Élet egy Deloreannel

Még valamikor 2009 körül alakult ki a rendszer, hogy hétfőn általános információkról vagy valami kis rövid dologról írok, szerdán az autómmal való kalandozás a téma, pénteken pedig a gyár történelmét dolgozom fel. Az első kettő aránylag könnyű, mert újratermelődnek az élmények, a találkozók és a hírek. A pénteki bejegyzések viszont már a kezdeteknél is limitált mennyiséggel bírtak, elvégre egy több mint 30 éve bezárt gyár történetéről beszélünk. Amikor nekiálltam, úgy gondoltam, hogy úgy fél-egy évig nem lesz gond, aztán majd meglátom, van-e még anyag. Azóta eltelt 7 év és mostanra jutottam el odáig, hogy kész, vége, elfogyott. Nincs több téma, amiről írhatnék. Mármint olyan, ami két csavar arrébb rakásánál érdekesebb. Mostanában is találok képeket, adatokat, amik érdekesek, de ezek már soha nem elegek egy önálló bejegyzéshez. Mindegyikük már meglevő bejegyzések bővítésébe, javításába megy bele. Jelenleg is 8-10 ilyen vár arra, hogy megkeressem a megfelelő bejegyzést, amibe passzolnak.

Ebből a hosszú bevezetőből már látszik, hogy hova fogok kilyukadni. A pénteki bejegyzések ebben a formában megszűnnek, a blogjavítások pedig valószínűleg megszaporodnak, legalábbis rövid távon. Aztán ha belefutok valami érdekesbe, akkor azokat persze megírom, de új anyagot keresni minden hétre már akkora időbefektetést igényel, amivel nem rendelkezem.

Az így felszabaduló időmet továbbra is a Delorean témájával fogom eltölteni, csak éppen egy teljesen más munkának állok neki. Egy olyannak, aminek az ötlete még 2011-ben fogant meg a fejemben és azóta is többször előkerült, de idő hiányában nem sokra jutottam vele. A fórumot is olvasók már tudhatják miről van szó, a Delorean Timelineról. 

Ez terveim szerint egy angol nyelvű, nem blogjellegű, hanem tematikusan kereshető, rendszerezett grafikus oldal, amire szeretném feljegyezni a Deloreannel kapcsolatos összes fontosabb eseményt minél részletesebben. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a jelenlegi blogomat állok neki visszafordítani angolra, ami azt hiszem jó szórakozást fog nyújtani az elkövetkező 7 évre ismét. Két sikertelen próbálkozás után úgy tűnik, hogy most van egy megbízható programozóm, talán ezúttal lesz valami ebből az egészből. Ha igen, akkor az eddigi legteljesebb DMC adatbázis kezdő lépéseit olvastátok. :)

Pár héttel az október 21-i rohanás után már a levezető találkozóknál tartottam. Ezek egyike volt a HungaroCon, ahova még szintén nyáron ígérkeztem el. Maga a rendezvény nagyon hasonló volt a Szabi által látogatott MondoConhoz, csak ez valamivel kisebb volt. A programot külön nem írnám le, akit érdekel, itt megnézheti, maradjunk annyiban, hogy párat közülük én is megnéztem, meghallgattam és jól is tettem, mert sok érdekes dolog hangzott el.

Főleg persze a Nagyszínpadon 10:55-kor kezdődő érdekelt a legjobban, amiben én beszéltem a Delorean Motor Companyről, bő fél órában. Ez az előadás azért kicsit meglepetésként ért, mert eleinte csak az autóról volt szó, majd később jött az előadás ötlete. Bele is egyeztem könnyedén, mert úgyis tudok beszélni bármennyit a Deloreanről, de amikor kiderült, hogy egy 300 helyes színpad lesz előttem, azért megijedtem egy kicsit. Persze tudtam, hogy ennyi embert nem fog érdekelni, de mégis összeszorult a gyomrom, mikor rágondoltam. Ezért ezúttal felkészültem az előadásra egy cetli formájában, amire előző este felírtam pár olyan témát, amik jó és szórakoztató történetek voltak, gond esetére. Mindezt azért, hogy aztán elfelejtsem a cetlit felvinni magammal a színpadra. :)

