentünk, semmit nem csináltunk. Este vannak ugyan koncertek, de nem nagyon járunk le, inkább jókat beszélgetünk, szórakoztatjuk egymást olyan sztorikkal, amiktől aztán fetrengünk a röhögéstől. Így volt ez most is. Egy ártatlan kérdés egy egész sztori-lavinát indított el, aminek a következménye órákon át tartó röhögés lett.

Szombat. Amit fontos megemlítenem erről a napról, hogy most először hagytuk ki a felvonulást, mivel semmi értelme nem lett volna. Rengeteg ember, (kisgyerekek is) várakozott a jól megszokott útvonalak mentén, hogy megnézhessék a kocsikat. (Sajnos nem mindenki engedheti meg, hogy családostól ellátogasson az eseményre és ott megnézzék az autókat, a felvonulás remek lehetőség volt arra, hogy láthassák – legalábbis tavalyig.) Csalódniuk kellett. Sajnos a rendezvényt szervezők nem kaptak engedélyt a város vezetésétől és a helyi rendőrségtől arra, hogy a városon keresztül vezessen a konvoj. Csupa elhagyatott úton, mellékúton kellett volna áthaladni, szinte teljesen kikerülve a várost. Ennek az lett a vége, hogy az autósok 70%-a inkább az erődben maradt, teljesen érthető módon. Bízom benne, hogy jövőre azért mérlegelnek és újra engedélyezik.

Délután nagy füstgomolyagra lettünk figyelmesek a Big Foot rendezvény alatt, a füst csak nőtt, végül lángok csaptak fel. Az IFÁ-s tűzoltók pillanatok alatt magukra kapták a védőfelszerelésüket és szirénázva ott is voltak, hogy eloltsák a tüzet. Mint kiderült, az egyik nagy kerekű kipufogójából a show részeként lángok csaptak ki, csakhogy ez elég is volt arra, hogy a korábban a show-ban szétzúzott egyik autó kigyulladjon. Egyébként ezen a napon vannak mindig a legtöbben (még így is, hogy munkanap volt), és idén elég sokáig maradtak a látogatók, valószínűleg többen meg akarták nézni az esti Rednex koncertet, amit mi szintén kihagytunk.

Akadt két érdekes dolog szombaton. Az egyik egy Suzuki Swift felbukkanása volt a délután folyamán, ráadásul Hannibál haverjai (Sid: Nem a McFly haverjai voltak? Végül is mindegy, akárhogy is, azért jobban meg kéne válogatni az embernek a haverjait. :) ) voltak, és szépen leparkoltak a táborunknál. Gondoltam is, hogy a fenébe engedték be?! Poénkodtunk is eleget vele egész nap és teljesen meg voltam róla győződve, hogy az tényleg egy Suzuki (Sid: Még ha kicsit furcsa is. Elvégre milyen Suzukinak fér az első lámpája elé három doboz sör?), ami egyébként szép állapotban volt meg minden, a srác folyamatosan törölgette is róla a port és látszott, hogy első számú helyet foglal el az életében – hiába jöhet kutya, macska, barátnő.

Aztán valaki megszólalt, hogy a NAAF történelmében valószínűleg ez az első alkalom, hogy egy Geo Metro részt vett a rendezvényen. Azt sem tudtam, miről beszélnek, mígnem kiderült, hogy bizony a Suzukiról. Persze gondoltam jó kis szivatása egy nőnek, ez bizony Suzuki akárki akármit is mond. Beszélték, hogy a kapunál még a forgalmiját is elkérték a srácnak, mert ők is annak hitték. Teltek az órák, végül leesett állal kellett tudomásul vennem, hogy ez bizony egy amerikai autó és valóban nem Suzuki. (Mindegy, ne szépítsünk – az Suzuki volt és kész.) A banda egyébként olyannyira bulinak vette ezt a kocsit, hogy este tettek vele egy kört és mindenkitől kérték a metro jegyeket. 

