Élet egy Deloreannel

Mivel ez a saját autós nap, de nem mentem az autóval egy rendeset már vagy egy hónapja, ezért ide nincsen téma. Azon kívül persze, hogy az alapjárat nem javult meg csak úgy magától. Van viszont egy jó kupac megállapítás, amit kb. ezer (de legalább három) éve raktam el, ami alapján biztos lehet benne bárki, hogy Delorean tulajdonos, ha esetleg kétségei lennének. Még a régi dmctalkon volt egy ilyen téma és nagy szerencsémre összegyűjtöttem és lementettem annak idején a jobbakat. Szóval most nyugodtan megtisztelve érezhetitek magatokat, mert más ezeket nem láthatja., mivel ezeknek a szövegeknek az eredetije évekkel ezelőtt elveszett egy szerverösszeomlásban. Mondjuk lehet, hogy várnom kellett volna egy kicsit még mielőtt kiraktam az egészet az új dmctalk-ra, mert így már nem is igaz az előző megállapítás. :)

Mindegy. Olvassátok akkor az első kupacot és bólogassatok hümmögve és mosolyogva ahogy én is tettem!

Szóval Delorean tulajdonos vagy, ha ...

- el akarod adni az autódat és képes vagy lárvaarccal azt mondani a vevőnek, hogy fogalmad sincs, hogy hány mérföld van az autódban.

- nem csak a kijutásról van terved, ha esetleg bezáródnál az autódba, hanem arra is, hogy hogyan tudnál bejutni, ha kizáródnál.

- szinte minden tankolásnál John Deloreanről kell kiselőadást tartanod.

- mindig van pár szerszám és alkatrész az autódban, csak mert ki tudja mi minden történhet.

- több időt töltesz az autód javításával és fejlesztésével, mint a vezetésével.

Mióta októberben megvettem az autót, sokan kérdezték, hogy van-e benne fluxus-kondenzátor miért, miért most, miért ilyet, és egyáltalán: hol voltam én eddig, hogy aztán a semmiből hirtelen feltűnjek, mint Delorean-tulajdonos? Hát akkor jöjjön a történet több részletben, hogy beleférjen Bruce Willis, egy kitömött tigris, Kolumbusz Kristóf és egy katonai tengeralattjáró, a legvidámabb olasz rendőrök, és sok más kaland, amiről még sejtelmem sem lehetett, amikor belevágtam a dologba.

Rögtön az elején be kell vallanom, én sosem voltam olyan Szent Delorean Őrült, mint itt a blogon vagy a fórumon írogató és kommentelő srácok. Inkább a sci-fiért rajongok már gyerekkorom óta, mint Brown doki a Verne Gyula-könyvekért, és valószínűleg ugyanazon okokból (ezt talán az itteni olvasóközönségnek nem kell tovább részleteznem :)). Az időutazós történetek pedig mindig a kedvenceim voltak, ezeken lehet a leginkább elgondolkozni és elábrándozni: mi lenne ha... Persze gyerekként én is tátott szájjal bámultam a moziban a trilógiát, és később sok évig díszítette a szobám falát a Vissza a jövőbe 3. posztere, de így visszagondolva valószínűleg inkább Mary Steenburgen volt ennek az oka, és nem az alig látható Delorean :)

Egy nem túl nagyszabású időutazós „kiállítás” kedvéért előtúrtam a szekrény mélyéről a 20 éve összerakott F-14-es vadászgépet a "Végső visszaszámlálás"-ból, a T-800-as Terminátor figurát (vicces, hogy a fényképezőgép arckeresője még így félig nyúzott fejjel is felismeri), és természetesen itt a szintén jópár éve beszerzett, ütött-kopott Delorean időgép a béna kistesójával, a mostanában megjelent Lego-változattal. Sajnos a szintén időutazós "12 majom"-ból nem sikerült relikviát gyűjtenem, pedig Bruce Willis az örök kedvenc akcióhős nálam, még ha mindenki azt mondja is, hogy egy vén trotty, de b`meg, a legkirályabb vén trotty! :)