Szerencsére a kicsit zötyögős indulást után elég jól belejöttem a beszédbe, a végén az 5 perces jelzésnél úgy éreztem, hogy olyan másfél-két órányi dolgot még el akarnék mondani az érdeklődő kb. 50 embernek. Közülük többen az előadás után odajöttek hozzám gratulálni, valamint további kérdéseket feltenni, ez jól esett. Szerencsére az előadásról készült egy videó kedvenc útitársamnak köszönhetően, amit fel is töltöttem a youtube-ra, ti pedig megnézhetitek, ha elég időtök és elszántságotok van hozzá. Van benne pár olyan történet, ami itt a blogon még nem volt, vagy csak nagyon régen, meg persze sok olyan is, amit már ezerszer hallhattatok, olvashattatok tőlem.

Szerintem nézzetek bele, aztán majd kitaláljátok, hogy jól tettétek-e. Kikérdezni azért nem fogom.

Végül pedig a képek, amik az ilyen rendezvénynek a lényegét adják. Párat kiraktam ide, de megéri kattintani is erre a linkre a többiért. Komolyan!

Ja és az autóval mi volt? Semmi. Ment, jött, semmi extra. Jó gép ez. Várja a májusi Írországot. Jövőre ismét jövök, csak akkor majd beöltözök fluxuskondenzátornak.

A múlt heti havazás közben gondolkodtam el rajta, hogy valószínűleg még Amerikában, Chicago környékén látott utoljára havat a kocsim, ahonnan 2009 körül hozták át Olaszországba. Genovában ugye nem sűrűn esik a hó és egyébként sem nagyon jártak vele az utcán vagy 4 évig, amióta pedig nálam van, nem volt értékelhető hómennyiség a környékünkön. A múlt heti havazás után is olyan gyors volt az olvadás, hogy csak egy ekkora hóembert sikerült összehoznom a heti motormelegítő percek alatt:

A latyak miatt persze az utcára már nem mentem ki, de kicsit szétnéztem a neten téli Deloreanes képek után kutatva. Az eredmény elég soványka lett, a végén már norvég, svéd és orosz keresőszavakkal is próbálkoztam, de maradhatunk abban, hogy Deloreanekkel nemigen járnak ki a hóba. Vagy kijárnak, de nem fényképezik.

Eleve, ha van is 235/60/R15 méretű téligumi, az ember nem nagyon szeretné megtudni az árát. Aztán ott van még az alváz és a 35 éves műanyag és gumi alkatrészek, ezeknek más sem hiányzik, mint a sós latyak. Ráadásul a kocsi karosszériája is úgy nézhet ki egy téli menet után, mint egy pár izzadt zokni, amire rászart egy görény. (Ez mondjuk elég nagy képzavar volt, de valahogy ez a nemrégiben olvasott hasonlat ugrott be :)) Szóval jobb a békesség, de azért vannak elvetemültek, akik kiviszik a Deloreant télen is, őket lehet megcsodálni a következő videókban.

Végül Sid demonstrálja nekünk, miért nem jó jégre menni olyan kocsival, aminek a fenekében van a tömege kétharmada.

Szóval aki mégis Deloreannel akar télen közlekedni, annak a legjobb választás még mindig az LMC-hókotró, amiről Sid írt korábban itt és itt.

A múlt pénteki bejegyzés szokás szerint nem készült el, de ezúttal egy kis csúszással azért megjelent. A most pénteki pedig a terveim szerint egy kicsit rendhagyó lesz, majd akkor meglátjátok miért. A szerda jön terv szerint. Más nincsen, csak rossz nyálkás idő, nem megyek sehova.

