Élet egy Deloreannel

Hát akkor még egy év végi bejegyzés, mert pont van mit írni. Bő egy hónapja nem mentem a Deloreannel, ilyen nem nagyon volt még, ezért karácsony előtt mindenképpen menni akartam még egyet, de nem sikerült. Mégpedig azért nem, mert - ilyen sem volt még - lemerült az aksi. Egyébként érdekesen merült le, mert a lámpák, meg minden tökéletesen működött, semmi nyoma nem volt a lemerülésnek, de annyi kraft nem volt, hogy az önindítónak elég legyen. Amikor próbáltam indítani, csak kattogott és ennyi. Mivel se nem gyengült a kattogás, valamint sehol máshol nem látszódott a lemerülés nyoma, telefonáltam párat és esélyesnek tűnt, hogy az önindító lehet a hibás. Hát az bajos dolog, reméltem, hogy nem így van, de aznapra ott hagytam a Deloreant.

Pár nappal később jobban volt időm vele foglalkozni, ezért beálltam a Passattal, szereztünk egy bikakábelt, majd nyitottuk a motorháztetőt és óakurvaéletbe! a Passat motorterében, szépen ráfeküdve a motorra oda volt sülve egy patkány. Nabasszameg, ilyenre nem számítottam. Kétségtelen, hogy mivel a Passat elég új autó, ezért nem nagyon szoktam a motorháztetejét nyitogatni, de ez azért váratlan volt. Igaz, valami állat már kétszer elrágta az egyik jó ízű turbócsövet, és ez a szerencsétlen is jól láthatóan arra haladt, de beszorult, én meg jól megsütöttem. Hát így lehet megspórolni egy 40e Ft-os alkatrészt.

Na de miután túltettem magamat a dögön, kiszedtem, a jó büdös darabkáit kitakarítottam, ismét meg lehetett próbálkozni a Delorean beindításával, és az pikkpakk be is indult. Fuhh, szerencsére csak aksihiba, az meg még kibír pár téli hónapot, jövőre meg majd veszek be újat. Eddig nagy tél úgysem volt, ha majd januárban megjön a hideg, inkább a régi aksit nyírja ki, akkor úgysem megyek vele.

Viszont ha már beindult, akkor menni is kell vele egy kört, hogy rendesen bemelegedjen és kicsit visszatöltsön az aksi is. Mivel benzinnel is elég gyengén álltam, már indultam is tankolni. A tankolás után könnyen indult, látszott, hogy már jól érzi magát az autó. Viszont odajött egy fickó, akivel jól eldumáltunk, meg még egy kört is vittem, jó móka volt, plusz egy ismerős, ráadásul karosszériás, sosem jön rosszul egy ilyen. Ezután indultam haza, de a hazaút sem ment könnyen, mert szembejött három rendőrautó, és az egyik naná, hogy megforult utánam. Követett elég sokáig, de nem villogott, látszott, hogy csak nézelődik. Ezért inkább megálltam, és be is álltak mögém, elnézést kértek, mert tényleg csak az autót akarták megnézni. Hát megmutattam, velük is jól eldumáltunk, jó fejek voltak. Ezután ismét elindultam hazafelé, és ezúttal már nem is történt semmi különleges. 

Azt hiszem ezzel az úttal zártam az idei évet. Visszatekintve elég gyenge lett ez a 2020, remélem a jövő év jobb lesz. Mellesleg idén ezzel együtt 15 bejegyzést sikerült írni, de mentségemre legyen szólva, az idei évben tényleg nem volt a kétszer elhalasztott Oldtimer Shown kívül semmi, ahova el lehetett volna menni és még kedvem is lett volna. Egy bejegyzéssel tartozok, mert még júniusban volt egy klipforgatás, aminek januárban lesz a premierje, azt majd azután megírom egyben. Mondjuk az Eurofest - ha megtartják - az biztosan jó anyag lesz ismét.

Ahogy korábban is említettem, idén év végén is foglalkoztam a Delorean jólétével és megcsináltattam rajta néhány olyan dolgot, ami már érett egy ideje, de valahogy soha nem találtam meg rá az időt, hogy foglalkozzak vele. Ebből egyértelmű, hogy egyik probléma sem olyan volt, amivel nem lehetett együtt élni, de azért zavart.

A könnyebbik a néhány szükséges optikai tuning volt, ami már nem is tudom hány éve váratott magára. Három probléma volt, ebből kettőt sikerült megoldani. A legidegesítőbb a hátsó légterelőn levő kifakulás volt, ami egyszer csak odalett. Komolyan nem tudom hogyan került oda, próbálom visszaidézni az emlékeimet, de tényleg egyszer csak megjelent. Elsőre arra gondoltam, hogy talán egy madárszar lehetett a bűnös, de semmi ilyenre nem emlékszem, hogy ne töröltem volna le. A másik tipp, hogy talán egy forró kávésbögrét vagy valami ilyesmit tehettünk rá. Ezt már nem tartom annyira lehetetlennek, de emlékeim erről sincsenek. A lényeg, hogy le lett festve, és így most már jó. Meg egyébként is volt pár kevésbé látható fakulás, azok is eltűntek. Képem sajnos nincs.