Szóval az elmebaj nem mostanában kezdődött nálam, de nemigen merült fel, hogy valaha is lesz egy Deloreanem. Tavaly ilyenkor azért eljutottam odáig, hogy kellene már egy hobbiautó, mert 10-15 év múlva, őszülő fejjel már röhejesen érzem majd magam egy sportkocsiban vagy kabrióban. El is kezdtem nézegetni a nyitható tetejű autókat, de hamar elment a kedvem a rengeteg telibe gittelt, háromszor átfestett, ismeretlen múltú kocsitól. Maradt a régi és távoli álom, egy `69-es Ford Mustang kupé vagy kabrió; ez a vonzalom még abból az időből ered, amikor egyetemistaként jópárszor elolvastam a Mustang atyjának könyvét. A közgazdasági eszmefuttatások nem nagyon érintettek meg, de az autó vonalai és története nagyon is. Sajnos a jó állapotú kocsikat itt is aranyárban mérik, a hatalmas motorja nem 400+ forintos benzinárra lett tervezve, és szinte lehetetlen kézi váltós példányra szert tenni. Pedig ha már sportkocsi...

Néha beleolvastam a Delorean-blogba is, de csak annyira, mint sok másikba is, amikor éppen eszembe jutott. Aztán egy hideg áprilisi hétvégén semmi dolgom nem akadt, elmentem hát Malackához, hogy meglessem mit csinál a Felvonulási térre a Delorean + VW Scirocco találkozóra, csak hogy élőben is lássam már ezt a híres-neves gépjárművet. Messziről megpillantva nagyot dobbant a szívem, de őszintén szólva közelről már inkább csalódás volt: hiszen pont annyi fémből, műanyagból és gumiból van összerakva, mint bármely más kocsi, nem valami dögös kinézetű motorral (bocs, Szent Őrültek!), itt-ott fakuló és repedező alkatrészekkel. Jó, jó, egyedi az alakja, felfelé nyílnak az ajtajai, és a film miatt legendává vált, de azért mégiscsak az a „ha majd nyerek a lottón” kategória. Ráadásul az én 185 centim nagy részét a lábaim teszik ki, szinte magzatpózban éreztem magam a vezetőülésben. Hogy a fenébe vezetném én ezt?

Nagyjából ennyiben is maradt volna a dolog, ha pár nap múlva nem említem meg egy kolleginának, hogy milyen kocsiban ültem a hétvégén. Igazából egy „mi az a Delorean?” kérdésre számítottam, ehelyett a megdöbbentő „igen, a volt barátomék garázsában is porosodik egy ilyen” mondatot véltem hallani, ami többszöri „Mihi-csoho-da? Egy visszaajövőbés autó? Egy garázsban? 20 éve? Egy DELOREAN!?!?” kérdésözönöm után is ugyanaz a válasz maradt: „Igen, ott áll egy Delorean, szerintem meg is akarnak már szabadulni tőle”. Mint a kedves olvasó ondolhatja, ez volt a fordulópont a történetben, és a távoli Mustang helyett már az elérhető Delorean lett az álmodozás tárgya. Mert mintha Bruce Willis lenne kocsi formában: öreg trottyos már, de nincs nagyobb legenda e Föld kerekén :) Azért hogy biztos legyek benne, hogy nem csak egy pillanatnyi megingás ez nálam, egy fél éjszakát rászántam, és átnéztem a szóba jöhető típusokat a `60-as, `70-es és`80-as évekből. De nem volt mit tenni, végül mégiscsak a Delorean maradt a lista tetején. A cikkeket és fórumokat olvasva arra is rájöttem, hogy az álomautók többségével ellentétben van egy nagy előnye: nincsenek negatív előítéletek egy Delorean-tulajdonos anyagi helyzetével és szaporítószervének méretével kapcsolatban. Na meg ha Brown doki az ősz loboncával büszkén feszíthetett az autóban, akkor még nekem is lehet pár jó évtizedem vele. Ráadásul nem is tudom, mikor láttam annyi mosolygó embert egy kupacban, mint a találkozón a Sid kocsiját körülvevő tömegben. Ez manapság, idehaza azért elég nagy szó, nem?