Többször volt már szó a cég Coventrybeli irodájáról (főleg itt és itt), de külön bejegyzést még nem kapott, pedig az alkatrészrendelések nagy részét innen és nem az írországi gyárból intézték. Találtam egy cikket, amiben van pár adat erről az irodáról, ezeket szedem most össze ide. Persze ez a bejegyzés úgy lenne teljes, ha idemásolnám a két felső linkről is az ide vonatkozó részeket, de mivel azok egy komplett cikk fordításai, ezért onnan kivágni nem akarom, redundáns módon meg nem akarom ide újra bemásolni. Szóval tisztább a helyzet, ha azokat is elolvassátok hozzá.

Barrie Wills a cikk fő szerzője, aki maga is Coventry-i születésű volt. Nick Sutton is sokat említi őt minden írásában, mert ők ketten szoros munkakapcsolatban álltak. Barrie volt Nick főnöke, bár ezt már írtam korábban is. Mindketten a cég elejétől a végéig ott voltak, bár Barrie pár nappal azért nyerné ezt a versenyt. Barrie volt a DMC beszerzési igazgatója, Nick pedig a Coventry-i iroda vezetője.

Barrie-t John Delorean kérte fel egy beszerzési iroda megnyitására Coventryben, ami éppen félúton volt Hethel, a Lotus főhadiszállása és Dunmurry között. A cég irodája egy új - Christchurch House nevű - irodaházban nyitott meg, Coventry központjában. Jelenleg így néz ki és itt található.

Ebben az időben üres volt a legfelső emelet és az épület oldalán volt egy kis tisztás, ami elég nagy volt az ott dolgozók és látogatók autóinak. A város vezetősége nagyon örült az érkezésüknek, főleg amiatt, mert az egész DMC project óriási állami támogatással indult. Gondolom reménykedtek, hogy nekik is leesik valami, bár azt hiszem, pár év alatt ez a reményük elpárolgott. Mindenesetre a bérleti szerződést elég hamar megkötötték és a dolgozók 1979 januárjában birtokba vették a kinézett legfelső szintet.

Az itt dolgozók jellemzően olyan fiatalok voltak, akik más autógyárakban már lehúztak pár évet és megvoltak a kapcsolataik és tapasztalatuk ahhoz, hogy a munkájukat itt minél hatékonyabban végezhessék. Főleg a Jaguar-Rover-Triumph, a Chrysler és a Reliant kötelékéből érkeztek.

A cég csődje után innen próbálták jó részben végrehajtani a mentőakciót, amiben az is benne volt, hogy az írországi gyárban majd Triumph TR8-ast is gyártanak, de sajnos ez sem sikerült.

Nem nagyon szoktam ilyen visszatekintéseket írni, mert nem éreztem soha szükségét, de azért a tavalyi év nagyon kívánja ezt a fajta megemlékezést is, mert ilyen csak egyszer van egy Deloreantulajdonos életében.

Az eleje még lassan indult, aztán valamikor nyáron kezdett el mindenki mozgolódni az október 21-i dátumra, aztán a szeptember már elég jól pörgött, október közepére pedig egészen elképesztő méreteket öltött a Vissza a Jövőbe hype. A nagy dátum hete pedig kész idegbaj volt. Őszintén szólva nagy szerencse, hogy már saját cégben dolgozom, nem pedig alkalmazottként, mert így bármikor el tudtam szakadni egy-két (három-négy) órára és minden fontosabb kérésnek eleget tudtam tenni. Aztán körülbelül október 23 környékén - nem meglepő módon - paff, vége volt mindennek, már ami az új felkéréseket illeti, mert azért néhány maradék dolgot még meg kellett csinálni, amiket írok is meg sorjában.

És őszintén szólva örültem neki, hogy vége lett, de valami olyan nagyon, amennyire nem is gondoltam, hogy lehet örülni. Ati szokta mondani, hogy mennyire durva, hogy én akkor is mosolyogva válaszolok a kérdésekre, amikor már ezredszerre hallom ugyanazt, de ezúttal még én is túladagolódtam. Túl sok lett a Deloreanből és az azzal járó Vissza a Jövőbéből. Túl sok emberrel találkoztam, akinek a BTTF a kedvenc filmje és a Delorean a kedvenc autója, ezért a vége felé már nem annyira volt kedvem menni akárhova.