Aztán a másik az volt, hogy a szélvédő fölött van egy fekete nem is tudom micsoda, talán díszcsík vagy védőlemez, aztán arról pattogzott le festék több helyen. Gondolom néhány kapott kavics sokat segített ezen az idők folyamán, még jó, hogy nem az üveg kapta ezeket. Ezt is sikerült megcsináltatni. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez fémből van, érzésre nem acél, inkább valami könnyebb dolog, talán alumínium. Hát ha valóban erről van szó, akkor ezentúl nem mondhatom, hogy nincs az autóban semmi alumínium.

A harmadik az ajtókereteken levő gumi, ami a vezető oldalon elég jól feljött már több helyen, és alatta kilátszik a barna ragasztó, ami elég ronda. Meg is vettem Edtől az újakat, mert elég valószínű, hogy a jelenlegieket már nem lehet újra szépen visszaragasztani. Jó drága volt, majd hagytam is a dobozban, mert a szerelő szerint túl hideg volt a ragasztáshoz, így ez maradt tavaszra. Háromból kettő nem is rossz, főleg, hogy ez a harmadik egy fél nap alatt meglesz.

Aztán volt egy komolyabb szerelés, egy olyan, ami egyszer már volt. Egy ideje amikor ötösbe kapcsoltam, mindig reccsent a váltó, kivéve, ha hagytam a fordulatot 800-1000 körülre esni, akkor nem volt ilyen gond. Ez nagyjából előrevetítette az egyszer már cserélt ötös szinkrongyűrű hibáját, így megvettem azt is, és elvittem a szokásos szerelőmhöz, hogy rendberakja. Nem is volt gond, pár nap alatt szétszedték, összerakták, és úgy tűnik, jó is lett. Talán ez volt a mindegyik közül a legfontosabb, remélem megint kibírja 8-10 évig legalább.

Az alkatrészek ára 70e Ft volt, a szerelés további 60e Ft, de ebben azért nem vagyok teljesen biztos, bár a nagyságrend biztosan stimmel.

Azt hiszem az idei évet most már lezárhatom szülinapos szempontból, bár egy még lesz januárban, de az már ugye a jövő évre számít. Hát a lényeg, hogy a szülinaposok száma tökéletesen hozta a 2020-as év elvárásait, azaz alig voltak. Ahogy visszanézem, összesen három volt egész évben, bár lehet, hogy néhány év elejire nem emlékszem, ami eléggé gyenge, mert volt, hogy tavaly egy hétvégén volt ennyi. Hát hiába, idén senki nem megy sehova. Mondjuk ennek volt egy olyan előnye, hogy mivel emiatt kevesebbet ültem a Deloreanben, ezért egész sok olyan hibát megjavíttattam, ami már évek óta várta a sorát, erről majd legközelebb írok.

Mondjuk az biztos, hogy nem tudtam volna mindegyikről külön bejegyzést írni, mert nagyjából a szokásos módon ment le mindegyik, bár idén valahogy mindegyik hosszabb volt, senki sem fért bele az egy órába. Az első egy pólógyáros volt, aki a találkozóra hozott több pólót is, úgyhogy idén sem maradtam Deloreanes póló nélkül. Nagyon jó minőségű cucc, igazán örülök neki.

Aztán a második találkozó egy régi kötelesség volt már, egy kvázi klubtaggal. Kvázi, mert habár mi beszélgetünk már egy ideje, de hivatalos klubeseményen eddig még egyszer sem volt. Vele is jó hosszan beszélgettünk, ezúttal már élőben, de sokszor úgy, mintha már nagyon régóta ismernénk egymást, ami részben igaz is. Ő egy nagyon szép rajzot csinált a Deloreanről, amit be is kereteztem, bár a falra a lustaságom miatt még nem került ki.

Végül pedig szintén egy régi "ismerős" volt a harmadik, akit habár szintén ismerek egy ideje, az autót rendesen megnézni nem tudta sem ő, sem a családja. Végül ővele is sikerült összehozni a találkozót, bár kicsit nehezen, mert folyton elkerültük egymást a városban.

Hát ennyi volt az idei év szociális szempontból, ezeken kívül még egy klipforgatás volt, ahol a klip még nem készült el, ezért nem írtam még róla, valamint még némi korábban már említett szerelés. Hamarosan jön az is,

Végül pedig, ha már pólókról volt szó, még egy kicsit kilógó dolog. Kaptam volna karácsonyra egy Deloreanes pólót, nagyon egyedi, nagyon fasza cuccot, legalábbis az Aliexpresszes képe alapján. Aztán ami érkezett nem egészen olyan lett. Nem azt mondom, hordható, de ismerjük be, nem egészen olyan, mint a képen. Kár érte.