Tehát néhány héttel később ott álltam a fent említett garázs előtt egy Győr melletti kis faluban, és néztem, ahogy a tulaj leveszi a takarót az autóról. Aztaku...tyamindenit, ez tényleg egy Delorean! Nem is néz ki rosszul, az alváza is rozsdamentes, ezt már nem kell a fél világon átutaztatni, és az ára sem lenne rossz. A belseje ugyan kuka, és az egészet OT-s szintre kell hozni, na meg persze a vám és adó, de ahogy számolgattam, nem tűnt már nagyon irreálisnak ez a kocsivásárlás. Volt azonban más érdeklődő is rá, aki Siddel dolgozott ugyanezen az ügyön, de végül ők is arra jutottak, hogy csoda vagy inkább valami nagy csibészség kellene, hogy ez az autó valaha magyar papírokat kapjon. A tulaj persze ígérte, hogy intézi a vámot és visszajelez, de igazából rég megtette volna ezt ő már a sokmilliós bevételért, ha lehetséges lenne. Lehet gondolkozni alternatív és unortodox megoldásokon, de én itt már inkább hagytam veszni ezt az autót.

Közben garázsos házba költöztem, ahová egy féltett autót már be lehet fogadni, és bizonytalan időre el lett halasztva néhány nagyobb költés, így anyagilag is kezdett beleférni a képbe egy „új” autó. A Vurdonnal is felvettem a kapcsolatot, akik segítettek volna keresgélni az USÁ-ban („sok városban vannak ismerőseink, akik meg tudják nézni az eladó autókat”-mondták ők), de hiába küldtem nekik hirdetéseket egész jónak tűnő autókról, pár hét után eljutottak odáig, hogy „ha Józsi barátunk épp kint tartózkodik Miamiban, és abban az időben van ott eladó kocsi, azt esetleg meg tudja nézni”. Szóval ez a vonal is csalódás volt, de a hirdetett autók között is inkább vagy csak durván túlárazott, vagy bevallottan beteg darabok bukkantak fel. Automatából esetleg lett volna jó állapotú, jó áron, de ugye Marty McFly sem N-ből D-be tette a váltót, mielőtt tövig nyomta a pedált az óratorony felé iramodva :) Valószínűleg amúgy sem mertem volna bevállalni, hogy személyes megnézés nélkül vegyek meg egy kocsit, legalábbis nem abban az árkategóriában, ahol keresgéltem. Az óceán innenső oldalán viszont elképesztő árakon hirdetik az angol, német, holland autókat, ezek sem jöhettek szóba. Végül maradt még egy lehetőség, az olasz ebay-en kínáltak egy évek óta mélygarázsban szomorkodó Deloreant. Egyre csökkenő ára azt mutatta, hogy nincs nagy érdeklődés a fő európai DMC-piacoktól ilyen messze eső autóra.

Elkezdtem levelezni a hirdetővel, folyamatosan továbbadva az információkat Sidnek, aki végtelen türelemmel szakértette meg a képeken látható legkisebb részleteket is, és még egy személyes találkozón is megmutogatta a saját kocsiján, hogy mire kell ügyelni vásárláskor. Nem is tudom eléggé megköszönni neki a rengeteg segítséget! :) Visszakeresve az emaileket, ebben az időszakban összesen 148 (!) levél ment oda-vissza a Genova-én-Sid-én-Genova tengelyen, amitől az olasz úriember végül az idegösszeomlás szélére került, és kétségbeesve könyörgött, hogy utazzak oda, mert több csavarról már nem tud képet küldeni! Közben Siddel is arra jutottunk, érdemes lenne megnézni. Így esett hát, hogy egy szeptemberi hajnalon a milánói Wizzair gépről csodálhattam meg a napkeltét az Alpok felett, és ezzel elkezdődött életem addigi leghosszabb és legfárasztóbb napja, középpontjában egy Delorean DMC-12-essel.

Kicsit magánjellegű lesz ez a bejegyzés, de ilyen is kell néha. Az történt, hogy az elmúlt negyed év lazább időbeosztása után most ismét belevetem magamat a munkába. Mostanában népszerű kifejezéssel élve, elkezdem visszavezetni magamat a munka világába.

Ráadásul ez most eléggé más jellegű munka lesz mint az eddigiek, ezért nem ülök ezentúl folyton a gép előtt. Emiatt aztán lehet, hogy a bejegyzések is kicsit hektikusabban érkeznek, ahogy ma is látszik. Igyekszem tartani az ütemtervet, de ha esetleg egy-egy nap kimarad, azon nem kell meglepődni. Holnap biztosan lesz bejegyzés Szabi jóvoltából és én is igyekszem megírni a szerdait és a péntekit. Aztán a gyakorlat majd alakul, téma még akad.