A lendület csökkenése szerintem a bejegyzéseimen is látszódott, pedig a tavalyi évről még négy beszámoló vár megírásra, igaz ezek már főleg novemberi, decemberi dolgok. Aztán ennek lett részben az eredménye az, hogy a karácsonyi szünet idején nem születtek pénteki bejegyzések. Valóban rossz napokra esett a péntek, de ha jobb napokra esett volna, akkor sem lett volna kedvem kutakodni, fordítani, vagy csak úgy egyáltalán a DMC történelmével foglalkozni. Ami jobb dolgokba belefutottam, azokat csak lementettem, majd idővel jönnek.

Szóval emberek kemény év volt ez. Nagyon jó volt, de nagyon fárasztó. Nem tudom, ti hogyan látjátok, de én remélem, hogy idén nem nagyon fog velünk foglalkozni senki. :)

Úgyhogy utólag is:

Hát ez a decemberi frissítés nem egészen úgy alakult, ahogy azt elterveztem, bár ez inkább csak a blog szempontjából igaz, mert más szempontból nincsen okom a panaszra. Amikor azt ígértem, hogy lesznek pénteki bejegyzések, akkor még nem néztem, hogy az pont újév és karácsony, ami előtt körülbelül annyi esélyem van blogot írni, mint evési maraton nélkül végigcsinálni ugyanezeket a napokat. Szóval kicsit elmaradtam, de elméletileg a héten már minden visszaáll a normális kerékvágásba.

Elsőre jó ötletnek tűnt. Azt hiszem így lehetne a legjobban összefoglalni ennek az estének a lényegét. A tulaj még valamikor augusztus, szeptember környékén kérdezte meg, hogy elmennék-e a Vissza a Jövőbe bulijukra és mivel akkor még nem volt annyira telerakva az a hetem, simán igent mondtam. Főleg, mert aránylag közel van hozzám a hely, régen párszor még voltunk is errefelé néhány elferdült szombaton, hát miért ne?

Aztán ahogy sűrűsödött a hét, egyre kevésbé volt már kedvem, de lemondani már nem akartam, ezért amikor jött az idő, a megbeszéltek szerint odamentem este 9-re vagy 10-re, ha jól emlékszem. Már a bejutás is elég kalandos volt, mert a helyszín egy nagyon szűk kapun keresztül közelíthető meg, ami azt jelentette, hogy nagyjából 3-4 centi volt a tükrök és a fal között több helyen is. Utána egy szűk udvaron kellett forgolódni, majd jöhettek a bámészkodók.

Akik nagyjából a Vertigonál is említett kategóriából kerültek ki. Körülbelül ugyanaz a 18-20 év körüli berúgásra  és esetleg valami lepattanó csajra / fickóra váró banda, akiknek egy jó részének fogalma sincsen, hogy miért az a buli neve, hogy Vissza a Jövőbe. Természetesen itt is volt pár rajongó, meg néhány igazán lelkes felhasználó, akikkel azért el tudtam tölteni az estét, valamint a főnök is korrekt ember volt.

A zene sajnos pont ugyanazt a fergeteges party vonalat vitte tovább, mint a Vertigo is, de ezt már előre tudtam, szóval nagyon nem lepődtem meg rajta. Mivel elég hideg volt, ezért párszor bementem melegedni és inni egy teát, de valahogy nem éreztem úgy, hogy ide egyszer majd visszajövök önszántamból is.

Ezért aztán mikor elérkezett a 2 vagy 3 óra, amit megbeszéltünk, szóltam a tulajnak, beindítottam az autót, kicsit hagytam melegedni, aztán elindultam kifelé a továbbra is nagyon szűk, de ezúttal részegekkel nehezített kijárathoz. Ezt a kábé 30 méteres utat végigmorogtam, mert elképesztő, hogy mennyi hülye van, aki komolyan gondolja, hogy ő még pont elfér lapjával abban a pár centiben, ami a tükör és a fal között van. Aztán mikor nem sikerült, akkor tántorog csak félre. Pluszban átmentem még egy otthagyott poháron is, amit külön köszönök annak, aki ott hagyta, bár szerencsére ebből nem lett gond.