2016-ban voltam utoljára az Oldtimer Shown, kicsit visszaolvastam, hogy mik is voltak akkor, és nagyjából ezekre emlékeztem. Ez a találkozó volt az utolsó az írországi út előtt, és ezután álltunk neki a motor felújításának. Akkor volt a Melkus kiállítva, és akkor néztem először rendesen körbe egy Lotus Espritet. Elég jó kiállítás volt.

Azóta szinte minden évben hívtak a szervezők, de vagy nem volt jó az időpont vagy egyszerűen csak nem volt kedvem megküzdeni a budapesti dodzsemmel. Ezért aztán az idei év eleji kérésre igent mondtam, mert néha ide is jó elmenni, elvégre egy elég komoly találkozónak tartom, nem baj, ha a Deloreant nem csak nyakig koszosan látják az emberek a NAAFon vagy valami más kommersz találkozón.

Aztán persze igazán elindult 2020, a vírus első hulláma, majd halasztás előbb júliusig, majd októberig. Őszintén szólva még ebben sem voltam biztos, hogy megtartják, de aztán mégis minden klappolt, lehetett menni. Múlt szerdán volt a beköltözés, ezért kedden lemosattam, kitakaríttattam a Deloreant, aztán szerdán kimentem a zuhogó esőbe. A héten két napra mondtak akkor még esőt, szerdára, amikorra vittem az autót, majd vasárnapra, amikor meg hoztam. Tökéletes.

Az odaút a rettentően szar idő ellenére egész jó volt, persze délután 4-5 körül Budapesten simán belementünk a dugóba, ezért onnantól kevésbé lehetett élvezni, de annyi előnye volt, hogy ismét letesztelhettem az autót ilyen körülmények között is, és nyugtázhattam, hogy még mindig minden rendesen működik.

Aztán mikor odaértem, a beállás és a többi rész már zökkenőmentesen ment, levéve azt az egyetlen kis problémát, hogy nem kaptam karszalagot, mert elfelejtettem én is és a főszervező is. Cserébe legalább már ekkor átnéztük egy kicsit a kiállított autókat, pedig még elég foghíjas volt mindkét terem. 

A kiállításra rendes időben aztán nem értem oda, az volt a terv, hogy mielőtt elhozom az autót, előtte bemegyünk fél órával hamarabb, aztán akkor átfutjuk a két termet, és az elég is lesz. Hat óráig tartott a show, fél hatra már ott voltunk, csak éppen itt jött elő a korábban említett probléma, hogy nem kaptam karszalagot, anélkül meg nem engedtek be. Felhívtam a főszervezőt, aki megmondta, hogy nem tud kijönni, majd fél hétkor. Ezennel így megbukott az eredeti terv, a Duduék inkább hazamentek, én meg nekiálltam az egy óra csövezésnek a teherportánál, miközben megfogadtam, hogy ide még egyszer nem jövök.

Eltelt fél óra, a teherportás őrrel elég jól elbeszélgettünk, aztán hat órakor egyszer csak bemehettem. Mondtam neki, hogy az autómért jöttem, de nincs szalagom, aztán vagy emiatt engedett be, vagy az is lehet, hogy ekkorra a főszervező ideszólt, őszintén szólva nem tudom mi történt, de a lényeg, hogy elindultam befelé, összeraktam az autót, visszaraktam az áramot, körbenéztem gyorsan a többi kiállított járművet, aztán jött a legjobb rész.

Megérkezett a mellettem álló Bricklin tulajdonosa. Hoppá. Vele aztán kb. 10-15 percet beszéltünk, telefonszámot cseréltünk, megvitattuk egymás autóját, aztán mentünk a dolgunkra. Nem volt hosszú idő, de jó volt látni, hogy van itthon egy rendes, kiállításra alkalmas Bricklin. Ez egyébként nem az a fehér, amit az elmúlt években itt-ott láttunk, ez nem rég érkezett az országba.

Innen már csak a hazaút volt hátra, ami tökéletes volt. Igaz este volt, de tiszta volt az idő, a beígért eső késett, a forgalom nagyon jó volt, a Delorean pedig a szokásos indulási nyűglődése után ment, ahogy kellett. Aztán miután lejöttem az autópályáról, teljesen elfogyott a forgalom, és onnantól jött az igazán élvezetes vezetés, és őszintén szólva ez azért eléggé hiányzik / hiányzott az idei évből. Emiatt már megérte ez a show.

Ilyen bejegyzés még nem volt, de ez is eljött. Meghalt a Zsiga. Nehéz ilyenkor írni, nem is tudom, hogy mit kéne és hogyan, de majd összejön valami. Múlt héten pénteken volt a temetés, én képviseltem a Delorean klubot, aminek ha nem is oszlopos tagja, de mindenképpen fontos szelete volt. Annak idején ő volt az első, aki felújított egy Deloreant, még 2009-ben. Vett egy nem túl rossz állapotút, de aztán darabokra szedte, és újat varázsolt belőle. Erről a felújításról szól az "Egy Delorean újjászületése" blog, aminek a linkje itt van a jobb oldalon. Viszont ez, habár egy fontos dolog volt, még nem lett volna elég a megemlékezéshez.

