Élet egy Deloreannel

Múlt héten megírtam, hogy leadtam az autót. Azóta annyi történt, hogy elmentem a Vurdon telepére és megcsináltuk az állapotfelmérést. Úgy tűnik, hogy nem lesz egy horrorösszeg a végeredmény, bár azért ahhoz, hogy minden szép legyen van még munka bőven. Az biztos, hogy a karosszériásuk szomorkodott az autó láttán. Neki nem sok túlórát fognak fizetni az biztos. :)

Szóval megemeltük az autót és haladtunk szépen hátulról előre és írtuk a gondokat. Négy dolog van, amivel mindenképpen foglalkozni kell. Az első, hogy a fékcsöveim elég használtasak. Jók, de OT-n ebbe beleköthetnek, tehát ez csere lesz.

A második a lengéscsillapítók szilentjeinek az állapota. Funkcionálisan ismét nincsen gond, de kicsit rojtosak, ezzel valamit kezdeni kell. Megpróbálok valami felújítást intézni, mert a delorean.eu-s új elég durva áron van. Írtam is róla még annak idején.

A harmadik a morgás, amit említettem az előzményekben is. Úgy tűnik nem csapágy lesz, hanem az angle drive nincs rendesen fixálva és az morog. Úgy tűnik ez olcsó javítás lesz.

A negyedik pedig a vezető oldali ülésem. Az most már úgy tűnik nagyon a végét járja és egyre többször hátradől. Szétszedik cafatokra és javítják.

Ezeken felül is van még javítanivaló, de ezek az OT vizsgára nem létfontosságúak, viszont a boldogságom miatt szükségesek. Azért nem fog egyből menni, mert kicsit későn szóltam a felújításról és más autók is vannak előttem. Egyelőre így csak a vizsgán átmenés a lényeg, nem a 100%.

- A szokásos sebváltóolajfolyás. Mert folyik bizony. Lesz egy kis veszekedésem a Tibibával attól tartok. Ezt nagyon meg kéne oldaniuk garanciában, mert már másodszorra nem végeznek tökéletes munkát. Az OT előtt letöröljük azt a minimális pár cseppet és mivel úgyis trélerrel megy az autó, nem fog látszani. Ez viszont nagyon idegesítő.

- Egy motortartó bak már kicsit csúnya. A Vurdon szerint jövőre kell cserélni. Észben tartom.

- Kipufogó. Írtam még a karambol után, hogy nem tökéletes. Lehet, hogy gyártatok majd egy újat. Az is lehet, hogy itt az ideje a Stage I upgradenek? :)

- A bőrözések javítása. Én ezeket most megcsináltatnám, de elméletileg az én hibáim nem olyan nagyok. Simán elmennek patinának. Azért ez rövidtávon orvosolva lesz.

- Éves olajcsere. Eddig még elmaradt.

Hát azt hiszem ennyi. Amint változás lesz, szólok! :)

Pár hete skynet volt már egy OT vizsgán, de akkor nem sikerült sorra kerülnie, ezért most megy megint. Remélhetőleg ezúttal már odakerül, hogy megnézzék az autóját és boldog mosollyal hagyja el az állomást. Én is ott leszek tapasztalatgyűjtési céllal, valamint jó eséllyel McFly is megjelenik. Drukkoljatok ismét!

Ahogy azt már a korábbi bejegyzésekben említettem, Sir Kenneth Corknak hívták a DMCL csődbiztosát. Önéletrajzi könyvében életének erről a fejezetéről is ír és én most ezt fordítom le. Könyve címe: The Cork on Cork, és az amazonról megrendelhető. Én megrendeltem, mert sajnos a cikk utolsó harmada hiányzik és sehol a neten nem találom. Remélem megérkezik a könyv, mire odaérek. A szövegről csak egy kis megjegyzés még így elöljáróban: Az előző általam fordított szövegekhez hasonlítva igazán élvezetes ezzel a szöveggel dolgozni. Mégpedig azért, mert habár elég nehéz, de rendkívül választékos és szép szöveg. Általában egyszerű közangolból fordítok, de itt végig látszik valami nemesség a szerkezetben. Sir Kenneth Cork úgy vélem nem csak nevében Sir. Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem hiszem, hogy ezt az extra tartalmat át tudom adni.

