Élet egy Deloreannel

Április 30-án tartottak Komáromban egy veterántalálkozót, amire úgy döntöttem, hogy én is elmegyek. 2019-ben már voltam egyszer rajta, igaz akkor csak a legvégére értünk oda, mert éppen Hollandiából jöttünk hazafelé. Szép is volt, hogy mindenki kihozta a féltett kincsét a főtérre, természetesen patyolat állapotban, mi meg beestünk a végére plafonig pakolva, egy rettenetesen koszos autóval, de ugyanakkor jó volt megmutatni, hogy így is lehet veteránozni. Ennek ellenére idén nem ez volt a terv, hanem egy rendes megjelenés az elejétől a végéig, tiszta autóval.

Az első sokk akkor ért, amikor megmondták, hogy ez bizony vasárnap 8 órakor kezdődik. Az szép, akkor sietünk, így aztán gyorsan elhelyeztük a mamánál a gyereket, aztán visszamentünk fél 9-re. Szerencsére hamar bejutottunk, a helyünk már várt minket, ami egyébként egy elég érdekes tapasztalat volt számomra. A találkozók általában úgy működnek, hogy van egy jó nagy hely, aztán mindenki oda áll ahova tud, illetve akar. Ezzel szemben itt a regisztrációnál egyben csinálnak egy "ülésrendet" hogy ki hova fog állni az autójával. Ennek nagy előnye, hogy jól lehet az autókat kategorizálni, pl. a szocialista autók szépen egy kupacon voltak megnézhetők, a motoroknak megint csak kijelölt helyük volt, meg mi is egy elég illusztris társaságba kerültünk. 

Jobbra tőlem egy Triumph, balra pedig egy Honda NSX állt, amik igazán különlegesek voltak. Nem vagyok egy nagy japán autó rajongó, de ez az NSX egy igazán kívánatos jószág volt. A Triumph pedig olyan apró és aranyos volt, hogy elmondani is nehéz.

Egyébként ez a jól szervezettség az egész rendezvényre jellemző volt. A kiállítók kaptak ebédet, amit egy adott 20 perces időtartamban kellett átvenni, hogy ne legyen tumultus, és szépen működött is a rendszer. Egy akkora kupac gyrost kaptunk, hogy esélytelen volt megenni, pedig igen finom volt. Itt ért viszont az egyetlen negatív dolog, az, hogy valószínűleg a jó hideg bubis víztől, elment a hangom. Egyelőre csak kicsit, de aztán kb. egy óra alatt teljesen. Ilyen még soha nem volt, meg is lepődtem. Aztán emiatt már kicsit el is ment a kedvem az egésztől, de azért kivártuk a végét, és jól is tettük, mert egy harmadik helyet sikerült is behúzni.

Végül aztán nagyon jó élménnyel gazdagodtunk, ha lehetőségünk engedi, máskor is megjelenünk. Zárásként pedig pár kép a kedvenceimről.

Na jó, igazából egyáltalán nem vagyunk ilyenek, de azért ez jó. :)

Ott hagytam abba, hogy megvolt az év eleji szerelés, lehetett menni a találkozóra. Aminek a szervezése elég messziről indult és úgy tűnt, hogy elég nagy gurítás lesz. Mert ugye McFly összerakta a győri Deloreant, azt elvittük a Vurdonnak, ők meg úgy gondolták, hogy nem akarnánk-e egy kis hűhót csapni azzal, hogy többen is megjelenünk. Mi meg persze csúnyán exhibicionisták vagyunk, ezért akartunk. McFly adott volt, én meg már a régi kapcsolat miatt is egyértelmű voltam, rajtunk kívül meg még Bopat érezte úgy, hogy ideje megnyitni a szezont. Ezért megbeszéltük, hogy 14:30-kor találkozunk a monostori erőd parkolójában, aztán onnan elkonvojozunk a negyedik autóhoz Győrbe.