A megemlékezés oka Zsiga személyisége. A szarkasztikus, olykor beszólongató őszintesége az, ami nagyon hiányozni fog. Ő volt az első, aki a nála tartott klubtalálkozón, egy baromi hideg novemberi napon, a még bőven minden Deloreant rózsaszín ködben figyelő klubtagságnak felnyitotta a szemét, és kimondta, hogy a Delorean javítása egy agyrém, és az életben újra neki nem állna. Ez nekünk, akkor, egy évvel az alakulás után kisebb szentségtörésnek számított. Viszont már akkor is mondta, hogy egy elektromos Deloreanben látna fantáziát, mert igazából a K-Jetet és a PRV-t utálta igazán. Aztán ahogy telt az idő, és megtanultuk az autó hülyeségeit, elkezdtük érteni, hogy miről is beszélt, és most már reálisabban látjuk a dolgokat.

Mikor felújította az autóját, majd eladta, utána is a tágabb klub tagja maradt: Habár én csak kb. évente beszéltem vele és néha meglátogattam, Zsolt és Bopat nálam rendszeresebben tartotta vele a kapcsolatot. Amikor beszéltünk, akkor mindig előjött a Delorean mellett az összes régi autó, természetesen főleg Jaguárok, az Amphicar, párszor a Tesla. Volt neki egy Vissza a Jövőbe flippere, ami példás elhivatottságról és bolondságról tesz tanúbizonyságot, a fekete nem tudom milyen Jaguárja pedig azóta is az egyik leggyönyörűbb autóként él az emlékezetemben.

55 évet élt, az utolsó pár évet egyre betegebben, de meg kell, hogy mondjam, ő tényleg élt. Nem csak úgy átvergődött az életen, elmúlt, majd egy év múlva elfelejtették, mint sokakat, hanem az ő életének volt hatása, értelme, és ez látszott a temetésen is. A megjelenő veteránautók, a Tesla Roadster, mint halottaskocsi, a zene (Talán Led Zeppelin), mind olyan Zsigás volt. Az utána hagyott felújított veteránok, a mi szempontunkból legfontosabb VIN 6724, a jellemének a különlegessége, a humora mind olyan dolgok, amik nagyon hiányozni fognak. 

Kösz Zsiga amit tettél, kösz, hogy voltál.

Dubniczkia megemlékezése pedig:

Van, hogy nem kell teljesen megismerni valakit, hogy tudd, hogy jó ember. Hogy lásd, különleges személy. Csak néhányszor volt szerencsém vele találkozni és beszélgetni. És hogy mit hagyott itt nekem? Gondolatokat az öregautózásról, a ki nem érdemelt kedvességet és egy szája szélén felejtett félmosolyt, amiben olyan sok minden benne volt. Amikor először találkoztunk, láttam rajta, hogy tudja, hogy mit beszél, kedves volt és önzetlen. A következő találkozásunknál már régen látott ismerősként kezelt. Jó volt a közelében lenni. Ígértél valamit, emlékszel? …majd még találkozunk odafenn és beváltom a régi ígéretedet, vezetem a tizenkét hengerest. Ég veled Zsiga és viszlát!

Még a július végi klubtalálkozón merült fel, hogy ha nem lesz NAAF, akkor megismételjük az akkori bulit, majd gyorsan el is neveztük az új, lehetséges eseményt NAAF siratónak, habár bíztunk benne, hogy nem fog sor kerülni rá. Sajnos a vírushelyzet nem javult, a NAAFot először szeptemberre csúsztatták, majd végül mégsem tartották meg, mi meg itt maradtunk szomorúan. A lemondást követő első héten Mentos már hívott is, hogy akkor csináljunk valamit, elvégre ő komolyan gondolta, ezért neki is álltunk a szervezésnek.

Elég jól alakultak a számok, Mentosék, mi és Hannibal fixek voltunk a három napra, mert ugye ha már NAAF sirató, akkor nem lehet csak egy estés bulit tartani, ezen felül pedig péntek estére McFlyék, szombatra pedig Dubniczkia és Skynet lett a sztárvendég. Zsoltéknak és Attillának, az új tulajdonosnak sajnos nem volt jó az időpont, Bopat pedig habár jött volna, a határátlépés miatt mégsem tudott megjelenni. A helyszín pedig Mentosék jól bejáratott agárdi nyaralója lett.

Egy kellemes szeptember középi pénteken, hat óra körül érkeztünk Agárdra, Mentosék nem sokkal előttünk, Hannibal pedig, aki hamarabb elnyerte aznap a szabadságát, addigra be is vásárolt majdnem a teljes hétvégére. Mi is oda tudtunk volna érni hamarabb, csak mindenképpen vörösáfonyalevet kellett találnom, mert az aktuális kedvencem egy vodka - vörösáfonya - bodzaszörp kombó. Kicsit nehezen ment, de azért a székesfehérvári Tescoban sikerrel jártam.