Közvetlenül mielőtt megkezdtem munkámat, mint Lord Mayor of London egy ajánlat érkezett az Észak Írországi Fejlesztési Ügynökséghez ( Northern Ireland Development Agency - NIDA) aminek fizetés nélküli (visszautasítottam a kormány 10000 fontos éves fizetésű ajánlatát a szabad véleménynyilvánításért cserébe) elnöke voltam, hogy vegyük fel a kapcsolatot Mr. John Z. Deloreannel, egy amerikaival, aki egy saját tervezésű kétüléses sportautót szeretne gyártani és ehhez keres megfelelő helyszínt. A jövendőbeli gyárának egyik lehetséges helyszíne Észak-Írország volt. A NIDA átnézte az ajánlatot, majd nemet mondott, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem az amit támogatnunk kéne.

Arról szólt a terv, hogy John Delorean egy céget alapít Ulsterben, ami az Egyesült Államokban levő anyavállalat leányvállalata lesz. Az anyavállalat birtokolja az autó eladási jogait és ez a cég teljes egészében John Delorean tulajdonában lesz. Tehát az ulsteri egység csak a gyártással fog foglalkozni és minden egyes legyártott autót "elad" az anyavállalatnak. Emiatt mi itt Britanniában semmiféle befolyással nem bírtunk volna a michigani székhelyű amerikai Delorean Motor Company-re, sem pedig azok pénzügyeire - bár később bebizonyosodott, hogy ezt mégis meg tudjuk csinálni.

A NIDA megfogadta a tanácsomat és nem tett lépéseket. Mint kiderült, a tanácsom nem volt megfelelő és a gyár mégis felépült Dunmurryben, Nyugat Belfastban. A gyár és az azt birtokló anyacég akár sikeres is lehetett volna, mert a brit kormány bizalmat szavazott neki és úgy döntött, hogy támogatni fogja. John Delorean pedig elfogadta, hogy a michigani cég vezetőtanácsában két brit is helyet kapjon, hogy az angol érdekeket képviselhessék, bár a Brit kormány ennél nem is kért többet. Ugyanannyi pénzügyi ellenőrzésük volt a cégben, mint amennyi a Monsantoban vagy akármelyik nagy multinacionális cég leányvállalataiban volt, akik jelen voltak Észak Írországban.

Az Ír hivatalnokok egyszerűen így működtek. Örültek a Delorean Motor Companynek, mert ez számukra csak egy újabb olyan cég volt, amellyel az egy csoportba tartozók eddig minden részvevőnek hasznosnak bizonyultak. Az a tény viszont sajnos elkerülte a figyelmüket, hogy a cég nem dúskált a pénzben. A michigani székhelyű anyavállalat pedig szintén komoly alulfinanszírozással küzdött és az egyetlen üzlete az volt, hogy az írországi gyárnak itt volt a főnöksége.

A gyár beindulása utáni első tél után az eladások nagyon jól alakultak. Volt pár elkerülhetetlen mérnöki hiba, de az egykori Chrysler dolgozók által kiképzett munkaerő gyorsan tanult. Az egész gyár elkezdett úgy működni, ahogy kellett és John látta, hogy álma valóra válik. Mivel minden pénzt kivont az anyacégből, hogy az ír gyár működjön, úgy döntött, hogy nyilvános részvénykibocsátásba kezd. A korai eladási adatok miatt túlzottan optimisták voltak az előrejelzések és a DMC felvett további ezer embert és a sorokra vezérelte őket. Viszont ezek az emberek már nem kaptak olyan jó kiképzést és így az ideálisnál sokkal több hibás autó került le a sorról, amiket aztán Michiganben kellett kijavítani. Ráadásul ezzel egy időben rettenetes idő köszöntött Észak Amerikára és az eladások visszaestek. A sportautó hirtelen alacsony prioritásúvá vált, ami lehet, hogy jó játékszer fiatalembereknek, de közel sem olyan fontos katasztrófahelyzetben. 