Mondjuk McFlyt megkértem, hogy mi találkozzunk egy kicsit hamarabb, hogy meghallgassa a kicsit rendetlenül járó motoromat, de miután odaértünk és meghallgatta, csak legyintett. Azt mondta, hogy ő nem érzi át a problémámat.  Hát kösz. Addig is volt mondjuk egy jópofa dolog, amikor ballagtam át Komáromon és egyszer csak szembejött velem a Bopat. A Delorean kint a vadonban még mindig sokkal durvább, mint csak mellette állva. Szóval találkoztunk, de igazából nem csináltunk semmit, csak örömködtünk, meg dumáltunk. Meg hát McFly bizniszelt valakivel valamit, ha már úgyis erre járt.

Aztán elindultunk Győrbe, az úton nem is történt semmi különleges, a bevonulás meg hát pont olyan volt, mint amikor három Delorean bevonul. Meglehetősen látványos. Beparkoltunk a negyedik mellé, aztán jött a szokásos rész, a beszélgetések, a körbemutatás, meg néhány ismerős, akik szintén úgy gondolták, hogy nekik is itt kéne rontaniuk a levegőt. Meg persze McFly itt is bizniszelt valamit. Szerintem lassan plutóniumot is lehet már tőle venni. Ennél többet nem is mondanék, mert Joe T sokkal jobban bemutatja, mint én azt leírni valaha is tudnám. Meg hát ugye KITT megint csak eléggé odavert a közönségnek.

A lényeg, hogy kb. hatig elvoltunk itt, majd átmentünk a Barney's-ba gigahamburgert enni, innen meg szépen ment mindenki a dolgára. Nagyon jó kis találkozó volt. Akit érdekel, itt talál még pár képet.

Március 25-én az Eto parkban ünnepélyesen megnyitottuk az idei szezont. Persze addig is volt pár dolog, ami odáig elvezetett. Először is megvolt az év eleji szerviz, ami a szokásos olajcserén és légszűrőcserén túl a benzincsövek cseréjét is jelentette. Már egy ideje gondolkodtam a cserén, de nem tudtam megállapítani, hogy a jelenleg a Deloreanben levő csövek még a gyáriak vagy azóta már egyszer lecserélt, de eredeti darabok. Ezért felraktam a Delorean Fanatics-en a kérdést egy kupac képpel, hogy szerintük ezek milyen csövek. Nem kaptam választ a kérdésre, de a legtöbb válasz azt mondta, hogy ha gyanú van, akkor cserélni kell. Ami jogos is, mert a kigyulladt Deloreanek nagy része a régi benzincsövek szétszakadásának esik áldozatul. Ezért aztán az év eleji rendelésben benne volt az összes cső, a két hátsóval együtt, ami a sima kitben nincs benne.

Az elosztóra menő csövek cseréje gond nélkül ment, azonban a legfontosabbak, a két hátsó, nem sikerült. Az egyik azért, mert habár zacskózott darab volt, egy kicsit rozsdás volt a belseje, a másiknak pedig az egyik áteresztőcsavarja más méretű, mint ami gyárilag a Deloreanben van. Közben meg volt még egy olyan gond is, hogy a cserék után az autó nem indult be. Ez azért történt, mert mivel nagyon hosszúak a benzincsövek, ezért teljesen leürül belőlük a benzin, ellenben a levegő feltornyosul a benzin előtt, így amíg azt a motor ki nem dolgozza, nem indul be. Igazából nagyon hasonló a probléma, mint a nyomástároló hibájának az esetében. Sajnos a szerelő nem hívott fel egyből, hanem nekiállt szerelgetni, majd miután beszéltünk, átirányítottam a McFlyhoz, aki elmondta nekik, hogy simán csak állítsák állandóra az rpm relét és indítsanak, és majd be fog indulni. Így is lett. Így amikor mentem az autóért, már működött, de azóta kiderült, hogy valamit elállítgathatott a szerelő, mert kicsit alacsonyabb az alapjárat, mint kéne, ezért pedig néha rázza a motort. Egyelőre így maradt, mert amíg a két maradék csövet nem tudom kicseréltetni, addig nincs értelme vele foglalkozni, de ha az meglesz, akkor majd ezzel is foglalkozunk. Szóval az év eleji szerelés egyelőre még nem volt egy egyértelmű siker, de majd még alakul. A benzincsövek, légszűrő, olajszűrő ára 150 000 Ft volt, a szerelés, a 7 liter olaj pedig további 80000 Ft-ba került. Szép indulás, remélem idén is sikerül kitermelni.