Szóval odaértünk, McFlyék is begördültek kicsit később, majd konstatáltuk, hogy ez bizony az első olyan találkozónk, amikor nincsen jelen Delorean. Igaz, ez most elméletileg amerikai autós találkozó volt, abból meg azért akadt, de hát így múlik el a világ dicsősége. A nagyobb család már nem fér bele a kétülésesbe. Viszont nem sokat problémáztunk ezen, inkább nekiálltunk megbeszélni a világ óriási problémáit, sztorizgattunk a korábbi NAAFokról, és úgy általában jól éreztük magunkat.

Egészen addig, amíg a már stabilan mászkáló kölök úgy nem gondolta, hogy míg mi elfoglalva éppen matatunk valamivel, kihasználva lanyhuló figyelmünket, ő megnézi, hogy mi ez a kályha dolog, amit aztán gyorsan meg is fogott. Nincs erről sok mondanivaló, kapott a kórházban egy csinos kis kötést a kezére, ami azóta már le is került róla, valamint egész szépen meg is gyógyult. Viszont a "legjobb" nem is ez volt, hanem hogy mivel nem a 104-et, hanem a 112-t hívtam, ezért miután mi elmentünk a kórházba, megjelent két rendőr, akik felvettek minden adatot, megtekintették a helyszínt, majd továbbálltak. Hivatalból küldték ki őket egy potenciális gyermekbántalmazás helyszínére, de mikor látták, hogy ez nem olyan banda, leléptek, és szerencsére azóta sem keresett minket az ügyben senki. Azért tegyük hozzá, hogy itt elmormoltam néhány krvnyd-ot, mert ilyen hülyeségre van pénz, de ... hagyjuk. Volt viszont egy jó beszélgetés a rendőr és Mentos között, amit meg kell említeni:

R: - Történt bűncselekmény?

M: - Dehogy történt!

R: - Honnan tudja? Mi maga, jogász?

M: - Nem.

R: - Hányas fokú az égés?

M: - Mi vagyok én? Orvos?

Szó, mi szó, emlékezetes este volt, ahol az ijedtség nagyobb volt, mint a valódi baj, utána legalább jót tudtunk aludni, habár az első napos ivászat elég komoly gellert kapott, legalábbis részemről. A legnagyobb gond viszont az volt, hogy habár mi elég keveset aludtunk a gyerekek nem egészen így gondolták a dolgot, nekik elég korán indult a műszak.

A szombat, a NAAFos megszokásoknak megfelelően nyugisabban telt, lazulgatás, beszélgetés, valamint a gyerekekkel foglalkozás tette ki a nagy részét, akik nem meglepő módon aznap már kerülték a kályhát, mindez indokolatlanul kulturált alkoholfogyasztással karöltve. Sajnos Dubniczkia mégsem tudott eljönni munkaügyek miatt, de cserébe Skynet komplett családdal jelent meg, amivel aztán gyorsan elment a délután. Estefelé összeszedték magukat, nálam meg beütött az előző napi fáradtság, ezért 7-8 között én eldőltem, mint a rohadt nád.

Másnap a reggeli elég olaszosra sikerült, aztán készülődés és hazaút jött, gyorsan elment a vasárnap. Ahogy így visszagondolok, egy nagyon jó találkozó volt, ami sok szempontból (rendőr, sérülés, röhögés) elég NAAFosra, sok szempontból pedig (Delorean nélküliség, gyerekpesztrálás) elég antiNAAFosra sikerült. Végeredményben lehet még ilyen, kicsit kevesebb kórházzal.

Szerencsére mivel nem vagyunk túl nagy klub, ezért simán meg tudtuk tartani az idei klubtalálkozónkat. Majd akkor leszünk bajban, ha fölötte leszünk az ötszáz főnek, de ahogy nézem ez idén még nem történik meg. Szóval elkezdtük valamikor júniusban szervezni a találkozót, de mivel a klub eléggé átment standby módba, ezért nem ment könnyen. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a fórum bedöglött, úgy tűnik afölött eljárt az idő. A facebook oldalunk megy, de ott ilyet nem lehet megszervezni, ezért maradt a telefonon mindenkit felhívás. Elég hamar kialakult, hogy valamikor július második felében kéne ezt megoldani, aztán meglett a pontos hétvége is. Viszont a helyszín idén más lett, mert nem mentünk Mentosékhoz Agárdra, hanem inkább maradtunk Budapest mellett, mert hát az az emberek nagy részének mégiscsak közelebb van, aki meg nem fővárosi, annak meg úgyis mindegy. Ezért aztán megegyeztünk, hogy megyünk McFlyhoz a Pilisbe.