A 30 millió dolláros bankhitel gyorsan elfogyott, a belfasti gyár pedig további 10 millió dollár értékű autót gyártott le, amit a Delorean Motor Companynek kellett volna kifizetni, de mint kiderült, az egyedüli vevő kifogyott a pénzből. Ekkor a cég újabb hitelhez folyamodott a bankhoz, a bank hajlandóságot mutatott erre, de azért bekéretett pár dokumentumot. Viszont amikor szembesültek a csökkenő eladásokkal meggondolták magukat, a dokumentumokat pedig extra biztosítékként maguknál tartották. Hirtelen nem volt miből fizetni az északír dolgozókat, a villanyszámlát, a beszállítókat. Ez volt az a nagyon komoly krízis, ami James Priort, Írország frissen kinevezett miniszterét arra sarkalta, hogy a segítségünket kérje.

Említettem, hogy múlt héten a szép idő miatt elkezdtem a szezont. Igazából volt egy másik erősebb motiváció is, mert 2011 március 5.-én szereztem az előző rendszámomat, tehát az pont a beindítás utáni hétvégén járt le, ami pedig most volt. Emiatt beszéltem meg a Vurdonnal, hogy elhozom nekik most hétvégén az autót, hogy felkészítsék OT vizsgára és véglegesen forgalomba helyezzék.

Egyik győri haveromat vittem magammal, hogy visszahozza a Passatot és ne kelljen emiatt extra kört futnom. Hazaértünk, kiálltam a Deloreannel, megírtam az útvonalnaplót, majd elment előttem egy rendőrautó, miközben folyamatosan nézték a P-t az autó elején. Az utca végén megfordultak, megint elmentek előttem, végül elmentek.

Ehhh. Igaz, hogy a falunkban én szökőévenként látok rendőrt, de mivel szökőév van, ezért úgy tűnik itt volt az ideje. Mivel múlt szeptember óta megint szigorítottak a P-n, ezért még jobban kerülöm a rendőröket, mert jobb a békesség. Így aztán inkább leállítottam az autót és bementünk még enni egy sütit. Aztán pedig autóba be és hátsó úton kisurranás a faluból. Ezután már eseménytelen volt az út, sikeresen leadtam az autót Győr mellett. Leszereltem a rendszámot, majd bementem beszélgetni egy kicsit az autó nyűgjeiről.

Szokás szerint nem nagy dolgok, de odafigyelést igényelnek. A legnagyobb baj, hogy a sofőr oldali ülés úgy tűnik a végét járja. Legalábbis elég sokszor nem tart már rendesen és egyszerűen hátraesik beállításnál. Egyszer még vezetés közben is megcsinálta ezt, azt hiszem nem kell mondanom mennyire szívás. Most majd szépen szétszedik, megjavítják. Aztán valami morog bal elől. Szerintem valami kezdődő csapágynyűg. Végül pedig elmaradt a kárpitozás, ezt is itt fogják befejezni.

Ezeken felül remélhetőleg már csak egy masszív takarítás és a vakrozsda eltakarítása van hátra, aztán pedig az április 5.-ei veszprémi OT vizsga.

Végül pedig kedden leadtam az utolsó P-s rendszámomat is és remélem, hogy többet nem kell vele szórakoznom. Az egész okmányirodás túra kb. 5 perc volt. Az első rendszámom esetén bekérték az útvonalnaplót, amit azóta sem tudtam lemásoltatni pedig jó lett volna. A második rendszámom útvonalnaplóját lemásolták, de nálam maradt, ezzel az utolsóval pedig már nem is törődtek, mindössze meg kell őrizni 5 évig és kész. Szerintem a dokumentáció miatt meghagyom tovább is, sőt lehet, hogy folytatom a vezetését. Aztán majd öregkoromban kiszámolom, hogy hány utam volt a Deloreannel.