Ezután a következő napon elvittem a Deloreant a megérdemelt év eleji takarítására, majd másnap indultunk a  találkozóra.

2008 február 12-én vettem meg az eBayen a Deloreant, majd ezt a blogot 2008 szeptemberében indítottam. Ettől a két eseménytől kezdve pedig az életem teljesen megváltozott. A 10 éves évfordulóra már írtam egy visszatekintést, amit abban leírtam inkább nem ismételném, ezért inkább az elmúlt 5 évről beszélnék.

Amiről inkább csak negatív dolgok jutnak az eszembe. 2019-ben, az utolsó igazi békeévben még minden megvolt, amit megszoktunk, de aztán 2020-ra keményen beütött a Covid. Az összes nagyobb találkozó elmaradt a NAAFfal az élen, amit egy NAAF siratón keseregtünk el, amit aztán 2022-ben is megismételtünk. Mert habár a NAAF-ot 2021-ben ismét sikerült megrendezni, hogy aztán az utolsó legyen az ott leírt okok miatt. Azóta felmerült pár helyszín, de úgy tűnik, hogy idén sem tudják megrendezni. A Lakeside - azaz Agárd - szintén évek óta haldoklik, abból sem lesz idén sem semmi. Keresnünk kell új helyeket, attól tartok. A legfájóbb pont azonban az Eurofest elmaradása volt, szintén a Covid miatt, 2021-ben. Erre is lehet várni 2026-ig, pedig egy pár éves halasztást még örömmel fogadtam volna.

Mindemellett mindennek az ára kilőtt az egekbe, a forint bezuhant, így a Delorean fenntartása is megemelkedett. Még így is aránylag olcsón fenntartható, ahogy azt a blog egyik leglátogatottabb bejegyzésében is megírtam, de  itt is észrevehető a romlás.

Voltak azonban pozitív dolgok is. Az új OT rendszer, igaz elég döcögősen, de elindult. Így aztán a 2022-es OT vizsga már sokkal gyorsabban lement, mint az eddigiek, lett egy profi K-Jet szerelőnk, aki azóta már mindenkinek rendesen beállította az autóját, meg hát új autók is érkeztek, illetve kerültek / kerülnek felújításra. McFly külön öröm, mert korábban a saját autóját, pár hónapja pedig a győri romot is rendberakta, így lett egy kinevezett Deloreanszerelőnk, ahova természetesen egyből be is jelentkezett az összes tulajdonos a kisebb-nagyobb bajaival.

Szóval habár az elmúlt pár év nem volt túl szép, és a világ aktuális helyzete sem éppen a legrózsásabb, van remény arra, hogy pár év múlva már csak kellemes nosztalgiával gondolunk vissza rájuk, miközben felvesszük a gázmaszkunkat és a csőre töltött sörétesünkkel elindulunk bevásárolni.

A téli szezonon kívüli semmittevési időszak arra jó, hogy írjak a két projectautóról, már amit lehet. Mert ezeken kívül csak egy szülinaposom volt, ahol jól szétfagytunk, de sokkal érdekesebbet nem tudnék róla írni. Maradjunk inkább a többi autónál.

Volt pár éve egy bejegyzésem egy Beverly Hillses autóról, a VIN 2899-ről. Ez. Elég rossz állapotban volt, de aztán elég sok vargabetű és nehézség után úgy tűnik, hogy a felújítás a végéhez ért. Nem fogok sokat írni az autóról, ahogy eddig sem, mert az új tulajdonos kiléte nem ismert és nem akarok olyat írni az engedélye nélkül, amit ő nem szeretne. Ami ránk tartozik az annyi, hogy ennek a Deloreannek a jövendőbeli sorsa inkább a kiállítási szépség lesz, nem pedig az aktív használat, valamint az, hogy végül McFly rakta össze a gépet és nem rég én is besegíthettem egy kicsit az átadásba. Szóval a VIN 2899 megtette sok év után az első 250 kilométerét, működik szépen, és várja az OT vizsgát, majd új tulajdonosát.