A másik egy BMW-s volt, aki valószínűleg valakinek a valakijének a valakije lehetett a beengedő kapunál, simán bejött és szépen leparkolt az egyik kazamata bejáratához, ami nem bizonyult túl jó ötletnek, mert a biztonságiak és amerikai autósok olyan szépen kipaterolták őt onnan, hogy állítólag a sztorinak még hosszabb folytatása is volt, miután elhagyta az eseményt. (Sid: Röviden az történt hogy valahogy bejutott, leparkolta mögénk a gépet, aztán elment bulizgatni a tulaj. Közben a biztonságiak keresték, majd mikor visszajött, szóltak neki, hogy ki kéne ballagni járművestől. Erre a tulaj, mivel eléggé bátorra mindenezte magát, elég agresszív módon küldte el a anyjukba a biztonságiakat, akiken látszott, hogy szívesen meglapogatnák egy kicsit a hátát, de nem tehették meg. Erre jött a megmentő, egy bazi nagy pickup vontatókötéllel és az egyik szomszédunkkal, aki megkérdezte, hogy ha a lökhárítóra rápattintja a kötelet, akkor szétesik-e ez a szar vagy ki lehet húzni? Itt a tulaj már érezte, hogy ha nem változtat a viselkedésén, akkor annak nagyon csúnya önbíráskodás lesz a vége, ezért visszavett és a biztonságiak gyűrűjében kiment az erődből. A legjobb az volt az egészben, hogy ha esetleg tettlegességig fajul a dolog, akkor a kb. 5000 látogató ellenére sem lett volna egy szemtanú sem. Aztán ahogy hallottuk, kint még jaszkarizott egy kicsit a csávó, de aztán három rendőrautó elkapta, aztán bevitték egy 72 órás gyakorlatozásra.)

Vasárnap, miután mindenki magához tért, szépen szállingóztak haza az emberek, percről percre kevesebb sátor, autó, lakókocsi maradt. Mi is összecsomagoltuk a sátrunkat és hihetetlen, de a Delóba minden belefért (pedig a beköltözéskor 2x fordultunk a holmikkal), igaz körbe lettem barikádozva, de akkor is befért minden. Vicces volt. A Delót szokás szerint szép vastag porréteg borította az esemény végére. Mentosék még maradtak egy napot, akárcsak a szomszédaink az óriási játszósátrukkal – a gyerekek legnagyobb örömére.

A múlt hétvége nagyon sűrűnek alakult. Két meghívásom volt, ahogy a korábbi hétfői bejegyzésben is mondtam, és elsőre egyiket sem akartam elvállalni. Balatonboglár és Kaposvár is elég messze van, ami pedig a legnagyobb baj, arrafelé a közlekedés és az utak sem éppen az autópályákról szólnak, ezért nagyon ódzkodtam az indulástól. Ráadásul látszott, hogy a kaposvári rendezvény a késői kezdés miatt a hétfőmet is elviszi. Aztán ahogy közeledett az időpont, a hétvégém is kitisztult, az idő is jónak ígérkezett, valamint a kaposvári rendező felajánlott némi kárpótlást a kimaradt hétfői munkanapért, így eldöntöttem, hogy megyünk.

Szombaton nyugisan keltünk, reggeliztünk, bepakoltuk a cuccokat az autóba, majd valamikor 10 után elindultunk Balatonboglárra. Elég eseménytelenül haladtunk, mivel nem volt nagy hőség, ezért a leeresztett ablak is elég volt, bár mire Siófokra értünk, már inkább bekapcsoltam a légkondit. Siófokon volt még egy pár perces munkával kapcsolatos találkozóm, aztán mentünk tovább Balatonboglárra. Gondoltam, hogy szombaton a Balaton déli oldalán végigmenni nem egy leányálom, és igazam lett. Elég szenvedős volt a forgalom, ezért a tervezett dél helyett csak egy után értünk oda, de nem maradtunk le semmiről.