Nagyon jó szolgálatot tett ez a lehetőség, de jó lenne már kötöttségek nélkül vezetni a kedvenc járművemet. :)

Korábban már említettem, de most ismét itt az ideje két felhívásnak. Az egyik, hogy ha valaki érez magában akaratot, akkor nyugodtan írja meg saját Deloreanbuzériájának történetét és kirakom a blogra. A sajátomat nem kell ecsetelnem, folyamatosan írok róla, de mások történetét is várom. Dubniczkia bejegyzésében ketten is megemlítették, hogy megírnák a sajátjukat.

Valamint ha van akármelyikőtöknek igazán szeretett autója, annak is várom a történetét. Most a felújítás alatt és télen elég nehéz saját sztorikat prezentálnom, jól jönnek a társszerzők munkái is. Példaként ismét Dubniczkiat hozom, mert ő már ebben a témában is megcselekedte, amit megkövetelt a haza. :)

A másik téma sem sokkal másabb. Bő három éve írom a blogot és péntekenként sokszor már olyan részletességig megyek bele a DMC történelmébe, aminél jobban így 30 év távlatából nem nagyon lehetséges. Ennek az egyik oka, hogy a normál, általános témák már fogyóban vannak, egyszerűen már mindenről írtam. Pár hónapra előre vannak meg a témáim és habár jelenleg nem tűnik úgy, hogy rövid távon gondba kerülnék, de lassan egyszerűen elfogy az internetes anyag. Emiatt, ha valakinek ötlete van, hogy miről írjak, esetleg olyan dolgot talál, amiről még nem volt szó a blogon, akkor az küldje el vagy írja meg kommentben!

Hát gyerünk, legyetek kreatívak!

És most a befejezés. Jövő héttől pedig most már tényleg a csődbiztos elbeszélése következik.

Mindezek ellenére több olyan ötlet is volt, amit sikerült megfúrnunk. Ezek egyike egy butik lett volna a Park Avenuen, ahol Giugiaro tervezésű Porsche szintű dolgokat árult volna, de volt szó még egy két boxermotoros sportautóról is, ami a DMC-12-nél kisebb, az Alec Issigonis féle Mini Moke-hoz hasonló jármű lett volna, amiről még az Alfa Romeo nagyon lelkes vezetőségével is beszélt. 

Aztán ott volt még a buszos terv is, a régi cégem - a Reliant - felvásárlása, ami azért kellett, hogy Brooke Stevens, a legendás amerikai ipari formatervező segítségével üzemanyag-takarékos háromkerekű bejárójárművekkel árassza el Kalifornia kerékpárútjait. És mindez a '80-as évek elején történt, nagyon sokkal Schwarzenegger kormányzóvá választása előtt. Igazából nem meglepő, hogy nem volt időnk arra, hogy John összes további csodálatos álmát valóra váltsuk.

Éppen elég időt vitt el nekünk és a Lotusnak az is, hogy néhány rajzból kiindulva 28 hónap alatt egy Kaliforniai engedéllyel rendelkező autót építsünk. Ez világrekord, habár 10 hónappal még így is lekéstük azt a határidőt, amit John megígért John Callaghan munkáspárti kormányának.

A cég sorsa, a termék, az ír dolgozók (amelyek esetében majdnem 50% volt az életükben először munkát kapók aránya - és ami tényt az angol újságok soha nem mulasztottak el megemlíteni) és a kritikus Brit sajtóvisszhang szöges ellentétben állt az amerikai véleményekkel. Ez jó részben köszönhető JZD karizmájának. Annyira egyedi volt a személyisége, mintha a "karizma" szót, direkt az ő leírására találták volna ki. És neki köszönhetően olyan autóipari zsenikkel, híres és fontos emberekkel dolgozhattam együtt, mint Giorgetto Guigiaro; Colin Chapman; Tony Rudd - Lotus motortervező, Gene Cafiero - Lee Iaccoca elődje a Chrysler elnöki székében, Don Lander - egykori európai Chrysler elnök és Zora Duntov - a Corvette atyja - , aki értékes tanácsokkal segített minket az autó kezelhetőségével és futásával kapcsolatban.