Itt az idő, folytatódik a blog. És pár napja rájöttem, hogy arról még nem írtam, hogy hogyan került PRV-6 a Deloreanbe? Arról sokan tudnak, hogy voltak tervek más motorra is, és a PRV egy kompromisszumos megoldásként született. Viszont arról nem nagyon volt még szó, hogy hogyan és milyen fázisokkal ment a választás. Nagyjából erről szól a következő bejegyzés, ami egy Hanniballal való beszélgetésből alakult ki. Ennek a kivonatát olvashatjátok most.

...

Hannibal:

Hát komolyakat olvasok itt is. Ugye az utaskabint Amerikában tervezték, és az autó shown ismerte meg JZD GG-t (Giorgetto Giugiaro) aki megtervezte hozzá az elejét és a seggét. és rárakott egy JZD emblémát a kocsira ha jól sejtem, ebből lett a DSV és ez után lett a Proto-1. És azt a proto-1-et vették meg valakik valamikor 2007-ben és annak volt a második változata a D1A, amit 96-ban zúztak össze ... a Lotus gyárban Hethelben. és ez már ugye a(z első) dupla Y alvázas volt.

ha ez eddig stimmel akkor értem, amúgy egy szót se, és disszidálok kispolszki rajongónak

Sidaries:

Igen. Az első két - teljesen azonos - prototípus lett a Bill Collins féle prototípus és GG-t tényleg egy autóshown ismerték meg, bár szerintem ez nem Amerikában történt, hanem valahol Európában. Talán valami olasz autóshow (Torinó?) volt, de ebben nem vagyok biztos. Ott szerződtették az autó kezdetleges kinézetének a finomítására. Az eredeti Proto1 van most Floridában a DMCFL-nél, a D1A pedig a Lotus udvarán állt sokáig, aztán azt bezúzták. A D1A és a Proto1 nem dupla Y alvázas volt. Mindegyik ERM alapú volt. A D2 volt az első dupla Y-os.

Hannibal:

Igen, Torino volt az ismerkedési helyszín. Egy francia írás szerint a négy közül az Italdesign-t választotta JZD. Giugiaroval meg is egyeztek egy hónappal azután, hogy GG 1975 februárjában elment megnézni a Pioneer Engineering által legyártott kabint Detroitba.

Itt írta az 5 fő elvárást és a megannyi aprót, ami JZD elvárása volt a tervvel kapcsolatban, köztük az ajtók, a lámpák, légcsatornák, lökhárító jellege.... GG egy hónap múlva hozott 6 rajzot, ebből kiválasztottak egyet. ebből az egyből készült egy életnagyságú fa makett, amit lefényképezve filccel további stílusokkal felruházva egy újabb választást adtak JZD és Collins kezébe. Aztán a döntés után elkészült egy részletes fa makett, majd nem tudom, még hány, de fából volt még a kaszni elemrengetege is. és ebbe akartak motort tenni. Wankel volt ugye kiszemelve, de nem győzték meg, így lett Ford. A Fordról meg úgy értelmezem, hogy berakták egy X1/9-be tesztelni, rábasztak a pici autóra valami kurvanagy kereket és az egész az autópályán szétrobbantotta a váltót. és aztán a Fordot így hagyták a picsába, ekkor jött a Citroen CX 2000, ami egy rakás szar volt. Turbót akartak bele tenni, de erre hátat fordított a Citroen USA. Aztán ezután lett belőle a PRV. Na ezt hámoztam ki az egészből és ebből lett a DSV.

vagyis nem, előbb még a 2000-es volt a dsv-ben, majd azután jött a PRV hogy már az alváz is Y lett.