A másik pedig a VIN 6444, a biatorbágyi autó. Ott is nagyon cifra volt a történet az elmúlt években, amit szintén jobb, ha nem írok le, de a lényeg, hogy ez az autó végre elkerült a rohasztási helyéről, és jelenleg felújítás alatt áll. Szintén nem a legtökéletesebb restaurációs alap volt, így a használható alkatrészek kipakolása után úgy tűnik, hogy elektromos Deloreanként fog feltámadni. Érdekes lesz, főleg a papírozási rész, várom az eredményt. Ha lesz valami, majd megírom.

Így aztán már csak egy restaurálandó Delorean van az országban, a győri, de mivel az meg nem eladó, ezért az még vár a sorára. Remélem nem annyira sokáig.

Régen írtam, de ennek oka egyértelmű: Semmi sem történik. Az elmúlt hónapban kétszer mentem csak a Deloreannel. Egyszer, amikor szép tiszta és száraz idő volt és mentünk egy kis tatai és környékbeli kiruccanást, egyszer pedig amikor csak úgy megjárattam a környéken. Az autó szépen tette a dolgát, nem volt vele semmi különös. Viszont második alkalommal, mivel nem volt annyira száraz az idő, amikor kiálltam a garázsból, hirtelen nagyon bepárásodott az autó kívül-belül. Na mondom, itt a nagy lehetőség, hogy másodszor is használjam a hátsó ablak fűtését (Még 2013-ban, az Interkozmosz nagyon hideg novemberi forgatásán volt az első lehetőségem rá.), és kiderült, hogy sajnos az egyik fűtőszál már nem működik. Rettenetes egy állapot, nem tudom, hogy hogyan fogom ezen túltenni magamat. Persze a kép készítését követő második percben már győzött a PRV. Azóta pedig ismét pihen az autó, remélem az idei évben is lesznek szép kirándulásaink.

Az idei szezont egy szép eseménnyel zártam. Mondom mindezt úgy, mintha ott lettem volna, pedig nem is. Az történt, hogy egy távoli ismerősöm keresett meg, hogy kéne neki egy Delorean Szolnokra, mert egy csapat kisgyerek, saját készítésű kisfilmekkel Vissza a jövőbe tematikájú vetítést tart önmaguk, szüleik és rokonaik szórakoztatására. Mondtam, hogy szerintem menni fog, de mivel az én programom és a megtartandó vetítés sem volt még teljesen fix, ezért nem írtam be a naptárba. Aztán amikor a vetítés fix lett, nekem már eléggé nehézkes lett volna menni, ezért megkérdeztem McFly-t, hogy beugrana-e helyettem. Szerencsére neki jó volt az időpont, ezért meg tudták oldani a dolgot, és így neki is és a filmnézőknek is egy emlékezetes adalék volt a kisfilmek mellé egy igazi Delorean látogatása. Így most jöjjön az esemény leírása a gyerekszereplők élményeinek és a közönség beszámolóinak összefoglalásával Selley Csabától, a program szervezőjétől. Kőkemény BTTF kontent, szóval ezzel a tudattal olvassátok tovább! :)

„Vissza kell jönnötök velünk!" – hangzott fél tucat kisgyerek felhívása a szolnoki Tisza Moziban Hill Valley nevezetes viharának – idén szintén szombatra eső – évfordulóján a felnövőben lévő korosztály ébrenlétéhez igazodva délelőtt, pontban 10 óra 4 perckor. „De hova?" – kérdezte, értelmet keresve ebben az őrületben, az aulában kihelyezett poszterek előtt gyülekező közönség. A négydimenziós gondolkodásra képes kölykök késedelem nélkül meg is adták a vetítőteremben átélhető időutazásra invitáló választ: „Vissza a nyári szünetbe!"