További tagjai voltak ennek a már eddig is rendkívüli gárdának James Prior MP (Member of Parliament - képviselő) - Észak Írország minisztere és Sir Kenneth Cork (akiről jövő héten lesz szó) - a csődbiztosok mestere, aki a "The Cork Report" című jelentésében összegezte a DMCL csődbe menetelével kapcsolatos jelentős mennyiségű tapasztalatát és üzleti jellegű megközelítését. A Thatcher kormány később bevezette a Brit vállalati törvénykezésbe is a benne leírt javaslatokat. Ennek eredményeként lett egy sokkal jobb és konstruktívabb megoldásuk a fizetésképtelenné vált cégek kezelésére, nem csak a csődeljárás és a felszámolás.

Végül pedig köszönöm John ezt az igazán csodálatos négy és fél évet. Fájdalmas volt a végén, de mindenképpen nagyon, nagyon tanulságos.

Annyira jó idő volt a hétvégén, hogy be kellett indítani az autót. Előbb mondjuk pár előzmény. Az elmúlt pár hét -20 fokai miatt nem nagyon tudtam a Deloreannel menni, bár azért igyekeztem az autót minél többször beindítani.

Ez utoljára három hete sikerült, viszont két héttel ezelőtt mikor megpróbáltam, sehogy sem akart működni. Indítóztam lelkesen, de csak nem akarta az igazságot. Pontosan az a hiba volt, mint amit Írországban játszott el velem. Eddigre már nyilvánvaló volt, hogy ismét valami beázásról lehet szó, ezért  próbálkoztam még egy darabig, aztán hagytam, nehogy lemerüljön az akksi.

Hogy hogyan tud egy garázsban álló autó beázni? Hát nem könnyű, de nálam azért megoldható volt. Páran láttátok már, hogy hol tárolom a Deloreant és tudjátok, hogy nem éppen a klimatizált garázsok mintapéldája. Az autó bal oldalán van egy pince, ami a nagy hidegben befagyott, majd ahogy melegedett az idő, szépen elkezdett felengedni. Ez azzal járt, hogy a pára ahogy jött felfele, kicsapódott az autó fémrészein, a motortérben is. Készítettem róla pár képet, egy kicsit látszódik is rajta a dolog.

Az első képen a blokk bal oldalán azok a szemcsék a vízcseppek, a másodikon pedig jobb oldalt látszik, ahogy áll a víz azon a kis lemezen. Na és ez a víz szépen bement a szokásos - általam még nem ismert - helyére, ahol valami zárlat miatt nem kapott gyújtást az autó.

Visszatérve a mostani hétvégére, megint próbálkoztam a továbbra is vizes motorral és nem is indult be. Ráadásul már érződött, hogy kezd merülni az akkumulátor. Ezért inkább fogtam magam, kitoltam a napra és szélbe, majd elmentem enni és egyéb dolgaimat elvégezni. Kb. másfél óra múlva visszaértem, indítottam és másodikra be is indult a motor. Yeah!

Hagytam menni negyed órát, elkészülődtem, majd elmentem tankolni és kicsit felfújni a gumikat. Innentől kezdve, hogy felmelegedett már nem volt semmi gond, minden ment ahogy kell. Azt hiszem ezzel az úttal megnyitottam a szezonomat.

Ha minden jól megy, akkor skynet és a gépe éppen OT vizsgán van és akkor estére megvan az ország első OT-s Deloreanje! Drukkoljatok!!!

Sajnos mégsem fért bele egy részbe a maradék, így jövő héten is Barrie Wills jön még és csak utána Sir Kenneth Cork.

John határozottsága minden elkövetkező cselekedetében tipikusnak volt mondható. Ha valamit kitalált és jónak gondolt, akkor túl volt tárgyalva. A feladat pedig ránk hárult, hogy véghezvigyük, akármekkora őrültség is volt.

Az aranyautók volt az egyik ilyen. A '70-es években az American Express katalógusának a karácsonyi kiadása volt a legnagyobb példányszámú lap az USÁban a keleti parttól a nyugatiig. Ennek a címlapjára kerülni minden amerikai luxusgyártónak a leghőbb vágya volt.