Sidaries:

Nagyjából én is így tudom, bár azért vannak különbségek. Az egyik, hogy nem csak 6, hanem több kép is volt. Egy elmélet szerint ebből a 12.-et választotta ki JZD és ezért lett DMC-12 az autó neve. Mint mondtam, ez csak elmélet. A tied is lehet igaz ugyanúgy, mint az enyém. A famakett meg ilyen most: http://www.entermyworld.com/history/wood-mock-up Belfastban van a közlekedési múzeumban az 50000-es tesztautóval. Ebbe az autóba nem raktak motort, mert nem bírta volna el, de nagyon gondolkodtak rajta, hogy mi legyen. Mivel a 70-es évek közepén nagyon hittek a Wankelben, ezért az került a Proto1-be és a D1A-ba is. Itt linkeltem is róla képet: http://delorean.blog.hu/2011/09/09/az_elsok_20 Valóban gondolkodtak Fordról (Ford Cologne V-6, 2.8 liter 119 HP DIN) is, de azt végül elvetették. Végül aztán főleg a Wankel fogyasztási problémái miatt lyukadtak ki a PRV-nél. Ja és mert addigra már biztos volt, hogy Írországban lesz a gyár és olcsóbb volt a franciáktól motort hozni, mint az amcsiktól. A DSV-ről a köv. linkeken írtam, nagyon nagy bizonyossággal nem lehet róla beszélni: 

http://delorean.blog.hu/2013/08/09/12_387 és http://delorean.blog.hu/2008/12/30/a_delorean_evolucioja_ii_dsv 

Bár ezeket a linkeket már ismered.

Hannibal:

Igen igen. 90%-ban már én is ezeket a "tényeket" veszem alapul, a famakett érdekes, mert ezen a képen egyértelműen látszik, hogy nincs beltér, csak egy kormánykerék-töredék.

Sőt továbbmegyek, néhány írás azt közli, hogy csak a D1 UTÁN kezdték el az ajtót gyártatni. tehát a D1A előtt még vagy nem, vagy valami Garay centeres Bricklin - feltörési módszerrel lehetett használni.

Ezen túl egy írás azt mondja, hogy nem wankel került a d1a-ba sem, vagy D1-be, vagy mibe, amit belinkeltél, hogy megmentettek, és amiben van a motorról is kép, hanem az a citroen cx 2000 motorja. még ezt nem sikerült fotók alapján azonosítanom, de szeretném, mert az tenné számomra hitelessé ezt a forrást.

Ezt még nem tudom hova tenni. Ugyanis ez a kép egy keverten az első prototípusokat sorakoztató képsorban voltak. és ez egy karburátoros v6-os motor, de mivel a Ford motor nem került be a delóba, ezért passz, a PRV meg nem lehet, mert az meg injektoros, gondolom abból nem volt karbis sosem... de mivel ez a motor így szólóban van csak, lehet hogy ez mégis csak az a kísérleti v6...szóval ez fehér folt nekem.

Sidares:

Nem értek különösebben a motorokhoz, de amennyire tudom, a Citroentől egy fajta motort használtak a két autóban és az egy Wankel volt. Nem lehet, hogy a CX-et szerelték Wankellel is? Na megvan. Ez van a Wikipedián:

"Originally, the CX was developed as a rotary-engined car—with several consequences. The CX engine bay is small because rotary engines are compact, but the Comotor three-rotor rotary engine was not economical and the entire rotary project was scrapped the year the CX was introduced"

Tehát a terv ez Wankel lett volna, de aztán nem ez került a CX-be és a Deloreanbe sem. Emiatt nem volt egyértelmű a CX motorja eddig. Más volt a prototípusban és más a szériaautóban. Ezután aztán jött a PRV ha már úgyis a franciáknál voltak.

Hannibal:

Na valahogy így van.

Sidaries:

Akkor ez kibogozódott.

Kellemes Ünnepeket kíván VIN1052 és gazdája is :)

Boldog Karácsonyt minden olvasómnak!

Azt hiszem elmegyek én is szabadságra és az ünnepek alatt nem lesz frissítés. Legalábbis rendszeres nem. Ha találok valami releváns dolgot, akkor azt megírom, de egyelőre nem tervezek új bejegyzést. Kb. egy hét múlva jövök menetrend szerint.

Hát akkor egy kis késéssel jöjjön a téma, amiről nem beszélünk nagy közönség előtt. A blogon is többször előjött már, de összeszedve még nem volt szó arról szó, hogy a Delorean bizony nem teljesen rozsdamentes! Sőt, az alváza kimondottan fogékony a rozsdásodásra bizonyos körülmények fennállásakor.