Hogyan, hol és mikor határozta el ez a hat – a vacsorájához rendre csokis tejet kérő – ifjonc, hogy felnevelésük köszöneteként, a kapott szeretet viszonzásául meglepi a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, barátokat és ismerősöket egy mozgóképes élménygyűjteménnyel? Ebben a rendezvény jellegű formában tulajdonképpen sehogy, sehol és sosem, ugyanis a kezdeti elképzelésükhöz nem tartozott egy ilyen volumenű produkció, tehát számukra is egyfajta ajándék volt, noha a kimondatlanság ellenére – a meghívottak sorában helyet foglaló felmenők, valamint a Vissza a jövőbe filmek iránti fanatikus rajongásuk fokozásáért verbuválódott vendégek, továbbá remélhetőleg az utókor nagy örömére – a végeredményhez kétségtelenül hozzátartozik. A fejlődés igényével egy lényeges és jelentőségteljes dolog (a szabadidő változatosan egyedi eltöltése) már akkor megfigyelhető volt az alkotókedvű fiúkon és az egy szem kislányon, amikor a szóban forgó trilógiát látva egy olyan kreatív felvetéssel és ötlettel rukkoltak elő, hogy a megtekintésén felül szeretnék átvenni és átadni Doki és Marty legfontosabb motivációs üzenetét, miszerint: „Ha az ember nagyon akarja, bármit elérhet a világon."

A gyakran – szerencsére (s nem pedig sajnos) – túl hangosan játszó gyerekek bandájának nyári kalandjairól történetesen videófelvételek is készültek, melyek aztán szép lassan egy olyan összefüggő egységet alkottak, mely a maga bájos módján szélesvásznú vetítőterembe kívánkozott. A Vissza a nyári szünetbe fantázianevű esemény összeállítói között a még csak rácsokat rágcsálni képes fél éves csemetétől kezdve az egyelőre többnyire sematikus beszéddel kommunikáló óvodáskorúakon át a kisebb kaszkadőrmutatványokra kész kamaszokig bezárólag mindenki tisztességgel odatette magát. Így a saját élményeiktől függetlenítve az is elmondható a produkcióról, hogy nem csak pólyásoknak való. Ennek az apró csapatnak az egyedüli felnőtt tagjaként bátran merem állítani, hogy nálam jobban talán senki nem igazolhatja ezt. Méghozzá azért, mert, úgymond, páholyban ülve tapasztalhattam meg, milyen ösztönző erővel bír az, amikor a gyerekek hatnak a felnőttre, nem pedig fordítva, ahogy általában lenni szokott, amikor a rangidős osztja ki a követendő parancsokat a rá bízott kicsikre. Ettől azért árnyaltabb a helyzet, és nemcsak azért, mert a fantáziát megmozgató küldetésre sűrűn induló fiatal legénység kerti bútorokból összeállított űrhajójában éppenséggel én vagyok kapitánynak szólítva, hanem azért is, mert a felelőtlenség mellőzésére ügyelni szoktunk.

Olykor persze kiegészítettem azt, amit megálmodtak a kis rendezkedők, de mindig kizárólag az ő ötleteik mentén segédkeztem a kivitelezésben. Örülök, hogy része lehettem ennek az álomcsapatnak, illetve annak, hogy kétféle értelemben is a követükké válhattam. Egyrészt engem választottak meg azon követnek, aki az ő nevükben intézheti a premier szervezését, másrészt engem nyertek meg azon követnek, aki a hívószavuknak engedelmeskedve elsőként lépett a nyomukba, s vett példát a gyermeki gondolatot aktív cselekvéssel megvalósító hozzáállásról. Közös erővel és egyirányú szándékkal csakis így készülhetett el a vetítési repertoár legnagyobb részét kitevő Iza a jövőbe trilógia. Azt azért okvetlenül ki kell emelni, hogy a szentimentális álmodozás most is, mint mindig, a felmenők támogatásának alappillérein áll. Egyszóval ez a program nem jöhetett volna létre, ha az utódokat nem várta volna az asztalnál minden nap ebéd, ha kimaradtak volna a reggeli ébresztők, vagy az esti fürdetések, az álomba ringató mesék és dalok, melyekkel a gyermeki fantázia magját voltaképpen a szülők és a nagyszülők ültették el bennük. Így tehát míg a kicsik a saját érdemeik szerint egy‑egy személyre szabottan megnevezett mini Oscar‑díjat vehettek át a végefőcím után, addig a csodálatra szintén méltó ősök, látva a büszke gyerekek mosolyát, azzal a tudattal gazdagodva zárhatták az eseményt, hogy igenis minden nevelésre fordított fáradozásuknak van értelme és haszna.