Ez a találkozó még csak az első volt a sorban, ezért nem volt túl sok autó, talán 40-50 körül és érdeklődők is csak módjával, de elég jó volt a hangulat. Ezen a helyen volt éppen egy Trabant találkozó is, ami jól mutatott a hivatalosan német autós találkozó mellett, mindkét fél átszivárgott a másikhoz bámészkodni. Valamint mivel a helyszín egy üdülőfalu volt, ezért simán beültünk egy ebédre, és sikerült egy elég fasza kastélyban szállást foglalni.

Volt persze hangnyomás mérés, meg koncert, meg DJ, meg szlalomverseny, de ezek engem nem nagyon hatnak meg. Szívesen beszélgetek az autómról, olykor rákérdezek mások érdekes autóira, de nagyjából ennyi. Ezért aztán a szállásfoglalással, evéssel, dumálással el is töltöttük az időt este nyolcig, aztán mentünk is a szobánkba, kicsit rendbe hozni magunkat a sok izzadás után. 

Másnap reggel megint csak lassan szedtük össze magunkat, de mivel ezúttal sem siettünk, ezért ez egyáltalán nem volt baj. Sajnos az úton nagyon sok felújítás volt, így lassan haladtunk, de azért délre sikerült odaérnünk Kaposvárra. A kontakt egy óra körül érkezett, ezért addig sétáltunk egyet a belvárosban és ittunk egyet a főtéren, majd meglett a szállás, ahol aztán felkészülhettünk a rohamra, amit akkor még nem is gondoltunk volna.

Négy órára álltunk ki az autóval, de a hivatalos rendezvény csak ötkor kezdődött. Már kicsit előtte is jöttek oda emberek, de 5 és 8 óra között elképesztő mennyiségű emberrel beszéltem. A Zsolttól kapott kellékek, mint a Fluxuskondenzátor vagy légdeszka baromi népszerűek voltak. Itt kicsit kitérnék ezekre az érdeklődőkre. több fajtájuk van. A nagy részük, mondjuk úgy 85%-uk teljesen normális jól nevelt, vagy legalábbis a Deloreannel szemben tisztelettudó, visszafogott érdeklődő. Velük nincsen baj. Megkérdezik, hogy lehetséges-e a beleülés, vagy az autó megfogdosása, esetenként még a fotót is megkérdezik. Velük nagyon szeretek beszélgetni, igazán jó fejek, sok köztük a veterános vagy valami másmilyen agybogárral rendelkező érdekes ember.

Aztán van egy másik 10%, akik miatt a jobb oldali ajtót inkább csukva tartottam, mert kérés nélkül tapogatnak, kipróbálnak mindent, ami könnyen elérhető. Így pedig, hogy a jobb oldalamon ott voltak a kellékek, előttem meg az autó, a jobb oldali ülésre már nem tudtam volna figyelni. Ezek egyébként nagy gondot nem okoznak, csak kellemetlen ez a fajta otthonosságuk az autóval kapcsolatban.

Aztán végül van a maradék 5%, akikre rá kell szólni, mert simán kinyitják a jobb oldali ajtót és beülnek, leszedik a légdeszkát a helyéről, hogy fotókat csináljanak vele, ha beülnek akkor pedig nyomogatják a gombokat, tesztelik az indexet meg ilyenek. Na ők azok, akiket nagyon sürgősen parancsolok ki az autóból, mire sértődötten elmennek, mint ahogy itt is párszor történt. Viszont mivel most elég sokan voltak, ezért ez az 5% is elég soknak tűnt. Mikor végül 8 órakor elkezdődött a film, egyáltalán nem bántam, nagyon megterhelő volt ennyi felé figyelni ilyen sokáig, pedig még segítőim is voltak. 

A film viszont így duplán olyan jó volt, mint csak simán tv-ben nézni. Úgy, hogy ott van mellettem az egyik főszereplő, igen vagány dolog, és mikor a filmnek vége lett és felkapcsoltam a Delorean lámpáit a sötétben, plusz beindítottam a motort, egyértelmű volt az újabb roham, ami még úgy jó fél óráig kitartott. Mivel a filmet az egyik régen nem látott haverral együtt néztük és beszélgettük végig, ezért ekkor elbúcsúztunk, majd a szálláson, ami szerencsére elég közel volt, belezuhantunk az ágyba. Persze csak szigorúan azután, hogy megnéztünk egy éppen arra járó sünt. 