Nagyon megkönnyebbültem mikor kijutottam, mert habár az esetek nagy részében nem éreztem úgy, hogy veszélyben lenne az autó, de párszor azért egy-egy részeg kicsit közelebb ment hozzá, mint szerettem volna, a kordon ellenére is. Végül azért rendben hazajutottam és megfogadtam, hogy ilyen helyre soha többé nem megyek. Semmi értelme.

Miután a sok evés és családi program miatt a múlt pénteki bejegyzés is kimaradt, ezért egy kis videót kirakok ide hétfőre. Egy szelet kalácsot éppen meg lehet enni alatta.

Múlt héten megírtam az előzményeket, amik oda vezettek, hogy végül a Sunny Dinerben tartottuk meg a Marty McFly Arrival Dayt, Nekem már az odaút is elég kalandos volt, mert az M1-ről két út volt a Hűvösvölgybe. Az egyik a városon keresztül, amit el szerettem volna kerülni a forgalom miatt, a másik pedig egy kerülőút elég kis utakon, amit inkább választottam. A város elkerülése, mint kiderült, nagyon jó ötlet volt, mert nagyon sokan panaszkodtak, hogy teljesen be volt dugulva minden, bár azért a másik út sem volt túl egyszerű. Elég szűk utakon kellett végig jönni hegyen völgyön át, szintén nem kis forgalomban, de még mindig ez volt a jobb megoldás. Ha jól emlékszem Skynet is erről érkezett kicsit később.

Bopat már korábban jelezte, hogy Pozsonyba megy, ezért ő nem tudott ott lenni velünk, Szabi pedig aznap döntött úgy, hogy nem küzdi át magát a városon, így végül csak két Delorean jött össze a nagy találkozóra, amit eléggé sajnáltam, de parkolóhely szempontjából nem volt ez olyan nagy baj. Azért remélem, hogy Bopat megírja majd a pozsonyi buli részleteit.

A lényeg, hogy odaértünk kis eltéréssel, eddigre pedig már elég sokan voltak ott, akik várták az autókat. Beálltunk a Sunny elé, aztán vártuk a rohamot, ami meg is érkezett úgy 2-3 másodperccel az érkezés után. A Sunny befogadóképessége úgy 100 fő körüli maximum, erre 162 ember jelezte érkezési szándékát úgy, hogy tudtuk, hogy a klubból páran nem jeleztek ide vissza, de ott lesznek. Szóval kicsit féltünk a tömeg miatt, de mivel elég sokáig ott voltunk, ezért ez a sok ember időben elég jól eloszlott, így még csúcsidőben, 6 és 8 óra között sem volt annyira sűrű a helyzet, hogy zavaróvá váljon. Bár ülőhelyhez jutni azért nem volt annyira könnyű, nekünk is inkább csak az esemény vége felé sikerült 9 után, bár annyira azért mi nem küzdöttünk érte, hogy legyen.

Eddigre már kicsit oszlott a tömeg, inkább csak a törzsgárda maradt, akikkel ettünk egy jót (Az Uncle Joey torta nagyon finom volt), beszélgettünk egy kicsit, aztán lassan mindenki hazaszállingózott. Jó móka volt, de azért pár hiányosság is akadt. Elsősorban az, hogy habár minden létező formátumban elvittük a filmet, mégsem sikerült megnézni, mert a hely - az ígéretek ellenére - mégsem volt annyira felkészülve erre. A filmes kiállítás nagyon jó volt, a beöltözések és az óratorony molinó előtti fotózkodás is vicces volt, meg úgy általában jó volt ennyien összejönni és marháskodni egy kicsit. 

Kisebb meglepetésünkre egy RC News nevű internetes tv is megjelent, akik csináltak is rólunk egy videót. Ezt:

Plusz nem szabad elfelejtenem azt sem, hogy kkornel7 tagunk is írt egy nagyon jó és sokkal bővebb beszámolót az eseményről, amit a fenti linken el is lehet olvasni. Nagyon ajánlom, elég jól elkapta a hangulatot. Ráadásul ott sok kép is van.