A 2022. november 12‑ei rendezvény, melyről – jobbára a társaságunk áradozó élménybeszámolóiból nyert ihlettel – a jelenlegi blogbejegyzést írom, főként a lelkesedni képes érzés átadását kívánta megcélozni. Hovatovább ebből a DeLorean Klub is nagymértékben kivette a részét, hiszen Sid közbenjárásának köszönhetően McFly sirályszárnyasa iderepült Szolnokra, hogy fő attrakcióként fogadja a mozi melletti téren a spoilermentes titokzatossággal felcsigázott kíváncsiságú nagyérdeműt. McFlynak pedig ezúton is jár egy további külön köszönet, nemcsak azért, mert lehetővé tette a járműbe való beülést és a fotózást, hanem leginkább azért, ahogyan és amilyen – bennünket végtelenül megtisztelő teljes bizalommal – engedte ezt. Erre én magam sem számítottam. Amíg McFly a technikai kérdésekre adott minden igényt kielégítően részletes válaszokat, addig a volán mögé vágyók gyakorlatilag önszervező módon, részben az irányításom alatt – szépen sorban, a kormánynál egymást váltva – foglalhattak helyet azokban az ülésekben, amelyekben egykor Doki és Marty utazott az időben.

Többször hallottam Sidtől, és magam is tapasztaltam a 2000‑es években születettek többségén, hogy nem tudnak mit kezdeni a DeLorean látványával, azt sejtetve ezzel, hogy nem ismerik a Vissza a jövőbe filmeket. Persze ettől még nem borul fel az egész téridő‑kontinuum, és nem semmisül meg a világegyetem, de még a mi galaxisunk is sértetlen marad, szóval ez egyáltalán nem probléma, eleve törvényszerű a favorizált témák generációnkénti változása, illetve adódhatnak kivételek is, mindenesetre nem kérdés, hogy a jelenség létezett. Ez azonban – érthető okokból – nagyjából 2015‑ig kis híján teljesen megszűnt, köszönhetően annak a tekintélyes méretű nosztalgiahullámnak, mely a nyolcvanas évek ikonikus elemeivel újra elárasztotta a világot, és annak az igen valószínű eshetőségnek, hogy a Vissza a jövőbe trilógián felnövő szülőknek épp most váltak érdeklődő korúvá a gyermekeik. Magunkat mi is ide soroljuk. Társaságunk számára a Vissza a nyári szünetbe rendezvénnyel egyfajta kört sikerült bezárni, mellyel sok minden most nyert csak igazán értelmet, az idősebb korosztály filmmániájától kezdve egészen az új nemzedék – bennünket is felrázó – tevékeny érdeklődéséig.

Bízom benne, hogy ezt az itt nyilvánvalóan idegen és rendhagyó, az eddigiektől eltérő megfogalmazásban íródott beszámolót is értékelhetőnek és élvezhetőnek tartják a tisztelt blog kedves olvasói, továbbá azt, hogy McFly a DeLoreanjével átélt kalandjai között jóleső érzéssel gondol majd vissza a 2022. november 12-ei útra. A blogba való írás lehetőségét Sidnek, egyúttal a Klubnak megköszönve – ahogy a premiert a gyerekeknek, úgy – ezt a beszámolót elsősorban az odaadóan gondoskodó szülőknek és nagyszülőknek, valamint az ihlettel ellátó barátoknak és ismerősöknek ajánlom, egy apró, de annál hangsúlyosabb kiegészítéssel: „Ám ezzel nincs vége..."

Barátotok az időben:

Csabi, a Doki robotja

Legutóbb is azt írtam, hogy már régen írtam költségösszesítőt, márpedig akkor csak három év telt el a kettő között, most meg hét. Viszont pár hónapja egy lazább hétvégén összeszedtem magam, és a számlákból és a blogbejegyzésekből összeszedtem, hogy akkor milyen szerelések is történtek a Deloreanen az elmúlt időszakban. Akkor még egy ülésbőrözés hátra volt, azt még meg akartam várni, mostanra viszont az is megvan. Terv szerint idén már nem fogok költeni a Deloreanre, így ezt lehet úgy venni, hogy ez a 2023.01.01-i állapot.