Majd következett a harmadik nap, a hazaút, ami inkább az utazás miatt lett érdekes. Mármint nem az autó miatt, azzal nem volt semmi, levéve az esetenként jobbra kanyarodásnál hallható fékbetétnyikorgást, hanem a meglátogatott helyek miatt. Sosem tudtam, hogy a felénk jellemző szólásban megemlített Karakószörcsök tényleg létezik, ráadásul ott van Tüskevár mellett. Aztán Ukk is nagyon tetszett, miután meglátogattuk a sümegi várat, ami ismét nagyon bejött, de a legjobb, a pápai ebéden túl, az volt, hogy Győrbe érve a Dudunak mindenképpen be kellett mennie egy kicsit a Pepcoba. Méltó lezárása volt a három napos duhajkodásnak. Legalábbis neki. :)

Nagyon sűrű volt ez a hétvége, sok felé voltam, elfáradtam, de nagyon jó volt. Emiatt a szerdai bejegyzés most végre nem javítás lesz, hanem egy rendes gigaméretű eseményleírás. Hétvégén pedig fotózás. A végére még összekapta magát a nyár, csinálja nekem a programot.

Jönnek tovább a javítások, először egy a cégstruktúrás bejegyzéshez. Találtam több oldalt a Delorean Motors Holding Companyről, ideje volt bepakolni.

Találtam még egy képet John Delorean lépcsőn autózós bejegyzéséhez.

Egy újabb kép a chicagoi autó showról.

Újabb lényeges információk a gyártóformákról és sorsukról.

Ezen kívül pedig még több olyan kis javítgatás, rendszerezés, amit itt felesleges lenne felsorolni.

Ez az ünnep kicsit átszervezte a hetemet, ezért ma van hétfő, pénteken meg majd jön valami bejegyzés. Valószínűleg megint javítgatni fogok, ezt is meg kell csinálni valamikor. A hétvégén Balatonboglár és Kaposvár lesz a program, majd megírom, hogy mit keresek arra.

Ezen a héten is csak javítások lesznek. Nagyon feltelt a képkönyvtáram, ki kell szórni, ami még nem jelent meg.

Találtam két levelet, ami nagyon jól beleillett az "Egy felszámolóbiztos emlékei" sorozatba.

Neal Barclay dokumentációjához is találtam még két példányt a bejegyzése végére.

Érdekes dolog más zsebében turkálni, John Delorean zsebében pedig számomra kötelesség. Ezért egy hotelszámlája már ment is a fizetése mellé. Természetesen céges költségről van szó.

Giugiaro bejegyzéséhez beraktam egy galériát a famakettről és egy jó minőségű képet Giugiaroról és a Deloreanről.

Egy új kép John Deloreanről és a gyerekeiről. Egy Yamahán.

Egy kép John Deloreanről és Christináról, a genfi autóshow nyitónapján.

Két kép az Élet a Gyárban sorozathoz. Egyik itt, másik itt. Valamint három kép az alapkő letételi ceremóniáról és faültetésről.

Túl vagyunk azt hiszem az elmúlt évek talán legjobb találkozóján, majd valamikor megírom az eseményt a delorean.hu-ra. Elmondhatatlanul jó volt az egész, a dögléssel és az aktívkodással együtt. Kár, hogy most megint egy évet kell várni.

Mivel holnap már megyünk ki a NAAFra, és elég erős készülődésben vagyunk, valamint a téma is elfogyott, ezért egy javítós bejegyzés jön, úgyis nagyon felszaporodtak az ilyen jegyzeteim.

Bill Collinsről találtam egy jó képet, és a bejegyzését is kipótoltam némi új információval.

Chuck Benningtonhoz is találtam egy kevés új dolgot, plusz egy képet.

Nick Sutton elmélkedéséhez találtam egy jó alátámasztó újságcikket. Bár ugyanez a kép mehetett volna ide is.