Így aztán az adott napon, ami ezúttal ráadásul péntek lett, mindenki összekapta magát, és munka után húzott fel a hegyekbe. Elég sokan sikerült összejönnünk, McFlyék ugye adottak voltak, de jöttek Mentosék ketten, plusz Hannibal, Bopat és a Deloreanje, Attiláék és az új Delorean, mi is mentünk ketten két autóval, plusz bónusznak vittük a porontyot és a járókáját a Deloreanben! valamint megérkezett kisebb műszaki zavar után Zsolt is. Sajnos Dubniczkia nem tudott jönni, de az utolsó pillanatig baszogattuk, hogy változtasson ezen, de nem jártunk sikerrel.

Természetesen a legnagyobb látványosság az új Delorean volt, amit jól átnéztünk mindenhonnan, megbeszéltük minden csavarját, és kifaggattuk a tulajdonost mindenről amit tudhatott róla, és amiket nem. Az este végén, mivel ők sajnos nem tudtak éjjelre maradni, még egy gyors lámpaszerelés is történt, mert a hátsó helyzetjelzői és az egyik féklámpa is rakoncátlankodott. Szerencsére McFlynál a létező legjobb helyen volt, pillanatokon belül darabokban volt az autó és fél óra múlva már újra is lett építve a hibás részlet. 

A nap innentől szinte teljesen a Deloreanek nélkül telt, de ahogy korábban is írtam, ez a klub már inkább baráti társaság, nem pedig egy autórajongói klub. Az elmaradhatatlan sütögetés és ipari mennyiségű mindenmegivás, valamint tortaevés után szinte mindenki belezuhant az ágyba, csak Zsolt, McFly és Hannibal gondolták azt, hogy teljesen oké éjjel háromkor zuhogó esőben kint (bár eresz alatt) jacuzzizni, de hát ez egy ilyen banda. Bopatnak külön örömöt okozott alvás közben McFlyék egyik macskája. aki mindenképpen kapcsolatot szeretett volna Bopattal, aki ezt annyira nem díjazta.

Hát a másnap, az tényleg másnap volt. Bőven délután volt, mire összeszedtük magunkat és leléptünk, bár McFlyékat eddigre még nem sikerült kirobbantani az ágyból. Nekik eléggé más a bioritmusa, mint egy átlagembernek. Mivel akkor még csak sejtettük, amit most már tudunk, ezért megegyeztünk, hogy ha nem lesz NAAF, akkor ebből a buliból csinálunk még egyet. Hát most már úgy tűnik ideje lenne nekiállni megszervezni magunknak a pótNAAFot.

Ja igen, és még valami. A poronty tökéletesen jól bírta a bulit. Elvigyorgott, játszogatott, időben elaludt meg minden. Igazi wellnessbaba és úgy tűnik tökéletes partiállat lesz. 

Most már összekapom magam, mert elképesztő, hogy mennyire trehányul nem írom meg azt a pár dolgot sem, ami idén történik. Oké, hogy 2020 eddig katasztrófa minden szinten, emiatt a Delorean is többet áll, mint bármikor amióta nálam  van, de azért ez már tényleg több a soknál. Szóval akkor ventilátorszerelés.

Ez a hiba olyan lassan alakult ki, hogy már az idejét sem tudom, hogy mikor kezdődött. A lényeg, hogy már 2008-ban sem volt túl jó a Delorean által befújt levegő mennyisége. Akkor McFly segítségével szétszedtük a középkonzolt, ahol aztán vissza és átdugdostuk a vákuumcsöveket, és sokkal jobb lett. Akkor annyiban hagytuk a dolgot, mert a légkondi megszerelése után már kielégítő lett az utastér hűtése. Nem mondom, hogy 35 fokban bent 20 fokra le tudott hűlni a hőmérséklet, de kibírható volt. Azonban mostanra megint előjött a probléma, hogy habár a légkondi megy, mégis alig van befújt levegő. Mivel ez a vákuumcsövekkel már nem magyarázható probléma volt, utánanéztem, hogy mi lehet a gond. A dmctalkon többen mondták, hogy könnyen lehet, hogy a levegőcsövek egyszerűen eltömődnek a behulló falevelektől, hát nekiálltam körbenézni, hogy mi lehet a megoldás.

Először a vezető oldalon szedtem szét a kormány alatti csöveket, ez aránylag könnyű művelet, de ameddig be tudtam nyúlni, semmi érdekeset nem találtam, teljesen tiszta volt minden. Ezután leszedtem az ablaktörlőket, majd az alattuk levő rácsot műtöttem ki. Ez már sokkal cifrább volt, de azért nem egy motorcsere. Ezután benyúltam addig ameddig tudtam, és már ki is tudtam szedni egy jó maréknyi szemetet, érződött, hogy jó helyen járok. Ezután egy slagból levágtam egy kb. 30 centis darabot, majd porszívóval lejjebb mentem, és onnan is ki tudtam porszívózni még valamennyi szemetet. Viszont a levegő mennyisége nem változott jelentősen, valahol volt még egy dugulás, mentem vissza a dmctalkra keresgetni. Mondták, hogy ilyenkor jön a ventilátormotor.