Ebben az időben a Lotusszal dolgoztunk még az autón, még a teljes alkatrészlistánk sem volt meg, de John szerint már készen volt az autó. Tehát számára egyértelmű volt, hogy megegyezzen az American Expresszel, hogy egy átszínezett autót rakjanak a magazin címlapjára.

A legteljesebb rémületünkre a magazinban volt még egy ajánlat is, ami egy korlátozott példányszámú arany Deloreanról szólt, amihez 75000 dollárért lehetett hozzájutni a normál autó 18500 dolláros árához képest (ez a két ár aztán később 85000 és 25000 dollárra módosult), ráadásul a szállítási határidőt közvetlenül az első Amerikába érkező Deloreanek után pár hónappal későbbre tették, 1981 októberére. Imádkoztunk, hogy ne legyen senki akkora hülye, hogy ennyi pénzt adjon ki egy ilyen sportautóra, de John hírneve természetesen ismét győzedelmeskedett és két rendelés is érkezett.

Egy kisebb csoda és a Degussa nevű német vegyészcég (akiktől az arannyal teli medencéket béreltük) segítségével sikerült végrehajtanunk a munkát úgy, hogy ezzel elsősorban csak a szabadidőnkben tudtunk foglalkozni. Ezzel kapcsolatban a legnehezebb nem-technikai rész a pénz biztosítása volt. Előre meg kellett vennünk annyi aranyat 45000 dollárért, ami elég mélyen megtölti a medencét, hogy a legnagyobb rész - ami a DMC esetén az ajtó volt - kijöjjön belőle. Ez után külön szerszámok kellettek további 37000 dollárért, majd maga a munka is további 15000 dollárba került. A nem várt problémák elhárítása miatt a Degussa 131000 dollárt kért előre. Annyi engedményt sikerült elérni, hogy miután elkészülünk a három szettel - mert csinálunk egy plusz szettet tartaléknak - legalább visszakapjuk a medencében maradt arany árát.

További probléma volt, hogy a Degussa eddig 0,1 és 0,2 mikron vastagságban végzett csak aranyozást, a mi igényünk pedig 2,5 mikron volt, amit először nem tudtak garantálni. Miután ezt sikerült megoldani, maga az aranyozás sem ment könnyen. A Degussa az aranyozást Dunmurryben szerette volna végrehajtani, hogy elkerüljék a szállítás során esetlegesen szerzett sérüléseket, de erre Dunmurryben nem volt hely, ezért a DMCL dolgozói mentek el 1981 szeptember 15-én a helyszínre, a Holderhez, ami a Degussa egyik beszállítója volt, és az érkezésükkor éppen szabadságon volt az egész gyár. Ezért egymaguknak kellett mindent megoldani.

Először az autó tetején levő T-paneleket készítették el, majd jöttek az oldalsó acélelemek, majd végül az ajtók. És itt derült ki, hogy az egyik ajtó megsérült a szállítás során. A pótlására, a határidő szűkössége miatt nem volt lehetőség, a helyszíni javítás nem sikerült, ezért légi szállítással rendeltek egyet Dunmurryből, az azonban csak szombatra ért volna oda, arra a napra, amikor már csomagolni kellett volna. Végül aztán péntek este 6-ra már megérkezett az ajtó a repülőtérre, hogy  kiderüljön, hogy hétvégén nem dolgoznak a vámosok és várni kell szombatig. Stuart Craven, (az egész aranyozási munka megbízott vezetője) tudta, hogy ez a késés nem elfogadható, ezért mivel a gondosan becsomagolt ajtó a vámiroda falának támasztva várta a hétfőt, egyszerűen besétált, felvette és elhozta. Közben elkészültek a csomagtartók, neki lehetett állni az utolsó ajtónak is. Végül minden sikerült, gondosan becsomagolták a paneleket, azonban már jött is a következő probléma. Szombat késő délután volt, vasárnap pedig Németországban kamionstop van. Azonban erre is gondoltak, ugyanis van egy felmentés ez alól a szabály alól. A fagyasztott árut szállító kamionok közlekedhetnek. Így aztán a paneleket berakták egy hűtőautóba és kedd reggelre már Dunmurryben is voltak. Erre a sietségre azért volt szükség, mert John Delorean júniusra ígérte az autókat és eddigre már nagyon durván el voltak csúszva a határidővel.