30+ évvel ezelőtt, amikor a Deloreant tervezték, az autók rozsdával szemben ellenállóvá tétele még elég kezdetleges volt. Voltak jobban (néhány német márka) és kevésbé jól sikerült (egyes japán márkák, Fiat) próbálkozások, de a mostanihoz fogható kiforrott technológiák még nem léteztek. A DMC megoldása az lett volna, hogy az alvázat is egyszerűen rozsdamentes acélból készítik és ezzel meg van oldva a probléma. Aztán amikor meglátták, hogy ez mennyibe kerülne, elvetették az ötletet. Ezután jutottak el a jelenlegi megoldáshoz, ami egy sima acélból készült alvázat jelentett, amit bevontak epoxyval. Ez elsőre jó ötletnek tűnt, mert ez a bevonat meggátolta a vizet abban, hogy a rozsdásodni képes részekhez érjen, de ahogy teltek az évek kiderült, hogy ez a megoldás sem tökéletes. Ugyanis az epoxy ahogy öregszik, elveszti a rugalmasságát és az autó használata közben megrepedezik. Utána aztán ezekbe a repedésekbe már bele tud kerülni a víz és el tudja kezdeni romboló munkáját. Külön ironikus, hogy innentől kezdve az epoxy inkább már hátrány, mert nem hagyja a bejutott vizet távozni, és az így még tovább tudja végezni a romboló munkáját. Ráadásul innentől kezdve nem is látszik a rozsdásodás, mert az epoxybevonat sokszor eltakarja. Van azonban a víznél egy még nagyobb probléma. A télen utakra kiszórt só. Ez az epoxy repedéseibe jutva még jobban marja az alvázat. A '80-as években ezért is néhány viszonteladó nem hitt az epoxys védelemben, ezért ők további alvázvédelemmel látták el az autókat. Ezek lettek a fekete alvázak, amikről itt már írtam.

Mi tehát a teendő? Az első és legfontosabb, hogy télen, felsózott úton nem használjuk a Deloreant, csak nagyon indokolt esetben! Ha még vásárlás előtt vagyunk, akkor pedig olyan autót kell nézni, amelyik száraz, meleg éghajlaton futott elsősorban, ahol keveset sóztak. Érdekes egyébként, hogy ebben a témában az egész Deloreanközösség 100%-ban azonos álláspontot képvisel. Említettem pár tipikus témát, mint a "Milyen olajat vegyek" vagy "K-Jet vagy Karburátor", amikben pillanatokon belül egymásnak ugranak még a legrégebbi barátok is, de ez nem ilyen, ezért mindenki legyen szíves figyelembe venni!

Ha meg akarjuk nézni, hogy mégis milyen állapotban van az alváz, akkor van egy jellemző rozsdásodási hely, ami a tank körüli rész. Menet közben itt éri az autó alját a legtöbb víz és só és kialakítása miatt elég jól meg is tud tapadni rajta a szennyeződés. Először mindenképpen ezt a rész éri meg megnézni. Ha ez rendben van, akkor valószínűleg a többi résszel sem lesz komoly gond.

És mit tegyünk, ha már megvan a baj? Természetesen ilyenkor sincs veszve minden. Az esetek elenyésző százalékában kell csak új alvázat venni, de ez is jellemzően csak a sok évet kint álló autókat érinti. Ezért aztán az alváz aktuális állapota mondja meg, hogy milyen javítás a javasolt az adott esetben, így azt is, hogy elég egy kisebb javítás vagy eljött az ideje egy frame-off restorationnek, tehát egy igazi restaurációnak.

Szóval alap esetben, kisebb rozsdásodásnál elég, ha megkérünk egy karosszérialakatost, hogy tüntesse el a rozsdát és kenje le valami alvázvédővel az autót, de őszintén szólva ezzel csak elodázzuk a hamarosan úgyis szükséges nagyjavítást. Én is ezt csináltam és egyelőre úgy tűnik, hogy nagyjából rendben is van minden, de már gyűjtöm a lelkierőt én is ahhoz, hogy rendesen megcsináltassam.

A rendes megcsináltatás ebben az esetben bizony frame-off-ot jelent, ahogy a Zsiga is csinálta annak idején, és ahogy az Ed is csinálja mondjuk úgy havi szinten. Az így elválasztott alvázat aztán homokszórják és lekezelik. Azt tudom, hogy Ed galvanizálja az egészet és ezzel hosszú időre megoldja a rozsdásodást.