Hát akkor ventilátormotor. Ez az utas ülése előtt van, nagyjából a jobb lábfej fölött. Négy csavar tartja, nem bonyolult kiszedni, viszont oda bepréselni magam és kicsavarozni a csavarokat már más téma. A Deloreanszerelés és a jóga közvetlen rokonok, mondtam már? Kisebb bazmegolások után sikerült kiszedni, majd ahogy ott körbetapogattam bent, további két marék szemetet szedtem ki, főleg az autó közepe felől. Bingó, megvan a fő szemétkupac. A porszívóval további darabkákat szedtem ki, majd visszaraktam mindent.

Így most már sokkal jobb a levegőmennyiség, főleg oldalról, már van értelme járatni ventilátort, nem csak a búgást hallom, hanem haszna is van. Viszont a közepe még mindig nem az igazi, azzal még kell egy kört futnom valamikor.

Két hónapja nem írtam semmit, pedig van pár dolog, amit már meg kellett volna. A következő bejegyzések egyáltalán nem követik a kronológiát, de azt hiszem ez nem is különösebben számít.

Legyen akkor az első a címben is szereplő mozis vetítés. Ami a legjobb volt az egészben, hogy ez nem egy szokásos mozi volt, ahol az autót megnézve szépen mindenki bemegy a vetítésre, az autó pedig kint várja a film végét, hanem egy autósmozi, ahol Deloreanből ülve nézhettük meg mi is a filmet. Hasonló volt a kaposvári vetítéshez, de jobb annál.

Emailben kerestek meg a szervezők, hogy aztán azonnal igent is mondjak a felkérésre több okból is. Ilyen esetben nekem a legfontosabb, hogy tetszik-e a rendezvény. Ha nem, akkor hat ökörrel sem fognak elvinni, viszont ha igen, akkor meg ugyanennyivel sem fognak visszatartani (Na jó, egy rendes eső azért lelassít.). Meg hát ahogy öregszik az ember, hajlamos otthon bepunnyadni, és ezek a dolgok jók arra, hogy újabb és újabb élményeket szerezzek.

Mivel a szervezők egy kisebb kiállítást is szerettek volna, ezért szóltam Zsoltnak is, aki szerencsére szintén ráért azon a hétvégén, ezért összedobta a motyót, plusz a család egy részét és jött is. Két héttel ezelőtt aztán hat óra körül odaértünk mindketten, és meglepetésünkre elég sok ember összejött már addigra is, pedig a film csak nyolckor kezdődött. A szervezők szerint kb. másfélszerese volt a látogatók száma a megszokottnak, ami ha jól emlékszem, 60-70 autót jelentett.

Amikor begurultam, Zsolt már ott volt, gyorsan beálltam a mutatott helyre, kipakoltuk a cuccait, aztán álltuk a rohamot, mert az aztán jött. Elvégre volt ott párszáz ember, aki a Vissza a Jövőbére jött, ráadásul volt két szabad órájuk kezdésig, így csak a bámészkodás volt a dolguk. Ami pedig a legjobb, hogy abszolút kulturált volt a közönség és a szervezők is. Nem mondom, hogy nem örültem a film kezdésének, de ez egy kellemes fáradtság volt.

Sok szokásos kérdés jött, pár különlegesebb, és megint megismertem egy kupac érdekes embert. A legjobb a 205 vagy 210 cm magas fickó volt, akit csakazértis beleültettem az autóba, pedig mondta, hogy úgysem fér be. Hát nem fért be, olyannyira, hogy az ajtót nem lehetett rácsukni, mert az autó teteje felett nézett ki előre. Aztán volt egy Jennifer és egy McFly, ők valahonnan jó messziről jöttek csak az autó miatt, a filmre nem is maradtak, valamint sok ismerős is megjelent. Név szerint nem írom le őket, de nagyon örültem, hogy sokukkal évek után ismét össze tudtam futni.

Végül aztán elkezdődött a film, és az egyik legnagyobb élmény nekem az volt, hogy - mivel még soha nem voltam autósmoziban - az autóból jön a hang. Megvan, hogy milyen frekvenciára kell hangolni a rádiót, aztán az autó hangszóróiból jön a zene és a szöveg. Igazából ezt szinte jobban élveztem, mint magát a filmet, amit nem meglepő módon már elég sokszor láttam. Ezért aztán elég sokat beszélgettünk közben Zsoltékkal is.

Mikor pedig vége lett a filmnek, megvártuk, míg mindenki kigurul, aztán mi is mentünk haza. Jó élmény volt, megbeszéltük a szervezőkkel, hogy ha esetleg lesz a 2. 3. rész is, akkor ismét számíthatnak ránk.

A szerdai bejegyzésben írtam, hogy még az idei évben is van remény. Hát íme!