A panelek felszerelése egy elkerített helyen történt, valamint a munkásoknak minden fémet le kellett venni magukról a gyűrűktől az órákig. Ezen felül mindenki védőkesztyűt is viselt. A legkisebb karc sem volt megengedhető, mert ezek eltávolítása lehetetlen lett volna. Így aztán további két hétig tartott az összeszerelés. A gondos előkészületek és a németországi elképesztő munka ellenére az összeszerelés során az egyik ajtó megsérült, ezért az elkészült tartalékkal kellett helyettesíteni. Ezért van, hogy a harmadik aranyból készült Delorean jobb oldali ajtaja kicsit másmilyen színű.

Végül aztán az autó legyártása után, mikor felkerültek az aranyelemek, a hozzá passzoló első és hátsó színűre festett műanyag elemekkel, felnikkel, ülésekkel, az autó valóban lélegzetelállító lett, főleg a szabadban, a tiszta ég alatt. JZD újra győzedelmeskedett, pedig ő csak a parancsot adta ki. A lehetetlent mi, a "katonák" vittük véghez.

Igaz ez pénteki bejegyzés lenne, de oda most elég sok anyagom van, viszont mivel saját történetekből jelenleg eléggé híján vagyok, ezért átrakom ide ezt a megint kiegészített sorozatot. Már két bejegyzéssel ezelőtt is azt hittem, hogy az az utolsó barlangrajzos bejegyzés, de aztán még most is írok hozzá. Legutóbb a kulcskódokról volt szó, most pedig néhány igazán speciális rajzról, amik betekintést nyújtanak a gyár dolgozóinak a lelkivilágába. Ezek a rajzok, írások nem annyira a gyárhoz vagy autóhoz, mint inkább az aktuális politikai helyzethez köthetők. Ha további rajzok kerülnek elő, tovább is folytatom majd.

Először a VIN 3205-ös Delorean jobb első acélelemének a belső felén van egy írás, ami leginkább "13 Dery"-nek tűnik.

Ennek a rajznak  a magyarázata valószínűleg az, hogy 1972 január 30-án, az úgynevezett "Véres Vasárnapon" Derry városában 13 fegyvertelen katolikust lőttek le hadsereg emberei, egy ember pedig négy és fél hónappal később az ekkor szerzett sérülései folyományaként hunyt el. Sokak szerint ez az esemény indította el az írországi zavargások egy újabb fejezetét. A dolgozó pedig, aki ezt ideírta ezekről az emberekről szeretett volna valami okból megemlékezni. 

Saját elméletként még annyit fűznék hozzá, hogy ennek az autónak augusztusi a gyártási ideje, ami január 30-hoz képest fél év. Mivel ebben az időben a termelés még nem volt annyira gyors, ezért könnyen lehet, hogy ennek a dolgozónak volt az ismerőse a később, tizennegyedikként meghalt ember és éppen évfordulója volt a halálának.

Egy másik hasonlóan politikai tartalmú üzenet következik. Egy gyertya.

Ez a rajz a 2261-es VIN számú autó bal első acélelemének a belső felén van. Ez az autó júliusi a VIN táblája szerint és a gyertya a Bobby Sands általi éhségsztrájkhoz köthető, annak vált a szimbólumává. Bobby Sands 1981 májusában halt meg.

Végül pedig egy könnyedebb kép befejezésként. Kicsit nehezen olvasható, szerintem Norman Pearl lehet ráírva, de ha valaki mást lát bele, mondja nyugodtan! A Google nem ad rá értelmes találatot, talán az egyik dolgozó rajzolhatta, aki kísértetiesen hasonlított Frédire, a Frédi és Béniből.