Ha viszont valaki egy életre meg akarja oldani a problémát és nem törődik a költségekkel, akkor néha felbukkan egy-egy rozsdamentes acél alváz is. Régebben a Pearce Design gyártotta őket, de már évekkel ezelőtt elkelt az összes. Néha más gyártók is csinálnak párat, de az ő nevüket nem tudom. Ami biztos az az, hogy egy olcsóbb Delorean árába kerül egy ilyen (~10000$) és ez szerelést természetesen nem tartalmaz.

Szóval emberek, vigyázni a gépekre és a téli szünetet szigorúan betartani!

Egyszer már volt ilyen karácsonyi bejegyzés, amikor különféle Deloreanes ajándékokról írtam, de már megint eltelt egy (bár az előző bejegyzés óta inkább három) év és ismét vannak új lehetőségek. Szerencsére az idei kínálat nem annyira giccsparádéba illő, mint legutóbb volt, megéri elgondolkodni rajtuk. Mondjuk az kizárt, hogy 24-re bármelyik is ideérjen.

Az első és szerintem egyben a legjobb egy táskakollekció. Elég jól néznek ki, az áruk sem annyira rettenetes, főleg, hogy elég jó leárazás is van hozzá. A táskák több része az autó alkatrészeit idézi, például a hátsó légterelőt. A logó természetesen fémből készült. Egy hátizsákon komolyan gondolkodok, mert régi táskám úgyis kicsit viseltes már.

Aztán egy DMC toll beépített lézerpointerrel és 8G-s pendriveval. 25 dollárért szinte ingyen van, nem?

Aztán pedig egy füzet, 40 dollár szállítással, ami szerintem kicsit azért sok, de kétségtelenül vagány bele jegyzetelni. Elvileg ebből már elég kevés van, szóval ha valaki a következő évet ezzel akarja kezdeni, az nagy lendülettel álljon neki pénzt költeni!

Végül pedig egy kulcstartó, ami 13$-os árával nem nagyon terheli meg a pénztárcát.

Természetesen a szokásos ajándéktárgyak továbbra is elérhetőek, ha valaki éppen azt szeretné.

Most kéne azt hiszem ideírnom, hogy fizetett hirdetést láthattak, csak kár, hogy nekem ezért nem fizetett senki. Sőt, lehet, hogy én fogok. :D

Időközben rájöttem, hogy az első bejegyzésemnek elég hülye címet adtam, mert honnan máshonnan kerülne elő egy emlék, mint a múltból (kivételt ez alól csak Marty McFly esete képez, ugye), de most már maradjunk ennyiben, és jöjjön a második rész. Ez a szórólap is a kocsim régi, amerikai dossziéjában bújt meg, és szintén a '90-es évek termése lehet.

Photoshop még nem létezett akkoriban, de azért a grafikus megpróbált látványos életképet alkotni a kősivatagba berongyoló Delorean-ről, amely - igen hihető módon - épp átugrat az útjába kerülő fűcsomókon és kisebb bokrokon. 20 méterrel odébb ugyan mindenképp fenn fog akadni a sziklákon, de engedjünk meg ennyi művészi szabadságot az egykori jómunkásembernek. A lényeg, hogy minden légkondialkatrészt lehetett kapni a kocsihoz, így nagy baj nem történhetett.

Még bele akartam kötni a szerintem helytelen angolságú szlogenbe, de a neten rákeresve kiderült, hogy így is van értelme. Szóval, csak semmi pánik!

A lap másik oldalán különböző kilométerórákat reklámoztak: az eredeti, 85 mérföldig kalibrált órán túl 140-est is kínáltak (ezen még kis számokkal sincs kilométer feltüntetve), illetve európaiak számára 240 km/h-ig írt óra is elérhető volt. Ha jól emlékszem, Brown doki autójában 95 mérföldig volt kalibrálva, az valami filmes kellék lehetett.

... hogy ez a nagyon népszerű kép John Delorean bedminsteri telkén készült? Ez volt neki és családjának a lakhelye a '80-as években, és ez az a hely, ahol most golfpálya van Donald Trump "jóvoltából".