Csak egy kép az evolúciós sorozat legelejére, amikor a Delorean még véletlenül sem hasonlított önmagára.

Az aranyból készült Deloreanekről mindig előkerül valami. Most egy újabb kép a 4301-esről.

Ismét elérkeztünk az év legfontosabb eseményéhez, a NAAFhoz. Kedden cuccolok, csütörtökön költözök, péntektől vasárnapig meg úgy érzem majd magam, hogy még éppen ne lehessen büntetni. A Delorean lemosva, kitakarítva várja a pofavizitet, aki tud, jöjjön, marha jó buli lesz!

Miután a tavaly 10 éves találkozó orbitálisan baromi jóra sikerült, ezért nem volt kérdés, hogy a 11 éveset is Agárdon tartjuk a Mentosnál. Jó fejek voltunk, elég hamar szóltunk neki is a tervünkről, de rá lehet számítani, hogy rugalmas lesz, és alkalmazkodik. Mondjuk ebben segít az is, hogy egyébként is sokat van ott, az meg hogy meglepi-e néhány klubtag, az szerintem neki már tökmindegy. 

A szervezést ezúttal egy kicsit hamarabb kezdtük, de természetesen ismét csak az időpont egyeztetés miatt, aztán szokás szerint le is állt a dolog, aztán a találkozó előtti napokban beszéltük meg a részleteket. Lesz publikus rész? Dehogy! Nem kerek évforduló. Lesz kaja? Persze, paprikás krumpli. Fasza, az még nem volt. Mikor kezdünk? Háromkor jó? Jó. Akkor mindent megbeszéltünk, a matekot majd ott összerakjuk.

Innentől pedig már csak az odaérésre kellett figyelni. Valamikor két és három óra között érkeztünk meg, addigra Mentos és Hannibal már vásárolni volt, de elég hamar összejött a banda. Sajnos voltak hiányzók, Skynetnek nem sikerült odaérni, Dubniczkia is csak rövidebb időre tudott beugrani, de ennek ellenére is nagyon jól elvoltunk. Ez egy kicsit kárpótlás volt az elmaradt Lakeside Weekendért, mert az azért hiányzott az idei évből.

Zsolték hamar odaértek, McFlyék ha jól emlékszem kicsit később, de ami a lényeg, hogy három kutyával, ami adott egy kis extra izgalmat a buliba, de meglepően jól viselkedtek, nagy gond nem volt velük. Ellenben készült pár elég jó kép róluk.

Viszont a legjobban az mutatja, hogy ez a társaság már nem a Delorean, hanem az ismeretség miatt jön össze, hogy amikor a Bopat jelentkezett, hogy jönne, de mit hozzon, a Deloreant vagy az új Mustangját, akkor egyöntetű volt a válasz, hogy a Mustangot. Deloreant már sokat láttunk, itt is van egy, viszont egy vadiúj Bullit Mustang az mindenkinek újdonság volt.

Jött aztán az este, és az sötéttel együtt valahogy az embereknek jobban megy az ivászat is. Őszinte leszek, nem sok különleges dologra emlékszem, levéve a baromi sok röhögést, és azt, hogy a éjjel háromkor baromi jó ötletnek tartottuk a szalonnasütést. Közben ráraktuk a notebookot a Delorean tetejére, aztán onnan szólt a zene. Valamikor öt körül feküdtünk le, és ha jól emlékszem senki sem volt totálkáros, bár a másnap reggeli gyűrött fejek megérdemeltek volna egy fotót. 

Jött aztán a szokásos reggeli rituálé: Egy kis kaja, gyógysör, szondafújás, aztán újra elölről. Idén hamarabb lettünk életképesek, pár órával hamarabb szét is széledt a banda. Előtte Hannibal még ment egy kört a Deloreannel, mert mint kiderült, még nem is vezette, én meg erről nem is tudtam. Na de a lényeg, hogy megint fasza buli volt, jövőre ismét találkozunk!

Pár hét múlva pedig kaptam egy gyorshajtásos csekket. Őszintén szólva 30e Ft-ért már jobb képet várna el az ember.