Íme akkor az egyre gyarapodó táblázat, a kiemelkedően drága OT-s éveket kiemelve:

Most pedig a hozzáfűznivalók:

Először is a szokásos. Ebben a táblázatban nincsen benne a a benzinköltség, az autópályadíjak és a biztosítások, csak a szerelések és alkatrészek árai. Viszont a forgalomba helyezés, az OT vizsga és az azzal kapcsolatos költségek benne vannak. Ezen felül persze előfordulhat, hogy néhány dolgot trehány módon elfelejtettem felírni, de nem hiszem, hogy túl sok ilyen lehet, a nagyságrendeket ez biztosan nem befolyásolja.

Következzen néhány érdekes számolás. Éves átlagban a Deloreanre 413 966 Ft-ot költök. Ez több, mint amire számítottam, mert én régebben inkább 200e, újabban pedig 300e Ft körülre tippeltem volna. Szerencsére a fizetős munkák ezt szinte már minden évben már fedezik.

Amióta megvan a Delorean, azóta 35 923 mérföldet tettem meg vele, ami 57 800 kilométernek felel meg. Ehhez hozzátartozik, hogy az első hónapokban nem működött a kilométeróra, szóval ez valamennyivel több, de sokat nem számít. Ebből kiszámolható, hogy egy kilométer megtétele 93 Ft csak a szervizköltségek beleszámolásával, ha pedig 11 literes átlagfogyasztással és 480 Ft-os benzinárral számolva az üzemanyagot is belevesszük, akkor 146 Ft/km. Ez szerintem simán elfogadható.

Végül pedig az egész Deloreanezés 14 éves végösszege, 9 831 122 Ft. Hát ez egy bitang jó szám, mert ha belegondolok, hogy az, aki most akar beleugrani, az minimum 20, de inkább 30 millióról indul, hát az nagyon durva. Jókor vettem a Deloreant.

Ahogy sokszor írtam már korábban, a szülinaposok (vagy legénybúcsúsok, névnaposok, bármilyen ilyen jellegű találkozósok) általában eljönnek hozzám, és itt találkozok velük. Volt azonban most ismét egy olyan, amikor én indultam el, és találkoztunk félúton. Mivel ők Miskolcról jöttek, ezért Szigetszentmiklós lett a félút.

Mivel nem nagyon vagyok ismerős a környéken, csak egyszer voltam Deloreannel, amikor a Twisternek forgattuk a klipjét, ezért egy Lidl parkolóban találkoztunk. Kicsit hamarabb értem oda, jöttek is a bámészkodók, és egy kicsit kellemetlen is volt, hogy mire megjöttek a valódi szülinaposok, sokszor nem is tudtak az autóhoz férni. Emiatt összepakoltuk magunkat és elmentünk egy pár utcával arrébb, hogy ott tudjunk egy kicsit nyugodtabban beszélgetni. 

Innen meg mentünk egy kört először az ünnepelt rendkívül vagány kisfiával, majd az ünnepelttel is, közben pedig megbeszéltünk mindent, amit ilyenkor meg kell. Ami nagyon durva volt az az, hogy vannak igazi szent őrültek, mint ez a szülinapos is. Nagyon sok tetoválása van, és a két lába konkrétan Vissza a Jövőbe témákkal van tele. Kinder sem gyenge, mert hát kevés embernek van a hátán Delorean a komplett óratoronnyal, de ez a kolléga simán felhozta magát legalább döntetlenre. A rettentő mennyiségű Vissza a Jövőbe relikviáról pedig még nem is szóltam.

Ezután már csak a búcsúzás és a hazaút volt hátra, ami bitang jól sikerült. Jó volt az idő, a hangulat, és hát maradjunk annyiban, hogy néha már a német autópályán éreztem magam. És a fogyasztás is jó volt végig, szóval lehet, hogy tényleg csak annyi a gond, hogy az autó mostanában jobban utálja a rövid távokat, amit meg is értek.

Aztán estére már jöttek is a linkek a Facebookról, hogy ki merre látott. Hát igen, a Deloreannel nem lehet elbújni. A legjobb pedig, hogy az egyik legnagyobb veterános oldalra egy olyan nő rakta ki a Deloreant, akiről csúnya előítélettel azt hittem, hogy az unokájának csinálja a fotókat, miközben vérbeli autórajongó. Nagyon jó az ilyet megtapasztalni.