Sziasztok kedves DeLoreanesek, itt Attila!

Anyukám a hibás! Megnézette a (konok és önfejű) 8 éves kisfiával azt az ominózus filmet, aminek hatására 18 év elteltével a kisnagy gyerek összeszedte magát, és nekiállt komoly vételi szándékkal DeLoreaneket nézegetni az interneten. Nem mintha abban a 18 évben nem követtem volna a hirdetéseket...

2019 novemberére állt össze a kép, hogy biztosan meglesz. A blogot addigra már végigolvastam, az összes képet végignéztem. Európában keresgéltem, de az AmeriCarGo rávilágított, hogy Európában többen foglalkoznak azzal, hogy az amerikai piac alját megveszik, áthozzák, picit rendbe teszik, és Mike Brewer után szabadon viszonylagos haszonnal eladják nekünk, egyszerű európai vásárlóknak. Inkább intézzük magunk, várjuk meg amíg ideér, de sokkal jobb állapotút lehet találni Amerikában, egy „neppertől vásárolt”európai példány áráért.

Innen is köszönöm a tanácsot Szolga Attilának, és az AmeriCarGo-nak! 

Nézegettük... volna... ha az egyik legígéretesebb példány árát nem vitték volna le a komoly nézelődés első napjáról a másodikra 3.000 USD-vel. Ez egy olyan csökkentés, aminek hatására azt mondtam, hogy ha azt ráköltjük (tehát a keretben maradunk így is), sok baj már nem lehet. Ezt azonnal meg kellett venni!

2020. január 17. volt az a nap, amikor kattintottunk az eBay-en. Az AmeriCarGo Los Angeles-i telephelyétől 20 km-re lévő, egy tulajos, 14.988 mérfölddel, frissen szervizelt, és szépen futó autóra. Mondták ők...
1981.11.10-i gyártás, hibátlan külsővel és belsővel, működő Craig rádióval, de valamiért sötétzöld padlóborítással... ami gyönyörű és precíz munka, de MIÉRT ZÖLD???!!!

Az egész adásvételi és szállítási folyamat számomra maga volt az örökkévalóság, de visszatekintve ennél gyorsabb, korrektebb, és gördülékenyebb szolgáltatást nem is kaphattam volna.

2020. március 27. volt az a nap, amikor a konténer kinyílt, és megpillantottam először, Fóton. Apám, és Péter barátom, aki segített, hiányolta az örömkönnyeket, de én tudtam, hogy az akkor lesz, ha felkerül a rendszám, és az első km-ket forgalomban megtehetem. Addigra viszont már megvolt az időpont a muzeális minősítésre, Április 6. AZ 9 NAP!!! Rohanjunk!

A hibalista a következő volt a „just serviced and runs well” autón, a teljesség igénye nélkül: komplett üzemanyagrendszer (AC, gumik, tömítések, szintjelző) és csövek cseréje; üzemanyagtank tisztítása; kiegyenlítőtartály cseréje; első maszk fényezése; SZÉLVÉDŐcsere; komplett elektromos rendbetétel; féktárcsák; betétek; főfékhenger, kuplung munkahengerek, szűrők, folyadékok cseréje; díszcsík felragasztása; elektromos antenna cseréje; ajtózárak és gyújtáskapcsoló cseréje; 1988-as évjáratú gumiabroncsok cseréje; kötelező bemelegedésszabályozó, RPM relé, futómű csavarok cseréje; nagytakarítás. Nem várok / vártam új és tökéletes autót, nagyon jól tudom hogy milyen egy veteránautó, de ez pont súrolja nálam a beetetés, túlárazás határát. Ha nem fértünk volna bele a keretbe, mérgesebb lennék. Ez minden volt, csak „just serviced and runs well” nem... Illetve de, mert a „just” relatív... találtunk benne egy 1996-os olajcsere munkalapot. „Szinte just.”

Ha nincs az én apám, aki idén 20 éve foglalkozik veteránautók felújításával, akkor ez az egész nem jöhet létre. Megfogadta hogy kitagad, már 8 éves koromban, ha ilyet merek venni... de megéltük ezt is, Fater! Ismered a gyerekedet, nem? Amit a fejébe vesz, az meglesz... ilyen vagy Te is.

Mindehhez a manőverhez továbbá elengedhetetlen volt Ed segítsége Hollandiából, és az, hogy Péter barátom Edtől 40 km-re dolgozott, és pont az autóval egy napon jött haza szabadságra, így elhozott mindent.

A muzeális minősítés napjára minden összeállt, saját lábán ment be, és minősített oldtimerként jött ki.

A műszaki vizsga időpontja Május 6. lett, ezt is hiba nélkül vette az autó, így május 13-án megkapta az OT-8443 rendszámot, így szerencsés esetben találkozhatunk Budapesten és környékén.

Első utunk Május 14-én, Solymár felé:

 
Bónuszkép 2020. május 16-ról, mert hát nekem már volt szerencsém látni az új magyar Deloreant